Fesztivál

BIDF - Budapest

Békefal, madártojások, tiktak

Boronyák Rita

A 9. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra nem csak tematikai elsőbbsége miatt vetült az ukrajnai háború hosszú árnyéka.

Az agresszor állam a saját polgáraira is súlyos veszélyt jelent. A hatalom markában (Anna Shishova, 2022) esettanulmány-szerűen követi, hogyan darál be a nemzeti egységet félelemkeltéssel, ellenségképzéssel kikényszeríteni akaró hatalmi gépezet mérlegelés nélkül bárkit. 2017-ben a 17 éves Anna Pavlikova és társai a sztálini perek korszerűsített verziójának váltak óvatlan áldozataivá. Vádpontok: hazaárulás, terrorizmus, megfigyelési terület: chatszobák. A fiatalok próbálták érteni, mi történik hazájukban, tinédzser módra sarkosan fogalmaztak, s a titkosszolgálat ügynökei nem haboztak „utat mutatni” számukra. Beépültek, csoporttá formálták őket, majd irodát béreltek, s minden négyzetméterét bekamerázták. Így jött létre az „Új Nagyság” összeesküvés. A rendező narrálta film több is, kevesebb is, mint szeretne lenni. Kevesebb, mert felkonfja lezárult folyamatot ígér: „mielőtt a hazám agressziója külföldre irányult, leszámolt minden eltérő véleménnyel. Félelemben, engedelmességben éltünk.” S több, mert a hőssé válás folyamatának rögzítésével érthetőbbé válik a „felnőttek” (Navalnij, Szencov) áldozatvállalása. Ánya a rózsaszín unikornisos szobájából azért csatlakozott az ominózus chathez, mert a biológia érdekelte, s az, van-e élet a Földön kívül. A börtönvalóságban a még kiskorú lány idegösszeroppanást kapott. A hatalom a látszattal sem törődött. A kényszercselekvéseket ismétlő, láthatóan zavart Ányát alkalmasnak ítélte arra, hogy részt vegyen a nyilvános tárgyaláson. A pert Ruszlan Kosztilenkov beismerésére építették. A megkínzott férfin a nyomozók által írt vallomás nyilvánosságnak szánt felvételén jól látszanak a sérülések.

Ruszlan Fedotov Hova tartunk? (2022) című filmjének a moszkvai metróban több mint egy éven keresztül rögzített életképei kommentármentes háttértablóként, magyarázatként szolgálnak az Új Nagyság kafkai-bulgakovi történetére. A minszki rendező a csodálatos, múzeum jellegű moszkvai metrót templomnak járó áhítattal veszi. A földalatti komplexum éjjel-nappal nyitva tart, s főleg hideg időben szolgál közösségi térként. Az utazás a karácsonyi ünnepkörrel indul, egy rendőr elküldi a mikulássapkás utcazenészt, tilos 7-20 óra között utcazenélni, a dörzsölt lufiárus sem jár jobban. Nő veszekszik piáló pasijával. Az üres mozgólépcsők felől a tévéből Putyin beszédfoszlányai hallhatók: minden jót az új, 2021-es évre, Oroszország egy nagy, boldog család. Húsvétkor templomi gyertyákkal jönnek, a szovjet-orosz identitás nagy ünnepén, a Győzelem Napján pedig kirajzanak a kopott egyenruhások, mellükön kitüntetések. A pópának öltözött koldust „boldog deszantos napot” skandáló, felnyírt hajú fiúk követik tengerésztrikóban. A társaságukban lévő lányok biztatására belekötnek két amerikai katonai egyenruhát viselő fiúba, akik csak hümmögnek, a követséget emlegetik szófukaron, talán, hogy ne derüljön ki, nem amerikaiak. A részeg „deszantosok” szidják Amerikát, magabiztosan leszögezik: „Miénk lesz a győzelem!”, és belenevetnek a kamerába. Ők a praktikus kivétel, tőlük engedélyt kértek a filmezésre, feltehetően önvédelemből. Alapesetben, mint Fedotov interjúiban elmondta, legfőbb effektusa és célja a láthatatlanság. Fedotov a film durva jeleneteitől elhatárolódva azt hangsúlyozta: „Nem vagyok orosz, mi nem vagyunk hozzászokva hasonló helyzetekhez”. A dokumentumfilmezés módszertanáról azt tartja, hogy minden történet más formát igényel, s ezt a DocNomads keretében Budapesten forgatott Távol (2022, IDFA-fődíj, a Verzió nyitófilmje) lineáris narratív struktúrája is igazolja.

