Mai magyar animációGauder Áron: Kojot négy lelkeAz ember helyePauló-Varga Ákos
A gengszterfilm műfaji elemeit virtuóz módon kiforgató Nyócker! után Gauder Áron az indián mondakör teremtéstörténetét álmodta vászonra. Már Gauder Áron első egész estés animációjában, a Novák Erikkel közösen rendezett Nyócker!-ben is fellelhetők a Kojot négy lelke kulcsmotívumai: a történelmi múlt és a jelen közötti kapcsolat, a természet kizsákmányolásának ügye, és az ezt jelképező olajkitermelés. A 2004-ben készült mű multikulti főszereplői egy sufni időgép segítségével utaznak vissza a paleolit korba, hogy a majdani Józsefváros helyén leölt mamutok által gazdag kőolaj lelőhellyé változtassák a kerületet, a Csorba és a Lakatos dinasztia tagjai így valódi Rolexre cserélhették a piacos másolatokat. Ez az abszurd geg meglepően jól huzalozza elő a rendező ezt követő munkáit. Az Annecy-fődíjas Nyócker! után Gauder rövid animációs dokumentumetűdöket készített a mai Magyarország területén élt ősemberekről. A Schneider Zoltán főszereplésével készült két remek humorú Kőbaltás ember-epizód elsősorban a fiatalabb közönség számára igyekezett átélhetővé tenni az őstörténetet. Ezzel párhuzamosan készült el két rész az animációs Kojot-mesékből, az első, a Kojot és a szikla ráadásul Cseh Tamás narrációjával. A zenész által hátrahagyott indián népmesei gyűjtés (és az ezeket kötetbe foglaló Csillagokkal táncoló Kojot) így közvetlen előzménye a Kojot négy lelkének. Gauder maga is az indián mitológia rajongója és kutatója, a Cseh Tamásék által indított nyári táborok aktív résztvevője a mai napig. A kultúra iránti lelkesedés és odafigyelés pedig a Kojot-epizódokat egész estéssé gazdagító új film minden jelenetén érződik. A Kojot négy lelke az indián teremtéstörténet elmesélésére vállalkozik, azonban az alkotók által megfogalmazott tézisek nemcsak a hagyományos amerikai őslakosfilm-sémákon mutatnak túl, de a mitológiát aktuális, a természet védelmére és szeretetére ösztönző mondanivalóval gazdagítják. A művet keretező, jelenben játszódó történet a Dakota Access Pipeline nevű kőolajvezeték körüli botrányra, ezzel együtt pedig egy sor, hazánkban is aktuális, a természet kizsákmányolására, a vízkészletet és a talajt potenciálisan veszélyeztető jelenségre hívja fel a figyelmet. A DAPL ráadásul az ökológiai vonatkozásokon túl az amerikai őslakosok területét sértő, a szakrális temetkezési helyeket feldúló beruházás volt, mely a #NODAPL mozgalmat hívta életre az indiánok méltóságának védelmére. A közösségi médiából induló kezdeményezés mellett úgy tűnik, az őslakosok és a rezervátumok filmes reprezentációjára is elkezdtek odafigyelni a nemzetközi színtéren. A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon Arany Kamerát nyert War Pony-t ugyan szintén fehérek rendezték (egyikük Elvis Presley dédunokája, a színészként ismert Riley Keough), mégsem a többségi társadalom nézőpontja érvényesül a műben, mely két őslakos fiú sorsát követi nyomon egy rezervátumban. A War Pony adottságként kezeli a származást, nem egzotikumként ábrázolja a közösség életmódját, dokumentarista részletességgel és empátiával közelít a szereplőkhöz. Gauder filmje beleillik a korszellembe: nem a kívülről érkező „sápadtarcú” perspektívájából tárul fel előttünk az indián kultúrkör, hanem végig az őslakos közösség szempontja érvényesül. A Kojot négy lelkének már a nyitánya is emlékezetes: az egyik ikonikus totemállat, egy tekergőző fekete kígyó transzformálódik az emberi pusztítást jelképező olajvezetékké, miközben egy Cree törzsből származó rapper, Drezus dala, a Warpath dübörög. Hamar megjelennek a nagyvállalatok emberei, akiknek egyetlen célja, hogy sikerre vigyék a projektet. Eközben az olajvezeték útját akadályozó hegyen összegyűlnek az ott élő őslakosok és az építkezés ellen tüntetők, a tábortűznél egy idős indián pedig elmeséli a teremtéstörténetet. „Kezdetben nem volt semmi más, csak az álom” – kezdi az öreg, az éjfeketére változó vászon pedig fokozatosan telik meg élettel. A teremtés motívuma találóan rímel az animáció készítésének folyamatára, Gauder Áron és Baumgartner Zsolt animációs rendező kifinomult eszközökkel, végig a forráskultúra területén maradva mutatnak rá erre az összefüggésre, olyan elődök nyomdokain haladva, mint Jankovics Marcell Fehérlófia filmje vagy Reisenbüchler Sándor mitikus-kozmikus alkotásai (A Nap és a Hold elrablása, Boldog világvége). A teremtés-szimbolika jelentésrétegeit a természettel szembeni destruktív tevékenységet középpontba állító kerettörténet gazdagítja tovább. Ahogyan az Öreg létrehozza a világot, úgy