KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
   2020/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Szilágyi Ákos: „Túl nagy szavakat ne!” Létay Veráról
• Kovács Bálint: A rendszerből törölve Hol vannak a magyar filmek a kamaszlányokról?
• Schubert Gusztáv: Tékozló fiúk és lányok Beszélgetés Dombrovszky Lindával
• Parádi Orsolya: Mossa kezeit Pilátus
FILMTÖRTÉNET NŐNEMBEN
• Schreiber András: Mégis, kinek az egyenjogúsága? Margarethe von Trotta és a német nőmozgalom
• Vincze Teréz: Filmiskola kizárólag női oktatókkal Mark Cousins: Women Make Film
• Kelecsényi László: BB avagy az ellopott tükörkép (Egyfelvonásos)
NŐI KÉPEK
• Pethő Réka: Értékrend és hatalom Gileádban Margaret Atwood
• Herczeg Zsófia: Nők útjai a megváltásig Animáció nőnemben
• Kovács Kata: Közös sebek Alison Bechdel
ÚJ RAJ
• Jordi Leila: Mágikus neorealizmus Új raj: Alice Rohrwacher
• Pernecker Dávid: Boldog, hogy itt lehet Stand-up: Tig Notaro
NEMEK HARCA
• Varró Attila: Rémálmok csapdájában Női bűnfilmek
• Roboz Gábor: Kétes elégtétel Ausztrál bosszúfilmek
• Déri Zsolt: „Problémás csajok” Női punkfilmek
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: „Eredeti példány” Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 2.
TELEVÍZÓ
• Alföldi Nóra: A női lét elviselhetetlen könnyűsége Mrs. America
KRITIKA
• Margitházi Beja: Termodinamika, szabályok nélkül Ema
• Vajda Judit: A Pásztor az én uram A másik bárány
STREAMLINE MOZI
• Kálovics Dalma: Macska/lány Muge
MOZI
• Árva Márton: Egy nő láthatatlan élete
• Varró Attila: Jay és Néma Bob Reboot
• Kovács Gellért: Remény
• Kovács Kata: Pont az a dal
• Alföldi Nóra: Titkok és hazugságok
• Lovas Anna: Staten Island Királya
• Roboz Gábor: Teljes titoktartás
• Tüske Zsuzsanna: Ava
DVD
• Benke Attila: Gran Torino
• Kovács Patrik: A visszaút
• Pápai Zsolt: Halálos fegyver
• Varga Zoltán: A halott menyasszony
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Magyar veteránok

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Női képek

Animáció nőnemben

Nők útjai a megváltásig

Herczeg Zsófia

Négy bátor, a tabukkal és démonokkal szembenéző animációs film.

 

Öt nő, négy film, négyféle szabadságfelfogás. Francia, román, lett és amerikai zsidó származású nők, akik animációikban a szabadságot keresik. A Kabul fecskéiben Eléa Gobbé-Mévellec és Isabele Breitman a politikai elnyomásban megcsillanó emberséget fedi fel, Anca Damian a földi lét nehézségeinek elmúltáról beszél a Marona fantasztikus meséjében, Nina Paley a vallási örökségtől eltávolodást mutatja be a Széder-Mazochizmusban, Signe Baumane pedig a családban öröklődő mentális betegséggel szembenézést jeleníti meg Kövek a zsebemben című filmjében. Négy film, különböző sorsú és helyzetű karakterek, ám közös bennük, hogy a főhősök olyan nők, akik önmaguk szabadságáért küzdenek a diktatúrával, a vallással, a családi démonokkal és a mentális betegségekkel szemben.

 

Szerelemben, háborúban

Az elsőfilmes Eléa Gobbé-Mévellec és a színésznőként ismert Isabele Breitman Mohammed Moulessehoul, írói álnevén Yasmina Khadra Kabul fecskéi című könyvét adaptálta animációra, amely 2019-ben, a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában debütált. A film 1998-ban, Afganisztánban, a tálib uralom alatt játszódik és két házaspár tragikus sorsán keresztül próbál reményt kelteni az ember(i)ségbe vetett hitben.

Zunaira és Mohsen fiatal pár, két szabad gondolkodású, tanult ember, akiknek korábbi, ambíciózus tervekkel teli életét megváltoztatta a politika, egymás iránt érzett szeretetüket csak az otthonuk menedékében fejezhetik ki. A férfi a történelemhez, a nő pedig a művészethez ért, hiphopot hallgat és csodálatos képekkel rajzolja tele a szobájuk falát. A másik szál egy középkorú börtönőr, katonai veterán, Atiq és régóta betegeskedő felesége, Mussarat kapcsolatáról szól, amelyben mindkét fél boldogtalanul vegetál: a nő szereti a férfit, de betegsége miatt csak teher a számára, a férfi pedig a saját otthonában érzi magát rabnak a nő miatt. A két párt a végzet hozza össze – miután a fiatalokat a tálibok megbüntették az utcai viselkedésük, és a nő fehér cipője miatt, otthon elfajul a veszekedés: a nők elnyomása miatt felgyülemlett dühtől Zunaira úgy meglöki a férjét, hogy az véletlen beveri a fejét egy kőbe és szörnyethal. A fiatal nő börtönbe kerül, ahol Atiq a szépségét és kisugárzását látva mindent megtesz, hogy ne végezzék ki.

