Verhoeven

Paul Verhoeven – 2. rész

Hús + fém [RÉSZLET]

Csiger Ádám

Verhoeven amerikai filmjeiben továbbgondolta holland műveit: történelmi, életrajzi filmjeit a sci-fi műfajában mesélte újra.

A holland rendező a nemzetközi porondon hasonlóan debütált, mint hazai pályán: az Európában (amerikai pénzből) forgatott Hús + vér (Flesh & Blood, 1985) a Floris tévésorozat (1969) mintájára lépés a fősodor felé a korai holland művészfilmes éra után – fiatalon ugyancsak avantgárd rövidfilmek után nyergelt át televíziós zsánerfilmre. Verhoeven klasszikus auteur: mindig ugyanazt a filmet forgatta egy-egy alteregóval a főszerepben, ezúttal viszont – először, de korántsem utoljára – újrahasznosít, filmje nemzetközi ön-remake szélesebb, külföldi közönségnek. Egyben hardcore verzió: azokra a történelmi tényekre épül, amiket a Floris-hoz végzett anyaggyűjtés során talált, de túl durvának vélte a televíziós gyerek/családi műfajhoz. A Hús + vér a romantikus, eszképista kosztümös kalandfilmek ellenpontja, a Spetters után újabb ellen-tündérmese. Az idealizált középkor kendőzetlen képét mutatja meg, olyan világot, amelyben ritka volt a természetes halál. A Forró verejték naturalizmusával tudósít a történelmi múlt horrorjáról és társadalmi egyenlőtlenségeiről. A film kiábrándult világképe a Futás az életért (Soldaat van Oranje, 1977) társadalmi csapdáit idézi (a hős heroizmusát ismét kihasználja az elit), kereszténység- és egyházkritikáját Nietzsche, szereplői viselkedését Darwin tanaira építi: az ember túlélésre, biztonságra, önző örömökre, a hatalom megszerzésére törekszik. Alteregói közül e filmjének férfihősei esnek át a legdrasztikusabb változásokon, antihősökké válnak – a direktorra a Rettegett Iván volt nagy hatással. Verhoeven kísérletezik, arra kíváncsi, hogyan viseli a néző a ráerőltetett azonosulást egy immorális hőssel, egyben önnön határátlépésére is reflektál – épp úton volt Amerikába. Filmje válasz a retrográd Conan, a barbárra: a vallás itt a vágyálmok, semmint a valódi hit eszköze, a pap – A negyedik férfi után szabadon – minden véletlen egybeesést égi jelnek vél, a főhős pedig kihasználja ezt. Verhoeven párhuzamot von kereszténység és kommunizmus között, az Állatfarmot idézi: Martin, a zsoldos utópisztikus közösségé formálja csapatát, de hamar elárulja altruista ideológiáját, diktátorrá válik – a forradalom felfalja gyermekeit. Verhoeven példázatában szó szerint állatfarmként, már-már természetfilmes stílusban ábrázolja az emberi közösség leépülését E mozija sem mentes posztmodern eklektikusságtól, A negyedik férfi spiritualizmusától: a babonás jóslatok beteljesítik magukat, a kérdésre, hogy mennyi szerepe volt ebben szabad akaratnak és véletlennek, nem kapunk választ – a valóság nem ismerhető meg objektíven. E mozi a nemzetközi filmkészítés nehézségeit bizonyította Verhoeven számára, internacionális stábja lázadt ellene, akár a filmbeli vad banda tagjai a hatalomittas főhőssel szemben.

Hollywoodi belépője nem e sikertelen filmje, hanem a The Hitchhiker-sorozat általa rendezett Utolsó jelenet (The Last Scene) című epizódja. Amíg a Hús + vér európai érzékenységű mozi, ez a tévéfilm már az amerikai filmipar kulisszái mögött játszódik. Televízióban ritka, önvallomással felérő szerzői darab: egy slasher forgatásán játszódik, a megszállott rendező úgy próbál hiteles alakítást kicsalni színésznőjéből, hogy a gyilkos kosztümében követi és titokban filmezi. A posztmodern B-horror formanyelv az 1971-es első mozifilmet, a Wat zien ik-et idézi, az alapötlet a Spetters kandi kamerás epizódjának újrahasznosítása, ezúttal antagonistává váló hőssel és a csalást megbosszuló, a férfi fölé kerekedő hősnővel...

… Verhoeven álomprojektje, az „igazi” Jézus Krisztus-film, máig nem valósult meg. Filmjeiben számos bibliai utalást és erkölcsi példázatot találunk, karakterei néha megváltókká, gyakrabban antikrisztusokká válnak. Realista, szkeptikus, demitizáló – tehát botrányfilmnek ígérkező – Jézus-mozijának (irodalmi szkriptnek beillő) könyv formájában ágyazott meg (Jesus of Nazareth: A Realistic Portrait, 2008 – magyarul is megjelent, Názáreti Jézus – Az ember fia címmel), mely értelmezési kulcs életművéhez. A negyedik férfi író hőse „igazat hazudik”, az Árnyék nélkül tudósa attól zseni, hogy találgatásai helyesek: Verhoeven történetmesélőként mindig is a valóság és fiktív, dramatizált ábrázolásának viszonyára, különbségeire mutatott rá. Nála nincs film irónia nélkül, íróként viszont nem hagy kétséget nézetei felől: utálja a Mel Gibson rendezte Passiót (ami olyan lett, amilyennek megjósolta), legkedvesebb Krisztus-filmje a Pasolini rendezte Máté evangéliuma és a Brian élete a Monty Pythontól. Cinikus történelmi és sci-fi filmjei dacára hisz abban, hogy az etika és a tudomány segítségével az emberiség mégiscsak fejlődik (igaz, a kelleténél lassabban). Jézust az erkölcs páratlan megújítójának tartja, akinek tanaival azonban kétezer év óta visszaélnek. Verhoevennél nincs happy end, hősei nem üdvözülnek, de nem is bűnhődnek, záróképeiben az élet megy tovább.

[A cikk júniustól lesz online elérhető, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!

Éves előfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.

A nyomtatott Filmvilág digitális változatban is előfizethető (havonta 390 forintért) a dimag.hu honlapon]

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 32-35. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11557

Cikk értékelése:

szavazat: 635 átlag: 5.28