KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
   2020/december
MAGYAR MŰHELY
• Petényi Katalin: Emléktöredékek Gyöngyössy Imre (1930-1994)
• Erdélyi Z. Ágnes: Kilépés a feledésből Beszélgetés Kabay Barnával
• Varga Zoltán: Rettegés a fűben Ulrich Gábor: Dűne
• Gelencsér Gábor: Töredék az élet Hét kis véletlen
ÖKO-ANIMÁCIÓ
• Gerencsér Péter: „Nincs ember, nincs probléma” Közép-európai ökoanimáció
• Barotányi Zoltán: Tragédia az erdőszélen Koszakovszkij: Gunda

• Megyeri Dániel: Felbolydult élet Michael DeForge: Ant Colony
KÍNA ÁRNYÉKÁBAN
• Géczi Zoltán: Sötétben köttetett alkuk Hollywood és Kína
• Stőhr Lóránt: A bomlás gyermekei Chang Tso-chi
• Jordi Leila: A tibeti masztiff halála A tibeti film elmúlt 10 éve
MOHOLY-NAGY
• Orosz Márton: Fénytér Moholy-Nagy László és az „avantgárd munkásfilm”
EVILÁGI ÉS TERMÉSZETFELETTI
• Bóna László: A mű egésze A Twin Peaks mitológia – 2. rész
• Bakos Gábor: Zavar és zűr Párhuzamos montázs: Kutya éji dala // Bűvös vadász
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Boszorkányos esték Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Pályi András: Megtörtént esetek Lengyel filmtavasz ősszel
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Nem gyerekmese Roald Dahl: Boszorkányok
• Vajda Judit: Banyapara Robert Zemeckis: Boszorkányok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Tejfogak koccanása Amíg tart a nyár
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Viszik a bankot A bank
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: A chicagói 7-ek tárgyalása
• Tüske Zsuzsanna: Rebecca
• Teszár Dávid: Túlélők
• Varró Attila: Gazfickók városa
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Az asszisztens
STREAMLINE MOZI
• Kovács Kata: Patrick
• Lichter Péter: Cobra Verde
• Parádi Orsolya: Átlagemberek
MOZI
• Alföldi Nóra: Tunéziai terápia
• Pazár Sarolta: Egy humorista élete
• Varró Attila: Bűvölet – Az örökség
• Vajda Judit: A beszéd
• Fekete Tamás: Fellini – A lélek festője
• Benke Attila: Doorman
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Evilági és természetfeletti

A Twin Peaks mitológia – 2. rész

A mű egésze

Bóna László

A Twin Peaks és a tibeti buddhizmus.


Szakrális rítusok

Mivel a Twin Peaks 2017-es sorozata a bardo állapotában zajló folyamatokat, és az illuzórikus világgal való szakítás megvilágosodáshoz vezető útját mutatja be, ezért szerepelnek benne rituális gyilkosságok is. Sok érthetetlen és irracionális gyilkosság van a sorozatban. Például egy arcát kinyitó nő – valójában ő is egy tulpa – a puszta tekintetével elvágja egy férfi torkát, vagy egy favágó démon a puszta megjelenésével ölni képes. A sorozat kezdőepizódjában egy lélek-csapda gép megöl egy szeretkező párt. Felderíthetetlen és irracionális gyilkosságok. Mert valójában ezek nem valóságos gyilkosságok, hanem rituális leszámolások. Mindegyik szimbolikus és szakrális gyilkosság olyan értelemben, ahogy a bardo folyamatában az ember elvágja a szálat a testi valósággal. Ez is tibeti értelmezést kap. Ez a chöd, vagy fonetikusan átírva csö. Vagyis a kivégzés. Az elvágás. Amikor a távozó lélek, kezdve megérteni, hogy a létkerék csak illúzió – nagy fájdalmak között – elvágja a testi léthez és más illuzórikus létformákhoz kötődő kötelékeit.

A csö tibeti rituálé, amelynek része a fehér, a vörös és a fekete lakoma. Innen eredhetnek Lynch bardo-szobájának, a vörös labirintusnak a színei. A padló fekete-fehér vibráló mintázat, a falak vörösek. A csö-nek része egy rituális transztánc: egy szögletes, furcsa, jelképszerű mozdulatokból álló tánc, melynek szintén az elszakadás a célja. Ez Audrey tánca, amit előkészítenek az epizódokat záró zenei betétek, amelyek a bárban játszódnak. Ezen a helyszínen is egyre irreálisabbak a szereplők, és a bár, mint állandó helyszín, szintén távolodik a hétköznapi tudattól, míg bele nem torkollik ebbe a rituális táncba, amely szintén az önvaló megpillantásához vezet (Audrey a tükörben). Ez része és fontos állomása annak, ami a bardóban kell, hogy megtörténjen. Audrey táncával világosan közelítünk a végkifejlethez, a „kivégzéshez”, a sikításhoz és az egész világ eltűnéséhez: a lélek végső és teljes megtisztulásához.


Twin Peaks – mint beavatóhely

A Twin Peaks nevezetű kisváros a sorozatban egy beavatóhely, a beavatóhelyek eredeti tradicionális értelmében. A holtak és élők birodalmát választja ketté. Itt található az a mocsárszerű domb, ahol – szintén tibeti hagyomány szerint az összes életünk karmikus terhe, mint szemét, le van rakva. És itt van a lyuk is, ahol a létsíkok – szintén a szamszára különböző létsíkjai – egymást át tudják hatni, vagyis itt lehet közlekedni a létsíkok között, itt lehet előre vagy visszahaladni az időben – hiszen itt lehet megpillantani, hogy a testet öltések láncolata és az idő is illúzió, ezért is képesek egymást áthatni.

Twin Peaks beavatóhely, úgy, ahogy régen a szent helyek voltak. Itt van egy úgynevezett „féreglyuk”, egy időalagút, a létkerékbe való bepillantás dimenzó-váltásra alkalmas erőtere.

A 2017-es sorozat kilép Twin Peaksből, elhagyja ezt a szent helyet, mert az egész világ féreglyukká vált. Az az erőtér, amely különleges beavatóhelyek tulajdonsága volt, elszabadult, kitágult. Vagyis bardóvá vált az egész világ. Elsősorban azért, mert az ember az általa kiszabadított óriási energiákkal dimenzióváltásra alkalmas hellyé teszi a világot.

Ezek az energiák: először is a benzin. A benzinkutak szakrális helyek lettek – a sorozatban is itt esnek meg a rituális gyilkosságok, a benzinkutak tudnak eltűnni, születni a semmiből. Másodszor az elektromosság: folyamatosan zizeg az elektromosság a sorozatban, lélekközvetítővé válik, csatorna lesz, ahogy Cooper is egy elektromos gépen keresztül tud egy új illúziótestbe inkarnálódni, és a konnektorba nyúlva más inkarnációiba, más tudatállapotaiba váltani. Harmadszor pedig a nukleáris energia, amely a világot végleg a totális köztes lét állapotába hozta, a köztes létet a beavatóhelyekből kiszabadítva az élet egészévé tette. Ezáltal a létsíkok és idődimenziók, démonikus és angyali létformák, tulpák és álmok és különleges tudatformák mindenhol képesek áthatni egymást, vagyis a csö kiterjed, a „kivégzés” általánossá válik. Nem a gonosz uralkodott el, hanem a létsíkok áthatása, a köztes lét világa terjedt szét. Az emberiség totálisan kezdi magát levágni örök, szellemi, végső és világos valóságáról. Az atmanról. A vydiáról.
A benzin, az elektromosság és a maghasadás – három energia, az emberiséget globálisan átalakító energiák –, végig hangsúlyosan jelen vannak a sorozatban, mint a tudat dimenzióváltásának modern csatornái. Az első titkos amerikai földalatti atomrobbantást 1945. július 16-án hajtották végre Kaliforniában, az akciót Trinitynek nevezték, fordíthatjuk szentháromságnak. Lynch maga is szerepel ebben az új szériában, egy nagyothalló FBI főnököt alakít, filmbeli irodája egy trónterem, mögötte hatalmas poszteren ennek a kaliforniai atomrobbantásnak a fényképe van. Ahogy a régi sorozatokat lezáró epizód teljesen kilógott az egészből, ennek az új sorozatnak is van egy teljes epizódja, ami eltér a többitől: a nyolcadik rész, amely szinte végig erről az atomrobbantásról szól, mint egy új kor geneziséről, melynek során az animális létforma konkrétan áthatja az emberit. Egy alvó tudatban lévő nő szájába bogár mászik, egy olyan bogár, ami ugyanúgy az univerzum formát öltött szülöttje, mint Lynch legkorábbi filmjének, a Radírfejnek csecsemője, amely ugyanilyen kozmikus világégésből jön a világra. A Radírfej (1977) kezdő képsorai kísértetiesen hasonlítanak a Twin Peaks 2017-es harmadik évadának nyolcadik részében látható lassított atomrobbanás képeire. Egy Lynch genealógia ikonográfiájának részei ezek a jelenetek. Egy ősrobbanás képei, amelyből egy olyan ember születik, aki álomszerű tudatában megtermékenyítődik az animális létezés mikroorganizmusokhoz közel álló lényeivel, férgeivel, rovarjaival. Így a Lynch-univerzum nemcsak a halál és születés között rekedt fél-lényekkel van tele, nem csak a bardóban maradt emberhez hasonló lények képesek átjárni a létsíkokon dimenziókapukon, féreglyukakon át, hanem itt élnek a Földön a születés előtti állapotban megmaradt lények és az általuk áthatott emberek is. A Lynch-genezis értelmében az atomrobbantás, a nukleáris energia megismételte a teremtést, az ősrobbanást, így globálisan átjárhatóvá tette a létsíkokat, átjárhatóvá tette a tudatállapotokat, és átjárhatóvá tette az animális és emberi létezés formáit.

A Lynch által alakított FBI ügynök irodáját az atomrobbantás képén kívül még egy kép díszíti: Franz Kafka portréja. Talán Kafka Átváltozás novellájában a bogárrá váló Gregor Samsa miatt? Gregor Samsa is egy rovar által áthatott emberi alakká változik, ő is féregnek látja magát és a környezete is őt. Mintha tulpa lenne, vagy egy halál és születés közti mezsgyére beszorult félig emberi, félig állati lény. Vajon Samsa a nevét Kafkától a szamszára szóból kapta? Kafka is a létsíkok közti áthatásokról írt? Tehát nem csak abszurd realistaként lehet olvasnunk, hanem misztikus irodalomként? A köztes lét metafizikai valóságáról tudósított? Mindegy is, a lényeg, hogy a Lynch-univerzum része, ott a helye Lynch megnevezett szellemi elődjei közt.

A nyolcadik rész atomrobbantás-motívuma látszólag kilóg a sorozatból, ahogy az eredeti sorozat befejező része is kilógott. De ebben egy pontos világmagyarázat rejlik: az ember már együtt, egyszerre semmisülhet meg a létkerék világa számára, és csak együtt válhat tiszta lélekké is ezáltal. Mert, ahogy egykor Prométheusz a tüzet, úgy szabadította most a világra az ember a benzint, az elektromosságot és a maghasadást. Az ember rituális öngyilkossága vagy a teljes megsemmisüléshez, vagy egy tiszta lélekként való új dimenzióban való megszületéshez vezet. Vagy ezekhez egyszerre.


Benzin, elektromosság és atom előtt a tűz

Lynch az első két Twin Peaks évad (1990-91) után és a huszonöt évvel azokat követő harmadik széria közt elkészített egy önálló játékfilmet Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! (1992) címmel, ami időben az első két évad előtt játszódik. A kritika akkor erős fanyalgással fogadta ezt a filmet, és részben érthető ez a fanyalgás, másrészt viszont mégis csak ezzel a művel teljes a Twin Peaks-eposz.
Lehetséges, hogy Lynch engedett volna a nyomásnak, és maga is érthetőbbé akarta volna tenni a két évadból álló előző sorozat befejező részét, a vörös bársonyos szobában játszódó zárlatot? Ez akkor váratlan és botrányos érthetetlenséget hagyott maga után. Úgy tűnhet, mintha Lynch racionalizálni próbálná művészetét, és a spiritualitást kokainmámoros víziókra egyszerűsítené ebben a
Tűz, jöjj velem!-ben, kiszolgálva ezzel azokat, akik egyszerű és ésszerű magyarázatokra vágynak. Emiatt a drogfüggőség és a drogos látomások vonala elfoglalja a filmidő nagy részét. Érthető megoldást kaphatnak azok, akik a Lynch-víziók eredetének logikus magyarázatára vágytak, és a furcsa, érthetetlen látomások egyszerűen csak a filmbeli szereplők drog hatására átélt vízióinak megjelenítésévé válnak. Megnyugodhatnak azok is, akik egy érthető bűnügyi történetet szeretnének látni, ahogy egy hagyományos krimiben: a gyilkos motivációja egyértelművé válik, a társadalmi problémák is napnál világosabbak lesznek (családon belüli erőszak, a fiatalok drogfüggősége, melyek a „bűnözés melegágyai”). Így az összes többi „szürreális” motívum Lynch egyéni mániájának tűnhet, és egy kis borzongatás, egy kis miszticizmus megbocsáthatóvá válhat egy ilyen egyértelmű, lineáris történetvezetéssel adagolt struktúrában. Ha Lynch ragaszkodik ezekhez, hát legyen, ez a védjegye.

