KritikaBrett Morgen: Moonage DaydreamDavid Bowie-kaleidoszkópDéri Zsolt
Monumentális tripfilm a 2016-ban elhunyt angol popsztárról. Az 1968-as kaliforniai születésű Brett Morgen már gimnazistaként is rendezett egy zenés kisfilmet (Jack Black nevű osztálytársának énekes főszereplésével), dokumentumfilmekre specializálódva pedig már az ezredforduló előtt begyűjtött egy Oscar-jelölést a boksztematikájú On The Ropesszal, de első igazi mesterműve a 2002-es The Kid Stays In The Picture lett, melyet a kalandos életű Paramount-producer Robert Evans (Rosemary gyermeke, Love Story, A keresztapa, Kínai negyed) önéletrajzi kötetének hangoskönyv-önnarrációja köré épített, a mozgóképes forrásanyagok mellett mozgásba hozott fotókkal pörgetve fel a látványvilágot. A hatvanas évtized végének forrongó Amerikájába visszatekintő 2007-es Chicago 10-ben már rajzfilmes megoldásokkal is bővítette eszköztárát, majd a Rolling Stones 50 éves jubileumát ünneplő 2012-es Crossfire Hurricane-nel átlépett a zenei legendák témakörébe, ahol 2015-ben a Nirvana néhai frontemberéről szóló Cobain: Montage Of Heckkel okozott szenzációt (főleg azzal, hogy a művészi hagyatékhoz teljes hozzáférést – például intim home movie-kat is – kapott Kurt özvegyétől, Courtney Love-tól, sőt a kiadatlan ritkaságokból, demókból és hangkollázsokból egy dupla filmzenealbumot is összeállíthatott). A főemlőskutató Jane Goodallról készült Jane című következő munkájához Philip Glass-szal komponáltatott kísérőzenét, a 2017-es premier idején pedig már javában dolgozott az előző évben elhunyt David Bowie karrierjét átfogó Moonage Daydream filmen is. Morgen maga is meghalt akkoriban – szívinfarktust kapott, úgy kellett visszahozni a klinikai halálból és egyhetes kómából – így Bowie-dokumentumfilmje az élet ünneplése lett, egy páratlanul gazdag és kreatív művészi pályaív tükrében. Kurt Cobain-filmjéhez hasonlóan ezúttal is szabad kezet kapott az elhunyt sztár családjától, csakhogy itt nagyságrendekkel nagyobb hagyatékból szemelgethetett. Korábbi munkáival ellentétben most nincsenek külön a filmhez készült interjúk, animációk is alig, a narrációt a dalszerző-énekes karrierjének különböző szakaszaiból való nyilatkozatok, riportok, eszmefuttatások, médiaszereplések helyettesítik. A Nietzsche-hivatkozással, illetve idő és emlékezet viszonyáról való Bowie-elmélkedéssel nyitó Moonage Daydreamnek egy űr és sci-fi tematikájú montázs meg a Hello Spaceboy című 1995-ös dal ad keretet (ezek két órával később némileg eltérő formában visszatérnek), majd hősünket féltucat számon keresztül az űrlény-rocksztár Ziggy Stardust szerepében láthatjuk D. A. Pennebaker 1973-as koncertfilmjéből (sőt abból kihagyott részeket is kapunk). Aztán következik a hetvenes évek közepi amerikai periódus drogos elidegenedése és az idegen lény színészi megformálása A Földre pottyant férfi mozifilmben (ezeket kronológiai ugrások keretezik: kilencvenes évekbeli festegetés és tizenéves kori emlékek), majd a film felénél a berlini korszak új zenei nyelve Brian Eno segédletével (az akkori lakótárs, Iggy Pop furamód említést sem kap, csak Bowie festményein ismerhetjük fel). A nyolcvanas éveket egy színházi szerep nyitja Az elefántember Broadway-előadásában, majd ázsiai utazásai közben láthatjuk az énekest, aki aztán a „pozitív, direkt, egyszerű” 1983-as Let’s Dance albummal és annak világturnéjával még nagyobb szupersztárként tér vissza. Az ezt követő kommersz félresiklásra egy Tina Turnerrel közös Pepsi-reklám utal, a kilencvenes évekre a szupermodell Imannal kötött házasságban és az ezredvég káoszában való újbóli művészi magára találás, a halálára pedig Blackstar/Lazarus klippár snittjei. A magát „személyiségek és ötletek gyűjtőjeként” jellemző, tükrök, vásznak, maszkok közt váltogató, cut-up technikát is előszeretettel használó művészről Brett Morgen kaleidoszkopikus tripfilmet vágott össze, „nem narratív vezérletű élményt”, amihez a hasonlóan folyondáros zenei kíséretet a fél évszázadon át Bowie mellett dolgozó Tony Visconti producerrel állította össze. A Moonage Daydream főleg érzelmileg hat, nagy vásznon. Hagyományosabb és alaposabb dokumentumfilmes megközelítésért érdemes megnézni mellé egy másik nagyívű vállalkozást is: a zenésztársak seregét is megszólaltató David Bowie: Five Years/The Last Five Years/Finding Fame trilógiát, melyet a brit tévés rendező Francis Whately készített 2013-2019 között. Moonage Daydream – brit, 2022. Rendezte és írta: Brett Morgen. Szereplők: David Bowie, Jeff Beck, Mike Garson, Michael Kamen, Brian Eno, Iman. Gyártó: Live Nation Production / BMG. Forgalmazó: HBO Max. 135 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
