KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
   2020/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Szilágyi Ákos: „Túl nagy szavakat ne!” Létay Veráról
• Kovács Bálint: A rendszerből törölve Hol vannak a magyar filmek a kamaszlányokról?
• Schubert Gusztáv: Tékozló fiúk és lányok Beszélgetés Dombrovszky Lindával
• Parádi Orsolya: Mossa kezeit Pilátus
FILMTÖRTÉNET NŐNEMBEN
• Schreiber András: Mégis, kinek az egyenjogúsága? Margarethe von Trotta és a német nőmozgalom
• Vincze Teréz: Filmiskola kizárólag női oktatókkal Mark Cousins: Women Make Film
• Kelecsényi László: BB avagy az ellopott tükörkép (Egyfelvonásos)
NŐI KÉPEK
• Pethő Réka: Értékrend és hatalom Gileádban Margaret Atwood
• Herczeg Zsófia: Nők útjai a megváltásig Animáció nőnemben
• Kovács Kata: Közös sebek Alison Bechdel
ÚJ RAJ
• Jordi Leila: Mágikus neorealizmus Új raj: Alice Rohrwacher
• Pernecker Dávid: Boldog, hogy itt lehet Stand-up: Tig Notaro
NEMEK HARCA
• Varró Attila: Rémálmok csapdájában Női bűnfilmek
• Roboz Gábor: Kétes elégtétel Ausztrál bosszúfilmek
• Déri Zsolt: „Problémás csajok” Női punkfilmek
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: „Eredeti példány” Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 2.
TELEVÍZÓ
• Alföldi Nóra: A női lét elviselhetetlen könnyűsége Mrs. America
KRITIKA
• Margitházi Beja: Termodinamika, szabályok nélkül Ema
• Vajda Judit: A Pásztor az én uram A másik bárány
STREAMLINE MOZI
• Kálovics Dalma: Macska/lány Muge
MOZI
• Árva Márton: Egy nő láthatatlan élete
• Varró Attila: Jay és Néma Bob Reboot
• Kovács Gellért: Remény
• Kovács Kata: Pont az a dal
• Alföldi Nóra: Titkok és hazugságok
• Lovas Anna: Staten Island Királya
• Roboz Gábor: Teljes titoktartás
• Tüske Zsuzsanna: Ava
DVD
• Benke Attila: Gran Torino
• Kovács Patrik: A visszaút
• Pápai Zsolt: Halálos fegyver
• Varga Zoltán: A halott menyasszony
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Magyar veteránok

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 2.

„Eredeti példány”

Schubert Gusztáv

Bódy Gábor félbetört, befejezetlen életműve ma is inspiráló.

 

Bódy Gábor filmrendező, „kinematográfus”, a film nyelvét, adottságait, lehetőségeit kutató teoretikus, a hagyományos történetmesélést meghaladó, a vizualitást jogaiba visszahelyező „új narrativitás” experimentalistája, és nem mellesleg a Kádár-korszak szürke hetvenes éveinek egyik legmerészebben lázadó művésze jövőre lenne 75 éves. A végzet, a vakvéletlen, vagy talán a Kádár-kori hatalom azonban közbeszólt: Bódy 1985 október 24-én titokzatos körülmények között meghalt. Máig nem tudjuk, baleset érte, öngyilkos lett-e, vagy megölték? Csak egy biztos: hihetetlenül erős rajttal induló, teremtő erőtől duzzadó, tervekkel teli pálya szakadt meg akkor. Azóta is eltelt már 35 év, emberléptékkel tömérdek idő. A közelgő jubileum és az életmű írásos hagyatékát összegyűjtő trilógia idén májusban megjelent második kötete kapcsán nagyon is ajánlott kérdés: emlékszünk-e még Bódy Gáborra? Reményeim szerint igen, habár az életmű első kötetének megjelenése (2006) után felvetődött, hogy Bódy emléke mintha már két évtizeddel a halála után elhalványult volna. Zalán Vince szerkesztőt, aki nem mellesleg a mostani kötet alapanyagának összegyűjtésében is kulcsszerepet játszott, többek közt erről is kérdezte Füzi Izabella, az Apertúra főszerkesztője. Némi önellentmondásba keveredve, hiszen az általa szerkesztett hiánypótló filmtudományi honlapban történetesen a teoretikus Bódy öröksége (is) folytatódik.

