KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2021/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió Premodern értelmiségi melodrámák 1.
• Mohi Sándor: „Minden érdekelte” Ágh István Huszárik Zoltánról
• Kránicz Bence: A láthatatlan idő formája Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Schubert Gusztáv: Kell egy csapat Magyar producerek 1.
JEAN-PAUL BELMONDO
• Ádám Péter: Ászok ásza Jean-Paul Belmondo (1933-2021)
FILM ÉS IRODALOM
• Árva Márton: Nincs tiszta lap J. M. Coetzee-adaptációk
• Földényi F. László: Szerelmi történet 1931-ből Erich Kästner / Dominik Graf: Fabian – A vég kezdete
• Kovács Kata: Szerepcsere Jelenetek egy házasságból
• Greff András: A mozigalaxis őrzői Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Földváry Kinga: Varieté a nyúlüregben Bryan Talbot: Alice in Sunderland
A JÖVŐ BIRODALMÁBAN
• Varró Attila: Hamis próféciák Dennis Villeneuve: Dűne
• Andorka György: A szférák zenéje Jóhann Jóhannsson: Az utolsó és az első emberek
FILM NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 3. rész
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Vihar közbeni csend Karlovy Vary
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: A zenekar és a felfedező Creation Records – A történet
KRITIKA
• Baski Sándor: Gendermetafora az élő szövetben Titán
• Roboz Gábor: A legnagyobb pech Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
• Huber Zoltán: A számok törvénye 007 Nincs idő meghalni
• Forgách András: Hableánymagány Hableány
• Kovács Patrik: Kiterítenek úgyis Eltörölni Frankot
• Vajda Judit: Károly 5-től 6-ig Tantrum
• Darida Veronika: Színház az egész Éjjeli őrjárat
MOZI
• Pazár Sarolta: Bachman tanár úr és az osztálya
• Árva Márton: Egy tolvaj lánya
• Fekete Tamás: El akartam rejtőzni
• Alföldi Nóra: Kuponkirálynők
• Pozsonyi Janka: Szenvedélyes szomszédok
• Bartal Dóra: Normális világ
• Baski Sándor: Saját lifttel a pokolba
• Varró Attila: Az utolsó párbaj
• Hegedűs Zsófia: Ainbo – A dzsungel hercegnője
• Huber Zoltán: Venom 2. – Vérontó
STREAMLINE MOZI
• Bárány Bence: Amerikai vacsora
• Roboz Gábor: Az önvédelem művészete
• Lovas Anna: Violet Evergarden: A film
• Benke Attila: Kő, papír, olló
• Varró Attila: Sosem kaptok el
• Alföldi Nóra: Bagdad Cafe
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Bűnös múltak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Titán

Gendermetafora az élő szövetben

Baski Sándor

Ember és gép nászával sokkolta Cannes-t Julia Ducournau, a testhorrorba csomagolt traumafeldolgozás Arany Pálmát ért.

 

Már Ducournau debütáló rendezése is alaposan meglephette a gyanútlan közönséget, de a Nyers még csak a brutalitásával sokkolt. Műfaji besorolása se okozhatott nehézséget, az elfojtásoktól gyötört, az emberhús iránti vágyát egyre nyíltabban kielégítő diáklány története a kannibálhorrorok explicitását ötvözte a szerzői traumafilmek motívumaival.

Már a Nyers is megidézte Cronenberg korai munkásságát, a Titán esetében pedig nem is lehetne letagadni a testhorror mesterének hatását. A felütés még akár konvencionálisnak is nevezhető, már amennyiben egy autóbalesetet szenvedő, majd a koponyájába illesztett titánlemez hatására a gépkocsikkal intim viszonyba kerülő lány eredettörténete önmagában nem lenne elég abszurd. A felnőve sztriptíztáncosként dolgozó Alexia mizantrópiája és különös vonzalmai ekkor még levezethetőek gyerekkori traumájából – a nyitó flashback sugallata szerint apja nem szerette –, hirtelen felindulásból mániákus ámokfutóvá válásának azonban már nincs semmilyen pszichológiai motiváltsága. Az író-rendező ugyanilyen váratlan ritmus- és tónusváltásokkal emeli be a Vincent Lindon által alakított tűzoltóparancsnok szálát, akit szinte észrevétlenül avat társfőszereplővé. A szintúgy Vincentnek hívott férfi, aki a magát menekülés közben fiúnak álcázó lányban saját, fiatalon eltűnt gyerekét ismeri fel, egyértelműen Alexia komplementer karaktere. Míg a lány életében apja csak fizikailag volt jelen, addig a szeretethiányos tűzoltó legfőbb vágya, hogy újra felvehesse a szülői szerepet, és ezért minden áldozatra hajlandó, még az önbecsapásra is.

A két lelki sérült ember unortodox családdá transzformálódása csak az egyik, és a kevésbé bizarr aspektusa a történet második felvonásának. A korábban egy Cadillac-kel – a lázálmában vagy a film valóságában – orgazmikus élményeket átélő lány, aki ezen a ponton már férfiként létezik, a terhesség jeleit mutatja, a méhében azonban mintha nem egy organikus lény, hanem egy ember-gép hibrid formálódna.

Ducournau nyitva hagyja a történet értelmezését a különböző genderolvasatok előtt, de a cronenbergi testhorror ikonográfiájának megidézése és a cyberpunk techno-scifi vonulatának beemelése l'art pour l'art megoldásnak hat. A test leépülésének és átalakulásának szenvtelen dokumentálása zavarba ejtő és felkavaró, hála többek közt az újonc Agathe Rousselle zsigeri alakításának – sőt, a magát a film kedvéért groteszk módon kigyúró Lindon szintúgy a testét használja vászonként. De ahogy a lány pszichopata gyilkológéppé válásából a film elején, úgy a későbbi szenvedéstörténetéből is hiányzik a dramaturgiai megalapozottság – az olyan nagyvonalúan zárójelezett megoldásokról nem is beszélve, miszerint a mindenórás kismama képes szorítókötéssel lapossá varázsolni a hasát.

A rendező, állítása szerint, szándékosan szakított a történetmesélés konvencióival, a film zavarossága, leplezetlen hatásvadászata és öncélúnak ható erőszakszekvenciái nem a „gyártási hiba” kategóriájába, hanem az „alapfelszereltséghez” tartoznak. A befogadó habitusától függ, hogy üres blöffnek vagy szabálytalanságával, provokativitásával a korszellemre pontosan reflektáló remekműnek látja a filmet. Ami bizonyos, hogy Ducournau mesteri módon gyűjtötte össze azokat a forró témákat és trendi hívószavakat, amelyekkel 2021-ben a leghatékonyabban lehet a fesztiválzsűriket és a közönséget triggerelni, és ezáltal a produkciót köztudatban tartani, azaz fontosnak láttatni. A Titán tehát mindenekelőtt exploitation, abban viszont kétségkívül Arany Pálma-kategóriás.

 

Titán (Titane) – francia-belga, 2021. Rendezte és írta: Julia Ducournau. Kép: Ruben Impens. Zene: Jim Williams. Szereplők: Vincent Lindon (Vincent), Agathe Rousselle (Alexia/Adrien), Garance Marillier (Justine), Laïs Salameh (Rayane), Mara Cissé (Jeantet). Gyártó: Kazak Productions /Frakas / Arte France Cinéma. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 108 perc.




A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15117