Magyar Műhely

Megtorlás a filmszakmában

Új (jég)korszak hajnala

Gervai András

Az ideológiai hegemónia visszaszerzésének jegyében az 1956-os forradalom leverése után a filmszakmában is megkezdődött a „rendcsinálás”.

A forradalom eltiprása után – a kádári konszolidáció kezdetéig – hét szűk esztendő köszöntött az országra, az embereken fortélyos félelem uralkodott el. A Párt megerősítette hatalmát, újjászervezte a hadsereget, létrehozta a Munkásőrséget, átmentette az ÁVH-t (személyi állományát, és ezzel részben a módszert, stílust, szemléletet is). A szellemi, kulturális élet irányításán, a forradalom előkészítőinek tartott írók, újságírók, értelmiségiek megregulázásán művészeti szervezetek, intézmények, minisztériumi és Központi Bizottsági osztályok apparatcsikjai szorgoskodtak. Az ideológiai hegemónia visszaszerzésének jegyében a filmszakmában is megkezdődött a rendcsinálás, tisztogatás, a Színház és Filmművészeti Szövetséget is feloszlatták 1957-ben (a Filmművész Szövetség újralapításra csak 1959 szeptemberében került sor).

Az előző években egyre inkább kiszabadult reform-szellemet azonban nem lehetett teljesen visszazárni a palackba. A hatalom az 1956-ban elkészített vagy forgatásra előkészített filmekre gyanakvással tekintett. Révész Miklós filmfőigazgató (1957-63) 1957. június 19-i keltezésű, Aczél Györgynek, a miniszterhelyettesi értekezletre készített, Játékfilmművészetünk helyzete című vitaanyagában így fogalmazott: „/…/ 1956 nyarának és kora őszének lázas, politikailag teljesen összezavarodott légkörében sokszor napi politikai hangulatok alapján változtattak a gyártásban lévő filmek forgatókönyvein kritikai irányba, sőt rendeztek vaskosan tendenciózussá egyes filmeket /…/. Még a magyar jakobinusokról szóló Kioltott lángok (A császár parancsára – G. A. ) is magán viseli a Rajk-ügy és a Farkas-ügy széles vitáinak hangulatát.”

Jó néhány film forgatókönyvét alaposan átíratták, több film bemutatását meg akarták akadályozni (A császár parancsára, A csodacsatár, A gerolsteini kaland) és – akár 1947-ben, egy másik korszakváltás küszöbén – betiltottak három filmet (Eltüsszentett birodalom, Keserű igazság, Nagyrozsdási eset)

Eltüsszentett birodalom

A Török Tamás rádiódramaturg írásából készített parabolikus mesefilm főszereplői a kegyetlen zsarnok király – aki még azt is megköveteli, hogy tüsszentésekor mindenki azt kívánja: „Egészségére!”–, a parancsának ellenszegülő bátor juhász és az álruhás, naiv királylány. A börtönbe vetett romlatlan népi hős végül kiszabadul és csodafurulyája szavára a király és díszes kompániája beleugrál a kútba. A film erejét, hatását gyengíti harsánysága, a szájbarágós, itt minden meg lesz mutatva, magyarázva stílus. A cenzoroknál kiverte a biztosítékot a történet, különösen a befejező felirat („A zsarnokságnak vége”).

Vásárhelyi Tibor főhadnagy, a politikai rendőrség (BM ORFK II.-3 d alosztály) munkatársa nyomozni kezdett a film ügyében. 1957. április 17-i jelentésében arról számolt be, hogy járt a Művelődésügyi Minisztérium Filmfőigazgatóságán, a Hunnia Filmgyár gyártási osztályán és a Filmlaboratóriumban a gyártás körülményeinek és „a film mondanivalójának vizsgálata céljából.”

A Minisztérium 1955. június 16-án adta meg a film gyártási engedélyét, az előkészítési munkák azonban a kapacitás és a pénz hiánya miatt augusztusban abbamaradtak. 1956. március 15-én újra megkezdődött, május 24. és augusztus 10. között pedig teljes ütemben folyt a gyártás, az utómunkálatok 1957. február 21-én fejeződtek be. A Filmfőigazgatóságon nem hagyták jóvá a film nyitó és záró kísérőszövegét. Az új szöveg április 3-ra készült el.

 „A film az ellenforradalom előtti hónapokban készült. A szöveg és a film mondanivalója tükrözi ezt a körülményt és erősen eltér Török Tamás eredeti elképzeléseitől. E miatt Török nem vállalta magára a filmet és 1956. október 22-én a Filmgyár igazgatójával, Bányász Imrével közölte írásban a véleményét.

