KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
   2014/május
JANCSÓ MIKLÓS
• Hirsch Tibor: Volt bűne és erénye Jancsó nemzedéke, másképpen
• Gelencsér Gábor: Csend vagy kiáltás? Fiatalok Jancsó-képe
• Bíró Yvette: Szegénylegények Filmvilág-archívum
• Muhi Klára: 51 évig beszélgettünk Grunwalsky Ferenc Jancsóról
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész
RESNAIS
• Bikácsy Gergely: Jövőre Marienbadban Alain Resnais – Idő és képzelet
MÉLY DÉL
• Varró Attila: Vadászok éjszakái Déli bűnfilmek
MÉLYDÉL
• Soós Tamás Dénes: Peremléti álmodozók David Gordon Green
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Géczi Zoltán: Genezis V2.0 Mesterséges intelligencia
• Sepsi László: A doktor bukása Transzcendens
HOLLYWOODI BIBLIA
• Andorka György: Kufárok és próféták Hollywood bibliai eposzai
MAGYAR RÖVIDFILMEK
• Schreiber András: Egyenlőség, szabadság, rövidfilm Beszélgetés Deák Dániellel
• Kránicz Bence: Az esélytelenek nyugalma Friss Hús-fesztivál
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Pszichopaták előnyben Kártyavár
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérleti üzemmód Titanic versenyfilmek
• Szűk Balázs: Varázshangok Debreceni Szinkronszemle
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Hozott szalonnával A látogató
KRITIKA
• Jankovics Márton: New York – Mississippi Llewyn Davis élete
• Árva Márton: Szépség és erőszak Beszélgetés Mariana Rondónnal
• Margitházi Beja: Göndör fürtök
• Pápai Zsolt: Családban marad Vérkötelék
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány kilenc parókával
• Baski Sándor: Borgman
• Zsubori Anna: Az elnémultak
• Vajda Judit: Saint-Tropez-ban történt
• Kovács Kata: Százkarátos szerelem
• Csiger Ádám: Salvo
• Sepsi László: Az eltűnés sorrendjében
• Kovács Marcell: Csúnya gonosz bácsik
• Kránicz Bence: Amerika Kapitány: A tél katonája
• Huber Zoltán: Flörti dancing
• Varró Attila: Angèlique
DVD
• Pápai Zsolt: Blackfish – Egy kardszárnyú delfin története
• Soós Tamás Dénes: Előttünk nincsenek titkok: A WikiLeaks története
• Varga Balázs: Tízezer nap
• Pápai Zsolt: A szív hídjai
• Géczi Zoltán: A Tai Chi harcosa
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jancsó Miklós

Fiatalok Jancsó-képe

Csend vagy kiáltás?

Gelencsér Gábor

Négy hatvanas évekbeli klasszikus Jancsó-film és négy fiatal filmszakos hallgató találkozása 2014-ben egy kerekasztal mellett. Mit mond a mai nemzedéknek a fél évszázada készült Így jöttem, Szegénylegények, Csillagosok, katonák vagy Csend és kiáltás?

Mikor és melyik Jancsó-filmet láttátok először? Milyen hatást gyakorolt akkor rátok?

Petz Anna: Középiskolai médiaórán vetítették le nekünk a Szegénylegényeket. Akkor 15-16 éves voltam. A kezdeti meglepetés (nem tagadom, nem volt éppen pozitív), amelyet az addigi filmélményeimtől merőben eltérő Jancsó alkotás okozott, csak lassan oldódott fel. A film sajátos, számomra addig ismeretlen stílusa és történetvezetése valami egészen furcsa élményt nyújtott, viszont a lassabb tempó hagyott időt és ösztökélt arra, hogy gondolkozzam azon, amit látok. Mi van, ha a Szegénylegények nem csak arról szól, ami a felszínen történik? Mi van, ha ez egy rejtvény, vagy egy olyan többletjelentéssel dolgozó mű, mint egy jó regény? A film további egy órájában cikáztak a gondolataim, persze akkor még nem tudtam, hogy ezt „a sorok közötti olvasásnak” hívják, s ha nem teljesen komplex módon is, de megértettem az üzenetet.

