Magyar Műhely

Hol vannak a magyar filmek a kamaszlányokról?

A rendszerből törölve

Kovács Bálint

Egy cseppet sem nehéz a vászonról vagy a képernyőről megtudni, mi foglalkoztatja a huszonegyedik században a kamaszokat. Csak ha a magyar filmektől várjuk a választ.

Nem biztos, hogy olyan jó, ha egy téma az utcán hever, mert lehet, hogy senkinek nem lesz kedve lehajolni érte. Alighanem így jártak a magyar kamaszlányok problémái is: a földön hevernek, az érintettek folyton felbuknak benne, akár véresre is sebzik magukat, de a filmesek többsége ezt valamiért sosem veszi észre – legfeljebb akkor, ha a #metoo-korszakban vagyunk, és a földön heverő problémát éppenséggel szexuális zaklatásnak hívják.

Mert hogy a téma aktuális és elképesztően gazdag lehetőségek rejlenek benne, az mindenki számára egyértelmű, aki szereti a mozgóképeket, és aki észlelte, miként jelennek meg egyre inkább a női szemszögű mozgóképek és a tabutémák az egyre demokratizálódó, új platformokon is jelen lévő filmes világban. Nem is csak az olyan fesztiválsikerek miatt, mint a mai kamaszlányok életét vizsgáló Mustang, Csajkor, a Cameron Post rossz nevelése vagy akár egy transznemű kamaszról szóló Lány, de azért is, mert Amerikából sorra érkeznek azok a sorozatok, amelyek a huszonegyedik századi kamaszok huszonegyedik századi, jellemző élethelyzeteiben veszik észre a kisebb vagy nagyobb sorstragédiákat, súlyos döntéseket, árnyékos válaszutakat, legyen szó online szekálásról (bullyingról), a törékeny mentális egészség problémáiról, függőségekről, erőszakról, szexualitásról, nemi identitásról és persze a szülőkkel és barátokkal való kapcsolat ezernyi gondjáról.

Nemrég aratott sikert az Eufória című sorozat egy apja elvesztéséből táplálkozó depresszióját jobb-rosszabb ötletekkel leküzdeni próbáló lányról, legjobb barátnőjéről, egy transznemű lányról és a suli többi identitását kereső, így vagy úgy érvényesülni próbáló, elnyomott vagy elnyomó diákjáról. De ott a 13 okom volt, amelynek már a negyedik évada is lement, azokról a kamaszokról, akik egy barátnőjük öngyilkosságának okait próbálják felfejteni. És olyan sorozatból is rengeteg akad, amelyeknek ugyan nem kifejezetten a lányok állnak a középpontjában, de a korosztály minden tagja azonosulhat valamelyik szereplővel: például a szintén friss Szexoktatás, a brit kamaszsorozat és azonos című remake-je, a Skins, a Riverdale és még jó néhány. És eközben fontos kamasztörténetek kapnak szerepet más, alapvetően felnőttekről szóló sikersorozatokban is, például a Hatalmas kis hazugságokban.

De mindez mélyen gyökerezik az amerikai tömegkultúrában. Aligha arról van szó, hogy Hollywoodban és környékén egyszerűen olyan mély lenne a filmipar szereplőinek empátiája és társadalmi felelősségvállalásra való hajlama, hanem egyszerűen arról a faéknél is egyszerűbb törvényről, hogy minden olyan téma, amely nézők széles rétegei számára lehet érdekes, jó eséllyel képes profitot termelni. Épp ezért évtizedek óta teljes természetességgel jelen vannak az amerikai sorozat- és filmpiacon a kamaszokról szóló művek, a milliónyi felnövekvéstörténetet bemutató filmmel kezdve, az olyan alapsorozatokig, mint a Beverly Hills 90210, a Gossip Girl – A pletykafészek, a Dawson és a haverok – míg a magyar kamaszok mindig is vagy szintén ezeket, vagy esetleg a francia Az első csókot nézhették otthon iskola után, hacsak nem elégedtek meg a teljes lakosságnak szóló szappanoperák, például a Barátok közt kamasz szereplőivel.