A lvivi (Lvov, Lemberg) Teatr Lesi 2020 októberében mutatta be a H-Effect című előadást Roza Sarkisian rendezésében. A Shakespeare Hamletjének és Heiner Müller Hamletmachine-jának elemeit használó, rögtönzéseken alapuló darab próbafolyamatát a lengyel dokumentumfilmes Elwira Niewiera és Piotr Rosolowski rögzítették (A Hamlet-szindróma, 2022). A 2013-14-es ukrán forradalom, a Krím annektálása után véres konfliktusok állandósultak Kelet-Ukrajnában, s az öt színész mindegyikének személyes tapasztalata is volt a háborús mindennapokról. A helyzetgyakorlatok óhatatlanul színpadi játék és a tényleges harc konfliktusához vezettek. Roman Kryvdyk vádlóan vágta oda: „Nincs jobb dolgunk, mikor odakint háború van?” Ő, Slavik és Katya korábban voltak a fronton, súlyos testi-lelki sérüléseket is hordoznak, s szükségük van az ukrán nemzeti értékek hangsúlyozására. Oksana is nemzeti érzelmű, de nem akar hős lenni, az életét nem hajlandó föláldozni. A donyecki Oleg Rodion stylist a béke idején is jellemző erőszakkal érvel, őt melegként az anyja is följelentette. „Miért nem érzi senki, amit én, és látja, milyen nehéz itt élni háború nélkül is?” Az ukrajnai bonyolult helyzet megoldását az ország EU-tagságától reméli. Sarkisian rendező helyzetértékelése segíti át a társulatot a krízisen: „Miért olyan nehéz egyetértenünk? Hogy beszélhetünk az országunkról, ha abban sem értünk egyet, mit csináljunk ezen a 20 négyzetméteren? Hiszen mind egy oldalon állunk.”

A BIDF a Kölyök Platónok (Neasa Ní Chianáin, Declan McGrath, 2021,) nyitófilmnek választásával a konfliktusoldás tanítását hangsúlyozta. A színhely Belfast évtizedes harcok sújtotta, vonalzóval szerkesztett északi munkásnegyede, Ardoyne. Archív képsorok vetülnek a jelenlegi helyszínekre, megannyi véres konfliktus emléke. Kevin McArevey, az iskolaigazgató bejelenti, a közelben bombát találtak, a republikánusok a felelősök. Dicséri a gyerekeket, hogy két perc alatt elhagyták az iskolát. Filozófiaórája indító kérdése: Kitöltheted-e máson a dühödet?

A kicsik is tudják, nem a világ másik végén, hanem itt volt háború, s a családtagjaik is részesei voltak. Ardoyne lakóinak 95 %-a katolikus. Az évtizedek során két külön néppé lettek: a többség büszke ír, az 5 % protestáns britnek vallja magát. A gyerekek szépen fölmondják: „egy család vagyunk, mindenkinek van protestáns rokona”. Ám hiába folyik „ugyanaz a vér az ereikben”, amikor konfliktus támad, zsigerből ütnének. Az Elvis-rajongó igazgató, aki Rubik-kockát forgat, s az Under Pressure-t énekli a folyosókon, az óráin aprólékos türelemmel filozófiai alapozottságú látókörtágítást végez. Senecára épített praktikus, 10 lépéses indulatkezelő, dühkontrolláló processzust gyakoroltat. Az igazgató alappéldája az, hogy felrajzol egy M-szerű alakzatot, hozzábiggyeszt ezt-azt, s a gyerekeknek minden fázisnál tippelniük kell, mit látnak. Senki rá nem jön(ne), hogy végül bicikli lesz – mindenki mást feltételez, míg nem látja a teljes képet. A filozófia, így McArevey, éppen ez: a másképp gondolkodás, a másik meghallgatásának iskolája, amitől a te gondolataid is változhatnak. Az iskolát szögesdrót óvja, közeiben madarak költenek. A kép poétikus lehetne, ám a közterületeken az egykor védelmet biztosító utcatorlasz-buszok szerepét napjainkban peacewall-ok töltik be. Ha nem megy a belát(tat)ás, intézményesíteni kell az elkülönítést.

