KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
   2022/december
JEAN-LUC GODARD
• Darida Veronika: Búcsú a film filozófusától Jean-Luc Godard
• Nemes Z. Márió: A mozi és árnyéka Godard a 80-as években
A TÖRTÉNELEM ÖRVÉNYÉBEN
• Pápai Zsolt: Szerelmem, Barbarossa A nemzetiszocializmus filmmelodrámái – 2. rész
• Gerencsér Péter: Egy hatás alatt álló forgalmista Jaroslav Rudiš – Jaromír 99: Alois Nebel
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: A történetírás vége Tősér Árpád: Blokád
• Erdélyi Z. Ágnes: „A filmes karriert elvesztettem” Ablonczy László: Béres Ilona
• Gyürke Kata: „Nem tudok távolságot tartani” Beszélgetés Oláh Katával
• Molnár Judit Anna : „A siker árnyalt érzés” Beszélgetés Rév Marcellel
• Stőhr Lóránt: Átmeneti rossz közérzet Gelencsér Gábor: Lopott boldogságok
KOREA TABUI
• Géczi Zoltán: A pokolból kivezető út Dél-koreai politikai filmek
• Teszár Dávid: Titokzatos nők, feszült férfiak Koreai Filmfesztivál
• Varró Attila: Köddé válni Park Chan-wook: A titokzatos nő
ÚJ RAJ
• Gyenge Zsolt: Szikár mozgóképek szófukar költője Joanna Hogg
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Langlois köpönyege Az első filmmúzeumok
• Kovács Patrik: Játszd újra, Rick! A Casablanca utóélete
FESZTIVÁL
• Boronyák Rita: Nyitott szemmel Verzió
• Pauló-Varga Ákos: Boldogságkeresők Primanima
KRITIKA
• Fekete Tamás: Kettős látás Szilágyi Fanni: Veszélyes lehet a fagyi
• Benke Attila: Rapballada a rossz apáról Bernáth Szilárd: Larry
• Baski Sándor: Aguirre Izlandon Hlynur Pálmason: Isten földje
• Déri Zsolt: David Bowie-kaleidoszkóp Brett Morgen: Moonage Daydream
MOZI
• Roboz Gábor: Alcarrás
• Vajda Judit: Rosszul vagyok magamtól
• Gyöngyösi Lilla: Ki kutyája vagyok én?
• Rudas Dóra: A stand-up királynője
• Huber Zoltán: The Woman King – A harcos
• Fekete Tamás: Fekete Párduc 2.
• Kránicz Bence: Black Adam
• Kovács Patrik: Démoni fény
• Varró Attila: A menü
• Alföldi Nóra: Párcserés játszma
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Argentina 1985
• Forgács Nóra Kinga: 1986 – Az elveszett év
• Benke Attila: Barbár
• Sándor Anna: A kiút
• Varró Attila: Circle of Danger
• Orosdy Dániel: Diabolik
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Gyilkosság a hivatásuk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Diabolik

Orosdy Dániel


Diabolik – olasz, 2021. Rendezte: Marco és Antonio Manetti. Írta: Michelangelo La Neve. Kép: Francesca Amitrano. Zene: Pivio és Aldo De Scalzi. Szereplők: Luca Marinelli (Diabolik), Miriam Leone (Eva), Valerio Mastandrea (Ginko), Alessandro Roja (Caron), Serena Rossi (Elisabeth). Gyártó: Mompracem / RAI Cinema. Forgalmazó: HBO Max. Szinkronizált. 133 perc.

 

Elméletileg régi ismerősünk a címszereplő, hiszen több Diabolik-fumetto is megjelent itthon (lásd Filmvilág 2018/12., Kránicz Bence: PapírmoziA halál angyalai), sőt az alkotókról szóló A Diabolik nővérek című 2008-as dokumentumfilm is eljutott hozzánk. Másrészt viszont erős túlzás lenne azt állítani, hogy a képregényekkel eleve sajátos viszonyt ápoló nagyközönség garantáltan felkapja a fejét mindenre, ami Diabolik (még a jóval ismertebb Marvel-hősöknél sem kézenfekvő ez), és ezzel szoros összefüggésben komoly hiányossága a filmforgalmazásnak, hogy a Mario Bava-életmű számtalan gyöngyszeme közül többek között a Danger: Diabolik (1968) című adaptáció sem jelent meg hazánkban.

Fura élményben lesz tehát része annak, aki előtanulmányok nélkül, pusztán az „új, európai képregényfilm” ígéretében bízva próbálkozik a Manetti testvérek tavalyi mozijával. Diabolik (itt – még?) ugyanis nem szuperhős, hanem antihős, aki fiktív helyeken, de azért jórészt még a valóság talaján állva hajtja végre gaztetteit, fittyet sem hányva az ártatlanokra. A nyitó menekülős jelenet azonnal több fontos kérdést is felvet – például hogy miért kéne a fülünk botját is mozdítani egy rideg tolvaj és tömeggyilkos kedvéért, de a szigorúbbaknak már a rámpás ugratás is elég lehet a „cápaugrás” megéléséhez.

Szerencsére a két Manetti stílusosan, a képregényekre és konkrétan Diabolik világának újrateremtésére nagy hangsúlyt helyezve írta és rendezte meg a filmet, ráadásul a színészek, a tempó és a zene is (többnyire) átlagon felüli, így a Diabolik képes bő két órára saját univerzumot teremteni. Félő azonban, hogy ennyi idő elteltével az élmény is gyorsan veszít a szavatosságából, és a megválaszol(hat)atlan kérdések mélyebb nyomot hagynak az erényeknél. Bavának lehetett igaza: okosabb az efféle „ellen-Batman”-eket egy karikatúrákkal teli, színes-szagos mesevilág szereplőjévé tenni, akkor a bűneik súlya sem válik nyomasztó teherré a néző vállán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/12 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15601