Közép-európai körkép

Kirill Szerebrennyikov: Csajkovszkij felesége

Sápadt fényben

Pataki Éva

Szerebrennyikov filmje nem kosztümös történelmi mese, hanem dermesztő lelki utazás a megszállottság tébolyának mélyére.

Különös vetítésre került sor február közepén a budapesti Uránia filmszínházban a magyarhangya független filmforgalmazó cég jóvoltából: második alkalommal került a magyar nézők elé Kirill Szerebrennyikov disszidens orosz filmrendező cannes-i versenyfilmje, a Csajkovszkij felesége. Mint ahogy az első vetítésen, ezúttal is teljes telt ház várta a filmet, a nagyterem és a karzat telis tele volt, főképp oroszokkal, köztük sok fiatallal, akik mobiljaikkal a vetítés előtt egymást és a díszes terem boltozatos mennyezetét fényképezték, miközben izgatottan, a bennfentesek jól értesültségével sutyorogtak. Meg is kérdeztem a mellettem ülő hölgyet, szerinte miért vannak ilyen sokan, és ő honnan hallott a vetítésről. Elmondta, hogy a hírt a Pesten élő oroszok Facebook csoportja tette közzé, de – tette hozzá szinte mentegetőzve – ez egy ellenzéki rendező, már nem is él Oroszországban. Majd sötét lett, elkezdődött a film, és a két és fél órás játékidőt szinte mozdulatlanul ültük végig, nem ment ki, nem mocorgott senki, a vége főcímet is dermedt csendben néztük.

Nem csoda, hogy az orosz kultúrában járatos közönség kíváncsi Szerebrennyikovra. A sokoldalú rendező jó ideje kultikus figurája az orosz kulturális életnek, színházi és filmrendezőként ma az egyik legnagyobb név, évekig az azóta bezárt Gogol színházi központ művészeti vezetője volt, aki bátran fellépett a kiépülő Putyin-diktatúra ellen rendezéseivel és nyilatkozataival egyaránt. A represszió nem is maradt el, 2017-ben sikkasztással gyanúsították, eltávolították színházigazgatói pozíciójából, koholt perbe fogták, felfüggesztett börtönbüntetésre és súlyos pénzbüntetésre ítélték, majdnem két évet töltött házi őrizetben. Az abszurd módon működő rendszer ugyanakkor hagyta dolgozni, a Nyár című filmjének vágását már házi őrizetben fejezte be. A film meghívást kapott a cannes-i filmfesztiválra, de a rendező házi őrizetben lévén nem utazhatott ki, ahogy útlevél híján nem kísérhette el Cannes-ba az ugyancsak versenyfilmként meghívott Petrov náthája című filmjét sem. A Csajkovszkij-filmet még Oroszországban forgatta, a nagyszabású produkció létrejöttét orosz, francia és svájci producerek tették lehetővé. A zsidó apától és ukrán anyától származó művész helyzete az orosz invázióval tarthatatlanná vált, kiutasítással felérő útlevelet kapott, azóta Berlinben él.

A téma, Csajkovszkij házassága, legalább annyira gerjesztette az érdeklődést, mint a rendező személye. Miközben Csajkovszkijból a szovjet rendszer kultúrcsinovnyikjai a hazafias, makulátlan jellemű, nemzeti zeneszerző szobrát faragták, már akkoriban is mindenki tudta, hogy a csodálatos nemzeti operák, balettek világhírű komponistája homoszexuális volt. Oroszországban a 2010-es évek elejétől megindult a gyűlöletkampány a melegek, az LMBTQ közösség tagjai ellen, az indulatok szításában az állami tévék, rádiók vittek vezető szerepet, majd következtek az utcai bántalmazások, zaklatások, a munkahelyi kirúgások, a törvényi szigorítás. Mára a melegek számára az egyetlen járható út ismét a kivándorlás vagy a rejtőzködés, mint a cári Oroszországban. Nem csoda hát, hogy a budapesti Uránia moziban is felfokozott izgalommal várták a filmet, csak úgy, mint Cannes-ban.

