KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
   2021/május
MAGYAR MŰHELY
• Tompa Andrea: Az ottlét kockázatával Börcsök Enikő (1968-2021)
• Kránicz Bence: Az elkésettség tragédiája Beszélgetés Nagy Dénessel
• Herczeg Zsófia: Rovarok és hajszálak Beszélgetés Andrasev Nadjával
• Schubert Gusztáv: Az idegek játéka Beszélgetés Sopsits Árpáddal
PHILIPPE FALARDEAU
• Huber Zoltán: Az együttélés szabályai Philippe Falardeau
TÁVOL-KELETI PANORÁMA
• Teszár Dávid: Nagy tigrisből világerő Koreai film 2016-2020
• Kovács Kata: Tűrt vagy tiltott? Szebb napok
• Jordi Leila: Düh és csalódás Kortárs japán kísérleti filmek
• Huber Zoltán: Tökéletes hamisítvány Egy megfoghatatlan hamisító
A CSEND MESTEREI
• Barkóczi Janka: Meztelen igazság Lois Weber (1879-1939)
FANTASZTIKUS JÖVŐ IDŐ
• Nemes Z. Márió: A szuperkontextus eufóriája Grant Morrison: The Invisibles (1994-2000)
• Baski Sándor: Játszd újra, meg újra, meg újra Időhurokfilmek
• Schubert Gusztáv: Alvajárók Utópiában Szép új világ
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Mozi karanténban Berlinale
• Pauló-Varga Ákos: Elsőbbség a moziknak Beszélgetés Deák Dániellel
FILM / REGÉNY
• Ádám Péter: A járvány mint allegória Albert Camus: A pestis
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Frusztráció és sikertelenség Scott Walker
• Déri Zsolt: Lady Day napjai Billie Holiday filmen
PILLANATKÉP
• Palotai János: Déja vu Cseh Gabriella, a re-fotográfus
TERMÉSZETFILMEK
• Teszár Dávid: Vadlovak – Hortobágyi mese
• Teszár Dávid: Flóra és fauna a pusztában Beszélgetés Török Zoltánnal
KRITIKA
• Varró Attila: Elveszett Paradicsom Örök lenyomat
• Vajda Judit: Meghalni csak pontosan, szépen Harry Macqueen: Szupernóva
• Zsubori Anna: Hercegnő a bábból Raya és az Utolsó Sárkány
(TÁV) MOZI
• Jordi Leila: Wendy
• Pazár Sarolta: Csapdában
• Földényi F. László: Berlin 2020 Burhan Qurbani: Berlin, Alexanderplatz
• Baski Sándor: Godzilla Kong ellen
• Kovács Patrik: A hívatlan
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Diablada – Az ördögök tánca
• Benke Attila: A világ szívében
• Teszár Dávid: Éjszaka a paradicsomban
• Lichter Péter: Gyilkos tudat
• Pethő Réka: Margaret Atwood: A szavak ereje
• Kránicz Bence: Préda
• Varró Attila: Amerikai románc
• Roboz Gábor: Borzasztó boldog
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A fikció hatalma

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fantasztikus jövő idő

Időhurokfilmek

Játszd újra, meg újra, meg újra

Baski Sándor

 Az elmúlt évtizedben szinte önálló műfajjá váltak az időcsapdás filmek, a világjárvány és a karantén miatt még aktuálisabbak, mint valaha.

 

Az 1993-ban bemutatott Idétlen időkig filmtörténeti hatását nehéz lenne túlbecsülni. Szinte példátlan, hogy egy film dramaturgiai sémája olyan életképesnek bizonyuljon, hogy évtizedekkel a premier után is egy vírus hatékonyságával örökítse át magát az összes létező műfajba. Az időhurok-koncepció ugyan folyamatosan mutálódik, a Harold Ramis klasszikusa által lefektetett alapszabályok azonban máig kötelező sorvezetőként szolgálnak. Az utódok ráadásul egyre szaporodnak, míg 1993 és 2010 közt mindössze tíz időhurokfilm készült, az elmúlt évtizedben legalább harminchárom, és egyelőre semmi nem utal a séma kifulladására.

 

HUROKEVOLÚCIÓ
Az Idétlen időkig valójában nem feltalálója, csak tökéletesítője a formulának. Az irodalmi előképek egészen 1892-ig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg William Dean Howells rövid meséje, a Karácsony minden nap (Christmas Every Day), amelyben egy kislány kívánsága valóra válik, és egy éven át minden egyes nap karácsony napját kell újra átélnie az emberiségnek. A modern időhurok-történetekkel szemben az ismétlődésnek nemcsak a főszereplő, de mindenki tudatában van, a morális tanulság azonban már itt sem hiányozhat. Az 1904-es The Defence of Duffer's Drift című kisregény sem felelne meg a séma modern szabályainak, de a szerző, Ernest Dunlop Swinton, aki egyben a brit hadsereg kapitánya volt, bevezeti az újrakezdések során megszerzett információk és készségek hasznosításának ötletét. A történet főszereplője egy angol hadnagy, aki hat alkalommal álmodik a búr háború egyik közelgő ütközetéről. Katonái az első néhány álomban csúfosan elbuknak, de miután a hadnagy kielemzi a kudarc okait, a későbbi álmaiban képes folyamatosan változtatni a taktikán.

Az időhurok ötletét a sci-fi szerzők is felfedezik pár évtizeddel később. A The Detective Story Hour című hangjátéksorozatban, amelynek egy évadon át a fiatal Orson Welles is narrátora volt, 1939-ben adták le Az ember, aki megölte az időt című epizódot. A történet szerint egy haldokló tudós olyan időgépet talál fel, amelynek segítségével képes újra és újra visszapörgetni szilveszter napját. A férfi hedonista élvezkedéssel és egy gyilkossággal tölti utolsó 24 óráját, kihasználva, hogy számára semminek sincs következménye. Nem ő azonban az egyetlen, akinek nem törlődik a memóriája az újraindítással – a 2010-es évek időhurokfilmjeiben ez az ötlet kerül elő újra.

Az Unknown sci-fi magazinban 1941-ben megjelent Doubled and Redoubled újabb fontos motívumot vezetett be: a főhős folyamatosan ismétlődő napja mindig az ébresztőóra csörgésével, illetve az ébredés pillanatával indul, hasonlóan a filmverziók többségéhez. A szerző, Malcolm Jameson magyarázatot is ad rá, miért nem tud továbblépni a szereplője: egy boszorkány félreértette a kívánságát. Hasonló megfejtéssel szolgál Leon Arden 1981-es regénye, a One Fine Day is, amelyben az időhurok egy ördögi paktum következménye.

Az Idétlen időkig bemutatóját követően Arden be is perelte a Columbia Pictures stúdiót, de a keresetét elutasították. Ugyanezt fontolgatta Richard A. Lupoff is, az ő 1973-as novellája (12:01 PM), illetve a belőle készített Oscar-jelölt rövidfilm ugyanis valóban közeli rokonságot mutat Ramisék kultfilmjével. Lupoff története ugyan nem egy nap, hanem egy óra alatt játszódik, de kisember főhőse, aki 13:00-kor menetrendszerűen szívrohamot kap, majd 12:01-kor egy járdaszigeten találja magát, hasonló menekülési stratégiákkal próbálkozik, mint Bill Murray időjósa. Először racionális magyarázatot keres egy tudósnál, majd végső elkeseredésében öngyilkos lesz, de így sem tud kitörni a hurokból. További hasonlóság, hogy a rövidfilmverzióban a Kurtwood Smith által alakított férfi az ismétlések során szerzett tapasztalatait többek közt arra is felhasználja, hogy megismerkedjen a parkban egy nővel, illetve segítsen az embereknek elkerülni a hétköznapi baleseteket. A történet nyomán végül egy nagyjátékfilm is készült 12:01 - A kizökkent idő címmel, amelyet a korabeli kritikák jelentős része az Idétlen időkig olcsó másolatának minősített – Ramis filmje ugyanis öt hónappal megelőzte.

Az Idétlen időkig működési mechanizmusára építő hurokfilmek szigorúbban követik a „műfaj” íratlan szabályait, mint a katasztrófafilmek vagy a westernek. Ha nem is markánsan, de elkülöníthetőek egymástól a loop létezésére valamilyen (ál)tudományos magyarázattal szolgáló történetek és a rejtélyt homályban hagyó metaforikus tanmesék. Előbbiek jellemzően az akció-sci-fi és a thriller zsánerén belül hasznosítják a hurokdramaturgiát (Forráskód, A holnap határa, Boss Level – Játszd újra, vagy a Madarász Isti rendezte Hurok), míg utóbbiak a vígjáték (Idétlen időkig, Éretlen időkig, Naked), a romkom (Palm Springs, Apró tökélyek térképe), a melodráma (Mielőtt elmegyek; The Obituary of Tunde Johnson), a horror (Salvage, HaunterKoko-di Koko-da) és a horrorkomédia (Szöktetés a pokolból; Boldog halálnapot!) műfaját használják.  

A thrillerek a hurokhatást többnyire a határidő-dramaturgiával kombinálják, vagyis a főszereplők ideje annak ellenére is véges, hogy végtelenszer startolhat újra a napjuk. A Forráskód halál torkából visszahozott katonájának 8 perce van arra, hogy megtaláljon egy bombát a mozgó vonaton; A holnap határában a földönkívüliek főhadiszállását kellene felkutatni 24 órán belül; a koreai A Day-ben egy apa a lánya halálos balesetét próbálja megakadályozni, míg a Boss Level exkatonájának a város másik felére kell átrohannia, hogy  megmentse felesége életét, miközben tucatnyi bérgyilkos vadászik rá. A néző avatárjaiként funkcionáló hősök ezekben a filmekben a videójátékokhoz hasonlóan pályákat teljesítenek, amelyeket a startpontról kell újrakezdeniük, amikor elhaláloznak. A cheat code-ot vagyis a küldetés végrehajtását segítő trükköket esetükben a korábbi játékmenetek során szerzett tapasztalatok jelentik.

 

ÁTOK ÉS ÁLDÁS
A végső győzelemhez az akcióhősöknek – vagy a gyilkos elől menekülő áldozatoknak a loophorrorokban – nem elég csak egyre gyorsabbá és ügyesebbé válniuk, valamilyen felismerésig is el kell jutniuk, a komédiák, romkomok és melodrámák időhurokba ragadt főszereplőinek pedig eleve ez a fő küldetésük.

Az első felvonásban a mit sem sejtő főszereplőt ismerhetjük meg, aki vagy egy teljesen átlagos hétköznapját éli vagy egy jeles napra (karácsony, szilveszter, esküvő) készülődik – esetleg a kettőt egyszerre (Mormota-nap) –, amikor addigi élete váratlanul kizökken. A folytatásban, a gyászmunkához hasonlóan, több különböző fázison kell átesnie. Az első állomás minden esetben a hitetlenkedés és a sokk, ezt követi a harag és kétségbeesés. A felismerés, hogy tetteinek semmi következménye nincs az állandó restartok miatt, előbb felszabadítja – és képessé teszi rá, hogy korábbi (belső) korlátait lebontva belevesse magát a hedonista örömökbe –, majd a monotonitás és a magány depresszióba és közönybe taszítja. Az utolsó fázis az elengedés, amikor tudomásul veszi, hogy a hurok vált az új realitásává, és ezeken a kereteken belül próbálja saját és környezete életét is jobbá tenni. Ha a szándékai kellően önzetlenek, és képes visszatalálni a helyes útra, akkor a fináléban elnyeri a szabadulást.

A sci-fi irodalom első huroktörténeteiben még hiába is kerestük volna a happy endet, az idő fogságába esett emberekről Alkonyzóna-szerű rémmesék születtek. Beleragadni egy hurokba akkor is kellemetlen élmény, ha csak az átlagosnál rosszabb napunk van, ha viszont kilátástalan az élethelyzetünk, akkor felér egy földi pokollal. Nem véletlen, hogy az Idétlen időkig receptúrját követő filmek főszereplői közt nagyítóval se találnánk középosztály alatti vagy társadalmon kívüli figurát, hiszen a normalitáshoz való visszatérés és a „carpe diem!” filozófiájának elsajátítása csak azok számára lehet vonzó cél, akik amúgy nem nincstelenek, csak még nem tudják megbecsülni azt, amilyük van.

Készülnek ma is olyan hurokmozik, amelyek nem kínálnak feloldást, ilyen például a svéd Koko-di koko-da, amelyben a gyereküket elvesztő szülők traumája egy megtörhetetlen horrorciklusban manifesztálódik a veszteség és a bűntudat allegóriájaként. A klasszikus hurokfilmek népszerűsége azonban épp abból fakad, hogy inspiráló megváltástörténeteket kínálnak, és a szereplőiknek sikerül az, ami a nézők egy jelentős részének nem: kitörni a lélekölő napi rutinból. Bill Murray időjósának és alteregóinak egyszerre átok és áldás a loop. A huroklétben a múlt és a jövő eltörlődik, az időcsapdában ragadt szereplő kénytelen a permanens jelenben élni, és a zűrzavaros világ helyett csak a személyes környezetére fókuszálni. Történjen vele bármilyen kínos vagy akár fájdalmas esemény ebben az időintervallumban, a helyzete bizonyos szempontól irigylésre méltó. Olyan világban élhet, amely a néző valóságával ellentétben kiismerhető és kiszámítható, amelyben nincsenek elszalasztott pillanatok, és ahol végtelen lehetőség kínálkozik az újrakezdésre. Ki ne szeretné megfagyasztani vagy legalábbis lelassítani néha az időt, hogy a múlton való rágódás és a jövőtől való félelem helyett nyugodtan megvizsgálhassa, kielemezhesse, hol tart éppen az életben? A hurok éppen ezt kínálja – egy olyan valóságszimulációt, amelyben a főhős kipróbálhatja, hogy a különböző mondatai, tettei, döntései milyen súllyal bírnak a saját és mások életére, és mit kell rajtuk változtatnia, hogy a ciklust megtörve továbbléphessen.

 

KETTEN A HUROK ELLEN

Az Idétlen időkig sablonjából dolgozó filmek sajátossága, hogy a játékidő jelentős része expozícióból áll, hiszen a történet állandóan újraindul, és minden restart bevezet valamilyen új variánst. A hurokfilmek működési mechanizmusát azonban már olyan jól ismeri a nagyközönség, hogy a legújabb verziókban nincs szükség a játékszabályok részletes ismertetésére. A Palm Springs, az Apró tökélyek térképe vagy a Boss Level főszereplőivel akkor találkozunk először, amikor a sokadik újrakezdésen túl már eljutottak a rutin és a fásultság szakaszába, és olyan jól ismerik a szűkre szabott életterüket, hogy csukott szemmel is képesek elszlalomozni a mindennapjaikat áldott tudatlanságban tengető halandók közt.

A néző előzetes tudására építő alkotók egyrészt bátrabban illesztik bele a formulát újabb és újabb (al)műfajokba, másrészt több energiát tudnak fordítani arra, hogy a hurokséma olyan kötelező köreit, mint az idő múlását jelző montázsok, még bravúrosabban teljesítsék, harmadrészt az alapszabályok kibővítésével is bátran kísérletezhetnek. A legfrissebb trend a hurokban ragadt főhősök megduplázása, amely persze nem teljesen új találmány. Ken Grimwood Időcsapda (1987) című regényében Jeff Winston halálos szívrohamot kap, de neki nem egyetlen napot, hanem egy fél életet kell újraélnie 17 éves korától kezdve. Hiába hoz azonban más és más döntéseket az életvariációi során, a végkifejlet mindig ugyanaz marad – fordulatot csak az jelent, amikor megtudja, hogy nem ő az egyetlen „replayer”. Egyikükkel, Pamelával egymásba szeretnek, és több életüket is közösen töltik el.

Hasonló koncepcióra épít a Netflix sorozata, a Végtelen matrjoska, az Andy Samberg és Cristin Milioti főszereplésével készült Palm Springs, és az Amazon Prime-on debütált Apró tökélyek térképe is. Az ötlet nemcsak azért üdvözlendő, mert felfrissíti a hurokfilmek lassan dogmatikussá váló szabályrendszerét, de izgalmas új nézőpontok és műfaji elemek beemelésére is alkalmas. A hasonló sorson osztozó főszereplőknek ezekben a filmekben nem kell monologizálniuk, kétségeiket, reményeiket olyan emberrel tudják megosztani, aki átérzi a helyzetüket, ugyanakkor konfliktusokat is szülhet, ha a kényszerű időkarantént másként élik meg, és a hurok megszakítását is máshogyan képzelik el. A Lev Grossman novellájából készült Apró tökélyek térképében a két tininek az időcsapda mellett a szokásos tinidilemmákat kell megoldaniuk a családon belüli kommunikációképtelenségtől a viszonzatlan(nak hitt) szerelem szívfájdalmáig, míg a harmincas szereplőket mozgató Palm Springsben az eltérő habitusú férfi és nő összecsiszolódása a screwball comedyket is megidézi.

A két film a végkicsengését illetően is különbözik Harold Ramis alapművétől. Phil, az időjós úgy tud kitörni a hurokból, hogy önmaga legjobb verziójává válva, önzetlenül teszi jobbá mások életét, és ezzel, számára is váratlanul, elnyeri a megváltást. A Palm Springs és az Apró tökélyek térképe párosai ellenben aktívan és tudatosan dolgoznak a szabaduláson, amelyet végül nem azzal érnek el, hogy tökéletes morális lénnyé válnak, hanem azzal, hogy elfogadják egymást és saját magukat. A kortárs trendeknek megfelelően mindkét filmben a nők kerülnek fókuszba, a Kathryn Newton által alakított Margaretről kiderül, hogy valójában ő a történet igazi főszereplője – a hurok akkor törik meg, amikor képes elengedni haldokló édesanyját –, míg Cristin Milioti karaktere kiképezi magát kvantumfizikából, hogy megoldja a rejtélyt, és ő rángatja ki a kockázatmentes hurokéletbe belekényelmesedett férfit is az apátiából. A hangsúlyeltolódás egyértelmű: amíg Bill Murray megvilágosodás útjára lépő tévése átadta magát a sorsnak, fiatalabb inkarnációi önként döntenek úgy, hogy kilépnek a komfortzónáikból.

 

KÉNYSZERŰ IDŐKARANTÉN

Az Idétlen idők emlékezetes jelenetében a teljesen reményvesztett Phil megkérdezi az egyik helyi kocsmatölteléket, hogy mit tenne, ha végleg ugyanazon a helyen ragadna, és minden napja ugyanúgy telne, és nem számítana semmi, amit csinál. „Összefoglaltad az életem.” –  válaszolja a férfi rezignáltan.

A hurokséma töretlen népszerűsége annak is köszönhető, hogy a nyilvánvaló narratív izgalmak mellett tucatnyi értelmezési lehetőséget is kínál. Nézhető a depresszió, a függőség, a trauma, az életközepi válság vagy a modern társadalmak mókuskerekének allegóriájaként is, de akár vallási, spirituális és létfilozófiai parabolaként is. Tavaly óta pedig a több milliárd ember mindennapjait maghatározó karanténélményt fejezi ki akaratlanul, és mégis tűpontosan. Megszokott valóságunkból kiszakítva és szobafogságra ítélve, tökéletesen át tudjuk érezni, milyen a hitetlenkedés, a sokk, a kétségbeesés és a fásultság fázisait megtapasztalni – és közben irigyelhetjük is azokat a fikciós sorstársakat, akik már az elfogadáson is túljutottak, egészen a szabadulásig.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/05 35-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14925