KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2021/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió Premodern értelmiségi melodrámák 1.
• Mohi Sándor: „Minden érdekelte” Ágh István Huszárik Zoltánról
• Kránicz Bence: A láthatatlan idő formája Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Schubert Gusztáv: Kell egy csapat Magyar producerek 1.
JEAN-PAUL BELMONDO
• Ádám Péter: Ászok ásza Jean-Paul Belmondo (1933-2021)
FILM ÉS IRODALOM
• Árva Márton: Nincs tiszta lap J. M. Coetzee-adaptációk
• Földényi F. László: Szerelmi történet 1931-ből Erich Kästner / Dominik Graf: Fabian – A vég kezdete
• Kovács Kata: Szerepcsere Jelenetek egy házasságból
• Greff András: A mozigalaxis őrzői Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Földváry Kinga: Varieté a nyúlüregben Bryan Talbot: Alice in Sunderland
A JÖVŐ BIRODALMÁBAN
• Varró Attila: Hamis próféciák Dennis Villeneuve: Dűne
• Andorka György: A szférák zenéje Jóhann Jóhannsson: Az utolsó és az első emberek
FILM NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 3. rész
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Vihar közbeni csend Karlovy Vary
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: A zenekar és a felfedező Creation Records – A történet
KRITIKA
• Baski Sándor: Gendermetafora az élő szövetben Titán
• Roboz Gábor: A legnagyobb pech Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
• Huber Zoltán: A számok törvénye 007 Nincs idő meghalni
• Forgách András: Hableánymagány Hableány
• Kovács Patrik: Kiterítenek úgyis Eltörölni Frankot
• Vajda Judit: Károly 5-től 6-ig Tantrum
• Darida Veronika: Színház az egész Éjjeli őrjárat
MOZI
• Pazár Sarolta: Bachman tanár úr és az osztálya
• Árva Márton: Egy tolvaj lánya
• Fekete Tamás: El akartam rejtőzni
• Alföldi Nóra: Kuponkirálynők
• Pozsonyi Janka: Szenvedélyes szomszédok
• Bartal Dóra: Normális világ
• Baski Sándor: Saját lifttel a pokolba
• Varró Attila: Az utolsó párbaj
• Hegedűs Zsófia: Ainbo – A dzsungel hercegnője
• Huber Zoltán: Venom 2. – Vérontó
STREAMLINE MOZI
• Bárány Bence: Amerikai vacsora
• Roboz Gábor: Az önvédelem művészete
• Lovas Anna: Violet Evergarden: A film
• Benke Attila: Kő, papír, olló
• Varró Attila: Sosem kaptok el
• Alföldi Nóra: Bagdad Cafe
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Bűnös múltak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film és irodalom

Jelenetek egy házasságból

Szerepcsere

Kovács Kata

Bergman hetvenes évekbeli állítása, miszerint a házasság tönkreteszi a kapcsolatokat, nem vesztett aktualitásából.

Ingmar Bergman eredetileg hat epizódból álló 1973-as sorozatát, a Jelenetek egy házasságbólt Hagai Levi a rendező fiának, Daniel Bergmannak a megkeresésére gondolta újra. A folytatás gondolata magát az idős Bergmant is foglalkoztatta (Saraband), és míg fia az új változatban a házaspár gyerekeire szerette volna irányítani a figyelmet, Levi teljesen más fókuszt talált a sorozat számára, méghozzá olyat, amely az eredeti koncepció tiszteletben tartása mellett saját szerzői elképzeléseinek is megfelel.

Bergmanhoz mérten Levi rendezői törekvései nem túl összetettek. Az ő fő műfajai a pszichologizáló melodráma, a pontosan kidolgozott kamaradráma, a kedvenc terepe pedig a külvárosi közeg. A magyar változatot is megért A terapeutával és annak izraeli eredetijével (BeTipul) vált világhírűvé: a high-concept sorozat alapötlete, hogy a néző a hét minden estéjén valós időben láthat egy egyórás terápiás alkalmat – más-más pácienssel, ugyanazzal a terapeutával. Az első évadban szerepel párterápiás történet is, maga a családos főszereplő pedig szerelmi bonyodalomba keveredik egyik páciensével. Levi alkotója, írója A viszony című sorozatnak is, mely egy házasságtörés női és férfi szemszögből elmondott története, a sorozat ugyanazokat az eseményeket meséli el két nézőpontból.

Bergman egyik állandó témája, nagy modernista korszakán belül és azon kívül szintén a párkapcsolat: a Jelenetek egy házasságból különböző változatain – készült belőle mozifilm is – túl készített komplett trilógiát a házasulás kérdéséről (Nyári közjáték, Nők várakozása, Egy nyár Mónikával) és a házastársi hűségről is (Szerelmi lecke, Női álmok, Egy nyári éj mosolya), legtöbb filmjének kulcsmotívuma pedig az emberi kapcsolatok, ezen belül pedig a házasság ridegsége. A Jelenetek egy házasságból születésekor – sorozattörténeti jelentőségén túl – számos okból volt felforgató: személyessége (és szerzőisége), az általa érintett metafizikai kérdések (az egzisztencialista szorongásélmény) megjelenítése miatt, de a modernista stílus hatása, a különleges színészvezetés (arcközelik), valamint a pszichológiai jólértesültsége is szerepet játszott a sikerében. A tömeges párterápiának is beillő sorozat hatásának tulajdonítják, hogy a bemutatását követő időszakban Európa-szerte megnőtt a válások száma. Társadalomképe, a nemi szerepek korabeli felfogásának megörökítése révén is emlékezetes.

Levi ezek közül több tényezőre is reagál. Egyfajta főhajtásként a modernizmus nagy mestere előtt, minden epizódban szerepel egy önreflektív képsor, melyben magát a stábot látjuk, amint elindítják vagy befejezik a jelenet felvételét. (Az eredetiben „az előző részek tartalmából” és a stáblista szerzői kommentárral, werkfotókkal érkezett.) Levi ugyanazt a stílust követi, mint A terápiában, a fókuszban pedig az a kérdés áll, hogy az eredeti sorozat óta eltelt majd fél évszázad alatt hogyan alakultak át a nemi szerepek.

Marianne és Johan történetét ugyanúgy már nem lehet elmondani, Amerikában biztosan nem. A gyermeki, kiszolgáltatott, a férjéhez feltétel nélkül, naivan, már-már idétlenül ragaszkodó Marianne alakja éppúgy hamisnak hatna, mint a gyakran érzéketlen, soviniszta Johanné. Levi a kérdést egyszerű szerepcserével oldotta meg, de ez a döntés alapvetően érinti, és helyenként össze is zavarja a karakterrajzot. Mira egy tech cég vezető alkalmazottjaként a családfenntartó, míg Jonathan filozófiaprofesszorként magára vállalja a gyereknevelés és a háztartás körüli feladatok oroszlánrészét. Ám Levi korántsem érte be ennyivel, a kortárs amerikai társadalom több jellegzetes, vagy épp csak bántóan divatos jelenségét beleírta a történetbe: egy poliamor párkapcsolatot, a genderkutatót, aki – magazinos újságíró helyett – az első jelenet interjúját készíti, a mesterséges megtermékenyítést, a spermadonor keresést, vagy épp a problémák univerzális megoldásaként felkínált terápiát. De míg Bergman a házasság kudarcának mögöttes tartalmait is kutatta a szorongástól a magányon, az eredendő boldogtalanságon át az érzékeket eltompító szeretetlenségig, addig Levi világos folyamatként, a szociokulturális hatások produktumaként írja le Mira és Jonathan kapcsolatának megromlását.

Mirának hosszú időre volt szüksége, hogy gyermekük (itt kettő helyett egy kislány) születése után visszataláljon önmagához, a második, nem tervezett várandósság ezért riasztja meg annyira, hogy a kapcsolat megromlását katalizáló abortusz mellett döntsön. Az interjújelenetben idézett statisztika (az amerikai házasságok átlagos élettartama nyolc év) mögötti, szokványos amerikai történet ez: a nőnek soha nem sikerül feltétlen örömmel azonosulni az anyaszereppel, és – bár lehetősége van karriert építeni – ez az elégedetlenség végül megmérgezi a kapcsolatát. Mira ugyanazzal a drasztikus hirtelenséggel hagyja el a családját, mint Johan, kettőjük karaktere, motivációi mégis különböznek. A Mirát alakító Jessica Chastain játéka következetesen sugallja azt is, hogy a feleség félrelépése egyszerű, enyhe elmezavar következménye. Ezt igazolja az előzmény (depresszió), és a következmény (nem akarja aláírni a válási papírokat, és végül ki is mondja, hogy pszichoterápián felismerte, nem tudja elfelejteni a volt férjét). Levi ugyanakkor a sorozat első jelenetétől a kameráját és a néző figyelmét Mirára irányítva azt sugallja, hogy a nőnek valamilyen titka van – a bajok nála kezdődnek. Johannal ellentétben Mira az egyedülálló életben találja meg önmagát.

Levi Jonathan karakterét is új vonásokkal ruházza fel. Esendőségét – mely vonása egyértelműen Marianne-tól származik – a szenvedés szinonimájaként alkalmazott krónikus betegségen (asztma) keresztül hangsúlyozza, míg saját izraeli gyökereire reflektálva felruházza a figurát a zsidó identitással és – a krízis hatására mélyülő – vallásossággal. Jonathan esendősége mégsem egyenlő Marianne törékenységével, elég csak összeszedni, milyen reakcióik vannak az első estén, amikor házastársuk hűtlenségével és távozásának hírévél szembesülnek. Jonathan ugyan beszél arról, hogy extrém módon függ a feleségétől, de egyetlen arcrezdülésével sem közelíti meg azt az összetörtséget, amit Bergman ábrázol. (Részben, mivel Bergman egyben Marianne felnövéséről is beszél: ő valóban gyermetegen viselkedik, a saját férje és anyja is úgy (le)kezelik, mintha egy gyerek lenne, a szakítás estéjén pedig a házassága megszűnésén túl a saját felnövésének szükségességével is szembesül.)

 

A mostani sorozat öt epizódjával szemben Bergmané hat részes. Levi arra törekedett, hogy – A terápiánál már bevált módszert alkalmazva – a külvilágot szinte teljesen kizárja. Ennek érdekében kiírt több szereplőt a történetből, így azt a jelenetet is, amelyben a jogász Marianne válni készülő ügyfelével annak házasságáról beszélget. Bergman sorozatának egyik legkegyetlenebb epizódját, melyben a baráti házaspár gyűlölködő vitája zajlik, Levi szintén sokkal finomabbra hangolta, és hozzádobta még a két feleség érzéki hálószobai csókját. Ugyanakkor mindvégig kiemeli a környezetet, melyben szinte a teljes sorozat játszódik: a bostoni, jómódú értelmiségi családi lét kellékeit, a kellemes, de nem túl elegáns házat, a külvárosi utcát. Az utolsó epizódban úgy írta vissza a történetbe az egykori családi otthont, hogy az alapján úgy tűnik, nem csak Jonathan, de Levi is kicsit a ház rabjává vált. A belső események és a környezet közötti kapcsolat a sorozat egyik leghatásosabb eleme.

Bergman szinte összes filmje a színészből kiinduló vizuális hatásra, a verbális és nem verbális kommunikációra épül. Akármerre is kutatjuk a Jelenetek egy házasságból titkát, mindig a színészi játéknál, Bergman és állandó színészei különleges kapcsolatánál lyukadunk ki – annál a kapcsolatnál, melyben a rendező nem csupán szakmai, de baráti és olykor házastársi viszonyt is ápolt a kollégáival. Ez az extrém, közeli kapcsolat és a saját élményeken alapuló történet teszi magát a sorozatot olyan gyomorszorítóan személyessé, és a dokumentarista eszközök alkalmazása révén egyenesen azt a hatást kelti, hogy a rendező a saját házasságának legintimebb pillanatait, legféltettebb titkait tárja fel. Bergman szinte beleszuggerálta saját magát és alkotói elképzeléseit a színészeibe, ezt a hatást pedig, bármilyen kiválóan játszik is Jessica Chastain és Oscar Isaac Levi sorozatában, nem lehet utánozni.

Viszonylag kevés szó esik arról, hogy a Jelenetek egy házasságból eredetileg a melodrámát abszurd humorral és komikus elemekkel vegyítette. Bergman mindenféle nehézség nélkül képes ugrálni a különböző hangnemek és hangulatok, a pokoli szorongás, gyilkos feszültség és bagatell ügyek, a komédiázás között. Levi konzekvensen kiírt minden komikus elemet, és az apró-cseprő ügyek javát a történetből. A dialógusoknak az átírás egyáltalán nem tett jót, hiszen a csupán látszólag prózai beszélgetéseket mind valóban üres közhelyekre és banális lelkizésre cserélték. A szakításkor Marianne abszurd módon felajánlja a férjének, hogy elhozza a holmijait a tisztítóból, majd egy hosszú játszmába kezdenek, amelyben a nő gondoskodni próbál a férfiról: anyáskodva összepakol neki, végül levágja a körmét. A mostani változatban ugyan elhangzik egy félmondat a tisztítóról, de az egész tragikomikus játék kimarad, beleértve a körömvágást is. Ezeknek a változtatásoknak köszönhetően a széria világa ugyan zárt és egységes, ám messze nem olyan szórakoztató, mint az eredeti volt.

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy Bergman sorozata révén ma már nem ott tart a világ, ahol a hetvenes években, de mindenképpen volt egy csekély szerepe abban, hogy a huszonegyedik századi párkapcsolat-felfogás egyik alappillére a két fél közötti kommunikáció lett. Ahogyan a szakításjelenetben Johan ki is mondja, korábban soha nem beszéltek ilyen nyíltan egymással. Bergman egy kommunikációképtelen generáció válástörténetét mondja el, melyben ráadásul a gyerekek – szemben az új változattal – nem tényezők. Levi szériáján ott a nyoma annak – mind társadalmi, filozófiai mind pedig esztétikai szempontból –, hogy azóta generációk vitatkoztak végig sok szezonnyi párterápiás alkalmat, és néztek végig hasonló erőfeszítéseket a képernyőn és a mozivásznon is.

 

Jelenetek egy házasságból (Scenes from a Marriage) – amerikai tévésorozat, 2021. Kreátor: Hagai Levi. Írta: Ingmar Bergman tévésorozata és regénye alapján Hagai Levi. Kép: Andrij Parekh. Zene: Euvgeni és Sacha Guelperin. Szereplők: Jessica Chastain (Mira), Oscar Isaac (Jonathan), Sophia Kopera (Ava). HBO Go. 5 epizód. 296 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/11 28-30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15094