PapírmoziRövid leltár az új szezon előttBayer Antal
Minden év lassan indul a
képregénykiadásban, az első hónapokban csak az újságosoknál látni néhány
újdonságot. Sok a kis kiadó, a kiadványok nagyobb része nem kerül országos
terjesztésbe, ezeknek a hagyományos márciusi képregénybörze jelenti az első
megjelenési lehetőséget. Mivel ezekről most még nem sokat tudni, ezúttal azokat
a 2014-es képregényeket tekintjük át röviden, amelyekre korábban nem volt
alkalmunk sort keríteni.
Kezdjük
az egyik legsikeresebb sorozattal, a Walking
Deaddel. Igen szép rajongótáborral rendelkezett már korábban is, de most,
hogy tavaly február óta magyarul is vetíti az egyik tévécsatorna a képregény
alapján készült epizódokat, még tovább nőtt a népszerűsége. Robert Kirkman író
és a második kötettől állandó munkatársává vált Charlie Adlard fekete-fehér
zombis sorozatából a Képregény.hu évente két kötetet hoz ki, jelenleg a
kilencediknél tart.
Hosszabb
ideje fut, és egy ideje lassabb tempóra váltott az Usagi Yojimbo, de a lényeg, hogy továbbra is rendszeresen
megjelenik. Stan Sakai első ránézésre egyszerű fekete-fehér rajzai és
lineárisan kibontakozó történetei meglepően és következetesen magas színvonalon
mesélnek a japán múlt hétköznapjairól, a dicsőség árnyoldalairól, személyes
bátorságról és közerkölcsökről. Persze nem minden epizód egyformán erős, és a
2014-ben megjelent Szürke árnyak
(immár a 13. rész) talán csak a remek átlagot erősíti. Kiadója a Vad Virágok
Könyvműhely.
2014-ben
indult, és az előrejelzés szerint idén is folytatódik az egyik legismertebb
olasz képregény, a Dylan Dog magyar
nyelvű kiadása. Az ősszel megjelent második kötetben (Anna Never kísértete) Tiziano Sclavi megint ismert horror
toposzokat vett elő, megint a rá jellemző, egyedi, enyhén ironikus előadásban.
Bár a Fumax kiadó gondozta sorozat mindössze 400 példányban jelenik meg, az
eddigi tapasztalatok alapján megtalálta a vásárlóközönségét, és a kiadvány
létrehozását támogató budapesti olasz fumetti-rajongók mindig igyekeznek valami
különlegességgel kedveskedni, hol egy rajzoló meghívásával, hol hazai alkotók
felkérésével egy-egy rajongói értelmezés elkészítésére.
Minden
évben akad néhány olyan újdonság, amely teljesen váratlanul éri még a
legtájékozottabb hazai olvasókat is. Kétségtelenül ezek közé tartozott a Családi titok, a holland Eric Heuvel
munkája, amely a Luther kiadónál jelent meg. Az eredetileg az Anne Frank
alapítvány és a Frieslandi Ellenállási Múzeum támogatásával készült képregény
ismeretterjesztő-felvilágosító szándékát meghaladva egy kifejezetten
olvasmányos és érdekes történet, a rajzolója rutinosan, profi módon alkalmazza
az Hergé tisztavonalas stílusát megidéző formanyelvi megoldásait. A második
világháború alatt játszódó történet a teljes holland társadalom viselkedését
vizsgálja, visszaemlékezés formájában. Egy család történetéből kiindulva
őszintén beszél a szülőket és a testvéreket, az egész holland népet ellenséges
táborokra szakító ügyekről, nem a szerző ítélkezik a képregényben, hanem a
történelem. Kár, hogy a szép, színes képregényt nem sikerült gerinces
kivitelezésben megjelentetni, de ezért kárpótol a roppant kedvező ár.
Ugyancsak
„a semmiből jött” az első magyar nyelvű Angry
Birds képregény, kiadója a hihetetlenül népszerű mobiltelefonos
játékalkalmazásra épülő kiadványokkal foglalkozó JCS Média. A csak napokkal
karácsony előtt a könyvesboltokba került képregénynek (Télapó kis segítői) már csak azért is örülni kell, mert a
legfiatalabbaknak bizony nagyon kevés kiadvány jelenik meg mostanság. A
történet különlegessége, hogy írója, a finn Kari Korhonen, aki korábban
Disney-képregényeken dolgozott, saját bevallása szerint sosem vette kezébe a
játékot, és csak általános iránymutatást kapott a megbízóktól. Az olasz
rajzoló, Corrado Mastantuono, szintén jól ismert név a szakmában, humoros és
realista sorozatokon egyaránt szokott dolgozni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 182 átlag: 5.78 |
|
|