A forgatókönyvet is jegyző Szerebrennyikov naplók, levelek, dokumentumok alapján meséli el a történetet: a fiatal Antonyina Miljukova romantikus módon beleszeret a már ismert, sikeres zeneszerző-zongoristába, és a fejébe veszi, hogy ő lesz Csajkovszkij felesége. Rajongó levelekkel bombázza Csajkovszkijt, valahogy úgy, mint Csinszka Adyt, és ő is sikerrel jár; talán azért, mert Csajkovszkij már belefáradt a rejtőzködő életmódba, útját akarja állni a személyét övező pletykáknak, s barátai tanácsát megfogadva megnősül. De már az első találkozás során értésére adja Antonyinának, hogy ez nem lehet szokványos házasság, csak testvéri szeretet fűzheti őket egybe, ő másra nem alkalmas. A magabiztos lány boldogsága határtalan, úgy hiszi, képes lesz nem csak őrző angyala, de valódi felesége is lenni a zseniális zeneszerzőnek. Épp a túlzott igyekezet, szűnni nem akaró figyelem és a lankadatlan női közeledés az, ami hetek alatt pokollá teszi a muzsikus életét, fizikai gyötrelmeket, szűnni nem akaró fejfájást okoz Csajkovszkijnak, és hamarosan súlyos depresszióba kergeti. Mivel a feleség nem éri be azzal, hogy ország-világ előtt ő Csajkovszkij felesége, hanem mindenáron az is akar lenni a szó szoros értelmében, a férfi menekülőre fogja. Ugyanakkor bűntudat gyötri, igyekszik gáláns anyagi jóvátétel mellett válni. Hanem Antonyina már Csajkovszkij felesége, és erről a státuszról nem hajlandó lemondani, az is marad haláláig, megrögzötten ragaszkodik szerepéhez, bár egy másik férfinak szül három gyereket, és soha többé nem is találkozhat a férjével.

Mint a jó filmeknél általában, a szüzsé itt sem árul el semmit a filmről. A Csajkovszkij felesége nem kosztümös történelmi mese, hanem dermesztő lelki utazás. Az alkotók berántják a nézőt a női főhős agyába, a lelke legsötétebb bugyraiba, vele együtt éljük át a személyiség torzulását, vele együtt hullunk mi is darabokra. Kezdetben Antonyina egy kedves, nyitott, művészetre érzékeny, bár kissé túlfűtött, romantikus, rajongó fiatal nő. A kudarc, a nagy álom, a házassága be nem teljesülése emberségében megalázza, női hiúságában megsérti, az elutasítás szörnyű pusztítást okoz benne, eluralkodik rajta a megszállottság, az irigység, a gyűlölet. Bár ismeri Csajkovszkij valódi hajlamait, mégis képtelen tudomást venni a valóságról, egyik szélsőségből a másikba esik, hol bigott vallásos, hol nimfomániás parázna, aki részvétlenül adja gyerekeit árvaházba, ahol mindhárom gyerek meghal, és akikért egyetlen könnyet sem hullat. A kínzó folyamat során először a nő identitása sérül, majd a személyiség integritása, végül agymosott zombiként áll előttünk, aki hol a férje testvéreit, hol a zenésztársakat, végül a zsidókat teszi felelőssé minden bajáért. Csajkovszkij halála után törvényszerűen végzi az őrültek házában.

Antonyina figurája mellé az alkotók egész körképet rajzolnak fel a cári Oroszország jellegzetes női sorsaiból, ahol a nők csak egy név voltak a férjük útlevelében, saját útlevelük nem volt, miként szavazati joguk sem, ahogy erre a film mottója fel is hívja a figyelmet. Megismerjük Antonyina keserű, gyűlölködő anyját, elnyomott, szolgai sorban tengődő húgát, látjuk Csajkovszkij nővérét, aki a sok szüléstől kimerült, közönyös, loncsos hajú, idegroncs, csak a narkotikumok oszlatják nyugtalanságát. Ebbe a vigasztalan sorba tartozik a templom lépcsőjén tomboló koldusnő is, aki ruháját letépve magáról még a többi nyomorult kéregető megvetését is kivívja. Ezt a sivár női tablót csak árnyalja, hogy szemlélhetjük a hölgyeket elegáns toalettjeikben Pétervár és Moszkva szalonjaiban is, amint franciául diskurálnak és zongoráznak a gyertyák sápadt fényében. Mert itt valóban sápadt a fény, Vlagyiszlav Opeljanc kamerája olyannak mutatja a belsőket, szalonokat vagy hónapos szobákat, amilyenek a gyertyák fényében valóban lehettek: a belső tereket komor félhomály uralja, Szerebrennyikovnál minden baljós, fojtogató. A kamera hol egészen közel megy a szereplőkhöz, hol szépen komponált tablókban mutatja őket, a különös, lebegő kameramozgása, a hosszú snittek mindvégig fenntartják a feszültséget.