De él-e még Bódy filmrendezői szellemisége? Nemzedéktársai közül Jeles András, az évtizeddel későbbi generációból Tarr Béla és Enyedi Ildikó sok mindenben hasonlatosak hozzá, az újító szellemben, és abban, hogy az esendő embert az univerzum léptékéhez mérik, mindenképpen. A 2000 után induló új raj filmjeiben (elsősorban Mundruczó, Pálfi, Fliegauf bizonyos munkáiban) is érezni Bódy hatását, de olyan rendezőnk, aki teljes örökségét vitte volna tovább, nincs. „Egyedüli példány”: azóta sincs olyan magyar filmes, akiben a csillapíthatatlan kísérletező szellem a teoretikus fegyelemmel, a féktelen fantázia a szociográfiai érdeklődéssel, a kosztümös mozifilm monumentális Gesamtkunst-ja a filléres avantgárd filmezés szerénységével, a film új formáit és közösségét szervező szorgalom az underground éjszakai élet hercegének szerepével egybeszikrázott volna. Ugyanakkor Bódy a hiányával is hat, mert minden géniusz – nem fukarkodnék e jelzővel, Bódyra tökéletesen illik – halhatatlan, akkor is, ha átmenetileg megfeledkezünk róluk. Ha olvassuk, nézzük őket, szikráznak, gyújtanak ma is, akárhány éve írták, rendezték műveiket. Bódy öröksége még mindig robbanásveszélyes anyag. És ez így van jól. A művészetben nincs értelme másnak, mint az emberi természet rejtélye iránti szenvedélyes érdeklődésnek; óvatosságnak, biztonsági játéknak, mellébeszélésnek, hazugságnak, giccsnek ezen a pályán nincs helye.

Ezért máig maradandó a kötetben megidézett két Bódy-film is. A Psyché változatlanul a legeredetibb kosztümös filmünk. A költői találékonyság oroszlánrésze persze a sohasem létezett reformkori költőnőt életre keltő Weöres Sándoré. Weöres nem csak egy rendhagyó költői és női sorsot álmodott meg, hanem egy komplett költői életművet is teremtett hozzá, Psyché zabolátlan lelkébe bújva, a gyerekkori zsengéktől az érett versekig, a játékos pásztoridilltől az erotikus líráig. A filmes adaptáció ennek az irodalmi duplacsavarnak a visszaadására – egy nem létező költőnő nagyon is létező, ráadásul isteni versei – értelemszerűen nem képes. (Filmes hasonmása e bravúrnak az lehetne, ha valaki egy kitalált filmrendező életét bontaná ki a fiktív szerző filmjeiből.) Bódy, ha már Weöres költői leleményét nem követhette, szabadjára engedte kinematográfiai kísérletező szenvedélyét. Az eredmény egészen más lett, mint a verseskötet, de a bravúr Bódynak is sikerült: a filmbeli Psychébe ugyanolyan forró szenvedéllyel szerelmesedünk bele, mint Weöres költőnőjébe. A férfiasan gondterhelt vagy kisfiúsan kardozós magyar kosztümös filmben csak elvétve látunk főszerepben valódi nőket, érzékiség, értelem, szabadságvágy pedig végképp ritkán találkozik egyetlen lélekben. Psyché a nagy kivétel.

*

A Kutya éji dala egészen más zsáner: minimálköltségvetésből készült dokumentarista játékfilm, persze megbolondítva, Bódy ironikus tekintetével tíz centire elemelve az anyaföldtől. Az irodalmi alapanyagot, a Psychében is alkotótárs Csaplár Vilmos balsejtelmes írását is ez jellemezte. Nem csupán figurákat (az álpap és a tanácselnök), motívumokat (a különös éberálomban megrekedt falusi közösség) vesz át Bódy a novellából, hanem alapvetően ezt a kontrasztos látásmódot. A Szociográfia történetesen nem szociográfia, a hősei ugyan szociográfusok, akik „megszállnak”, górcső alá vesznek, élve boncolnak egy falut, de a múltba süppedt, személyes és kollektív traumáit őszintén soha ki nem beszélő, de folyton konfabuláló falu ellenáll a józan észnek, és babonásan ködös, baljósan kiismerhetetlen marad. A szociográfusok kerettörténete valamiért a filmből kimaradt, talán mert a nyugtalanító érzés – miszerint a szocialista valóság megismerhetetlen, sőt kiismerhetetlen – enélkül is maradéktalanul belekerült.  