A fenti ügyben ez idáig a következő lépéseket tettük:

1. Elkoboztuk a film egy teljes kópiáját.

2. Lefoglaltuk a film forgatókönyvének 5 példányát és a kivitelezéssel kapcsolatos levelezési anyagot, valamint a gyártási naplót.

3. Lefoglaltuk az első kísérőszöveget, ennek tekercsét.

4. Zároltuk a film összes elkészült kópiáját 6 példányban a gyártásnál felhasznált egyéb filmanyaggal együtt, és betiltottuk a film forgalmazását.

Intézkedésként javaslom a következőket:

1.Török Tamás tanú kihallgatását, melyet jegyzőkönyvileg rögzítünk.

2. Kivizsgálni a film bemutatását megelőző, erősen eltúlzott hirdetési kampány mozgatóit.

A jelentéshez csatolom Török Tamás átiratát, a film tartalmi kivonatát, az első és második szpíker-szöveget és a gyártás-főirányító, Gottesmann Ernő intézkedéseinek másolatát.”

Április 18-án Tárnok János, filmfőigazgató-helyettes a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi osztályvezetőjének írt. Azt kérte, hogy a Népszabadság aznapi számában, az Eltüsszentett birodalomról megjelent hirdetés miatt vonják fegyelmi úton felelősségre a FÖMO, a mozikat üzemeltető vállalat igazgatóját.

Július 5-én, az Élet és Irodalomban Keserű igazság filmgyártásunk helyzetéről címmel cikk jelent meg, amelynek szerzője I. K. (Imre Katalin) az Eltüsszentett birodalom és a Keserű igazság című filmeket „teljességgel előadhatatlannak” nevezte. Nyilván ezt illetékes helyen megsúgták neki.

Vásárhelyi Tibor főhadnagy 1957. szeptember 4-i jelentése szerint viszont Révész Miklós azt közölte vele, hogy „a Filmfőigazgatóságnak szándékában van a jelenleg zárolt Eltüsszentett birodalom c. film bemutatása is, a megfelelő kivágásokkal.” Aczél „miniszterhelyettes elvtárs visszaérkezése után a BM. részéről hivatalos megbeszélést kívánunk folytatni /…/.”

A filmet végül csak 1990-ben mutatták be. Banovichot – a betiltás miatt és azért, mert közvetlenül a forradalom leverése után rögzítette az ún. asszonytüntetést – a III/III hosszú ideig „veszélyes elemként” tartotta számon, és figyeltette. 1964-ben rendezhetett újra játékfilmet.

Keserű igazság

A mai szemmel nézve didaktikus és sematikus film alkotóitól nem lehet elvitatni az érdemet, hogy végre megpróbáltak szembenézni a személyi kultusszal, őszintén beszélni a Rákosi-rendszerről. Hankiss Elemér szerint (Filmvilág, 1986/4) e filmmel kezdődött meg a magyar művészet „nehézkes, lassú és hősies feltápászkodása.”

A film egy torzult jellemű munkásigazgató ámokfutását rajzolja meg, aki előtt csak egy cél lebeg, hogy határidőre elkészüljön a nagyberuházás, mert akkor jutalmul tröszt-vezető lehet. Az sem érdekli, hogy a helyetteseként maga mellé vett mérnök barátja – aztán több munkás – is jelzi, hogy a hatalmas betonsiló repedezik. A tragédia be is következik, hősünk helyett azonban főmérnök barátját tartóztatják le, aki koholt vádak alapján nem sokkal korábban már börtönben ült.

Az elvhűnek látszó igazgató valójában kiskirály, jellemtelen, kisszerű ember. A kritikát nem viseli el, könyörtelen önzését demagóg jelszavakba csomagolja, és semmilyen eszköztől nem riad vissza hatalma megtartása érdekében. Az egyre sematikusabbá váló, intrikus figura szinte magába sűríti a rendszer vezetőinek rossz tulajdonságait, torz vonásait.

Vásárhelyi Tibor 1957. április 19-i „zárolt filmek elkobzása” tárgyában írt jelentésében is – amelyet aláírt Harangozó Szilveszter alosztályvezető (1966-tól a III/III csoportfőnök helyettese) is – előkerült a Keserű igazság. „Hivatalos kapcsolatunktól és a Művelődésügyi Minisztérium Filmfőigazgatóságától kapott értesüléseink szerint /…/ még 3 film forgalmazását állította le a minisztérium. Ezek a Kioltott lángok, A csodacsatár és a Keserű igazság c. filmek. Mindhárom az októberi ellenforradalom előtti időben és légkörben készült. Részint cselekményének rossz irányban történő aktualizálása miatt, a filmek bemutatása igen káros lehet.

Javaslom mindhárom film 1-1 kópiájának lefoglalását, a B.M. épületébe szállítását, valamint rövid időn belül az Eltüsszentett birodalommal együtt levetítését. Helyesnek tartom erre az alkalomra a Művelődésügyi Minisztériumból, mint hivatalos kapcsolatot, Barna Gyula Főosztályvezetőt meghívni.

Tekintettel arra, hogy a négy film előállítása több millió forint kárt jelent népgazdaságunknak, javaslom hasonló eset megelőzésére a jelenleg gyártás alatt álló filmek felülvizsgálatát politikailag megbízható szakvezetők bevonásával. A felülvizsgálatokat javaslom a Budapesti Főosztály hatáskörében lefolytatni /…/.”

(Bányász Imre, a filmgyár igazgatójának 1956. május 9-i levele szerint A csodacsatár és az Eltüsszentett birodalom előkalkulált ára 4,1 millió, a Keserű igazságé 3, 8 millió forint.)

Ságvári és Darvas

Ságvári Ágnes (Ságvári Endre húga) – 1956-60 között az MSZMP KB-Iroda vezetője – augusztus végén magánszorgalomból, egy kétoldalas feljegyzésében négy filmet jelentett fel Kádárnál. „A jelenlegi politikai helyzetben, mikor ideológiailag, művészileg pártos alkotások nem születnek, másfél hónapon belül négy ellenséges tendenciájú filmet bemutatni nagyon veszélyes.” A Keleti Márton rendezte Csodacsatár főcíméről szerinte nem lehet levenni a forgatókönyvíró, a disszidens Méray Tibor nevét, az pedig még nagyobb baj, hogy a film „éles, egyértelmű uszítást tartalmazott.”

A császár parancsára című film Ságvári szerint az áthallás miatt veszélyes: az a Hajnóczy-összesküvésről szól, „amikor az osztrák önkény a kis nép lángoló szabadságmozgalmát fegyverrel törte le.”

(A filmben Hajnóczy József majdnem tökéletes jellem: mindvégig elszánt, tudatos, elvi kérdésekben hajlíthatatlan. Ő és a többi jakobinus is kicsit a kommunista eszme előhírnökeiként jelenik meg. A film szájbarágósan igyekszik megidézni a kort, megértetni a mozgalom születésének okait, de bizonyos fokig átrajzolja a történelmet, az aktuálpolitikai céloknak megfelelően felstilizálja, idealizálja a valóságot és a szereplőket. A jakobinusok tudatosak, s pontosan, világosan, naprakészen úgy fogalmazzák meg véleményüket a társadalmi viszonyokról, a nép kiszolgáltatottságáról, a szükséges reformokról, hogy azt egy marxista történész is megirigyelné.)

Az Offenbach-operett alapján készült – Farkas Zoltán rendezte – Gerolsteini kaland bemutatásával az volt Ságvári problémája, hogy a főszereplő Darvas Iván börtönben ül.

Augusztus 28-án egyébként a politikai rendőrség (II.-3 d.) főhadnagya, Vásárhelyi Tibor telefonon beszélt a Filmfőigazgatóság vezetőjével. Révész szerint a film „bemutatható, mert Darvas Iván letartóztatásáról az országban legfeljebb ötezer ember tud. A bemutatást azzal is indokolta, hogy a film eléggé költséges kiállítású és nem engedhető meg a betiltáson keresztül ily nagy összeg kárbeveszése. /…/”

A szeptember 4-én kelt jelentésében arról is beszámolt Vásárhelyi, hogy aznap ismét felhívta Révészt, mivel „a film bemutatójának reklámozása a nyilvánosság előtt tovább folyik. /…/” Vásárhelyi azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ügynöki jelzések szerint „augusztus 31-én szombaton a Szikra filmszínházban sajtóbemutató keretében levetítették a filmet. A filmben a jelentés szerint Darvas Iván színésznek van egy börtönben játszódó jelenete, melyben megkérdezik tőle, hogy miért zárták be. A szerep szerinti felelet az, hogy ő nem tudja mi az oka, mert ártatlan. Az állam a bűnös, mely oda juttatta, az államot kellene megbüntetni. A jelenlevő újságírók ennél a jelenetnél nagy ovációval adtak kifejezést tetszésüknek. /…/” A mozikban az előzetesekben is „játszanak egy-két részletet a tárgyszerinti filmből. A mozikban Darvas Iván jeleneteinél meglehetős hangos morajlás, megjegyzések voltak tapasztalhatók, mely a bemutatás után előreláthatóan fokozódni fog. Ezt a véleményt erősítik azok a rémhírek, melyek városszerte keringenek Darvas állítólagos szabadlábra helyezése, öngyilkossága, szökése stb. körül.”