Hegedüs Márk Sebestyén: A Szegénylegényeket még gimnazistaként láttam. Egy kiváló médiatanárnak köszönhetően nekünk kötelező volt, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten-nel együtt. Utóbbit egyáltalán nem szeretem, de a Szegénylegények nagyon pozitív élmény volt, elsősorban a képi világ, na meg Görbe János miatt. Emlékszem, az osztályban sokakat kifejezetten feldühített a film, aztán – mivel előtte jó esetben is csak névről vagy egy-egy cím alapján ismertük Jancsót – őszintén meglepődtek, hogy az egyik legelismertebb magyar filmet láthatták. Inkább azok tudták értékelni, akik legalább minimálisan érdeklődtek a filmművészet iránt.

Kránicz Bence: Gimnáziumi éveim alatt a Nekem lámpást adott… egyes párbeszédeit már ismertük és idézgettük az osztálytársaimmal, de elsőként az Oldás és kötést láttam Jancsótól, négy-öt évvel ezelőtt. Mivel akkor már olvasgattam a magyar filmtörténetről és Jancsóról is, ezért főleg katonákra és lovakra számítottam, ehhez képest váratlan élmény volt a vidékre hazautazó fiatal orvos története. Meglepett, hogy Latinovitsot egy hitelesnek tűnő házibuliban látom, és élénken megmaradt bennem a filmbeli felvétel a főhős és Márta vízparti bolondozásáról, ami a gyönyörű és hátborzongató Kol Nidré-jelenetbe megy át. Sokatmondó, bátor, költői szépségű epizód – azóta sok magyar filmet megnéztem, de ritkán gyakoroltak rám olyan erős hatást, mint ez az egy részlet. Tudom, hogy az Oldás és kötést nem szokták „igazi” Jancsó-filmnek tekinteni, de nekem máig az egyik kedvencem.

Lakatos Gabriella: A Szegénylegényeket, nagyjából 16 évesen ismertem meg. Akkor már aktívan bújtam a filmekkel kapcsolatos különféle lexikonokat, illetve könyveket. Épp abban az időszakban voltam, amikor már rengeteg alkotó nevét és fontos film címét ismertem, de – a pre-torrent-korszakban – még csak azokhoz az alkotásokhoz volt szerencsém, amelyeket sikerült megnéznem valamelyik tévécsatornán. Aranypolgár, A félelem megeszi a lelket, Alkony sugárút, Nyolcadik utas a halál, Hamu és gyémánt, Ködös utak, Halálos tavasz, Ópiumkeringő, Szegénylegények − mindezek csak gyönyörűen és misztikusan csengő címek voltak számomra. Vagyis ez az első Jancsó-élményem igazából arra a boldogságra korlátozódott, hogy magamévá tettem valamit, ami a filmművészet kiemelkedő darabja, ám a mélyebb rétegeit csak később, az egyetemi tanulmányaim során értettem meg.

Mit gondoltok, a rendező hatvanas évekbeli paraboláinak megértéséhez mennyire van szükség történelmi, illetve filmtörténeti ismeretekre?

LG: Bár Jancsó művei esetében mindkettőt fontosnak tartom, véleményem szerint a történelmi ismeretek azok, amelyek elengedhetetlenek a filmek megértéséhez. Nem hiszem, hogy ezek nélkül az Így jöttem, a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák vagy akár Csend és kiáltás értelmezhető lenne. El tudom képzelni, hogy valakinek meghatározó élményt jelentsen például a Szegénylegények anélkül is, hogy tisztában volna a filmtörténeti környezetével, vagy Jancsó filmnyelvének jelentésrétegeivel.

PA: Filmtörténeti ismeretekre Jancsó nagyságának felméréséhez (és a modernizmusba soroláshoz) van szükség, a filmek megértéséhez nem feltétlenül kellenek. A történelmi ismeretek fontosabbak – igaz, Jancsó parabolái egyetemesebb kérdésekkel foglalkoznak, mint például az elnyomás, a hatalom és az áldozatiság.

HMS: Jancsó neve egybeforrt a puhadiktatúra időszakával, ráadásul történelmi filmekről van szó, így nyilvánvalóan nagy segítség, ha a néző tisztában van a feldolgozott eseményekkel, ugyanakkor Jancsó korai filmjei – bár karakteresen magyarok – kellőképpen univerzális témákkal foglalkoznak ahhoz, hogy bárki érthesse és élvezhesse őket, akinek van valamelyest fogalma a 20. század történelméről. Ugyanígy a filmtörténeti kontextus ismerete is tovább segítheti a filmek értelmezését, de nem gondolom, hogy ennek hiányában feldolgozhatatlanok lennének a művek. Én a „parabolafilm” kifejezést sem találom a legszerencsésebbnek, mert azt sugallja, hogy a korabeli közönség számára feladott rejtvény a film – ha csupán ennyiről lenne szó, egyetlen mai néző sem foglalkozna ezekkel az alkotásokkal.

KB: Történelmi, filmtörténeti tudásra nincs feltétlenül szükség Jancsó megértéséhez. Ezekben a filmekben éppen az a lényeg, hogy a kiszolgáltatottság, a megalázottság, a hatalomhoz fűződő viszony kortól, meggyőződéstől, politikától független. Mindegy, hogy az 1848−49-es szabadságharc vagy a második világháború után járunk, mindig lesznek emberek, akik erőszakkal kényszerítenek rá másokat, hogy álljanak ide, menjenek oda – engedelmeskedjenek, teljesen mindegy, miféle parancsnak és miféle ideológia nevében. Mindig lesznek olyanok, akik nem fognak békén hagyni. Ez olyan univerzális tapasztalat, ami akkor is magától értetődően vonatkoztatható a saját korunkra, ha éppen nem kell arra figyelnünk, hogy a diktatúrára tett, leleményesen kódolt célzásokat olvassunk ki a műalkotásokból. A jobb megértést persze segíti, ha ismerjük a magyar történelmet, ha nemcsak észleljük, hanem értékelni is tudjuk a szereplőket körbetáncoló, könnyed és bonyolult kameramozgásokat, de a lényegen ez nem változtat.

Szerintetek mennyire érdemes ismerni a filmek jobb megértéséhez Jancsó stílusát vagy „szótárát”?

KB: Hasznos, ha vannak filmtörténeti ismereteink, ha tudunk fogalmakat kötni Jancsóhoz mint szerzőhöz, de ezek a filmek szerencsére úgy is működnek, hogy nem kell feltétlenül kontextusba helyeznünk őket a mindenkori néző számára. Egy gimnáziumi filmklubban senkit sem hat meg, hogy milyen nagy dolog volt kitalálni és fölvenni a Csillagosok, katonák hosszú beállításait, az viszont mindenkit megérint, ahogy a vörösök a Marseillaise-t énekelve menetelnek a halálba.

PA: Visszautalnék az első „Jancsó-élményemre”: aki rá tud hangolódni erre a stílusra, vagy akiben van elemző készség és megértési vágy, a „szótár” pontos ismerete nélkül is megtalálja az alkotások egyetemes/mögöttes tartalmát. Ez persze nem feltétlenül „könnyű munka”, a Jancsó-filmek igen nagy befogadói aktivitást igényelnek (de megéri!). Az viszont igaz, hogy minél inkább ismeri a néző Jancsó stílusát (például rendszeresen visszatérő motívumainak jelentését) és filmjeit, annál könnyebben képes értelmezni az újonnan látott alkotásait, és annál jobban el tud merülni a művészetében is.

HMS: Szerintem mindenképpen érdemes, hiszen az egyik legegyedibb stílusú (magyar) szerzőről van szó, ráadásul forma és tartalom elválaszthatatlan nála, a kamera folyamatos mozgásának pedig nem művészi öntetszelgés a célja; Jancsó egyszerűen kevésbé verbális, inkább a kamerájával mond el mindent. Egyébként, amit Somló Tamással vagy Kende Jánossal a hatvanas években együtt műveltek, még ma is elképesztő teljesítménynek számít, így már tisztán technikai szempontból is lenyűgözőek a filmek, különösen a mai alkotásokkal összevetve.

LG: Elsőéves voltam az egyetemen, amikor valamilyen kurzushoz kapcsolódóan először olvastam Jancsó filmjeivel foglalkozó tudományos igényű munkát: Hirsch Tibor Bosszúálló és bosszulatlan konszenzusok című tanulmányát. Egy egészen új világ tárult fel akkor előttem, és azt követően teljesen más szemmel néztem Jancsó filmjeit. Szóval érdemes elmélyedni a Jancsó formanyelvével foglalkozó tanulmányokban.

Aktuálisnak érzitek-e ma Jancsó fél évszázada készült filmjeit?

LG: Jancsó központi témái – zsarnokság, manipuláció, szabadság, kiszolgáltatottság, árulás, egyén és történelem, elnyomók és elnyomottak viszonya – olyan univerzális, nem csupán egy adott történelmi korszakhoz köthető témák, amelyek ugyanúgy aktuálisak és átélhetőek ma is, mint fél évszázaddal ezelőtt voltak. Az Így jöttem fiatal hősének a történelmi események általi kiszolgáltatott sodródása rám például most egészen döbbenetes hatással volt – napjainkban nem is kell túlságosan távolra tekinteni, hogy átélhetővé váljon ennek a helyzetnek a fenyegető valósága.

KB: Mélyen aktuálisnak érzem őket. A kisszerű hatalomgyakorlási technikák, a „ma nekem – holnap neked” kiszámíthatatlanságából, bizonytalanságából adódó agresszió, a céltalan erőfitogtatás, az ösztönös pusztításvágy olyan jelenségek, amelyeket ma is kénytelenek vagyunk elviselni. Ha nem vagyunk résen, semmi szabadságunk nem marad, mert „a víz alatt is drótok vannak.” De ne kelljen már folyton résen lenni!

PA: Mint minden kiemelkedő művész, Jancsó sem pusztán korhoz és helyhez kötött, lokális problémákról beszélt. Filmjei – parabolikusságuk miatt – olyan egyetemes dolgokról szólnak, amelyek a mindenkori ember és társadalom természetét festik le, amit persze befolyásolnak konkrét, külső hatások. Tolsztojt és Dosztojevszkijt is olvasunk és értelmezünk még ma is (több mint száz év távlatából), és szerintem Jancsót is nézni fogunk még sokáig.

HMS: Ha nem lennének aktuálisak, most nem beszélnénk róluk. A Jancsó által filmre vitt gondolatok éppen azért nyűgöztek le és nyűgöznek le annyi embert ma is, mert örökérvényűek. Nem „kordokumentumok”, bármennyire is koruk termékei, és más tájakra is adaptálhatóak, bármennyire is jellegzetesen helyiek. Az olyan filmek, mint az Így jöttem vagy a Szegénylegények azért maradnak érvényesek ma is, mert az emberiség történetét végigkísérő toposzokkal foglalkoznak. Nagyon érdekes azt látni, hány későbbi generációhoz tartozó vagy külföldi rendező citálja meghatározó hatásként Jancsót; köztük olyan egészen más stílusokban és műfajokban mozgó alkotók is, mint például Darren Aronofsky.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/05 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11941