KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2021/december
MAGYAR MŰHELY
• Orosz István: Szindbád, bon voyage! A rajzfilmes Gyulai Líviuszról
• Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió Premodern értelmiségi melodrámák 1.
• Pápai Zsolt: Befejezett jelen idő A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió, 2000–2010
• Stőhr Lóránt: Beavatás a varázslatba Örök varázs – Tóth János kinematográfus
• Kelecsényi László: Filmregény Magyar filmek, 1896-2021
PREMIER PLÁN
• Barabás Klára: „Az én politikám a zene” Beszélgetés Tony Gatliffal
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Nyughatatlan lelkek Claudia Llosa
• Kovács Kata: Nyughatatlan lelkek Claudia Llosa
VÁROSFILMEK
• Jordi Leila: In Limbo generáció Kínai városfilmek
• Varró Attila: A nyüzsgés és a lárma Swinging London
• Pethő Réka: Szavakról, képekben A Francia Kiadás
• Kovács Kata: Poszter Párizs Könyvesbolt Párizsban
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Huber Zoltán: Le Corbusier rémálma Dean Motter: Mister X
A ZSÁNER MESTEREI
• Géczi Zoltán: Sensei Sonny Chiba (1939-2021)
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Gazdag szövet Todd Haynes: The Velvet Underground
TELEVÍZÓ
• Navarrai Mészáros Márton: „Egy precíz pali” Beszélgetés Radó Gyulával
FESZTIVÁL
• Nagy V. Gergő: A perverzeknek nincsen gyógyír Bologna: Il Cinema Ritrovato
• Huber Zoltán: Lábadozások kora Toronto
• Teszár Dávid: Gengszterfilmes kánaán Koreai Filmfesztivál 2021
KRITIKA
• Fekete Tamás: Mártírok útja Pablo Larraín: Spencer / Benedict Andrews: Seberg
• Bakos Gábor: A rettenet öröksége Evolúció
• Gelencsér Gábor: A szószék esztétikája Magyar Passió
• Barotányi Zoltán: Kint is, bent is Keith English: Elk*rtuk
• Roboz Gábor: Csendes forradalom Bergendy Péter: Post Mortem
MOZI
• Sándor Anna: Sabaya
• Forgács Nóra Kinga: A boldogság íze
• Teszár Dávid: A Goya gyilkosságok
• Pazár Sarolta: Hajtóvadászat
• Vajda Judit: Én vagyok a te embered
• Varró Attila: Rifkin fesztiválja
• Kovács Gellért: Rejtély a Riviérán
• Alföldi Nóra: Túl jó srác a pasim
• Lovas Anna: Örökkévalók
• Herczeg Zsófia: Szellemirtók – Az örökség
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Almák
• Benke Attila: A lengyel Hüakintosz
• Bárány Bence: Finch
• Varró Attila: A Vadnyugat törvényei szerint
• Lichter Péter: Snow Hollow farkasa
• Bonyhecz Vera: Kóristalányok
• Vajda Judit: Szegény tehén
• Zalán Márk: Montreáli Jézus
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Kalandor tendenciák

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új raj

Claudia Llosa

Nyughatatlan lelkek

Kovács Kata

Kovács Kata

Claudia Llosa álomszerű, a női trauma és a babonás hiedelmek motívumaival átszőtt filmjeiben a spiritualitás és a fejlett világ feszül egymásnak.

 

A rendező művészcsaládban nevelkedett (nagybátyja Mario Vargas Llosa), 24 évesen hagyta el Perut és költözött Spanyolországba, ahol filmezést tanult, majd a reklámszakmában helyezkedett el. Diplomája megszerzésének idején kezdett el dolgozni első játékfilmjén (Madeinusa, 2006), mellyel Rotterdamban és a Sundance-en már felhívta magára a figyelmet, következő mozijával, a Fausta énekével (2009) pedig ő lett az első perui rendező, aki Berlinből FIPRESCI- és Arany Medve díjat is hazavitt (a filmet később Oscarra jelölték). A 2014-es Aloft-tal és – a legújabb trendekhez hűen a fesztiválos szereplést követően Netflixre érkező – Lázálommal elszakadt korábbi filmjeinek fő témáitól, a női és nemzeti emancipáció motívumaitól, valamint a perui környezettől és az amatőrök alakította kecsua indián szereplőktől.

 

Trauma és elvágyódás

Claudia Llosa első két filmjének fő konfliktusa a bennszülöttek és a gyarmatosítók ütköztetésén alapszik. Míg az első film egy hegyi faluban, a második Lima reménytelen peremén játszódik, mindkettő főhőse kifejezetten a női mivoltukat érintő felnövéstörténeten megy keresztül. A 14 éves Madeinusa apjával és nővérével él a civilizációtól távol eső, fiktív településen, ahonnan anyja már Limába menekült. A szintén fiktív, csak a filmben létező szokás szerint a húsvéti ünnep alatt felfüggesztik az erkölcsi törvények érvényességét, és ez egyben a lány szüzességének erőszakos elvételét is jelenti. Madeinusa hamupipőke-történetében a szabadsághoz egyedül a hagyományok lerázásán, az erőszak feldolgozásán keresztül vezet út. Ugyanerről szól a Fausta éneke, mely szintén a nők megbecstelenítésének témája köré építi fel a szorongástól szinte megbénult központi karakterét, akit mindkét filmben a kecsua énekművész és amatőr színésznő, Magaly Solier alakít.

A történet Fausta édesanyjának – ő egykor ugyancsak Limába menekült a szülőfalujából – halálos ágyánál kezdődik: az idős asszony panaszos éneke felidézi terhességének idejét, amikor a Fényes Ösvény gerillái és a perui rendőrök csoportos nemi erőszakot és mészárlásokat követtek el a bennszülött asszonyok és családjaik körében. Fausta édesanyja ekkor már várandós volt gyermekével, így az nem csupán a transzgenerációs trauma örököse, de magzatként közvetlenül is megtapasztalta az ellenük elkövetett erőszakot. A film eredeti címe (La teta astutada, a „rémült emlő”) a „bánat tejére” utal: a fent említett konfliktus megerőszakolt asszonyainak kifejezése, mely a gyermekeknek továbbadott félelmeket jelöli. Faustának nem áll módjában a szülőfaluba szállítani és ott eltemetni elhunyt édesanyját, ezért míg pénzt gyűjt, a holttestet ágya alatt tárolja, s közben a megörökölt démonokkal küzd. A helyi asszonyoktól tanult módszert követve hüvelyében egy burgonyát tart, hogy a rettegett nemi erőszakot kivédje. A testében hordozott, titkolt termés Llosa összes szimbóluma közül talán a legszókimondóbb. Egyszerre köti össze a természetet a reményvesztett főhős sorsával, valamint a női közösség tagjait egymással, és olyan mitikus motívum, mely jól illik a rendező bizarr stílusához, és minden egyes felbukkanása (például amikor a lány egy körömvágó ollóval lemetszi a krumpliból kinövő hajtásokat) fokozza a történet feszültségét.

Llosa fő eszköze a szembeállítás: a hiedelemvilág és a tudományos alapokon nyugvó megoldások, a peremen élők és a civilizált fehérek modern világának ütköztetése, a szívbemarkoló és a humoros, öniróniával telített szituációk egymás mellé rendezése. Fausta egy jómódú, fehér asszony házában kap állást, ahová csak alapos tisztálkodás és az ezt követő, lealacsonyító átvizsgálás után nyerhet bebocsátást. A nő a Fausta által improvizált dalokért néhány gyönggyel fizet, hogy aztán saját zongoraművész karrierjének fellendítésére használja őket, majd érzéketlenül megszabaduljon a lánytól. A cselédlány élete ugyanakkor az olykor tragikomikus, máskor bohókás jelenetekben is bővelkedik: a szegényes, de cukormázas, harsogó lakodalmak, melyeknél segédkezik, ugyanúgy mulatságosak, mint amikor valaki azt javasolja neki, tegye fel anyja holttestét egy távolsági buszra.

Az olyan sztereotípiák felbukkanása miatt, mint a „barbár bennszülött” és a vele szemben szintén egysíkúan ábrázolt gyarmatosító, Llosa filmjeit sokan kritizálták, ahogyan azért is, hogy a nemzeti kultúrát elnagyoltan megjelenítő filmjeivel kiárusítja a perui hagyományt. (Mivel mindkét munkát külföldi piacra szánták, a nemzetközi fesztiválközönséget könnyen félrevezethetik a filmekben láttatott, hitelesnek tűnő, ám részben fiktív elemeken alapuló nemzeti sajátosságok.) A bennszülött figurák iránti érzékenyítés és a gyarmatosítók radikális kritikája, kettőjük aszimmetrikus viszonyának felrajzolása ugyanakkor szintén hangsúlyos eleme ezeknek a filmeknek.

 

Veszteség és mágia

Claudia Llosa utóbbi két filmjével nem csupán helyszínt, de hangnemet is vált. Míg korábbi filmjeiben a neorealizmus hatása vegyült az őslakosok fiesztáinak, lakodalmainak olykor groteszkbe hajló jeleneteivel, addig az utóbbi kettőben a melodráma és a hatásorientáltabb műfajok felé fordul. Az Aloft témáját tekintve ugyanúgy a hiedelmek, babonák világa és a civilizáció ütköztetését tűzi ki célul, csak éppen a dél-amerikai bennszülötteket a spirituális gyógyítók ugyancsak rejtélyesnek ábrázolt, részben ismét fiktív világával helyettesíti. A Lázálom szintén a különböző világok ütköztetésén alapszik, ugyan ez a rétege a rejtélyes hangulat, a folyamatosan érkező baljós motívumok miatt kevésbé szembetűnő. Llosa mindkét filmben felbontott időrenddel dolgozik, a Lázálomban a narráció az evilágit a túlvilágival kapcsolja össze. E filmek fókuszában ugyanúgy a női trauma áll, ám míg az első két felnövés-történet középpontjában a nemi erőszak témája állt, addig itt az anya-gyermek kapcsolat, egy gyermek elvesztése köré épül a krízis.
A természetfeletti erők és a sorsszerű fordulatok határozzák meg az észak-kanadai helyszíneken forgatott, ám nehezen meghatározható földrajzi térben játszódó Aloft történetét, melyben a rendezőnő még a szereplőgárda kiválasztásánál is a nemzetköziséget – és egyben a történet konkrét helyszínének eltitkolását – tartotta szem előtt, a karakterek több nyelven is megszólalnak, a színészek: Jennifer Connelly amerikai, Mélanie Laurent francia, Cillian Murphy pedig ír származású. Hőse, a gyermekeit egyedül nevelő Nana menthetetlennek nyilvánított, agydaganatos kisfiáért küzdve ismerkedik meg egy ezoterikus gyógyítóval, az Építésszel. A férfivel való találkozás gyermekének ugyan nem hoz megváltást, ám őt magát arra ráébreszti, hogy hasonló ereje van, és bár saját szerettén nem, de másokén képes segíteni. Miután a kisfiú egy tragikus, testvére által okozott balesetben meghal, Nana, hátrahagyva életben maradt gyermekét, a spiritualitásnak és a gyógyításnak szenteli magát. A másik történetszálon egy fiatal dokumentumfilmes – maga is daganatos beteg – felkeresi Nana idő közben felnőtt fiát, hogy együtt eredjenek az asszony nyomába. A vándorlás motívuma és a traumafeldolgozás iránti késztetés ebben a filmben jóval letisztultabb, kevésbé szövevényes jelképrendszerrel találkozik, mint a korábbiakban.

A Lázálom szintén egy gyermek elvesztésének drámáját helyezi a középpontba, miközben központi motívuma az anya és gyermeke között húzódó szál, mely egyszerre érzelmi kötelék és az egymás megóvására szolgáló jel. Erről a szálról maga a hősnő, Amanda beszél, aki nyári vakációra érkezik a kislányával egy vidéki kisházba. Itt ismeri meg a helyi viszonylatokhoz mérten kirívóan csinos Carolát. A nő hamar felfedi sötét titkát, mi szerint fiát egy gyermekkori, halálosnak tűnő betegséggel egy spirituális gyógyítóhoz vitte, aki a gyermek életéért cserébe másba költöztette át annak lelkét. Carola nyugtalansága részben adódik csak abból, hogy a fiában nem véli többé felismerni a saját gyermekét: úgy érzi, nem tett meg mindent, hogy a beteget megmentse. A hallottak hatására Amanda maga is a saját gyermeke elvesztésének balsejtelmével kezd foglalkozni, az ösztönös elmenekülés vágya és Carola ellenálhatatlan, csábító vonzerejének kettős hatása között őrlődve. A több idősíkon játszódó, enigmatikus film Llosának a műfaji sémák és a hatáskeltés irányába leginkább tartó műve. Ugyanakkor összes filmje közül ez épít a leginkább az atmoszféra erejére, a feszültségkeltő elemektől és hangkulisszától a rendező összes filmjét átszövő állatmotívumokon át a két nő közötti társadalmi és kulturális különbségekből adódó leheletfinom feszültségekig.

Az Aloft kopár, fehér, a jég szimbóluma köré épített képi világát a Lázálom a nyári, buján zöld argentin vidékre, benne egy kellemes hangulatú házra és egy sejtelmes, de kéken csillogó medencére cseréli. A medence szimbóluma már a Fausta énekében is szerepelt, ahol a szegénynegyed kopár udvarán egy sírnak ígérkező gödör jelent meg, melyből végül ócska, koszos medenceféleséget tákolnak, mindenki legnagyobb örömére. A természet szépsége, bujasága, vagy épp a feszített víztükör tisztasága – és egyben riasztó volta – a civilizációt, a gazdag gyarmatosító világát jelképezi Llosa filmjeiben, mely erős kontrasztban áll a szegényebb sorsú hősök kopár nyomornegyedeivel, vidéki viskóival, olcsó giccseivel.

 

Claudia Llosa útja gyermekkora világának szociográfiai ihletésű megörökítésétől a babonák, hitek, és a civilizált világ ellentétének, a régi és új találkozásának nyugati társadalomba átemelt vizsgálatáig vezet. Filmjei, téma- és kontextusváltásaik ellenére egységes gondolatvilágot képviselnek, tűnődő, szorongó hősnői két világ határán állva küzdenek a saját önkifejezésükért és önérvényesítésükért, a traumák feldolgozásáért, miközben sorsszerű fordulatok és a természet titkos erői állják az útjukat.

 

LÁZÁLOM (Distancia de rescate) – argentín, 2021. Rendezte: Claudia Llosa. Írta: Samanta Schweblin. Kép: Oscar Faura. Zene: Natalie Holt. Szereplők: Maria Valverde (Amanda), Dolores Fonzi (Carola), Guillermo Pfening (Marco), Cristina Banegas (Curander). Gyártó: Wanda Films / Fabula. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 21-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15151