 

Már megint az idő

Csakhogy ez a film egy utólag megírt előzmény, vagyis egyszerre játszódik az előző sorozatok ideje után és előtt. Lynch megint az idő érzékfeletti létezéséről beszél. A Tűz, jöjj velem! cselekménye egyszerre egy eseménysorozatot megelőző időben játszódik, de egyszerre tartalmazza annak a múltbeli eseménysorozatnak a következményét is. Az idő egyszerre múlik a múltból a jövő felé és egyszerre hat a jövőből visszafelé is a múltban már megtörtént felé. Az idő az időn kívül van.

A Tűz, jöjj velem! valóban olyan, mintha egy álomból felébredve – vagyis az előző sorozatok történetfolyamából, mint egy álomból felébredve –, a jelenből próbálnánk megérteni azt, hogy az álom hogyan hatott mindarra, ami elalvás előtt történt. Cooper ügynök tehát a régi sorozatban egy beavatási úton jár, lépésről lépésre megismerkedik azzal a szférával, amit köztes létnek, bardónak lehet nevezni, és amelybe a sorozat végén maga is bekerül. Megérti ennek a szférának a létét, hatását a valóságra, és önmagában is felismeri ennek a köztes létnek a működését, a doppelgänger, vagy később majd pontosabban tulpának nevezett gondolatrealitásnak a kettősségét.

A huszonöt évvel későbbi harmadik széria teljes egésze Cooper köztes létben való tartózkodása alatt játszódik, minden onnan nézve értelmeződik. Összekeverednek az idők, hogy mi a múlt és mi a jelen, és mi mikor játszódik, ki hol lakik, és kiben ki lakik, és amikor minden idősík értelmét vesztve lerombolódik, egy sikoltás elvágja a szálat a köztes léttől is (chöd), és Laura Palmer, mint lélekvezető átviszi Cooper örök szellemét a köztes létből tovább, amelybe az új sorozat szerint beragadt, és amelybe a régi sorozat végén került. Ez a két régi, és az új, harmadik széria viszonya egymáshoz.

A Tűz, jöjj velem! viszont úgy előzmény, hogy közben következmény. Lynch nem hamisítja meg a valóságot, azt a tényt, hogy utólag lett leforgatva, megírva. Azt filmesíti meg, ahogyan egy következményt előzménynek hiszünk. Ugyanis ebben a látszólagos előzményben Cooper ügynök már járt a köztes létben. Az előzmény ott folytatódik, ahol a sorozat végződik: valóban időbeli folytatása, miközben az események csak látszólagosan előzmények. Cooper ebben a filmben, a Tűz, jöjj velem!-ben, birtokában van annak a tudásnak, amire a köztes lét vörös szobájában tett szert az előző sorozatok záró epizódjában.
Szinte érthetetlen, hogy nem tűnik fel sokaknak, hogy az első sorozatok végére kerül be Cooper a vörös szobába, a sorozatok előzményeként leforgatott
Tűz, jöjj velem!-ben pedig már járt ott. Már ismeri, tudja, hogy mi van ott, és e szerint nézi a történéseket, amelyek ilyenformán lehetnek a sorozatok előzményei, de valójában neki és nekünk is következmények.

Szóval az előzményként leforgatott filmben megeső történések nem történhettek volna meg, ha a következménynek tartott két sorozatban lezajlott események már nem történtek volna meg az előzménynél korábban. Vagyis ez az előzmény nem játszódhat le valós térben és időben. A régi sorozatban lezajlott események nem játszódhattak volna le, ha nem az történik, amit később a Tűz, jöjj velem!-ben látunk. De a filmben nem játszódhatnának le bizonyos történések, ha azok már a sorozatban nem történtek volna meg. Bizonyos történéseknek már le kellett játszódniuk ahhoz, hogy megtörténhessenek azok, amik elvileg korábban történnek. A Tűz, jöjj velem! egy nem létező időben, egy lehetetlen időben történik. (Leginkább Resnais kultikus filmje, a Tavaly Marienbadban időszerkezete ilyen, ahol a jelenben látható események nem történhetnének meg, hiszen épp egy olyan történetet idéznek fel a jelenben, ami most nem lehetne, ha az történt volna, ami a múltban történt.)
Vagyis a
Tűz, jöjj velem! egész filmideje egy nem-valós időben játszódik, és ez az előzmény-film is csak a vörös szoba köztes létállapotából visszafelé nézve értelmezhető. Cooper ebben a filmben már a köztes létben van, és onnan nézi az eseményeket. Amikor megjelenik a filmben, akkor is úgy, hogy már mindent tud előre. Mert ez már mind megtörtént. Az előzmények megtörténéséről ő már tud akkor, amikor azok még elvileg nem történtek meg. Mert ő a jövőből jön vissza, pontosabban a köztes létben van, amelyben az idő egyben van, és ahonnan egy jövőben megtörténő eseményként lehet szemlélni egy látszólag múltbélit. Cooper már bizonyos tudással érkezik a Tűz, jöjj velem! filmbe, egy olyan tudással, amit az előző sorozatokban szerzett, és onnan tér ebbe a filmbe vissza-előre, ahová az első két évad során jutott.
És erre megint csak a
Tűz, jöjj velem! utolsó képkockái világítanak rá teljesen egyértelműen: Cooper marad a köztes létben – innen indul majd az új sorozat huszonöt év múlva –, Laura Palmer viszont továbblép a köztes létből: angyallá változik. Az új sorozat végén ez a Laura-angyal jön el Cooperért, hogy a fülébe súgva kivezesse a köztes létből, tovább, tovább, valahova, ahova a film nem követi, mert az nem filmezhető. A mi fogalmaink, vizuális világunk a köztes lét ábrázolásáig terjednek. A film spiritualitása viszont következetesen bemutatja, hogy van tovább, van egy angyalinak nevezhető, lélekvezető szféra, az örök és romolhatatlan szellem világa.
A köztes lét a szellemi világ és a mi anyagi világunk közti valóban köztes világ, ahol az ideák felveszik kettősségüket, hogy létrejöhessen a testet öltött világ sokszínűségének szabadsága. Amely világ ilyen értelemben polarizált, konfliktusos, gonosz és jó, vad és szelíd erők sokszínű áramlása.

 

Egy egyszerű történet eleje, közepe, vége

A Twin Peaks harmadik szériájának utolsó epizódjaiban felbukkannak a Tűz, jöjj velem! eseményei is. Az új sorozat nem csak a régiekből vesz fel visszaidézéseket, hanem az azokat elvileg megelőző Tűz, jöjj velem! eseményeiből is. Amikor Laurával történnek a megölése előtti események, akkor Cooper már a köztes létben van. Ő menti meg Laurát, ő viszi át a halálon a köztes létbe, az ő segítségével megy Laura tovább az angyali létsík felé, hogy azután az új sorozat végén visszatérve ő segítse továbblépni, kiszabadulni a köztes létből Coopert. Aki már ki tudja, hol jár. Ott, ahová nem hatol el a film. Nincs több rész. Így, ezzel az előzményként leforgatott „utózmánnyal” (sequellel), a Tűz, jöjj velem!-mel, – amit akár mindhárom széria folytatásaként is meg lehet nézni, hiszen mindennek az előzménye és következménye is egyben –, valóban teljes az eposz. Összeállnak az idő- és létsíkok.

Cooper minden sorozatot és filmet megelőzően a halála utáni létből tér vissza a földi életbe. Hordozza magával azt a beavatást, hogy tisztában van a létezés síkjaival, a halál utáni lét realitásával, a létkerék illúzió voltával. Közlekedik a tudatállapotok közt. Megment, magával visz a köztes létbe egy leányt, aki angyallá válva tovább lép a köztes létből magasabb égi szférák felé, a dualitás, polaritás világán túlra. Cooper, a beavatott visszatér a Földre, megismeri, végigjárja, bemutatja, hogy milyen a világ odaátról nézve. Az angyallá vált Laura kíséri, és különböző alakokban jelenik meg neki, míg végül kiszabadítja őt a létkerékből. A harmadik széria legvégén egy nagy sikítás elvágja Coopert minden földi köteléktől, és a Palmer-angyal súgása által vezetve az örök szellemi létezésbe emelkedik. Akit ő szabadított ki az újjászületések horrorjából, most az teszi őt metafizikai értelemben véve megszabadulttá.

Három Twin Peaks-széria és közte egy egész estés film – egy teljes történet, túl a linearitáson, kauzalitáson. Végül is nem pszichohorror, nem szürrealista látomások sorozata, nem abszurd társadalomkritika, nem bűnügyi történet, hanem egy egyszerű, téren és időn túl játszódó romantikus szerelmi eposz. Égi és földi szerelem története. És a végére valóban beteljesedik, mert időn és téren túlra jut. Úgy tűnik, hogy itt tényleg vége.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/12 41-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14746