Zunaira, Mohsen és Atiq politikai elnyomás elszenvedői, akiknek saját vágyaik és értékrendszerük van, de gondolataikat gúzsba köti a hatalom. Valaha szabadok voltak, kéz a kézben jártak szerettükkel, szórakoztak, boldogok voltak, a tálib uralom azonban szinte rabszolgasorba kényszerítette őket. Nap mint nap a saját erkölcsi elveik ellen kell cselekedniük, mert az életben maradásuk függ tőle. Az egyik pár legalább a saját otthonában gondtalan lehet, a másik viszont lakásában is a boldogságra vágyik, de becsületből és tisztességből nem hagyja el rákos feleségét.

A kényszerű behódolás a politikai rendszernek, a (nők elleni) elnyomás, a vallási tabuk, a mardosó bűntudat, a kielégíthetetlen vágy, a tehetetlen düh és a szeretet miatti önfeláldozás mozgatja a cselekményt. A komplex és súlyos témákat az alkotók fakó pasztellszínekkel és akvarelltechnikával ellensúlyozzák, képeik részletessége a helyszínek minél realisztikusabbá tételét segíti, nem nehezedik a nézőre Kabul mindennapjainak nyomasztó hangulata. A kellemes látvány ellenére is szívszorító nézni, ahogy a szereplők a saját módjukon próbálnak menekülni a tálibok nyomása alól, és elkerülni azt, hogy elembertelenedjenek ebben a nyomasztó környezetben. „A rendszer működésmódjával maga is afelé tol, hogy kérdőjelezd meg, van-e értelme ellenállni, ha egyszer semmin nem lehet változtatni.” – emelte ki Eléa Gobbé-Mévellec egy interjúban, de szerencsére a film – a könyvvel ellentétben – a sokkoló finálé után reményteli véggel zárul, és egy olyan ideális világ vízióját vetíti előre, amiben mind a négy szereplő élni akart.

 

Csak szeretet és egy darab csont

Anca Damian gyakorlott filmes, készített már élőszereplős thrillert (Keresztutak) és noir beütésű lélektani drámát (Moon Hotel Kabul), életrajzi animációs filmet egy éhségsztrájkban meghalt lengyel férfiról (Crulic) és kevert technikájú dokumentumfilmet egy kommunistaellenes aktivistáról (A varázshegy). Korábbi filmjeihez képest a Marona fantasztikus meséje egészen más jellegű: egy kiskutya életét, szeretetéhségét és a gazdáihoz való viszonyát térképezi fel, mindezt varázslatos, szürreális és gyermeki naivitást idéző látványvilággal, amely a belga Brecht Evens, a norvég Gina Thorstensen és az olasz Sarah Mazzetti képzeletéből pattant ki.

A cím fantasztikus történetet sejtet, látomásokkal, furcsa teremtményekkel és kalandokkal, ám a film csak grafikájában játszik a képzelet határaival. A történet főhőse és narrátora Marona (vagy más nevein Kilenc, Anna és Sarah), egy keverék kutya, akit utcára tettek. Marona már a  nyitójelenetben meghal, így története egy visszaemlékezés életének fontos pontjaira: a rasszista apja és a keverék anyja szerelmének kibontakozására, egy labilis érzelmi világú akrobatánál töltött idejére, egy nagydarab, de szelíd külföldi építőmunkás és az önző feleségének mindennapjaira, valamint egy pici lányhoz és annak családjához (morcos nagyapjához és egyedülálló édesanyjához) kerülésére.

Marona élete közel sem olyan csodálatos, mint a film káprázatosan vibráló grafikája: míg a kutya a szeretetet keresi és örömöt akar szerezni gazdáinak, addig ők emberi gyarlóságuk miatt boldogtalanok maradnak. „Az emberek mindig azt akarják, ami nem lehet az övék. Ők ezt álmodozásnak hívják. Szerintem csak nem tudják hogyan legyenek boldogok.” – Marona világfelfogása miatt intelligensebb, mint sok ember, aki kutyaként másképp is látja a környezetét: nem azért hozza vissza az eldobott botot, mert neki okoz örömet, hanem mert a gazdája nagyon szeret botot hajigálni, és Marona boldoggá akarja tenni. Az idős, demens néni hullámzó viselkedését, és vele szembeni agresszióját sem támadásként éli meg. Ez az emberfeletti empátia az, ami minden helyzeten átsegíti, és amitől sokkal értékesebbé válik, mint az emberi szereplők. Sőt, mindez odáig fokozódik, hogy Marona még azt a természetfeletti pillanatot is látja, amikor egy ember eltávozik a túlvilágra – ezzel is reflektálva arra, hogy az állatok megérzik a halál közeledtét.

Marona empátiáját a film vibráló, eklektikus látványvilága is erősíti, a kutya érzéseinek vizuális kifejezésére is szolgál, amely folyamatosan változik és pulzál: hol egy pszichedelikus cirkuszi közeget fest hősei köré, hol egy tervrajzokkal teli, fenyegetettséget sugalló környezetet jelenít meg, hol pedig sötét, groteszk, félelmetes helyszínnek mutatja Párizs utcáit. A grafika játékossága és szabadsága a történet melankolikusságát ellenpontozza: Marona egyszerűnek tűnő igényei – a szeretet és egy darab csont – könnyen kielégíthetőnek látszanak, viszont előbbit egész élete alatt nem kapja meg maradéktalanul. A  film arra világít rá, hogy mi, emberek mennyire természetesnek vesszük a kisállattartást, nem is gondolva arra, hogy ők hogyan élik meg a körülöttük lévő, emberközpontú világot, és hogyan dolgozzák fel az emberi kapcsolataikat, az emlékeiket, az öregedést és az elmúlást.

 

Isten egy fehér férfi

Nina Paley amerikai zsidó származású függetlenfilmes, aki egyedül készíti minden animációját, még az egész estéseket is. Debütáló alkotása, a Sita Sings the Blues (2008) nagy port kavart amiatt, ahogy az egyik legemblematikusabb indiai nőalakot, Sitát és történetét (Ramayana) értelmezte újra feminista szempontból, dalbetétekkel és rengeteg humorral. Miután megkapta azt a kritikát, hogy miért más vallását gyalázza, úgy döntött, hogy a sajátjához, a judaizmushoz nyúl.

A Széder-Mazochizmus olyan bibliai film, amivel még nem találkoztunk a filmtörténet során: Monty Python beütésű ótestamentumi musical, amit az „Isten, Mózes, vagy egy halom patriarchális pasi írt, attól függően, hogy kit kérdezel” – olvasható a főcímben. Egyrészt az Exodust adaptálja nagyon laza módon, másrészt bemutatja a zsidó húsvét rituáléit, miközben a rendező a saját apjával készült interjúrészleteivel gazdagítja a történetet. Emellett kortárs, isten nevében elkövetett bűncselekményeket is bevág, kritizálja a Biblia férfiközpontúságát és felhívja a figyelmet a nők elhallgatott szerepére a történelem során. Meglehetősen tömény film, ugyanakkor humora és popslágerekkel teletűzdelt hangsávja miatt nagyon szórakoztató, miközben el is gondolkodtat azon, mennyire megkérdőjelezhető a különféle vallásokról alkotott közhelyes képünk. Mózes, a lángoló csipkebokor, a tíz csapás, a zsidók felszabadítása, átkelés a Vörös-tengeren – mind olyan dolgok, amiket szinte mindenki ismer. Paley azonban újraértelmezi őket, többek között olyan slágerekkel, mint Louis Armstrong Go Down Moses, Oingo Boingo Insects, Joshua Daniel White Blood Red River Blues, Gloria Gaynor I Will Survive, The New Seekers Free To Be You and Me és még megannyi híres dallal, amelyek szövege tökéletesen passzol a cselekményhez, újraértelmezik és egyben kritizálják is azt.

Miközben az Exodus eseményeit látjuk megzenésítve, epizodikus formában, egy 50-es évekbeli, oktató jellegű felvételről hallható férfihang narrálja a zsidó húsvétkor szokásos teendőket, mindezt a Vicente Juan Macip-féle Utolsó vacsora Krisztusának előadásában. Ám ezeknél sokkal izgalmasabb a rendező és az apja közötti beszélgetés, amiben Paley magát egy lángokban álló fekete kecskének, apját pedig egy dollár-bankókból kirakott istenként ábrázolja. A zsidó férfit gyerekkorától kezdve mélyen vallásosan nevelték, ő viszont a tanításokat csak családi örökségként kezelte, sosem érdekelte, hogy valóban megtörtént-e, amit a Bibliában írnak. A kulturális örökség továbbvitele miatt a gyerekeinek is megtanította a zsidó rituálékat, de azok felnőve már felhagytak velük. Ahogy Paley is, aki a forgatás közben arra ébredt rá, hogy a Biblia mennyire elhallgatja a nők szerepét.

