KritikaVérkötelékCsaládban maradPápai Zsolt
Guillaume
Canet klasszikus gengszterfilmes sémára épít: gengszter/zsaru leszámolás a
családban.
William A. Wellman 1931-es A közellenség című klasszikusának egyik
emblematikus jelenetében a két testvér, a törvénytisztelő Matt és az időközben
gengszternek állt Tom egymásnak feszül, és szétzúzza a törékeny családi idillt:
a közös étkezésnél az illegális szeszkereskedőként működő kisöcs csokor virág
helyett egy söröshordót helyez az asztalra, és ezzel kihívja bátyja haragját. A tárgy
szimbolikussá válik, puskaporos hordóként funkcionál, az erő és a
hatalom jelképeként tűnik fel, egyúttal azt jelzi, hogy a gengszter inváziót
indított az otthon elfoglalására. Az otthon és a gengszter konfliktusának kidolgozása,
illetve a „Káin és Ábel-narratíva” megalapozása A közellenség olyan leleményei közé tartoznak, melyek hatalmas
karriert futottak be a gengszterműfaj történetében.
Napjaink
francia filmiparának egyik legnagyobb igényű – cirka 25 millió dolláros
költségvetésű – produkciója is részben ebbe a hagyományba csatlakozik, részben
pedig az 1970-es évek leples bitangoktól, kettes és hármas számú
közellenségektől, kispályás gazemberektől népes amerikai gengszterfilmjeihez
kapcsolódik (Scorsese: Aljas utcák,
Flynn: A társaság, Yates: Eddie Coyle barátai, Toback: Ujjak), de Scorsese túlértékelt kortárs opuszát,
a Téglát is megidézi. A hetvenes évek
Brooklynjában játszódó történet centrumában egy testvérpár, a börtönviselt
Chris (Clive Owen) és a nyomozóként dolgozó Frank (Billy Crudup) áll, akik nem
csak egymással, de a magánéleti konfliktusaikkal is megharcolnak. A
cselekményszálak akkor gubancolódnak össze végzetesen, amikor Chris néhány
elvetélt kísérlet után szakít a tisztes polgári léttel, és az általa okozott
felfordulás eltakarításában Franknek is fontos szerep jut.
A Vérkötelék a 2008-as, szintén francia,
Jacques Maillot által rendezett (Bruno és Michel Papet Két testvér: egyik zsaru, másik gengszter című regénye nyomán
készült) Riválisok újrafeldolgozása,
és pikantériája, hogy a direktora az első filmben a nyomozó öcs szerepét alakító
Guillaume Canet. Hazájában az egyik legkeresettebb színész, aki már a rendezői
székben is kipróbálta magát, sőt a Ne szólj
senkinek! thrillerével vagy az Apró
kis hazugságok sorsmozaik-meséjével izgalmasat is alkotott. Ezúttal azonban
kevésbé érdekes filmre tellett tőle. Bár megkapott pénzt, paripát, fegyvert, ragyogó
színészeket és remek munkatársakat, mégis nehezen talált fogást a témán: talán éppen
a méretes büdzsé hatott rá nyomasztóan, netán a komplett focicsapatot kitevő
producerek hada bénította le, vagy esetleg a scorsese-i modor imitálásának
szándéka tette görcsössé. Mert hiába lehengerlő a miliőteremtés és tetszetős a
szürkészöld hetvenes évtized reprodukálása, hiába imponálóak a hitelesség
növelését célzó apró gesztusok (Clive Owen több cigit szív el a filmben, mint fénykorában
Rob Mitchum), ha a dramaturgia bicebóca, a konfliktusok – a legvéresebbek is – felvizezettek,
a figurák portréja pedig kusza vonalakkal teli. A forgatókönyv megírásához
szerződtetett James Grey (Kis Odessza,
Az éjszaka urai) nem tesz hozzá
semmit az eredeti szkripthez, inkább elvesz belőle, és amikor a Riválisokban alkalmazottaknál vadabb és
bátrabb ötletekkel kíván előállni, akkor csak ostobán hatásorientált és szimpla
megoldások jutnak az eszébe (lásd például Frank és szerelme utcai üzekedésének
jelenetét). Mindazonáltal a legzavaróbb a főszereplő, Chris ábrázolása. Míg a Riválisokban a gengszterbáty
pálfordulása a figura karakterizálásával és a megalapozó szituációkkal
tökéletesen motivált, addig a Vérkötelékben
ugyanez kidolgozatlan és érthetetlen, és ami a legszomorúbb: a nézői azonosulás
megszűnését eredményezi.
Problematikus
továbbá a franciás kedély eliminálása a filmből. Canet az eredeti sztori
Lyonjának Brooklynra cserélésével olyan pályára merészkedett, ahol nem mozog
otthonosan, és a gengszterzsáner amerikai mintáit favorizálva sajnos eltávolodott
a hatvanas–hetvenes évek európai bűnmozijától. Pedig bizonyosan többre ment
volna, ha jobban figyel a méltán nagy hírű francia elődökre, A szicíliaiak klánját jegyző Henri Verneuilre,
a Két férfi egy városbant rendező José
Giovannira, vagy éppen Az áruló
Melville-jére.
Vérkötelék (Blood Ties) – amerika-francia, 2013. Rendezte: Guillaume Canet.
Írta: James Grey és Guillaume Canet. Kép: Christophe Offenstein. Szereplők:
Clive Owen (Chris), Billy Crudup (Frank), Zoe Saldana (Vanessa), Marion
Cotillard (Monica), James Caan (Leon). Gyártó: Caneo / Worldview Entertainment
/ Les Productions du Trésor. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 127 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 296 átlag: 5.53 |
 |
|