A magyar szekcióból kiemelkedő Túl közel (2022), Püsök Botond sodró lendületű első egészestés alkotása, két síkon zajlik. A Kolozsvár-közeli magyar faluban élő színésznő, a két gyerekét egyedül nevelő Andrea megtudja, jó magaviselete miatt kiengedték a börtönből korábbi élettársát, Pikát. A férfi szexuálisan molesztálta nevelt lányát, a kilenc éves Pirkót. Bűnét elismerte, következményeit vállalta. Az asszonyra nehezedő anyagi és lelki terhek sora – a gyerekek eltartása, logisztikája – újabbal, a fenyegetettséggel bővül. Pika bármikor feltűnhet, egy faluban élnek. A férfi a református pap fia, mindenki ismeri és szereti, Andrea pedig a „gyüttment” színésznőcske, akit lenéznek. Az asszony próbál dacolni az ellenségességgel, majd elköltöznek lerobbant házukból. A sok nehézség árán megszerzett szebb, városi környezetben az immár 14 évessé serdült Pirkó kivirul, barátai lesznek, kinyílik. Andrea bokszedzésre kezd járni. Pika kérelmezi és megkapja a fia, Boldizsár láthatását. A másik síkot, a „kommentszekciót”, a falu rosszindulatú, becsületsértő, áldozathibáztató véleményözönét a stáb utólag rögzítette, s pusztán hangban, gyakran hatáskeltően visszhangosítva illesztette a történetbe. A falusiak jól szcenírozott hazugságnak tartják Andrea és lánya állítását s a törvényes eljárást. Rendíthetetlen meggyőződésük, hogy az „idegenek” szégyent hoztak a falura, Pikának nem kellett volna börtönbe kerülnie. A betoldott kommentek tovább erősítik a film balladisztikus dramaturgiáját, hogy a pozitív hősnek kell lakolnia. A néző nehezen tájékozódik a két szélsőség között. Andreáék történetében zavaróan sok a hiányzó konkrétum. A másik fél csak távoli képeken, dramatizált hangokban jelenik meg, démonizálódik. Nem szerencsés, ha nincs arca a szupererős gonosznak, mert a visszacsapás törvénye lép életbe.

A Tiktak Peti (ifj. Petróczy András, Aczél Tulian, 2022) egyszerre tüneményesen könnyed (képek, vágás) és nehézkes (szavak). Célszerűen, ellentmondásaitól igazán szép, mert egy öntörvényű, külön világában komfortosan berendezkedett fiatal férfi portréja. Peti szenvedélye az óraszerkezetek reparálása, mégis az időn kívül él, nem csak amiatt, mert az ágya fölötti óra mindig 12 előtt egy percet mutat. Szindbád-utalások sora alkotja mind az időkezelését, mind a 21. századra alkalmazott képi világát. Peti szavajárása, az „Ez van. Mostan ez van. És ez most így jó.” azon boldog embereké, akik jól ismerik az ember óráját és az Örökkévalóét a templomtornyon, amit ugyancsak az ember igazgat. Peti boldogságához lovak, a templom és az órák kellenek, feltehetően ebben a sorrendben. A betegségével nem akar foglalkozni, mert az nem egy vidám történet. És ez is így van jól.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 50-51. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15674

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -