|
|
|
KritikaBalkonPanelsikolyVarga Zoltán
Az Annecy-i animációs
fesztiválon díjnyertes Balkon hétköznapi
világát a kétértelműség és nyitott kérdések teszik izgalmassá.
Sidney Lumet sokat
méltatott filmje, a Hálózat
emlékezetes jelenetében az egzaltált tévépróféta arra buzdítja nézőit, hogy az
ablakhoz lépve üvöltsék ki magukból frusztrációjukat, s az amerikai városlakók ordítozása
még a viharos éjszaka mennydörgéseit is túlharsogja: „Pokolian dühös vagyok, és
ezt már nem tűröm tovább!” Hasonló szituációt láthatunk Dell’Edera Dávid Balkon című hatperces animációjában, amely
a kortárs magyar animációs filmek sikerszériáját (lásd Filmvilág 2016/7.) Annecy-ban
a zsűri díjával gyarapította. A Budapesti Metropolitan Egyetem és az Umbrella
stúdió együttműködésében készült film az animáció alapszakon végzett ifjú
alkotó diplomamunkája. A Balkon a
minimalista animáció gazdag hagyományába illik, kevés elemből is komplex
világot képes felépíteni. A számítógépes képalkotás két- és háromdimenziós
eljárásai egyszerre realisztikusnak ható és mégis stilizált közeget
eredményeznek, s a Balkon
vizualitásában a szélesvásznú képformátumnak (2.35:1) is alapvető szerep jut; a
zörejeket favorizáló, az emberi beszédet – legalábbis annak tagolt formáját – nélkülöző
hangsáv pedig a Saul fia dermesztő
hangvilágát is jegyző Zányi Tamás érdeme.
Rekkenő hőség gyötri a Balkon panelrengetegének lakóit; a
semmittevéssel, játékkal vagy céltalan nézelődéssel elütött kánikulai órák
látszatnyugalmát egy váratlan esemény töri meg, amely egyszerre tekinthető
értelmezhetetlen provokációnak és számos értelmezés felé mutató acte gratuit-nek. Az állóvizet egy
tébláboló férfi megjelenése kavarja fel (nem tudni, hogy a jövevény odavalósi-e
vagy idegen): kiáltása, egyre harsogóbb ordítása pedig nem marad magánakció. Az
addig látott szereplők – legyen szó a háziasszonyról, a kártyázó testvérpárról
vagy a téren focizó srácokról – csatlakoznak a kiáltáshoz, s a hangokból és az
épület totálképéből ítélve nyilvánvaló, hogy még sokkal több lakó merészkedik az
erkélyre, hogy hozzáadja a magáét az üvöltés fölerősítéséhez. A máskülönben
saját kis zárt világukban vegetáló emberek a bizarr közösségi performanszban
mégiscsak összekapcsolódnak; a kakofón ordításban – szülje bár fájdalom, unalom
vagy felháborodás – megtalálják a közös hangot. Átmenetileg; miután ugyanis az
idegen szép lassan abbahagyja az üvöltést, a lakók is elcsendesednek, s
visszatérnek teendőikhez. Mintha mi sem történt volna, a kizökkent világ visszatér
a kezdetben megismert banalitásba – a kör, úgy tűnik, bezárul. Az elbeszélő-szerkezet
körkörösségére rímelő motívum, hogy a film tárgyi világában a focilabda az
egyik leghangsúlyosabb elem – sőt, még a vége főcím is a körkörösség alakzatával
játszik el, amely sajátos módon görbült felületen sorakoztatja fel a Balkon munkatársainak nevét.
Dell’Edera animációjában
a képépítkezés markáns ellentétekre támaszkodik: az apró (kéz)mozdulatok
premier plánjai a terek – a ház vagy a környék – totálképeivel váltakoznak; s jelentésteremtő
módon él a szelektív fókusszal is, kivált az idegen láttatásában: feltűnésekor
a férfi enyhén elmosódott alakként korzózik. A film igazi erejét mégis az adja,
hogy a kizökkent állapotot már-már szürreálissá fokozza, s ezt anélkül teszi,
hogy irracionális mozzanatokra támaszkodna, ami máskülönben kézenfekvő (volna) az
animációs filmforma számára – és mint teszi azt a Balkon előképének tekinthető rajzfilm, Jonas Geirnaert Flatlife című panelszatírája. A
kiáltások egymásba kapcsolódása az ordítások crescendójává fokozódva (kísérőzenét
is csak ekkor hallunk) mintha elsöpörni, elfújni készülne a világot. Már ami
megmaradt belőle: falfirka („Finito”) hirdeti, hogy vége (mindennek?), a
menekülési út eltörölve, s még a magasban repdeső sirály is hátrahőköl az
üvöltésorkántól. Éppen a madárperspektíva láttatásakor tágul apokaliptikus
sugallatúvá a lakótelepi őrjöngés – hogy aztán minden lecsillapodjék, és a
végítélet helyett a köznapok egykedvű monotóniájával záruljanak a képsorok. De
egy enigmatikus pillanat erejéig még itt is összekapcsolódik a banális és a
bizarr: az utolsó snitt cigarettafüstjének ívelése a kukán mászó gyík korábban
látott alakjára és mozdulataira rímeltethető. A Balkon különösen az ilyesféle kétértelműségek és nyitva hagyott
kérdések miatt lehet igazán emlékezetes animáció.
Balkon – magyar, 2016.
Rendezte és írta: Dell’Edera Dávid.
Gyártó: Budapesti Metropolitan Egyetem
/ Umbrella. 6 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 5.67 |
 |
|
|
|