Sajátos vibrálást ad a filmnek, hogy hol Antonyina elméjében tanyázunk, az ő szemszögén keresztül látjuk az általa vélt valóságot vagy az álmait, máskor kívül kerülünk, objektív megfigyelőként követjük a nő és Csajkovszkij vergődését. Csajkovszkijt is hol a feleség képzelgésein keresztül érzékeljük, hol kívülről látjuk kínlódását. Bűntudat gyötri, tudja, hogy a névházasság végzetes hiba volt, közben maga is megdöbben attól az elemi irtózástól, ami eltölti felesége társaságában, és nem azért, mert nem a nőkhöz vonzódik, hanem mert szembesül Antonyina születő tébolyával, a szeme előtt bomlik ki a folyamat, ahogy a nő nem hajlandó tudomást venni a valóságról, és egyre erőszakosabban, agresszívebben alakítja a jó feleség szerepét. A zeneszerző körül rajzanak a férfiak: testvérek, barátok, művésztársak, bohém ivócimborák, alkalmi szeretők, de ő mindvégig fájdalmasan magányos. Ezt a különös, külső-belső vibrálást a két színész: Aljona Mihajlovna és Odin Lund Biron koncentrált játéka teszi intenzívvé, nem történelmi alakokat formálnak, hanem mai, modern hősöket. A kezdetben vonzó, légies Antonyina a szemünk előtt válik fizikailag is taszítóvá, ijesztővé, már-már démonivá, majd szánalmas ronccsá.

A film magán viseli annak a jegyeit, hogy Szerebrennyikov színházi rendezőként kezdte karrierjét, és a mai napig rendez, ma már Európa színházaiban. A dekoratív beállítások, a különös expresszivitás árulkodnak erről, de a film végén látható hosszas táncbetét már némileg öncélú, lefényképezett mozgásszínház, ami megakasztja a film ritmusát.

A hang sokat tesz hozzá a hangulathoz, a szűk utcai beállításoknál például a lovak patájának dobogása, a láthatatlan járókelők hangkulisszája idézi meg a korabeli pétervári és moszkvai utcákat, a nagyvárosi lármát, ami elnyeli a párbeszédeket, amelyek sokszor bújnak elő és vesznek el a város alapmorajában. Hasonlóan bujkál a film szerzett zenéjében Csajkovszkij zenéje is, csak néha ismerhető fel egy-egy motívum, de soha nem szólal meg attraktívan Csajkovszkij muzsikája.

Harmadik nekifutásra Szerebrennyikov végre eljutott Cannes-ba, bár személye és filmje körül heves viták robbantak ki, ukrán filmesek tiltakoztak, felszólították a fesztivált, hogy ne mutasson be orosz filmet, ne fogadjon orosz alkotót. A megtámadott Ukrajna filmesei azt akarták, hogy Cannes utasítsa el az ellenzéki, házi fogságra ítélt, üldözött rendezőt pusztán azért, mert Oroszországban tanult, az orosz állam támogatásával építette karrierjét. De hiszen ezért olyan fájdalmasan húsba vágó a film, mert azt sugallja, üvölti: Ne őrüljünk már meg! Mert a folyamat egy idő után visszafordíthatatlan és végzetes.

Csajkovszkij felesége (Zsenya Csajkovszkava) – orosz, 2022. Rendezte és írta: Kirill Szerebrennyikov. Kép: Vlagyiszlav Opeljanc. Díszlet: Vlagyiszlav Ogaj. Szereplők: Aljona Mihajlova (Antonyina Miljukova), Odin Lund Biron (Pjotr Csajkovszkij), Filip Avgyejev (Modest/Anatolij Csajkovszkij), Jakatyerina Ermisina (Liza), Natalja Pavlenmkova (Antonyina anyja). Gyártó: Hype Fil / Charade Films / Logical Pictures. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 143 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 42-43. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15675

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -