KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
   2021/december
MAGYAR MŰHELY
• Orosz István: Szindbád, bon voyage! A rajzfilmes Gyulai Líviuszról
• Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió Premodern értelmiségi melodrámák 1.
• Pápai Zsolt: Befejezett jelen idő A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió, 2000–2010
• Stőhr Lóránt: Beavatás a varázslatba Örök varázs – Tóth János kinematográfus
• Kelecsényi László: Filmregény Magyar filmek, 1896-2021
PREMIER PLÁN
• Barabás Klára: „Az én politikám a zene” Beszélgetés Tony Gatliffal
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Nyughatatlan lelkek Claudia Llosa
• Kovács Kata: Nyughatatlan lelkek Claudia Llosa
VÁROSFILMEK
• Jordi Leila: In Limbo generáció Kínai városfilmek
• Varró Attila: A nyüzsgés és a lárma Swinging London
• Pethő Réka: Szavakról, képekben A Francia Kiadás
• Kovács Kata: Poszter Párizs Könyvesbolt Párizsban
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Huber Zoltán: Le Corbusier rémálma Dean Motter: Mister X
A ZSÁNER MESTEREI
• Géczi Zoltán: Sensei Sonny Chiba (1939-2021)
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Gazdag szövet Todd Haynes: The Velvet Underground
TELEVÍZÓ
• Navarrai Mészáros Márton: „Egy precíz pali” Beszélgetés Radó Gyulával
FESZTIVÁL
• Nagy V. Gergő: A perverzeknek nincsen gyógyír Bologna: Il Cinema Ritrovato
• Huber Zoltán: Lábadozások kora Toronto
• Teszár Dávid: Gengszterfilmes kánaán Koreai Filmfesztivál 2021
KRITIKA
• Fekete Tamás: Mártírok útja Pablo Larraín: Spencer / Benedict Andrews: Seberg
• Bakos Gábor: A rettenet öröksége Evolúció
• Gelencsér Gábor: A szószék esztétikája Magyar Passió
• Barotányi Zoltán: Kint is, bent is Keith English: Elk*rtuk
• Roboz Gábor: Csendes forradalom Bergendy Péter: Post Mortem
MOZI
• Sándor Anna: Sabaya
• Forgács Nóra Kinga: A boldogság íze
• Teszár Dávid: A Goya gyilkosságok
• Pazár Sarolta: Hajtóvadászat
• Vajda Judit: Én vagyok a te embered
• Varró Attila: Rifkin fesztiválja
• Kovács Gellért: Rejtély a Riviérán
• Alföldi Nóra: Túl jó srác a pasim
• Lovas Anna: Örökkévalók
• Herczeg Zsófia: Szellemirtók – Az örökség
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Almák
• Benke Attila: A lengyel Hüakintosz
• Bárány Bence: Finch
• Varró Attila: A Vadnyugat törvényei szerint
• Lichter Péter: Snow Hollow farkasa
• Bonyhecz Vera: Kóristalányok
• Vajda Judit: Szegény tehén
• Zalán Márk: Montreáli Jézus
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Kalandor tendenciák

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bergendy Péter: Post Mortem

Csendes forradalom

Roboz Gábor

Az első igazi magyar horrorfilm rendezője semmit sem bíz a véletlenre.

 

Ha egy nemzeti filmgyártás csak 2020-ra jutott el odáig, hogy előálljon egy tömegfilmes műfajban történő bemutatkozásával, a produkciónak olyan közönség előtt kell vizsgáznia, amely már réges-rég ismeri a zsáner összes kliséjét, de egy ilyen filmnek műfaji szempontból nem az innováció a feladata. Az ötvenes években játszódó thrillereivel nevet szerzett Bergendy Péter (A vizsga, Trezor) tavaly már fesztiváloztatott Post Mortemje horrorként ahhoz a zsánerhez csatlakozik, amely nyugaton egy ideje sokadik virágkorát éli, míg nálunk nagyjátékfilmes téren eddig csak a független Cruel World Team kísérletezett vele a kilencvenes években. A Bergendy-film bemutatására érdekes módon akkor kerül sor, amikor az irodalmunkban is éledezés zajlik: bár az elmúlt húsz évben számos regény és novelláskötet jelent meg, amely lazább-szorosabb kapcsolatot ápol a rémirodalommal, épp a közelmúltban erősödött fel a horror iránti érdeklődés, egyelőre főként a kispróza terén. Bergendy filmje ugyanakkor Zánkay Piros eredeti forgatókönyvén alapul, és főhőse a német Tomás, aki majdnem életét vesztette az első világháborúban, aztán halottfotósnak állt. A csatatéri haldoklása közben támadt víziójában azonban látott egy kislányt, akivel később élőben is találkozik, és elutazik meg nem nevezett falujába, hogy segítsen kideríteni, mi a közösséget rettegésben tartó kísértetek célja.

