KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
   2020/december
MAGYAR MŰHELY
• Petényi Katalin: Emléktöredékek Gyöngyössy Imre (1930-1994)
• Erdélyi Z. Ágnes: Kilépés a feledésből Beszélgetés Kabay Barnával
• Varga Zoltán: Rettegés a fűben Ulrich Gábor: Dűne
• Gelencsér Gábor: Töredék az élet Hét kis véletlen
ÖKO-ANIMÁCIÓ
• Gerencsér Péter: „Nincs ember, nincs probléma” Közép-európai ökoanimáció
• Barotányi Zoltán: Tragédia az erdőszélen Koszakovszkij: Gunda

• Megyeri Dániel: Felbolydult élet Michael DeForge: Ant Colony
KÍNA ÁRNYÉKÁBAN
• Géczi Zoltán: Sötétben köttetett alkuk Hollywood és Kína
• Stőhr Lóránt: A bomlás gyermekei Chang Tso-chi
• Jordi Leila: A tibeti masztiff halála A tibeti film elmúlt 10 éve
MOHOLY-NAGY
• Orosz Márton: Fénytér Moholy-Nagy László és az „avantgárd munkásfilm”
EVILÁGI ÉS TERMÉSZETFELETTI
• Bóna László: A mű egésze A Twin Peaks mitológia – 2. rész
• Bakos Gábor: Zavar és zűr Párhuzamos montázs: Kutya éji dala // Bűvös vadász
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Boszorkányos esték Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Pályi András: Megtörtént esetek Lengyel filmtavasz ősszel
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Nem gyerekmese Roald Dahl: Boszorkányok
• Vajda Judit: Banyapara Robert Zemeckis: Boszorkányok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Tejfogak koccanása Amíg tart a nyár
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Viszik a bankot A bank
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: A chicagói 7-ek tárgyalása
• Tüske Zsuzsanna: Rebecca
• Teszár Dávid: Túlélők
• Varró Attila: Gazfickók városa
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Az asszisztens
STREAMLINE MOZI
• Kovács Kata: Patrick
• Lichter Péter: Cobra Verde
• Parádi Orsolya: Átlagemberek
MOZI
• Alföldi Nóra: Tunéziai terápia
• Pazár Sarolta: Egy humorista élete
• Varró Attila: Bűvölet – Az örökség
• Vajda Judit: A beszéd
• Fekete Tamás: Fellini – A lélek festője
• Benke Attila: Doorman
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Hét kis véletlen

Töredék az élet

Gelencsér Gábor

18 év kihagyás után Gothár Péter leforgatta 10. mozifilmjét.

 

Töredék az élet – így, ebben a formában ez a kifejezés maga is töredékes, érezzük a végéről a rag hiányát – az életről –, ezért stilisztikailag is megidézi a Hét kis véletlen legfontosabb szervező elvét, a töredékességet. S a „töredék az élet” szókapcsolat egyúttal felerősíti az alany-állítmány viszonyt, az életre mint olyanra terjeszti ki a töredék fogalmát. Márpedig a Hét kis véletlen – címével is jelzett – töredékessége nem egy teljes és kerek életből szemezgetett részletekre vonatkozik, hanem magát az életet, a létezést állítja töredék(es)nek. Hogy mennyire jogos ez a „tézis” a korról, amelyben élünk, azt talán nem kell különösebben bizonygatni. Ahogy azt sem, Gothár Péter milyen következetesen gondolkodik ebben a formában.

Talán csak a Megáll az idő mitizáló múltidézése, majd a mítosz lerombolása mellőzte ezt; ott valóban nagyívű, több archetipikus elemmel megtámogatott – nevelődési film, szerelmi konfliktus, az iskolai élmények ismert fordulatai – sztorit látunk, amelynek igen meghatározók a történelmi keretei: 1956 és 1968. A másik kivétel A részleg politikai-szellemi road movie-ja, a társadalomból való kilépés útja, amely egyszerre száműzetés és a szabadság elnyerése, pontosabban annak az abszurd világnak a leírása, amelyben a szabadság csak a társadalomról, sőt szinte a létezésről történő teljes leszakadással érhető el, valahol a senki és semmi földjén, a végeken. De már az első film, az Ajándék ez a nap ugyancsak abszurd groteszkbe hajló, egyre jobban eluralkodó zűrzavara jelezte, hogy sorsunk felett a késő Kádár-korban nem rendelkezhetünk, az tele van váratlan véletlenekkel. Az Idő van aztán a töredezettséget formaszervező elvvé emelte, ahol nemcsak a történetmondás kezdeti logikája tűnt el a film végére, hanem a szétesés, az „élet elmúlik anélkül, hogy történetté kerekedne” konklúziója a hétköznapi kommunikáció, azaz a nyelv és ezáltal a gondolkodás szintjéig lehatolt. Esterházy Péter írói közreműködésével – akihez a mostani film ajánlása szól – a nyelv törmelékességében fogalmazódik meg életünk megállíthatatlan széthullása, amortizálódása, amelyhez Gothár az író szellemében társította saját filmnyelvi törmelékességét. Ez folytatódik a Tiszta Amerikában. Itt a helyszínből adódhatna egy erős műfaji mintázat, de ez is csak arra jó, hogy a főhőst a szó szoros érelmében kidobja saját történetéből – s ezzel saját életéből. A rendszerváltozás, ha lehet, csak fokozta Gothár alapélményét és a formaeszméjét: a szétesés, a leépülés történeteinek töredezett, nyelvileg is roncsolt formavilágú megjelenítését. A Melodráma folytatja a verbális kommunikáció „le”-stilizálását, a félszavas, hiányos mondatokban folytatott  „basic” kommunikációt. Ennek ellenpontja a Haggyállógva Vászka lágermeséjének gazdag képi-nyelvi stílusa, hogy aztán a Paszport kortársi története ismét értelmetlenné és értelmezhetetlenné váló élethelyzetekkel szembesítsen. A Magyar szépség ugyancsak egy nagyszabású (amerikai) műfaji séma és történet lebontása, szétzilálása a magyar közegben. Ez érvényesül most a Hét kis véletlenben: nagyívű családtörténetet látunk, amelynek egészét belülről mintegy szétfeszítik a részletek. A hatás mindennek következtében nem egyszerűen az, mennyire összetett a múltunk, áttekinthetetlen a jelenünk és kiszámíthatatlan a jövőnk, hanem az is érzékelhetővé válik, hogy mindezzel mit veszítünk: miről maradunk le, s mi felé kell törekednünk mégis, bármi áron.

