KritikaSzikora János: HadikVirtusGelencsér Gábor
Magyar történelem – kardozós változat. A színházi rendezőként és vezetőként jelentős életművet felépítő Szikora János néhány filmszerep és tévéfilm rendezése után vállalkozott nagyszabású történelmi film rendezésére, méghozzá Dyga Zsomborral az oldalán, aki elsősorban az akciójelenetekért volt felelős. Nem véletlen ez a munkamegosztás, hiszen Szikorának nincs jelentős filmes tapasztalata, s maga is akciófilmként azonosítja alkotását, így a technikai rendezőnek különlegesen fontos a szerepe. A hollywoodi típusú műfaji film hagyományát erősíti az a körülmény is, hogy produceri vállalkozásról van szó: a témát Nagy Endre találta, ő keresett hozzá kreatív alkotótársakat, túl azon, hogy előteremtette a Hadik jókora költségvetését. E munka közvetlen előzménye az ugyancsak történelmi témájú, az 1948–49-es szabadságharc bukása után játszódó Ítélet és kegyelem (2021), Szikora színpadi rendezésének televíziós változata, Nagy Endre gyártásában. A Hadik tehát produceri film, a történelmi zsáneren belül kifejezetten látvány- és akcióorientált mozi, amelynek elsődleges feladata a szórakoztatás. A téma ugyanakkor felveti az ismeretterjesztés és/vagy ideológiaközvetítés lehetőségét is. A maga korában kivételesen hosszú életű Hadik András (1710–1790) alakjához köthető nevezetes portya, Berlin 1757-es megsarcolása valóban kiált a megfilmesítés után, ideológiaként pedig a magyar hősiesség és virtus társítható hozzá. Több nemigen, hiszen Berlin bevétele kevéssé alakította a hétéves háború végkimenetelét, az valóban kaland volt, virtus, eredménye jelentős hadisarc, meg persze Nagy Frigyes porosz király megszégyenítése és Mária Terézia triumfálása. Hadik András történelmi súlyát is inkább későbbi hadvezéri és progresszív politikusi pályafutása teremtette meg, ám ezek kevésbé kívánkoznak a multiplexek vásznaira. Ha a felidézett esemény jellegét (bravúros haditett) és a Hadik műfaját (történelmi akciófilm) egymás mellé tesszük, akkor tökéletes az átfedés: a hősiességen túl egyéb történelmi, ideológiai tanulsága nincs a történetnek, így látványos moziban érdemes a berlini portyát felidézni, a történelmi presztízsfilmek ideológiai tehertétele, áthallásai nélkül. A film értékét ehhez kell mérni, a végső ítéletet pedig a közönség mondja ki: a Hadik létrejöttének értelmét és érvényességét a nézőszám igazolhatja. (Erről is eszünkbe juthat a Jókai- és Gárdonyi-adaptációk hagyománya, amelyet a Hadik folytatni igyekszik, s rendezőjük, Várkonyi Zoltán öntudatos válasza az elmarasztaló kritikákra, miszerint ő a közönségnek készíti filmjeit.) Ha vállalt műfajában tesszük mérlegre a filmet, akkor látványosságban (korhű díszletekben és jelmezekben) és akcióban (vizuálisan igényes csatajelenetekben) valóban nincs hiány, szellemben és eredetiségben annál inkább. Kétségtelenül kemény dió: egyszerre megfelelni a műfaji elvárásoknak, ám azokat mégis újszerűen megvalósítani. A Hadik esetében csak a megfelelés sikerült: a dramaturgiai gépezet nemcsak tökéletesen, hanem kiszámíthatóan működik. Hasonló mondható el a karakterekről, akikkel kapcsolatosan a legkomolyabb hiányosság, hogy egysíkúak, nem történik bennük drámai változás, előre kijelölt pályán mozognak. A nagy kalandot előrevetítő kisebb akció során Hadikot egy osztrák tiszt megzsarolja – ez mintha egyáltalán nem érintené meg a hadvezért, hazatér otthonába, majd amikor újra szólítja a királynő, némi habozás után, fájó szívvel ugyan, de ismét elhagyja szeretteit: gyorsan, átélhető belső vívódás nélkül felülkerekedik benne a huszár-kötelesség és -virtus. S ugyanez mondható el a mellékszereplőkről, az egy-egy, pontosabban egyetlen jelzővel leírható karakterekről. A hős győzelmét várjuk természetesen egy ilyen típusú filmtől, ám azért nemcsak csetepatékban kéne vívnia, hanem lelkében is vívódnia. Az akciójeleneteket azonban itt jellemző módon montázsszekvenciák tagolják, amelyek a legkevésbé alkalmasak a belső dráma megmutatására. Egy ilyen győzelem valóban virtus marad, annak minden látványosságával – és súlytalanságával. HADIK – magyar, 2023. Rendezte: Szikora János. Technikai rendező: Dyga Zsombor. Írta: Kis-Szabó Márk. Kép: Győri Márk. Zene: Gulya Róbert. Vágó: Hack Júlia és Barsi Béla. Szereplők: Trill Zsolt (Hadik), Molnár Áron (Gvadányi), Szalma Tamás (Babochay), Horváth Lili (Mária Terézia), Julia Jakubowska (Francziska), Szabó Győző (Ried), László Zsolt (Von Bock), Lábodi Ádám (Serbelloni). Gyártó: B&L Line / Hadik Projekt. Forgalmazó: Vertigo Média. 108 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