Így tehát az elmúlt évtizedben Amerikában egyszerűen ezekből a régi magokból kikelt fákból nőttek ki újabb és újabb ágak. Magyarországon viszont már a fa is hiányzott – noha a speciális magyar rendszerben, ahol a filmkészítésre való lehetőséget minimális kivételtől eltekintve egyablakos rendszerben lehet elnyerni, úgy, hogy a visszautasított filmtervekről maximum egy cím kerül nyilvánosságra, lehetetlen biztosan megállapítani, mi okozza egy-egy téma hiányát, volna-e az alkotókban fogékonyság egyébként ezekre, vagy ilyen filmtervek sem születnek. Ráadásul viszonylag kevés film készül egy-egy évben, rendezők diplomájuk megszerzése után akár egy évtizednél hosszabb ideig sem jutnak nagyjátékfilm-készítési lehetőséghez, így az ennyi idő alatt felgyűlt filmtervekből nyilvánvalóan szelektálni kell, és azt is nehéz lenne megállapítani, ebben a szelekcióban nincs-e szerepe a hagyomány hiányának. (Mindezek a kérdések vagy problémák persze túlmutatnak a kamaszlányok magyar filmes reprezentációjának hiányán.)

Mindez már csak azért is merül fel gyanúként, mert üvöltő a különbség a rövidfilmek és a nagyjátékfilmek között; előbbiek ugyanis rendszeresen szólnak a kamaszlányok problémáiról is. Szabó Szonja lényegében teljes életműve kötődik a témához, legutóbbi kisfilmje, a (sport)oktatás férfi tanárai által megalázott kézilabdás lányokról szóló Vércsék, valamint az előző, a kiközösített, otthoni életében is problémás kamaszlányt online kihasználó, rejtélyes idegenről szóló A mentor is illik ide. De csak az elmúlt pár évből pillanatok alatt rengeteg példát lehet hozni: Csoma Sándor Castingját a modellkedés ígéretével a szexmunka felé csalt lányról, Mayer Bernadette egy anyja által egyedül nevelt lányról szóló Kötött pályáját, a szintén anya-lánya kapcsolatot boncolgató Késő nyárt Csata Hannától, akinek Peron című, szexről és szabadságról szóló műve is szóba kerülhet, Kárpáti György Mór Gólyatábora mint a #metoo-filmek előfutára, Szilágyi Fanni női felnövekvéstörténete, A kamaszkor vége, Grosan Cristina Éjszakai festése a lányok közti barátságról, hogy a leghíresebb példát, Deák Kristóf kiskamasz lányok példamutató szolidaritásáról (is) szóló, Oscar-díjas Mindenkijét csak az amúgy is messze nem teljes lista végén említsük.

Ennek a lendületnek azonban valamiért vége szakad, amint a nagyjátékfilmekre kerül sor: a 2010-es években egyetlen egy olyan magyar nagyjátékfilm sem készült, amely konkrétan a kamaszlányok életére koncentrált volna; kivételt csak a néhány, az elmúlt pár évben készült, a téma egy specifikus és nemrég reflektorfénybe emelkedett aspektusát, a szexuális zaklatást fókuszba helyező film jelent (ezekről lásd még: Testek a tilosban, Filmvilág, 2020/2.).

Érdekes – de értékítélet alkotására természetesen önmagában nem alkalmas –, hogy a három, kamaszlányok zaklatásáról szóló magyar film, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (RLSM), a FOMO és a Szép csendben közül „két és fél” férfiszemszögből meséli el a női történetet: a FOMO az elkövető fiú és az őt az erőszakra felbiztató haverokéból, a Szép csendben a zenetanára által zaklatott lánynak segíteni próbáló, az eset után nyomozó zenésztárs fiúéból, az RLSM pedig a film első felében a fiatal, sármos tanárával flörtölő, és az egyre meredekebb kérésekre is igent mondó lányéból, a másodikban viszont a magát a tanárnak kiadó, egyébként szintén kiközösített és szekált kamaszfiúéból.

Ez nem befolyásolja a filmek minőségét, noha a FOMO egyes kritikusai bírálták Hartung Attila rendezőt a döntéséért, azzal az erősen vitatható állítással, hogy mivel az elkövetőt is esendőnek állítja be, és a lány szenvedése mellett arra is koncentrál, hogyan ébred rá saját bűnének súlyára a fiú, ezzel rögtön fel is mentené őt; de ez a bírálat nem számol azzal, hogy ha a néző a bűnelkövetővel azonosulva, vele együtt érzi meg tettének súlyosságát, megvetendőségét, és érzi át annak mocskosságát, azzal a néző szintén a bűn súlyával szembesül, nem pedig annak esetleges súlytalanságával. A Szép csendben esetében Nagy Zoltán rendező a főhős fiúba gyakorlatilag a teljes külvilágot, a zaklatott nőt körülvevő környezet dilemmáit írta bele, Schwechtje Mihály pedig a filmközepi nézőpontváltással a specifikus zaklatásfilmből épp az eggyel általánosabb kamaszfilm felé tágítja a fókuszt. Mindenesetre a lányokat érintő téma férfi nézőpontból való ábrázolásába könnyű belelátni a kamaszlányfilmek hagyományának fent már említett hiányát mint lehetséges indokot; Magyarországon – és persze, hiába a látványos ellenpéldák, azért még mindenütt máshol is – a férfi szemszögű filmek túlsúlyban vannak.

Ez az a három film az elmúlt évtizedből, amely a leginkább kamaszok, kamaszlányok problémáival foglalkozik még akkor is, ha a közönség a Harvey Weinstein szexuális bűncselekményeinek ismertté válása révén kitört tisztulási és szemléletváltási folyamat miatt hajlamos is az ilyen filmeket a kamaszfilmekéből áttenni egy másik skatulyába, a #metoo-filmekébe. És bár a Szép csendben valóban leginkább ezzel, a szexuális zaklatással foglalkozik, addig a FOMO és az RLSM is legalább ugyanilyen jelentőséget ad a kontextusnak, azaz – nagypapáink szava járásával – „a mai fiatalok” életmódjának is. Mindkét filmben elsősorban az online kommunikáción és a mindig kirekesztéssel is járó csapatkohézión van a hangsúly, illetve ezek összefüggésein, azaz azon, hogy az online tér nyújtotta szabadság éppúgy alkalmas a népszerűség gyors növelésére, mint annak szisztematikus kivégzésére is, sőt, az online tér ehhez muníciót is szolgáltathat (például egy elővigyázatlanul elküldött intim kép vagy egy jogosulatlanul készített/felhasznált felvétel publikálása révén). A FOMO szerint emellett ha a külső kontrollt csak a lájkok vagy nézők számának alakulása jelenti, azaz a számszerű, nem pedig a valóban értékelő visszajelzés, az az értékrend súlyos torzulásához vezethet. És persze egyik film sem felejti el hangsúlyozni a szülők vagy akár a tanárok felelősségét, valós odafigyelésének vagy megértésének és annak hiányának jelentőségét sem. (Ha már szóba került, vajon torzítja-e a filmes kínálatot az egyablakos rendszer: az RLSM egyike azon kevés filmnek, amely az állami visszautasítás ellenére, támogatás nélkül készült el és került mozikba. A FOMO és a Szép csendben pedig a pályakezdőket célzó, szélsőségesen kis költségvetést biztosító Inkubátor programban készült.)

És ahogy Amerikában is kedvez ez a műfaj a kamaszlányoknak, úgy döcögős kezdet után, de végül Magyarországon is megszületett a tévében egy igazán hiteles kamaszsorozat, az Egynyári kaland: az első évad ugyan még nemhogy hitelesnek nem volt nevezhető, de mintha szándékosan tartott volna el magától mindent, ami valóban jellemzi ezt a korosztályt – kezdve rögtön a szexualitással –, de a második évadtól Zomborácz Virág lett az alkotó, ő pedig humoros, szappanoperás beütésű, mégis életszerű sorozatot készített az egyetemista, munkakereső, munkakezdő korosztályról, amelyben bár a párkapcsolati nehézségeken volt a hangsúly, de megjelentek a zaklatás, a munkahelyi megalázás, a lakhatási körülmények kérdései is. (Bővebben a sorozatról: Filmvilág 2019/7.)

Hasonlóan jól kidolgozottan ezeken kívül kamasz(lány)ok aktuális problémái nem kamaszokról szóló magyar filmekben jelentek még meg. Az X – A rendszerből törölve című Ujj Mészáros Károly-film egyik mellékszála szól a főhős rendőrnő kamaszlányáról, aki lényegében minden fogódzó nélkül sodródik az amúgy is nehéz életében, mivel anyja nem hajlandó neki sem saját depressziójáról és pánikbetegségéről beszélni, sem pedig arról, ami ezt kiváltotta: az apa még a lány születését megelőző haláláról. Emiatt a lány a saját módszereivel próbál küzdeni magáért: aki beszól az apjára, azt megüti, és amikor emiatt még inkább ellene fordul a közege (iskolatársai és az igazgató), végképp a szélsőségek felé megy el, és öngyilkossággal fenyegetőzik. Az X kifejezetten egyértelmű választ ad a felmerülő kérdésekre: egyrészt az anyai-szülői gondoskodás jelenti a megoldást, másrészt a film szerint az országban mindent átszövő korrupció és hatalmi becstelenség már erre a korosztályra is leszűrődik, és ez is okoz problémákat: a megütött lány apja a polgármester-helyettes. (A problémás életű kamasz mellékszálát Ujj Mészáros Károly átemelte tévés sorozatába, az Alvilágba is.)

A másik film, amely hasonlóképp csak egy kis mellékszálban dolgoz ki egy kamaszsorsot, Goda Krisztina BÚÉK -ja; bár mivel a mű remake, a vonatkozó jelenetek is az eredetiből, Paolo Genovese Teljesen idegenekjéből származnak. Itt – talán mert ez a film szintén a szülőkről szól – megint csak a szülői gondoskodás és annak hiánya áll a középpontban: a gyakorlatilag a lánya felnövése ellen küzdő anyában érthető módon nem bízik a lány, míg az őt megértő – randija előtt még óvszerrel is ellátó – apjában igen. Jellemző, találó motívumok ezek, amelyekkel alighanem könnyen azonosul a korosztály is, bár tény, hogy a hangsúly ennek következményein, azaz a két szülő egymással való viszonyának alakulásán van.

A többi olyan magyar film, amelyben fontos szerepe van kamasz, vagy legalábbis fiatal lányoknak, sokkal inkább univerzális kérdésekről szól. Látszólag tökéletesen illik ide például a Free entry, amely arról szól, hogy két kamaszlány hamis jeggyel lóg be a Sziget Fesztiválra, a bulizás költségeit pedig jobb híján drogdílerkedésből próbálják előteremteni. Kerékgyártó Yvonne alkotása elsősorban a buliról, a szabadságról, a „nem tudom és nem is érdekel, hol ér a hajnal” önfeledtségéről és általában a barátságról szól, így főhősei éppenséggel lehetnének akárkik, hiszen ezek az érzések nem feltétlen kötődnek sem nemhez, sem életkorhoz – bár kétségkívül gyakoribbak kamaszkorban.

Hasonló Török Ferenc Senki szigete című filmjének hangulata is: az esküvőjéről elmenekülő fiatal lány, az őt befogadó, valamivel idősebb egyedülálló nő és a hozzájuk csapódó srác sztorija is a szélsőséges szabadságvágyról, a bulizásról és a „bármi megtörténhet” életérzéséről szól, meg arról, hogy nem árt, de nem is feltétlen muszáj célt találni az életben. (Megjegyzendő, hogy ebben a filmben a két női főhős sem jelenti azt, hogy elmaradnának a férfitekintetre jellemző, leginkább tárgyiasító gesztusok: a nőkből snitteken keresztül csak a feneküket vagy combjukat mutató beállítások, az indokolatlanul bevágott mellközelik a zuhanyzásokból vagy akár a kukkolás romantizálása.) A Senki szigete azzal kezdődik, hogy az esküvőről lelépő lány ruhát és tulajdonképpen identitást is cserél egy idegennel a vonaton – ilyen tekintetben meglepően hasonlít Csuja László Virágvölgy című művére, amelynek meghatározatlan korú, de mondhatni, a kamaszkorban ragadt főhősnője szintén folyamatosan újabb és újabb identitásokat talál ki magának, és egész odáig elmegy, hogy lop magának egy kisbabát, akit aztán végül mégis elhagy, amikor túl nagy lesz a felelősség. A Senki szigete egy másik motívumában pedig a szintén fiatal főhősnőt bemutató Most van mostra hasonlít: abban is az esküvő elől, abban is az utolsó pillanatban, esküvői ruhában menekül el a menyasszony. Mintha ez a menekülés a felelősség elől, ez az elvágyódás és a sztereotip női szerepek – anyaság, feleséggé válás – elől való kitérés lenne az, ami a legtöbb rendezőnek eszébe jut a fiatal női filmszereplőkről.

