KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2021/május
MAGYAR MŰHELY
• Tompa Andrea: Az ottlét kockázatával Börcsök Enikő (1968-2021)
• Kránicz Bence: Az elkésettség tragédiája Beszélgetés Nagy Dénessel
• Herczeg Zsófia: Rovarok és hajszálak Beszélgetés Andrasev Nadjával
• Schubert Gusztáv: Az idegek játéka Beszélgetés Sopsits Árpáddal
PHILIPPE FALARDEAU
• Huber Zoltán: Az együttélés szabályai Philippe Falardeau
TÁVOL-KELETI PANORÁMA
• Teszár Dávid: Nagy tigrisből világerő Koreai film 2016-2020
• Kovács Kata: Tűrt vagy tiltott? Szebb napok
• Jordi Leila: Düh és csalódás Kortárs japán kísérleti filmek
• Huber Zoltán: Tökéletes hamisítvány Egy megfoghatatlan hamisító
A CSEND MESTEREI
• Barkóczi Janka: Meztelen igazság Lois Weber (1879-1939)
FANTASZTIKUS JÖVŐ IDŐ
• Nemes Z. Márió: A szuperkontextus eufóriája Grant Morrison: The Invisibles (1994-2000)
• Baski Sándor: Játszd újra, meg újra, meg újra Időhurokfilmek
• Schubert Gusztáv: Alvajárók Utópiában Szép új világ
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Mozi karanténban Berlinale
• Pauló-Varga Ákos: Elsőbbség a moziknak Beszélgetés Deák Dániellel
FILM / REGÉNY
• Ádám Péter: A járvány mint allegória Albert Camus: A pestis
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Frusztráció és sikertelenség Scott Walker
• Déri Zsolt: Lady Day napjai Billie Holiday filmen
PILLANATKÉP
• Palotai János: Déja vu Cseh Gabriella, a re-fotográfus
TERMÉSZETFILMEK
• Teszár Dávid: Vadlovak – Hortobágyi mese
• Teszár Dávid: Flóra és fauna a pusztában Beszélgetés Török Zoltánnal
KRITIKA
• Varró Attila: Elveszett Paradicsom Örök lenyomat
• Vajda Judit: Meghalni csak pontosan, szépen Harry Macqueen: Szupernóva
• Zsubori Anna: Hercegnő a bábból Raya és az Utolsó Sárkány
(TÁV) MOZI
• Jordi Leila: Wendy
• Pazár Sarolta: Csapdában
• Földényi F. László: Berlin 2020 Burhan Qurbani: Berlin, Alexanderplatz
• Baski Sándor: Godzilla Kong ellen
• Kovács Patrik: A hívatlan
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Diablada – Az ördögök tánca
• Benke Attila: A világ szívében
• Teszár Dávid: Éjszaka a paradicsomban
• Lichter Péter: Gyilkos tudat
• Pethő Réka: Margaret Atwood: A szavak ereje
• Kránicz Bence: Préda
• Varró Attila: Amerikai románc
• Roboz Gábor: Borzasztó boldog
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A fikció hatalma

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Természetfilmek

Beszélgetés Török Zoltánnal

Flóra és fauna a pusztában

Teszár Dávid

A legismertebb magyar természetfilmes, a Vad Magyarország szerzője ezúttal a Hortobágyra kalauzol.

 

Milyen természetfilmes trendeket tapasztalsz jelenleg a világban? Milyen hatással volt a természetfilmre a streaming szolgáltatók térhódítása?

Időszerű a kérdés, hiszen a Netflixes Tanítóm, a polip (My Octopus Teacher, 2020) épp a napokban került fel a 2021-es Oscar-jelöltek szűkített listájára az egészestés dokumentumfilm kategóriában. Ez a mozi radikálisan megcáfolja a természetfilm eddigi definícióját, miszerint nem lehet interakció a filmes és az állat között. A látványvilág eddig is fontos volt, de a trend egyértelműen az, hogy erősödik a történetmesélés igénye, sokasodnak a játékfilmes elemek, de úgy, hogy ez ne menjen a hitelesség rovására. A sort a nagyköltségvetésű természetfilmekre szakosodott Disneynature stúdió 2008-as alapítása indította, és látva az ebben rejlő potenciált természetesen a streaming szolgáltatók is beszálltak, elég csak a Netflix vagy az Apple TV legújabb, hatalmas pénzügyi befektetéssel készült természetfilm-sorozataira gondolni (Our Planet, 2019; Tiny World, 2020; Earth At Night In Color, 2020). Az utóbbi években ráadásul több példa is akadt arra, amikor egy környezet- és állatvédelmi éllel készült természetfilm amellett, hogy szórakoztatva tanította a nézőket, konkrét hatással volt olyan világjelenségekre, mint az állatkínzás (Blackfish, 2013) vagy az elefántcsont-kereskedelem (The Ivory Game, 2015). Személy szerint nagyon kedvelem a streaming szolgáltatókat, mert nagyobb teret adnak a természetfilmeseknek: hiányoznak a tévécsatornák játékidőre vonatkozó szigorú korlátai, náluk olyan hosszú lehet egy alkotás, amennyit az adott történet megkövetel.

Arcai vagy szerzői vannak ennek a dokumentumfilmes műfajnak? Mi a saját természetfilmes krédód?

Inkább arcai vannak a természetfilmnek, mint szerzői: itt elsősorban olyan ikonokra gondolok, mint Sir David Attenborough vagy Jacques Cousteau. Szerzői kézjegy már csak azért sincs, mert ez egy csapatmunka, ahol az operatőr és a vágó is fontos inputokkal szolgál, és emiatt összemosódnak a szerepek. Aki sok természetfilmet néz, az meg tudja mondani, hogy az adott alkotás melyik náció melyik műhelyének a munkája. Számomra az a legfontosabb, hogy megörökítsem az állatok hiteles, emberi beavatkozástól mentes viselkedését, és ebből építsek a stábommal egy olyan történetet, amely nemcsak a természet iránt érdeklődő embereket fogja meg. Úgy vettem észre, hogy Magyarországon ezt először a Vad Magyarország – A vizek birodalmával (2011) sikerült elérnem. Mi az, ami működik a legszélesebb nézőközönségnél is? A látványosan megörökített, drámai és megható állati viselkedések.

Több mint 20 éve dolgozol természetfilmesként. Mit gondolsz, miért épp a Vad Magyarország lett a legsikeresebb filmed mind itthon, mind pedig külföldön?

Voltak komolyabb külföldi megbízatásaim már előtte is (Discovery Channel), de valóban a Vad Magyarországnak lett a legnagyobb visszhangja. 30 díjat nyert, és beválogatták a két legfontosabb nemzetközi természetfilmes fesztivál (Wildscreen Festival, Jackson Hole Wildlife Film Festival) döntőjébe. Ezt őszintén szólva nem tudom megmagyarázni, az okait magam sem értem, valami nézői igényt, hiányt eltalálhatott abban az időben.

Legújabb munkádnak (Vadlovak – Hortobágyi mese) öt változata készült, ez talán még a természetfilmek esetében is magasnak számít.

A tévés és a kulturális elvárások mindig többféle technikai és/vagy tartalmi variációt követelnek meg, de most tényleg nagyon sok verzió készült, több is, mint öt. A magyarországi mozis változaton kívül van még belőle magyar tévés, osztrák, német, svéd és angol verzió is, illetve olyan kérésnek is eleget tettünk, amikor újra kellett írni a szöveget, mert nem akarták nevesíteni a főszereplő lócsaládot.

Miért éppen a vadlovakra esett a választásod?

Nem új az ötlet, a Vad Magyarország forgatásán már találkoztunk Przsevalszkij-lovakkal, de akkor nem kerültek bele a filmbe. Felmerült bennem, hogy túl unalmas lenne róluk forgatni, mert szinte csak legelésznek és alszanak, de aztán utána olvastam, és kiderült, hogy az emberek számára is értelmezhető, hihetetlenül érdekes szociális életük van. Fontos szempont volt az is, hogy a kutatók jelenléte miatt már viszonylag hozzászoktak az emberekhez, és nem futnak el rögtön, ha feltűnik egy filmes stáb. Nekünk az volt inkább a kihívás, hogy kivárjuk azokat a pillanatokat, amikor történik valami. Ehhez kellett három év.

A vágóasztalon kerül drámai ív a történetbe, vagy szkript alapján dolgozol?

Van egy elnagyolt forgatókönyv, amiben le van írva a jelenet lényege, a képi világ, és a hozzávetőleges narráció, szóval tudtuk, hogy mire számíthatunk, hiszen a vadlovak élete jól ki van már kutatva. Így is voltak fontos események, amelyek nem kerültek bele a végső változatba, ilyen például a kiközösített lovak sztorija. Ezt majd lehet betesszük az extrák közé. Előfordul, hogy a terepen találunk valami érdekeset, ami nem szerepel a szkriptben, ilyenkor el kell dönteni, hogy utánajárunk-e: lehet, hogy nem lesz belőle semmi, de az is előfordulhat, hogy valami olyanra bukkanunk, ami még a téma kutatóinak is új lesz. Az Everglades Nemzeti Parkról szóló filmem (The Everglades, 2015) például köszönőviszonyban sem volt az előzetes szkripttel, de később ennek alapján tudományos cikkeket írtak, mert olyan újdonságokat sikerült lefilmeznünk.

Vannak állandó alkotótársaid?

Hargittai „Pamacs” László vágó és a finn operatőr Jan Henriksson. Pamacs, mivel elég sok játékfilmet is vág, nagyon értékes dramaturgiai tanácsokat ad, és mindig nagyban támaszkodom rá. 16 éve csináltuk az első filmünket együtt, a Vadlovak már az ötödik. Jannak a ’90-es évek végén az asszisztense voltam, vele inkább a képi szekvenciákat beszéljük át. Nélkülük nem tudnék természetfilmeket csinálni. Minden filmem az ő filmjük is, hiszen csapatmunkáról van szó.

Mi volt a legkomolyabb technikai kihívás a Vadlovak esetében?

Azt gondoltam, hogy olyan technikai megoldásokat is meg tudok majd csinálni, ami máshol még nem sikerült. Szerettem volna beletenni két Mátrixos bullet time effektet, amikor fürdenek a darvak. Iszonyú sok energiát tettünk bele, de nem lett belőle semmi, mert megijedtek a madarak, hiába raktuk ki előre a felszerelést, hogy hozzászokjanak. Gyerekkori álmom volt, hogy éjjel a darvak közé merészkedjen az objektív. Ehhez egy speciális dobozt készíttettünk a fahrtsínen mozgó kamerának, de a terepen soha nem akart működni. Bent persze soha nem volt vele gond…

A narrációt te szoktad írni?

Általában én írom meg a narrációt angol nyelven, mert angolul tanultam szkriptírást, és ezt fordíttatom le magyarra. Most nem így történt: magyarul írtam meg, de nem tetszett a végeredmény, ezért elkezdtem magyar regényeket olvasni, így akadt a kezembe Molnár T. Eszter Stand-Up – Egy majdnem normális család 1. című regénye, ami nagyon megtetszett. Fel is kerestem az írónőt, ami nem volt nehéz, mert kiderült, hogy a párom csoporttársa volt az egyetemen, és biológusként végzett. Remek volt vele együtt dolgozni, hiszen biológusként volt rálátása a témára, emiatt a jövőben is szeretnék majd együttműködni vele.

Volt olyan jelenet, amit nem a terepen vettetek fel?

Csak egyetlen timelapse-es trükkfelvétel: a fűnövés, ami öt napig tart. Nyilván nem hagyja kint az ember öt napig a pusztában a kamerákat és a lámpákat, ezért berendeztünk egy kis pajtát, így készült el ez a képsor. Még a kamillák timelapse-es kinyílását és becsukódását is a terepen vettük fel, csak a szél ellen védtük a virágokat egy apró folpakkos fallal, hogy ne remegjenek a felgyorsított felvételen. Semmilyen más engedményt nem tettünk, minden teljesen hiteles a filmben. Nincsenek benne stúdióképek, és erre nagyon büszke vagyok.

A drónfelvételekhez remekül passzol a nagyzenekarra írt, impozáns filmzene. Mesélsz a zenéről?

Én hang- és zenemániás vagyok, mindig óriási hangsúlyt fektetek erre. Az volt az álmom, hogy nagyzenekar játssza fel a korábban Emmy-díjra is jelölt zeneszerző, Oliver Heuss által komponált zenét. Tervezünk filmzene koncerteket is a Vadlovakhoz. A film végére pedig szerettem volna egy slágergyanús zenét, ehhez kértem fel Tövisházi Ambrust (Erik Sumo), aki szerintem remek dalt szerzett a filmhez. A vége főcímnek van már rádiós változata is, illetve jelenleg készül hozzá videóklip.

Mi lesz a következő projekted? Hány filmterved van?

A világjárvány sajnos behatárolja a lehetőségeket, de van egy konkrét tervem, amit Svédországban fogok leforgatni. Egy személyes hangvételű darabról van szó a klímaváltozásról, amely azt vizsgálja majd, hogyan alakul át a természet és mely növény- és állatfajok lesznek a jelenség nyertesei és vesztesei. Van két magyar témám is, ezeket most fejlesztem, emiatt még nem árulnám el a részleteket... Emellett szeretnék visszamenni Floridába is, mert bőven maradt még sztori arrafelé is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/05 52-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14915