csodálkozhatunk rá annak csodáira, a tavakra, a zöld fűre, a vízimadarakra. A film azonban a genezis szépségei mellett annak árnyoldalait is megmutatja. A teremtő is emberi entitás, aki ezáltal hibázhat és hibázik is. Az Öreg az eleinte gyarló ösztönlényként garázdálkodó Kojotot álmában, a villámot pedig az állat iránt táplált dühében hozza létre. Kojot rendszeresen szembesíti az Alkotót a hiányosságokkal és bár manipulatív eszközökkel, de mégis a végeredmény javításáért tevékenykedik. Az őslakos mondakör kultúrhérosza tehát nem egyértelműen pozitív karakter, sőt, a két korábbi népmeséhez képest még önzőbb és számítóbb is. A négy lélek „elhasználása”, azaz Kojot feltámadásai fejezetekre bontják a cselekményt, melyek a címszereplő jellemfejlődésének egyes állomásait jelölik. A szüntelenül húsra éhező Kojot a puszta létfenntartás igényétől lassacskán az önfeláldozásig jut el. A hérosz belső útja pedig szorosan összefügg az ember helyével és szerepével. Ebben a narratívában nemhogy a „teremtés koronájáról”, de az egyik legsatnyább produktumról van szó, akit ráadásul nem is az Öreg, hanem Kojot teremt. Az Öreget az első lépéseknél segítő kacsa, a sas, a mosómedve vagy épp a bölény mind értékesebb alkotások, mint a kezdetben esetlen, tapasztalatlan és gyenge emberpár, akiknek még bundájuk sincs (e ténnyel pont a mosómedve szembesíti őket a film elején). A Kojot négy lelke így szerénységre int: az indián népmesék embere fejlődésre kényszerül, ahogy egyre többet tapasztal az őt körülvevő világról, úgy tanul meg békében együtt élni a természettel, nem felsőbbrendű entitásként viselkedik, még az állatokat is testvérének szólítja. Ez a tézis egyfelől szemben áll a „fősodratú” teremtésmítosz magasztos emberideájával, másrészt pedig szervesen kapcsolódik a film kerettörténete által felvetett kérdésekhez. Gauder Áron és a forgatókönyvet társíróként jegyző Bereményi Géza párbeszédet kezdeményeznek a nézővel, olyan kérdések bújnak meg a népmesei történetekben, mint hogy hol az ember helye a világban, és hogy okkal hihetjük-e azt, hogy minden más faj felett állunk. Lételméleti és ökológiai felvetések sorjáznak, miközben görcsök nélkül, bölcsességgel átitatva, izgalmas képi megoldások kíséretében merülünk alá a fabulákba. Az alkotók meditatív, belesüppedős filmélményt kínálnak, a kézzel rajzolt mű színkezelése és a figuratervek is azt az érzést keltik, mintha egy mesés képeskönyvet lapozgatnánk. A Kojot négy lelke így családi filmnek is tökéletes, igaz, nem a szó „Disney-s” értelmében. E film sokat hozzátehet a klímaváltozás hatásairól, a bolygó jövőjéről és a fenntarthatóságról szóló diskurzushoz, akár a család fiatalabb és idős tagjai között is. Annak ellenére, hogy vérbeli szerzői animációval van dolgunk, a tálalás közérthető, mégsem pátoszos vagy didaktikus. Talán épp a kioktatást nélkülöző hangvétel az, amely utat találhat a fiatalabb közönséghez. Gauder nem gyerekként tekint a közönségére, hagyja, hogy a néző magától jöjjön rá az összefüggésekre. Úgy visz vászonra egy nagyszabású víziót, hogy közben egy pillanatig sem kérkedik ezzel, a végeredményt áthatja az a keresetlen természetesség és szerénység, amely egyébként az indián népmeséknek is sajátja. Az animáció magas minőségén túl ehhez a film hangkulisszája is nagyban hozzájárul. A szinkronszínészek, élükön a Kojot hangját adó Bozsó Péterrel és a Teremtő hangját ősi bölcsességgel felruházó Papp Jánossal, mind kifogástalan munkát végeznek. Még a kisebb mellékszerepekre is érezhető odafigyeléssel válogattak a készítők. Kautzky Armand sasként, Schneider Zoltán medveként, Scherer Péter kacsaként, Széles Tamás és Pikali Gerda pedig az első emberpárként emlékezetesek. Hasonló műgondról árulkodnak a jó ízléssel összeválogatott, a mesét is kiszolgáló zenék, melyek mind indián előadók művei. A Mahk Jchi című dal ezek közül is kiemelkedik, szövege gyakorlatilag összefoglalja az egész filmet: „Az őseink jöttek és erőt adtak nekünk. Állj fel, énekelj, táncolj, ne felejtsd el, hogy ki vagy és honnan jöttél.” Úgy tűnik, remek éve lesz a magyar animációnak, a Berlini Filmfesztiválon bemutatott Szemem sarka és a Műanyag égbolt mellett a Kojot négy lelke is nemzetközi színvonalú, korszerű és vitaindító alkotás. KOJOT NÉGY LELKE – magyar, 2023. Rendezte: Gauder Áron. Animációs rendező: Baumgartner Zsolt. Írta: Gauder Áron és Bereményi Géza. Látvány-, figuratervezés, képes forgatókönyv: Gauder Áron. Gyártó: Cinemon Entertainment. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. 106 perc
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
