KritikaHableányHableánymagányForgách András
Petzold a kortárs Berlinbe helyezi át Undine mítoszát.
A film elején a csinos Undine Wibeau – akiről
nem sokkal később megtudjuk, hogy talán idegenvezető, talán várostörténész, aki
hófehér makettek fölött és színezett falitérképek előtt tart meglepően szellemes
előadásokat kultiválódni vágyó, németül értő turistáknak, Berlin születésének, mítoszának,
metamorfózisainak tényeiről és rejtelmeiről – egy kávéház teraszán arról
értesül, hogy a fiúja szakít vele. „Akkor meg kell ölnöm téged”, mondja erre Undine,
nem fenyegetően, nem bosszúvágyón, még csak nem is tragikusan, inkább
beletörődő tárgyilagossággal. A nő most azonosul a nevével. Christian Petzold
kedveli az egyszavas címeket, filmjei is megtévesztően egyszerűek, szinte koppannak,
miközben a cselekményben mindig van egy-két igazán előre nem látható kanyar,
helycserés támadás. Undine. Már ebből tudhatjuk, hogy melyik híres, számtalan
operából, meséből, rajzfilmből ismert, Paracelsustól származó mítoszról van szó,
amit 1811-ben Friedrich de la Motte Fouqué tett világhíressé. Tehát
becsületszóra el kell fogadnunk, hogy ez a várostörténész nem más, mint vízek
és hullámok ős ösztönökkel megvert, elementáris leánya. Paula Beert már Petzold
előző filmjében, a nagysikerű Transitban láthattuk, Franz Rogowskival
együtt, és a rendezőt az ott ábrázolt be nem teljesült szerelem és vízihalál ösztökélte,
hogy olyan történetet találjon, amelyben az álompáros, mintegy természetes
folytatásként, újra együtt lehet.
Petzold joggal mondja, hogy a Hableány-mítosz
meglehetősen vérszegény, tehát az az ambíció is fűti, hogy a mítoszt bővítse és
gazdagítsa. Undine, ez az ösztönlény, ez a najád, szakszóval élve szilf, csak úgy
szerezhet lelket, ha beleszeret egy földi halandó, de ha az illető elhagyja, akkor
meg kell őt ölnie. (Andersennél fordítva van, a hableánynak kell meghalnia.) Nevében
a Wibeau egy 70-es évekbeli kelet-német sikerdarabra, Az ifjú W. újabb szenvedéseinek
társadalomból kiszorult, fiatalon elpusztult hősére utal. Petzold a névadással
a mítosz kiterjesztésének szükségességét jelzi, mint ahogyan Undine szakmája
révén a kiszárított mocsárra telepített Berlin mítosza is rákopírozódik a sorsára.
Petzold még egy ágyjelenetet is konstruál, amelyben Undine új szerelme, a
műveletlen, de tudásvágyó Christoph kérésére – aki természetesen ipari búvár,
miáltal a víz alatti felvételeknek indoka is lesz – felmondja a következő napi
idegenvezetés szövegét. És Undine úgy tűnik, lemond arról, hogy az előző fiút
meggyilkolja, hiszen akkor örökre vissza kellene térnie elemébe, a vízbe.
A 45. percben kezdődnek a jellegzetes
petzoldi csavarok. A két szerelmespár szembetalálkozik egy olyan hídon vagy
felüljárón, ahol nem kerülhetik ki egymást. Ezért a vidéki kiküldetésen
található Christoph éjjel féltékenyen felhívja Undinét, aki hazudik neki első
találkozásukról, hiszen akkor még az exét várta a kávéházban. Undine próbálja
visszahívni, de Christoph nem kapcsolható. Kirohan a tóhoz, ahol a fiúnak
merülnie kellene, és ott tudja meg, hogy baleset érte. Rohan a kórházba, ahol az
ágy mellett ülő riválisa szorongatja az agyhalott Christoph kezét. És kiderül,
hogy a telefonhívás idején Christoph már halott volt. Ezek után Undine a vele kibékülni
vágyó exét egy villa fürdőmedencéjében szinte puszta nézésével, vagyis a mítosz
erejével megöli. Viszont a kis búvárszobrot, amit Christoph ajándékozott
Undinénak és egyszer eltört és meg is kellett ragasztani, Christoph az örökre eltűnt
Undinétól két évvel később kapja vissza, amikor hiábavaló keresések után a teherbe
ejtett riválist készül feleségül venni, ám még egyszer lemerül a homályos,
hideg vizekbe és mosollyal arcán, kezében a kis szoborral tér vissza a felszínre.
Bár néha irritáltak a kevéssé indokolt
fordulatok, s ha volt is már jobb filmje Petzoldnak, az Undine egyáltalán
nem méltatlan a filmek nagyszerű sorához, szem a láncban.
Hableány (Undine) – német, 2020. Rendezte és írta: Christian
Petzold. Kép: Hans Fromm. Szereplők: Paula
Beer (Undine Wibeau), Franz Rogowski (Christoph), Jacob Matschenz (Johannes), Maryam
Zaree (Monika), Anne Ratte-Polle (Anna). Gyártó: Schramm Film / Film du Losange
/ ZDF /Arte France Cinéma. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 91 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