Másik, talán tipikusnak nevezhető irányt képvisel Horváth Lili Szerdai gyerek című filmje, amelynek bár fiatal nő a főhőse, a kamaszkor elhagyásáról, és nem a kamaszkorról szól. A filmben a már kamaszként anyává váló Maja próbálja elérni, hogy megkaphassa intézetben élő gyereke felügyeleti jogát; ezért próbál munkát vállalni és kitörni az őt mindenben hátráltató közegéből, amelyet főleg őt kihasználó és folyton megalázó barátja képvisel. Hasonlóképp és mégis másképp, de a kitörésről szól Deák Krisztina Aglaja című filmje is, amely egyébként, ha úgy vesszük, szinte metaforikusan testesíti meg a kamaszlányfilmek hiányát: egy cirkuszi artista anya örökségétől és az elhanyagoltságtól szenvedő lány kiskora és fiatal felnőttkora jelenik meg benne, de a kamaszság periódusát egész egyszerűen átugorja a történet.

De mindezek a példák inkább arról szólnak, hogyan nem szerepelnek valójában kamaszlányok a filmekben: ha szerepelnek is, kamaszságuk sokszor akkor is így vagy úgy, de kikerül a képből. Ahogy a Mellékhatás című új RTL Klub sorozatban is: a béranyaságról szóló (női témája ellenére masszívan férfiszemszögű) történet két karaktere két húszas éveiben járó lány, akiket egy csapásra rántott ki erővel a kamaszkorból, hogy anyák lettek, a sorozat idejében pedig már az ezzel járó felelőséggel küzdenek.  Az Aranyélet című sorozatban hasonlóképp atipikus kamasz(lány)okról volt szó: a bűnöző, maffiaügyekbe keveredő szülőkkel szembeni lázadás ha értelmezhető ugyan metaforikusan is, azért nem épp hétköznapi élethelyzet. (Korábban egy másik HBO-s sorozatban, a több országban is elkészített Terápiában jelent meg két nagyon fontos probléma: a kamaszlányok mentális egészsége illetve az elváló szülők gyerekre gyakorolt hatásának kérdése.)

Egész másképp nem kamaszlányfilm Mundruczó Kornél kamaszlányról szóló filmje, a Fehér isten sem, bár a szimbolikus, elnyomásról és részvétlenségről szóló, brechti értelemben vett tanmesében tizenéves lány a központi figura, és ő az, aki végül példát mutat emberségből az emberiségnek, amikor megszelídíti az elszabadult és minden addigi embertelenségért bosszút álló, korcs kutyákból álló falkát. Talán már ennyiből is látszik: itt egyáltalán nem a kamaszságon van a hangsúly, a fiatal lány inkább csak jelkép (mint minden a filmben): a gyengének és a nála erősebbekkel szemben esélytelennek tűnő Dávid ő a rendszer Góliátjával szemben, életkora és neme csak az archetípust, a toposzt erősíti.

Ezenkívül ott vannak még az Akik maradtak és a Guerilla fiatal női szereplői, akik, mivel ezek történelmi filmek, értelemszerűen nem küzdhetnek huszonegyedik századi problémákkal. Vagy ott vannak a mellékszereplők: a Valan című thrillerben a kamaszlányok már szinte mind halottak, vagy ha nem, férfiak dolgoznak a megmentésükön. Ott a Kút, ahol a lányok a legősibb sztereotípia szerint kurvák, akikbe a férfi főhősök beleszerethetnek. A Békeidő című Hajdu Szabolcs-mű egyik szála az egyik főhős kamaszlányáról szól, és azt a toposzt fordítja ki, amit nem nagyon mutat meg a magyar film: a kamaszok lázadását (mivel mindenki, így a néző is azt hiszi, a lány valami rosszban sántikál, de végül kiderül, lényegében ő a legtisztességesebb az összes szereplő közül). A Brazilokban mindenki a kitörésért harcol, így a főhősök mellett szerephez jutó lány is, aki a fiúk árnyékában is tud érvényesülni; a Genezis kamaszlánya pedig a cigánygyilkosságok csak lelkén megsebzett áldozata, mivel a barátjáról derül ki, hogy bűnöző.

Azaz ha felbukkannak a magyar filmben a fiatal nők, többnyire felnőtteknek kell lenniük akkor is, ha nem azok – ami elől vagy elmenekülnének, vagy próbálnak nem összeroppanni a feladat súlya alatt. Mert ha tényleg kamaszok lennének, olyan problémákkal találnák szembe magukat, amelyeket talán nem ők nem tudnak vagy akarnak megoldani, hanem az őket inkább meg sem író forgatókönyvírók és a velük inkább nem foglalkozó rendezők. Mert nem nagyon van hazai előkép. A #metoo viszont megnyitott egy kaput, amelyen páran már be is merészkedtek – kérdés, hányan követik őket a következő években.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2020/08 07-12. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14606

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -