KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2021/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió Premodern értelmiségi melodrámák 1.
• Mohi Sándor: „Minden érdekelte” Ágh István Huszárik Zoltánról
• Kránicz Bence: A láthatatlan idő formája Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Schubert Gusztáv: Kell egy csapat Magyar producerek 1.
JEAN-PAUL BELMONDO
• Ádám Péter: Ászok ásza Jean-Paul Belmondo (1933-2021)
FILM ÉS IRODALOM
• Árva Márton: Nincs tiszta lap J. M. Coetzee-adaptációk
• Földényi F. László: Szerelmi történet 1931-ből Erich Kästner / Dominik Graf: Fabian – A vég kezdete
• Kovács Kata: Szerepcsere Jelenetek egy házasságból
• Greff András: A mozigalaxis őrzői Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Földváry Kinga: Varieté a nyúlüregben Bryan Talbot: Alice in Sunderland
A JÖVŐ BIRODALMÁBAN
• Varró Attila: Hamis próféciák Dennis Villeneuve: Dűne
• Andorka György: A szférák zenéje Jóhann Jóhannsson: Az utolsó és az első emberek
FILM NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 3. rész
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Vihar közbeni csend Karlovy Vary
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: A zenekar és a felfedező Creation Records – A történet
KRITIKA
• Baski Sándor: Gendermetafora az élő szövetben Titán
• Roboz Gábor: A legnagyobb pech Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
• Huber Zoltán: A számok törvénye 007 Nincs idő meghalni
• Forgách András: Hableánymagány Hableány
• Kovács Patrik: Kiterítenek úgyis Eltörölni Frankot
• Vajda Judit: Károly 5-től 6-ig Tantrum
• Darida Veronika: Színház az egész Éjjeli őrjárat
MOZI
• Pazár Sarolta: Bachman tanár úr és az osztálya
• Árva Márton: Egy tolvaj lánya
• Fekete Tamás: El akartam rejtőzni
• Alföldi Nóra: Kuponkirálynők
• Pozsonyi Janka: Szenvedélyes szomszédok
• Bartal Dóra: Normális világ
• Baski Sándor: Saját lifttel a pokolba
• Varró Attila: Az utolsó párbaj
• Hegedűs Zsófia: Ainbo – A dzsungel hercegnője
• Huber Zoltán: Venom 2. – Vérontó
STREAMLINE MOZI
• Bárány Bence: Amerikai vacsora
• Roboz Gábor: Az önvédelem művészete
• Lovas Anna: Violet Evergarden: A film
• Benke Attila: Kő, papír, olló
• Varró Attila: Sosem kaptok el
• Alföldi Nóra: Bagdad Cafe
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Bűnös múltak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tantrum

Károly 5-től 6-ig

Vajda Judit

Nagy Borús Levente, fiatal forgatókönyvíró-rendező egysnittes, fix nézőpontú alkotása nem technikai, hanem írói és színészi bravúr.

Az egysnittes, azaz vágás nélkül (vagy láthatatlan vágással) felvett alkotásokat a filmtörténelem során a Hitchcock-féle A kötéltől kezdve Az orosz bárkán át az 1917-ig filmművészeti és -technikai bravúrként szokás emlegetni. Nagy Borús Levente Tantrumja viszont hiába szintén egyetlen hosszú (48 perces) beállítás, a kamera nem jár be benne tereket, így ezúttal nem az operatőri csapatra, hanem – a forgatókönyvírón kívül – kizárólag a kamera másik oldalán álló személyre hárult a munka dandárja, azaz a néző figyelmének folyamatos fenntartása.

A Tantrum másik fontos technikai jellemzője, hogy a kamera nemhogy nem jár be benne tereket, hanem (szinte a legvégéig) egyetlen pontra van leszúrva, vagyis egyetlen kameraállásból, fix nézőpontból látjuk a történéseket – és ez szintén a színész vállára helyez mázsás súlyokat. Nagy Borús műve előképének ebből a szempontból Sas Tamás bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Presszó tekinthető, ahol egy belvárosi presszóban követhettük fix kameraállásból, mint egy légy a falon, az eseményeket. A Presszó kamerája előtt azonban folyamatosan cserélődtek a figurák, állandó volt a mozgás, a jövés-menés, ami a Tantrumból hiányzik. Itt egyetlen hosszú beállításban egyetlen gépállásból egyetlen arcot nézünk: Nagy Zsoltét, akit a rendező mintha csak egy színészi mestervizsgának vetett volna alá, ahol a feladat nem kevesebb, mint közel egy órán át érdekesnek maradni, fenntartani a néző figyelmét, azaz csak mondani, mondani, mondani a megírtakat, és nem esni ki a szerepből.

A színház világában nem ritka a monodráma, ahol látszólag ugyanezt kell megvalósítani, ám ott ehhez képest hatalmas könnyebbség, hogy a nézők egyrészt nem pár centiről vizslatják a színész arcát, tehát könnyebben meg lehet úszni egy-egy hamis hangot vagy gesztust, másrészt a művész élhet egy fontos kifejezőeszköz, a mozgás lehetőségével. A Tantrumban viszont nemcsak a kamera, a főszereplő sem mozdul: egy helyben ül, vélhetően egy kocsmában, bár pohár nincs a kezében (ennek a rejtélye a játékidő utolsó percében fog csattanósan megoldódni).

Az eddig leírtak arra utalnak, hogy a forgatókönyvíró-rendező Nagy Borús afféle szadista alkotóként egy hatalmas szívatást eszelt ki a főszereplőül választott Nagy Zsolt számára, akit nagyon szűk keretek közé szorított, igazi színészi csapdahelyzetbe vetett (ami egyébként azért is szép megoldás, mert átvitt értelemben a Nagy által megformált karakter maga is csapdában van). A színész tehát nem lazíthat egy másodpercre sem, mint tehetné azt például a színpadon – Nagy Borús mentségére szól viszont, hogy valami nagyon fontossal azért megtámogatta Nagy Zsolt munkáját: egy jól megírt, végig izgalmas és feszült forgatókönyvvel.

Nagy Borús Levente Twitter-oldalán szózsonglőrként határozza meg magát, és ez nagyjából fedi is a valóságot. A 2019-es Hypewriter televíziós pitchfórum kiemelt döntőseként és az Odabenn című hangjáték szerzőjeként is bizonyította már, hogy ha szövegírásról van szó, kiváló teljesítményre képes. A hangjátékkal pedig, ami műfaját tekintve sci-fi, egy filmen erősen a látványra, irodalmilag pedig a hosszú leírásokra, nem pedig a párbeszédekre épülő műfaj, egyúttal azt is megmutatta, mennyire szeret kísérletezni. Az alkotó a Tantrumban tovább folytatja a kísérletezést, és egyetlen hosszú, lélegzetvételnyi szünet nélkül elmondott, sodró lendületű monológ segítségével épít fel egy nagyon is ismerős és átélhető emberi világot. A főhős, Károly világát, ami épp összeomlani látszik, hogy miért és ki miatt, azt Károly készséggel megosztja velünk, elég hozzá megnyomni a play gombot.

A Nagy Zsolt által megformált Károly eldühöngött monológjából megismerünk egy egész életet, a gyerekkortól kezdve az érett felnőttkorig, azaz a negyvenes karakter jelen pillanatáig. Kirajzolódik belőle az övén kívül még legalább három, egymással szorosan összefonódó emberi sors. Bár a forgatókönyv a cselekményességet tekintve is szűk keretek között mozog, a mesében így is van hős, femme fatale (vagy valami nagyon hasonló) és főgonosz. Mondhatjuk tehát, hogy Nagy Borús Levente Nagy Zsolt segítségével megvalósított kísérlete sikerült. Szóval a koncentrált, intenzív élményt adó játék után jöhet az igazi kísérlet: egy nagyjátékfilm.

 

Tantrum – magyar, 2021. Rendezte és írta: Nagy Borús Levente. Kép: Papp Kornél. Zene: Cseterki Tamás. Producer: Berta Balázs, Kárpáti György. Szereplők: Nagy Zsolt (Károly), Leila Ben Salem (Rafika). Gyártó és forgalmazó: Vertigo Média. 48 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15108