Érdemes tehát a Hét kis véletlen kapcsán felidézni a töredékekből kirajzolódó teljességet, amit a töredékesség, persze, hiányként mutat fel. Anya, apa és fiatal felnőtt, az önállósodás küszöbén álló fiuk él a szűkös, de otthonos, láthatóan jó belakott lakásban. Rutinná váló hétköznapi életükbe – amelyet a konyhai rituálék fogalmaznak meg igen szellemesen – váratlanul beúszik a múlt, a zenetanárnő anya egykori tanítványa, akit a film prológusában még gyerekként, az osztálynak szervezett mozielőadáson ismerhettünk meg. A lány felbukkanása egyszerre groteszk és mitikus: sellőként emelkedik ki a vízből, s delejes hatást tesz a családra, elsőként az anyára. Gyengéd érzelmek szövődnek közöttük, méghozzá annyira erősek, hogy ketten új életet kezdenek. Aztán véget ér ez is, az asszony visszaköltözik férjéhez – mire az hagyja el őt, s költözik szomszédasszonyához –, a lány pedig a fiúval kerül hagyományosabb érzelemi kapcsolatba. A történet végén hárman ismét együtt vannak – sőt, négyen, hiszen a lány gyermeket vár. Talán a leírásból is kiderül, hogy ez a történet elmesélhető családi melodrámaként, ahogy vígjátékként vagy románcként is. Gothár egyiket sem teszi – avagy kicsit mindegyiket, legfőképp azonban arra törekszik, hogy a történetet szétszedje, de ne rakja össze, ám úgy, hogy közben érzékelhető legyen, mi nem teljesedik ki, mi az a hiány, amit ez az elbeszélésmód nem enged/akar szabályosan elmondani. Mert a korszellem – az életünk – mintha nem a kerek, jól szabott történeteknek kedvezne.

A szétszedés jobban sikerül, mint az összerakás, avagy a hiányzó egész megidézése. Ez tudatos alkotói döntés, de emiatt a néző valószínűleg nemcsak a szétesés amúgy szórakoztató pillanatait élvezi, hanem némi zavart is érez. Hogy tudniillik mi is ez az egész. Az önálló epizódok, például az új pár, a két hölgy lakáskeresése, benne Znamenák István mint ingatlanközvető magánszámával, frenetikus, de már-már szétfeszíti az eredetileg ráháruló dramaturgiai funkciót. Hasonló abszurd-burleszk betét a lány szüleinek Übüéket idéző kettőse Básti Juli és Bezerédi Zoltán alakításában. Se szeri, se száma ezeknek a történetet minduntalan megbontó kitérőknek, epizódoknak, amelyek újabb és újabb életekbe és helyzetekbe engednek bepillantást. Mindennek szemléletes foglalata a családfő fia közreműködésével végrehajtott lakóközösségi missziója, a Mikulás-ajándékok kézbesítése. A kötélhágcsón leereszkedő Télapó a lakások ablakán mintegy filmkockákon keresztül tekint be a különféle bizarr élethelyzetekbe.

Fontos szerepet kap a szintén a töredékességet támogató idézethalmozás. Gothár láthatóan nagy kedvvel gyakorolja ezt a módszert, s idéz mesterektől és immár klasszikusnak számító saját műveiből; idéz írókat és filmeket, bölcsességeket és nem kevésbé bölcs gyerekszájakat. Az idézetek tárgya és tartalma önmagában is fontos, de talán még fontosabb a funkciója, ahogy a képzettársítások útján minduntalan elkalandozunk a fő eseményektől, bakugrásszerű kitérőket teszünk, majd – valahogy, valamikor – visszatérünk a kiinduló helyzethez.

A filmnek azonban van egy igencsak komolyan vehető drámai kitérője – a múltba, nevezetesen a vészkorszakba. Szinte film a filmben epizóddá terebélyesedik, többféle hangulattal és gondolattal. Egyrészt látjuk benne egy magyar lány és egy fiatal német katona kapcsolatának születését, méghozzá a közös kultúra nyelvén, egy német memoriter közvetítésével. De látjuk a diktatúra félelmetes működésmódját is egy rendkívül erős atmoszférájú képsorban, ahol a náci tiszt szemlét tart egy leánygimnáziumban. Bagossy László színházi rendező a tiszt néma szerepében, valamint a lányok megindító arcképcsarnoka maradandóvá tudja avatni az egyébként már sokszor látott szituációt. S végül, de nem utolsó sorban a családi múltat idéző visszatekintés legfontosabb, máig ható mozzanata egy döbbenetes archív felvétel, amely a zsidók menetét ábrázolja Budapest utcáin, miközben a járókelők elfordítják róluk a tekintetüket… Ez a „félre” mintha annak a gyökere, ősbűne volna, ami miatt közelmúltunk, jelenünk és vélhetően közeli jövőnk tele van hasonló „félrékkel” – félrelépésekkel, félrenézésekkel, félreértésekkel, félreszólásokkal –, s ami miatt nincs meg a „nagy elbeszélés” lehetősége.

Az erről szóló filmnek azonban mégiscsak összefogottnak kell lennie; ahogy a szürkét nem lehet szürkével ábrázolni, a töredezettséget sem lehet egy széteső formával. A „hét kis véletlen” mintegy belülről szétfeszíti ezt a formát, amit kívülről ugyancsak egy idézet, ám már a filmet minden elemében együtt tartó idézet fog össze: a zene, nevezetesen Bartóké. Az ő Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művével indul a film – ezt nézik és hallgatják a nyitó mozielődáson a kisiskolások –, és az anyának születésnapi meglepetés-ajándékként Londonban prezentált, csak neki szóló rövid zongoradarabokkal zárul, Schiff András előadásában. Bartók művei, a velük dialogizáló filmzene (Selmeczi György munkája), s egyáltan a film rendkívül telt, kimunkált, gazdag hangi szövete sokat tesz azért, hogy a muzsika megfoghatatlan, anyagszerűtlen, érzéki közege mindennek ellenére egybetartsa azt, ami történetként menthetetlenül szét akar esni.

Gothár művészetének eddigi ismerőit bizonyára nem lepi meg, hogy színészválasztása és -vezetése most is meggyőző; Rezes Judit, Mészáros Blanka, Mészáros Máté és Börcsök Olivér pontosan érti és hozza a karakterükben rejlő iróniát, s az ehhez szükséges gyors és váratlan váltások képességét. A rendező arról is ismert, hogy filmről-filmre újabb és újabb kreatív alkotótársakkal dolgozik. A forgatókönyvet ezúttal a rendező mellett Bognár Péter és Németh Gábor jegyzi, az operatőr pedig a pályakezdő Táborosi András. Ami viszont állandó, az Gothár immár négy évtizede következetes stílusa, szerzői látásmódja. Történetei töredékesek – művészete egységes. Hogy ez továbbra is – avagy még mindig – hiteles képet ad a korról, amiben élünk, nem kétséges. Ám hogy ez mennyiben felel meg a mai közönség ízlésének és elvárásának – nos, ez már nehezebb ügy. Az életünk kusza, kiszámíthatatlan, töredékes – a mostanában készült filmek mintha kevésbé volnának azok. Az előbbi nyugtalanító, az utóbbi megnyugtató. Nos, Gothár a moziban sem akar megnyugtatni minket. De talán éppen ezzel sarkall arra, hogy tegyünk valamit: vegyük észre azt a sok kis részt, amiből talán mégiscsak összeállhat az egész. A sok túlmozgás között egy pillanatnyi megállást, a rutinnal ismételt, elhasznált mondatok között egy véletlenül elkapott megértő tekintetet, a zenék között – a csendet.

 

Hét kis véletlen – magyar, 2020. Rendezte: Gothár Péter: Írta: Bognár Péter, Németh Gábor, Gothár Péter. Kép: Táborosi András. Zene: Selmeczi György. Hang: Juhász Róbert, Székely Tamás. Vágó: Szórád Máté. Látványtervező: Torma Mária. Producer: Kovács Gábor, Pataki Ági. Szereplők: Rezes Judit (Gertrúd), Mészáros Máté (Misi), Börcsök Olivér (Zoli), Mészáros Blanka (Albán), Bagossy László, Básti Juli, Bezerédi Zoltán, Börcsök Enikő, Znamenák István. Gyártó és forgalmazó: Filmpartners. 116 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/12 16-18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14731