A fantasztikumot magyar közegbe ágyazó alkotóink egyik legnehezebb feladata az, hogy komolyan vehető módon kell beemelniük az irracionális elemeket az ismert környezetünkbe, és ehhez a rendező elővigyázatos megoldásokkal él. Azzal, hogy halottfotóst tesz meg főhősnek (a hullák elrendezésének jelenetei mellesleg különösen szép pillanatokat kínálnak), és hogy 1918-ba helyezi a cselekményt (amikor a spanyolnátha és a háború, illetve a befagyott föld miatt rengeteg holttest hever temetetlenül a faluban), a halált a fikciós világ alapvető részévé teszi, és ebben a korban a túlvilági erőkben való hit is természetesebbnek hat. Azt viszont Bergendy látványosan kerüli, hogy intellektualizáljon: még a társadalmi-politikai kérdésektől is tartózkodik, és művészfilmes eszközökkel sem próbál felmentést kérni arra, hogy egy lenézett zsánerben mesél. Be meri, és korábbi sikereinek is köszönhető költségvetésével be tudja vállalni azt, hogy színtiszta műfaji szórakozást kínáljon: filmje játékidejének nagy részét annak szenteli, hogy szellemek ijesztgetnek embereket, és ezért nem lehet eléggé magasztalni. Nemzetközi piacra szánt – valamiért Oscar-díjra is nevezett – produkciójában még a vidék vályogházas közege is inkább csak erős atmoszférájú háttér, külföldi szemnek egzotikum, nem olyan szerves része a cselekménynek, mint például Erdély a Valanénak. A rendező egyik legfeltűnőbb gesztusa éppen az, hogy a műfaj honosítását a magyar sajátosságok külsőségekre redukálásával kísérli meg: filmje cselekménye nem a hazai folklórból táplálkozik, nem vonultat fel jellegzetes, kizárólag általunk ismert karaktereket, így sok másik ország sok másik múlt század eleji falujában játszódhatna.

Főként persze a film hatásmechanizmusán érezhető, hogy Bergendy a lehető legszélesebb közönség elérésében gondolkodik: a legtöbb kísértethorror-rendezőhöz hasonlóan a jól bevált vizuális megoldások mellett ő is nagyban támaszkodik a hangeffektekre és a zenére (a jump scare-ek használatát szerencsére nem viszi túlzásba), és a játékidő előrehaladtával fokozatosan durvuló támadásokat mutat be. A teljes bevonódást csak az időnként suta CGI nehezíti, és az, hogy épp a két legfontosabb szereplőnél hibáznak a készítők: a főhőst játszó Klem Viktornak frizurája és fizimiskája alapján inkább lenne helye egy kortárs romkomban, a kislányt alakító Hais Fruzsina pedig legtöbbször mintha felolvasná a dialógjait. 

A Post Mortem esetében értelmetlen kritikaként felróni, hogy nagyjából annyit nyújt, mint az alműfaj másodvonalbeli angolszász képviselői: Bergendy egy olyan területen tud aránylag profi produkciót felmutatni, amelyet a magyar filmgyártás eddig legfeljebb lesajnálva vagy irigykedve figyelt, így ez nálunk már-már forradalmárrá teszi.

 

POST MORTEM – magyar, 2020. Rendezte: Bergendy Péter. Írta: Zánkay Piros. Kép: Nagy András. Zene: Pacsay Attila. Vágó: Király István. Hang: Balázs Gábor. Producer: Lajos Tamás és Köves Ábel. Szereplők: Klem Viktor (Tomas), Hais Fruzsina (Anna), Schell Judit (Marcsa), Anger Zsolt (Imre), Hámori Gabriella (Emi), Ladányi Andrea (Néni), Reviczky Gábor (Öreg)., Gyártó: Szupermodern Stúdió. Forgalmazó: InterCom. 115 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15140