KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió Premodern értelmiségi melodrámák 2.
• Mohi Sándor: „Minden érdekelte” Ágh István Huszárik Zoltánról
• Kránicz Bence: A láthatatlan idő formája Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Schubert Gusztáv: Kell egy csapat Magyar producerek 1.
JEAN-PAUL BELMONDO
• Ádám Péter: Ászok ásza Jean-Paul Belmondo (1933-2021)
FILM ÉS IRODALOM
• Árva Márton: Nincs tiszta lap J. M. Coetzee-adaptációk
• Földényi F. László: Szerelmi történet 1931-ből Erich Kästner / Dominik Graf: Fabian – A vég kezdete
• Kovács Kata: Szerepcsere Jelenetek egy házasságból
• Greff András: A mozigalaxis őrzői Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Földváry Kinga: Varieté a nyúlüregben Bryan Talbot: Alice in Sunderland
A JÖVŐ BIRODALMÁBAN
• Varró Attila: Hamis próféciák Dennis Villeneuve: Dűne
• Andorka György: A szférák zenéje Jóhann Jóhannsson: Az utolsó és az első emberek
FILM NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 3. rész
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Vihar közbeni csend Karlovy Vary
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: A zenekar és a felfedező Creation Records – A történet
KRITIKA
• Baski Sándor: Gendermetafora az élő szövetben Titán
• Roboz Gábor: A legnagyobb pech Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
• Huber Zoltán: A számok törvénye 007 Nincs idő meghalni
• Forgách András: Hableánymagány Hableány
• Kovács Patrik: Kiterítenek úgyis Eltörölni Frankot
• Vajda Judit: Károly 5-től 6-ig Tantrum
• Darida Veronika: Színház az egész Éjjeli őrjárat
MOZI
• Pazár Sarolta: Bachman tanár úr és az osztálya
• Árva Márton: Egy tolvaj lánya
• Fekete Tamás: El akartam rejtőzni
• Bartal Dóra: Normális világ
• Baski Sándor: Saját lifttel a pokolba
• Pozsonyi Janka: Szenvedélyes szomszédok
• Alföldi Nóra: Kuponkirálynők
• Varró Attila: Az utolsó párbaj
• Hegedűs Zsófia: Ainbo – A dzsungel hercegnője
• Huber Zoltán: Venom 2. – Vérontó
STREAMLINE MOZI
• Bárány Bence: Amerikai vacsora
• Roboz Gábor: Az önvédelem művészete
• Lovas Anna: Violet Evergarden: A film
• Benke Attila: Kő, papír, olló
• Varró Attila: Sosem kaptok el
• Alföldi Nóra: Bagdad Cafe
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Bűnös múltak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hableány

Hableánymagány

Forgách András

Petzold a kortárs Berlinbe helyezi át Undine mítoszát.

A film elején a csinos Undine Wibeau – akiről nem sokkal később megtudjuk, hogy talán idegenvezető, talán várostörténész, aki hófehér makettek fölött és színezett falitérképek előtt tart meglepően szellemes előadásokat kultiválódni vágyó, németül értő turistáknak, Berlin születésének, mítoszának, metamorfózisainak tényeiről és rejtelmeiről – egy kávéház teraszán arról értesül, hogy a fiúja szakít vele. „Akkor meg kell ölnöm téged”, mondja erre Undine, nem fenyegetően, nem bosszúvágyón, még csak nem is tragikusan, inkább beletörődő tárgyilagossággal. A nő most azonosul a nevével. Christian Petzold kedveli az egyszavas címeket, filmjei is megtévesztően egyszerűek, szinte koppannak, miközben a cselekményben mindig van egy-két igazán előre nem látható kanyar, helycserés támadás. Undine. Már ebből tudhatjuk, hogy melyik híres, számtalan operából, meséből, rajzfilmből ismert, Paracelsustól származó mítoszról van szó, amit 1811-ben Friedrich de la Motte Fouqué tett világhíressé. Tehát becsületszóra el kell fogadnunk, hogy ez a várostörténész nem más, mint vízek és hullámok ős ösztönökkel megvert, elementáris leánya. Paula Beert már Petzold előző filmjében, a nagysikerű Transitban láthattuk, Franz Rogowskival együtt, és a rendezőt az ott ábrázolt be nem teljesült szerelem és vízihalál ösztökélte, hogy olyan történetet találjon, amelyben az álompáros, mintegy természetes folytatásként, újra együtt lehet.

