|
|
|
Streamline moziChristiane F.Orosdy Dániel
Christiane F. – Wir Kinder vom Bahnhof Zoo – német, 1981. Rendezte: Uli Edel. Írta: Kai Hermann regényéből Herman Weigel. Kép: Lustus Pankau és Jürgen Jürges. Zene: Jürgen Knieper. Szereplők: Natja Brunckhorst (Christiane), Thomas Haustein (Detlev), Jens Kuphal (Axel), Rainer Wölk (Leiche). Gyártó: Maran Film / Solaris Film. Forgalmazó: HBO Max. Feliratos. 138 perc. Ártatlan, kallódó lélek kerül a drogok fogságába; eleinte ellenáll vagy passzív, ám a körülmények legyűrik; végül teljesen elmerül a narkó poklában, megváltást csak a teljes leszokás hozhat. A leírtakat (részben vagy egészben) alkotások tömege fejti ki, a témában újat vagy akár érdekeset mondani már 1980 környékén sem volt egyszerű, Uli Edel debütfilmjének mégis sikerült. És alapvetően nem a naturalista megközelítés vagy a gyerekszereplők jelenléte miatt, igaz, ezek is hozzájárultak a botrányhoz, amit a mozi alapjául szolgáló bestseller váltott ki pár évvel korábban. A nálunk A végállomás gyermekei címen megjelent önéletrajz/riportregény kíméletlenül rámutatott a jólétben élő berliniek szeme előtt burjánzó szubkultúrára, melynek a – nem gazdag, nem „kívülálló” – (kis)kamaszok prostituálódása ugyanúgy része volt, mint a gyakori halálozások. A Christiane F. elsősorban azért válhatott maradandó alkotássá, mert képes több szólamban énekelni ugyanarról: olyan A-kategóriás produkció (a világsztár David Bowie közreműködésével), amit bármikor műsorra tűzhet egy artmozi, miközben nem idegeníti el az exploitation-közönséget sem. (A kiváló Deliria blognak köszönhetően tudjuk, 1984-ben Hanna D. - La ragazza del Vondel Park címen koppintása készült, az 1970-es Ich – Ein Groupie felújításakor-átkeresztelésekor pedig miatta került a plakátra egy „Berlin Bahnhof Zoo” felirat.) Mai szemmel azzal is sokkoló szembesülni, mennyire közel áll a korabeli német alsó-középosztály és szerhasználók lakókörnyezete az egykori (vagy mai...) magyar középosztályéhoz, míg a többszöri megtekintés a rendezés erényeit domborítja ki. Edel okosan kerüli a víziók bemutatását, a nyers realizmust óvatos stilizálással (lassítások, zenehasználat) oldja, és – főleg – hagyja, hogy hasson a mű egyetlen igazi speciális effektusa: a főszerepet alakító Natja Brunckhorst tekintetéből fokozatosan eltűnő csillogás.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