Éppen ezért a film nyitó- és zárójelenete a különböző kultúrák női szimbólumaiból áll, ezen kívül a The Pointer Sisters You Gotta Believe dalára olyan emblematikus nőalakokat táncoltat meg, mint a Willendorfi Vénusz, a hindu istenség, Devi, és megannyi termékenységi nőalak, bónuszként pedig Paley maga írt és énekelt egy dalt a fehér férfi Istenről és a szent XY kromoszómáról. Így hangsúlyozva a patriarchális társadalmunkban elnyomott (isten)nők szerepét, akik az anyaságot és a termékenységet szimbolizálják, és akik nélkülözhetetlen szereplői a történelemnek.

 

Öröklött sors

Signe Baumane elsőfilmje, a Kövek a zsebemben a legszemélyesebb és legmegrázóbb a négy alkotás közül, mely a mentális egészségről, a túlélésről és a megváltásról szól szerelmen, házasságon, művészeten, és a kelet-európai rezsimek változásain keresztül. Az Amerikában élő lett animációs alkotó saját családjának történetét filmesítette meg, melyben öt nő életét – köztük sajátját veszi górcső alá, akik mind depresszióval és öngyilkosságra való hajlammal küzdöttek. A személyességet erősíti, hogy maga a rendező, a tört angol akcentusával narrálja végig az eseményeket.

Egészen elképesztő a nyitójelenet: egy nő nem tudja magát vízbe fojtani, mert nem rakott köveket a zsebébe. Signe elmagyarázza hogyan is lehet valaki öngyilkos: ha felakasztaná magát, milyen csomót használjon, és ne felejtse a szappant, mert attól jobban megszívja magát a kötél, és a pelenkát sem, mert ilyenkor bizony összecsinálhatja magát az ember, a halott látványa pedig bőven elég annak, aki rátalál. A nő a vízben a rendező nagyanyja, Anna, akit Signe csak a nyolc gyereke visszaemlékezéseiből ismer. A gyönyörű Anna szegény sorsú, beteges családjában ő az egyedüli, aki továbbtanulhatott (ami nőként a 20. század elején egészen rendkívülinek számított), és aki végül egy idősebb férfiért feladott mindent. A féltékeny férfi és a nyolc gyerek mellett kiüresedett emberré vált, halálának okát a mai napig homály fedi. Ezt a depressziót és a halálvágyat női leszármazottai is örökölték: egyikük művészként, a másik tanárként, a harmadik színjeles egyetemistaként vet véget az életének hosszan tartó depresszió és őrültnek tűnő viselkedés után. Végül elérkezünk Signéhez, a rendezőhöz, akin hasonló tünetek jelentkeztek egészen fiatalon, és aki maga is megtapasztalta az elmegyógyintézeti kúrát.

Rendkívüli bátorság kell ahhoz, hogy ennyire nyíltan beszéljen valaki egy, a mai napig tabuként kezelt témáról. Hát még ha az elmúlt száz évet nézzük, amikor mindenféle nyugtatókkal, elmegyógyintézetbeli terápiával és nemi erőszakkal kezelték a mentális labilitást, vagy egyszerűen csak nem foglalkoztak vele – ahogy Signe családtagjai is félretolták a problémát. Ő viszont utána akart járni miért olyan magától értetődő ez az érzés számára, családjának szomorú története mellett pedig a 20. század politikai eseményei is kibontakoznak, amelyek hatással lehettek a szereplőkre.

Ezt a fajsúlyos témát vizuális metaforák, szürreális és groteszk képek sűrítik, amelyeket az abszurd humor és Signe pozitív hozzáállása, fáradhatatlan harca old fel. Folyamatosan jelen van a halál szelleme és az életért küzdést jelképező farkas, akik megpróbálják elcsábítani a szereplőket. A rendező nem kétségbeesetten keresi a válaszokat, hanem empátiával fordul minden családtagja felé, akiknek élettörténetével próbálja összerakni azt a veszélyes sorsot, amit örökölt. Mennyire határoz meg minket a genetika, és van-e lehetőségünk másnak lenni, mint az őseink? Élhetünk-e boldog életet, vagy cipelnünk kell a felmenőink terheit? Ezekhez a transzgenerációs és genetikailag örökölt problémákhoz ráadásul egy nagyon erős feminista olvasat is társul: a 20. század különböző korszakaiban és politikai uralmaiban mennyiféle módon tekintettek a nőkre és a problémáikra. A fent említett alakok Signe életéért is harcot vívtak, aki eredményesen tudott küzdeni a családi démonok ellen, és a félelmeivel szembenézve sikeres és aktív animációs rendező válhatott belőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/08 29-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14604