Petzold joggal mondja, hogy a Hableány-mítosz meglehetősen vérszegény, tehát az az ambíció is fűti, hogy a mítoszt bővítse és gazdagítsa. Undine, ez az ösztönlény, ez a najád, szakszóval élve szilf, csak úgy szerezhet lelket, ha beleszeret egy földi halandó, de ha az illető elhagyja, akkor meg kell őt ölnie. (Andersennél fordítva van, a hableánynak kell meghalnia.) Nevében a Wibeau egy 70-es évekbeli kelet-német sikerdarabra, Az ifjú W. újabb szenvedéseinek társadalomból kiszorult, fiatalon elpusztult hősére utal. Petzold a névadással a mítosz kiterjesztésének szükségességét jelzi, mint ahogyan Undine szakmája révén a kiszárított mocsárra telepített Berlin mítosza is rákopírozódik a sorsára. Petzold még egy ágyjelenetet is konstruál, amelyben Undine új szerelme, a műveletlen, de tudásvágyó Christoph kérésére – aki természetesen ipari búvár, miáltal a víz alatti felvételeknek indoka is lesz – felmondja a következő napi idegenvezetés szövegét. És Undine úgy tűnik, lemond arról, hogy az előző fiút meggyilkolja, hiszen akkor örökre vissza kellene térnie elemébe, a vízbe.

A 45. percben kezdődnek a jellegzetes petzoldi csavarok. A két szerelmespár szembetalálkozik egy olyan hídon vagy felüljárón, ahol nem kerülhetik ki egymást. Ezért a vidéki kiküldetésen található Christoph éjjel féltékenyen felhívja Undinét, aki hazudik neki első találkozásukról, hiszen akkor még az exét várta a kávéházban. Undine próbálja visszahívni, de Christoph nem kapcsolható. Kirohan a tóhoz, ahol a fiúnak merülnie kellene, és ott tudja meg, hogy baleset érte. Rohan a kórházba, ahol az ágy mellett ülő riválisa szorongatja az agyhalott Christoph kezét. És kiderül, hogy a telefonhívás idején Christoph már halott volt. Ezek után Undine a vele kibékülni vágyó exét egy villa fürdőmedencéjében szinte puszta nézésével, vagyis a mítosz erejével megöli. Viszont a kis búvárszobrot, amit Christoph ajándékozott Undinénak és egyszer eltört és meg is kellett ragasztani, Christoph az örökre eltűnt Undinétól két évvel később kapja vissza, amikor hiábavaló keresések után a teherbe ejtett riválist készül feleségül venni, ám még egyszer lemerül a homályos, hideg vizekbe és mosollyal arcán, kezében a kis szoborral tér vissza a felszínre.

Bár néha irritáltak a kevéssé indokolt fordulatok, s ha volt is már jobb filmje Petzoldnak, az Undine egyáltalán nem méltatlan a filmek nagyszerű sorához, szem a láncban.

 

Hableány (Undine) – német, 2020. Rendezte és írta: Christian Petzold. Kép: Hans Fromm.  Szereplők: Paula Beer (Undine Wibeau), Franz Rogowski (Christoph), Jacob Matschenz (Johannes), Maryam Zaree (Monika), Anne Ratte-Polle (Anna). Gyártó: Schramm Film / Film du Losange / ZDF /Arte France Cinéma. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 91 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15107