A körvonalazatlan rosszérzés forrása a kor reformer értelmiségének nagy traumája: 1968 nyugati diáklázadásának bukása + a Kádár-kori reformszellem elárulásának drámája. Bódy nemzedékét kevésbé kötik a konvenciók, íratlan szabályok és tilalmak, és könnyebben képes kibeszélni a bajait, mint az előttük járók a kétségkívül súlyosabb traumáikat (a világháború pusztításai, holokauszt, Rákosi diktatúrája, 56 leverése). Az előző nemzedék a „sorok között olvasott” és írt, a fiatal írók, rendezők fegyvere már a tabutörő irónia (lásd Esterházy „termelésssi” regényét, A kis Valentinót, a Megáll az időt) vagy a szociográfiai pontosság és hitelesség. (Dárday, Szalai, Tarr, Ember Judit, Erdős, Vitézy) A Kutya éji dala e két –stílusában különböző, ellentétes töltésű, – de kritikus szellemében rokon szemléletmódot vegyíti. A két irányzat kiegészíti egymást, de egy műben ötvözhetetlen. A Kutya éji dala az esztétikai, stilisztikai kánon felől nézve – teljes lehetetlenség. Csakhogy ez a zűrzavar tudatos alkotói döntés, nem Bódy, hanem a korabeli magyar falu zűrzavara. Ebből a szempontból Jeles nehézipari szürreáliája, Az álombrigád falusi párdarabja. A rádöbbenés pillanata ez, Bódy ebben a filmben úgy néz a korabeli magyar szocializmus hagymázos valóságára akár Bourroughs regényhőse a „meztelen ebédre”, a villája végére tűzött falatra: uramisten, mivel etetnek itt engem! A 80-as évek elején a proletáriátus földi mennyországa immár nem rémálom, mint Rákosi idején, hanem kutyakomédia.

Egy közkeletű hiedelem szerint 1989-ig (leszámítva a rendszer megdöntésében bízó szamizdatos földalatti mozgalmárokat) sejtelmünk sem volt róla, hogy a nagy Szovjetunió és a szocializmus egyszer majd nem lesz többé, mindenki azt hitte, a szocializmus sohasem, vagy csak nemzedékek múltán, a beláthatatlanul távoli jövőben fog véget érni, és akkor sem apokalipszissel, hanem a második édenben célba érve. 1968 augusztus 21. után, amikor is a Varsói Szerződés tagjaként az emberarcú magyar szocializmus testvéri tankjai legázolták az emberarcú csehszlovák szocializmust, ebben az illúzióban nem lehetett hinni többé. A Kádár-rendszernek nem volt többé jövője, a „szocializmus reformja” lózunggá silányult, utána már csak a lassú (két évtizedes) agónia jöhetett. A létező szocializmus kínos abszurdjában, vinnyogva röhögtető kutyakomédiájában éltünk, és azt előbb vagy utóbb bárki észrevehette, aki rendszernek nem volt elkötelezett híve és rendelkezett bizonyos ismeretekkel és józan paraszti ésszel, hogy ez szellemi és gazdasági nonszensz hosszú távon nem tartható fenn.

Naivitásunk legendája önámítás. Ha elhisszük, hogy mit sem sejtettünk a szocializmus lassú rothadásából, nem érthetjük meg a 70-es és 80-as évek magyar filmművészetét. Bódy filmjeit és újító szándékait sem.   

x

A Bódy-olvasókönyv (házi használatra nevezzük így hosszú címe helyett) második kötetének megjelentetése ezért is hiányt pótló vállalkozás. Az MMA Kiadó a 3. kötetet megjelentetését jövőre ígéri.

Zalán Vince évekkel ezelőtt összegyűjtött és válogatott anyagait felhasználva Gelencsér Gábor végezte el a nagyszabású szerkesztői feladatot, az MMA Kiadó részéről Pintér Judit munkáját kell külön is kiemelni. Ne feledkezzünk meg az eddig publikálatlan fotókat is közreadó kötet külleméről sem (tervező-grafikus Romvári János): a Bódy-olvasókönyv rendkívül elegáns kötet, nem csak olvasni, gondolkodni, bámészkodni is jó benne.  

 

MMA Kiadó, 2020.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/08 48-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14613