DVD

Blackfish – Egy kardszárnyú delfin története

Pápai Zsolt

Blackfish – amerikai, 2013. Rendezte: Gabriela Cowperthwaite. Szereplők: riportalanyok. Forgalmazó: Universal. 124 perc.

Szóljanak bár medvékről, cápákról vagy delfinekről, a kortárs amerikai természetfilmekben rendre visszaköszön az ökoszisztéma felforgatásából adódó károk számbavétele, továbbá az amorális kapitalista technikák és szerzésvágy vizsgálata. Ezek a minden értelemben húsbavágó kérdések gyakran azonos súllyal jelennek meg a filmekben (mint a japán Tajdzsi városában honos delfinmészárlásról szóló, 2010-ben Oscarral honorált Az öbölben vagy a Föld jövőjét veszélyeztető cápavadászat tébolyát bemutató, az embert vérszomjas csúcsragadozóként percipiáló SharkWaterben), olykor viszont egy-egy kérdéskör nyomatékosabb a többinél: a tavalyi év szenzációját jelentő Blackfish rendezője, Gabriela Cowperthwaite egyensúlyozni igyekszik a kapitalizmuskritika és a természetvédelem témái között, de végeredményben előbbinek nagyobb szerepet juttat.

Filmje elkészítésének apropóját egy 2010-ben bekövetkezett tragédia adta, ami a világ legnagyobb vizícirkusz-hálózatát üzemeltető (Floridában és Kaliforniában is élményparkokkal rendelkező, sőt az Egyesült Államokon kívüli hasonló létesítményekben is érdekeltségekkel bíró), és az attrakcióihoz gyakran gyilkos bálnát (más néven: kardszárnyú delfint vagy orkát) használó SeaWorldnél történt: az egyik műsorszám közben a már előzőleg is kezelhetetlennek mutatkozó Tilikum nevű hím meggyilkolta idomárját. Máskor is volt rá példa, hogy egy orka kioltotta oktatója életét, de ennek az esetnek a korábbiaknál nagyobb visszhangja lett, és nemcsak a SeaWorld üzelmeire, de a fogságba hurcolással lassú kínhalálra ítélt orkák sorsára is ráirányította a figyelmet.

A film azonban sajnos csak érintőlegesen foglalkozik ezzel a szuperintelligens, szociális, familiáris lény bemutatásával, és valójában nem róla, hanem a SeaWorldről szól. A profit maximalizálásának szent célját mindenáron érvényesíteni kívánó multicég portréja körvonalazódik a jelenetek alapján, ami – lévén a multik már csak ilyenek – nem sok érdekességgel bír. Ellenben a tárgy kidolgozásának, megmunkálásának módja már vizsgálatra érdemes, annál is inkább, mert napjaink dokumentumfilmes trendjeiről is sokat megtudhatunk belőle.

A Blackfish komoly esélyekkel pályázhatna minden idők legfeszültebb dokumentumfilmje címére, és valószínűleg el is nyerné azt, mégpedig azért, mert csúcsra járatja az egyik markáns kortársfilmes tendenciát. Tudvalevő, hogy az amerikai szcénában az elmúlt évtizedekben egyre erősebb a dokumentumok fikcionalizálásának és a dokumentumfilm dramatizálásának szándéka – elég csupán Michael Moore munkásságára vagy a fentebb emlegetett Az öböl című opuszra utalni, melynek egyes jeleneteiben hollywoodi filmeket idéznek, és konkrétan utalnak a heist-narratívára –, de kevés alkotó volt képes ezt olyan tökéllyel megvalósítani, mint Gabriela Cowperthwaite. A direktornő a tényeket puzzle-darabokként kezeli egy komplett thriller összeállításához, melyben a protagonista szerepét az elhunyt idomárokra és a haláluk miatt vizsgálódó hivatalnokokra, az antagonistáét pedig Tilikumra és az ő veszélyességét bagatellizálni igyekvő SeaWorldre osztja. Különös, hogy még a film elkészítésének a rendezőnő által nem kontrollált – mert kontrollálhatatlan – körülményei is a thriller-narratívát erősítik. Az a tény, hogy a SeaWorld képviselői – érthető okokból – elutasították a közreműködést a filmben, a klasszikus thrillerek egyik alapszabályát idézi, nevezetesen azt, hogy a gyakran irracionálisnak tetsző antagonistának a hatás és a fenyegetettség-érzés fokozása céljából rejtőzködnie szükséges. Az arctalan és rettentő hatalmú SeaWorld példás antagonistává válik hát, ráadásul Cowperthwaite egy további tömegfilmes műfajt is rendre megidéz a közösség kíváncsiságának csigázása végett, mégpedig a melodrámát, mindenekelőtt abban a jelenetben, melyben az öreg halász az általa befogott orkákról beszél.

A hatás fokozását célozza továbbá néhány snuff-közeli snitt, és az oktatókat ért tragédiákat rögzítő felvételek egyes részleteinek bemutatásával az alkotók a kegyeletsértés határig jutnak. A Blackfish végeredményben ugyanúgy a szenzációipar része, mint az általa célkeresztbe helyezett multicég mutatványai: jellemzően a forgalmazók között ott található a CNN hírcsatorna is. Mestermű, a szó technikai értelmében mindenképpen, melynek óramű-dramaturgiáját mintha Hitchcock tervezte volna, de érzékenység és empátia tekintetében kissé deficites.

Extrák: nincsenek.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/05 61-61. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11953

Cikk értékelése:

szavazat: 283 átlag: 5.53