Ságvári Ágnes a feljegyzésében a legveszélyesebbnek A nagyrozsdási esetet tartotta, mert az „hibáinkat a rendszerrel szemben ellenséges nézőpontból támadja. A pártközpont dolgozóinak bemutatták a filmet, komoly felháborodást keltett /.../”.

A nagyrozsdási eset

1957. szeptember 3-án az MSZMP PB ülésén a „Különfélék” című napirendi pontban Kállai Gyula művelődési miniszter, a KB ideológiai titkára referált – a Ságvári által is jelzett – problémás filmekről. A PB tagok A császár parancsára, A csodacsatár és a Gerolsteini kaland forgalmazására rábólintottak. A csodacsatár „ügye” megoldódott azzal, hogy a főcíméről lekerült Méray neve, kivágták a szintén disszidens Puskás öcsi jeleneteit, s néhány új jelenetet is forgattak a filmhez. Darvas személye – és az, hogy 22 havi börtönbüntetést tölti – már nem tűnt akadálynak. (Május közepén, a letartóztatásakor még felmerült annak a lehetősége, hogy a főszereplésével készült és két héttel korábban bemutatott Bakaruhábant levegyék a műsorról.)

Kállai Gyula a PB ülésen nem értett egyet a filmfőigazgató írásos véleményével miszerint A nagyrozsdási eset „Semmi esetre sem megy el a Nemzeti Színházban bemutatott Uborkafa című darab élességéig.” (Urbán Ernő /1918-1974/ Kossuth-, és József Attila-díjas újságíró, író nagysikerű, a maga műfajában úttörő szatírájában a személyi kultusz torzulásait: a bürokráciát, kiskirálykodást, karrierizmust vette célba.) Kállai azt javasolta, hogy a filmet mutassák meg Kádárnak. A PB végül a betiltás mellett döntött. Gondolták, abból baj nem lehet.

A filmet 1957 elején – talán a kellő éberség hiánya miatt – forgathatták le. Gyárfás Miklós 1952-ben játszódó forgatókönyve tulajdonképpen a Revizor alapötletét aktualizálja, variálja. A kisváros egykori szülöttjét, az átutazóban levő borellenőrt – sofőrje félrevezető információja alapján – miniszternek nézik, aki aztán hatalmával élve megannyi problémát megold. Kalmár László, a rutinos mesterember – többek között a Halálos tavasz, a Dankó Pista, a Tóparti látomás, a Déryné rendezője – a felszabadulás előtti vígjátékok dramaturgiai eszköztárát, hatásmechanizmusát vette kölcsön, azokra épített. Cselekménybonyolítása nem túl leleményes, a szereplők magatartása a jól ismert rugóra jár. Társadalomkritikája túl általános, a rendszer torzult működése is csak külsőségeiben, karikaturisztikusan jelenik meg. A film mindennek ellenére sztorijának, a szellemes bemondásoknak, s mindenekelőtt is a tucatnyi kiváló színész játékának köszönhetően ma is nézhető és szórakoztató.

„Módosításokat kértünk”

Az ideológiai éberséget, túlzott óvatosságot tükrözi Révész Miklós filmfőigazgató 1957. július 8-i, Aczél Györgynek készített felterjesztése, amelyben sorra vette a készülő filmek problémáit.

Éjfélkor: „Íróilag (főfigurák megerősítése) és eszmeileg még erősítésre szorul.” Révész György rendező, Boldizsár Iván író a disszidálni/nem disszidálni 1956 utolsó negyedében súlyos dilemmáját dolgozta fel kissé propagandisztikusan.

Bolond április: „Társadalmi mondanivalója alig van, ennél is módosításokat kértünk.” A Fábri Zoltán rendezte, Karinthy Ferenc írta könnyed, szórakoztató történet a harmincas években játszódik, s egy egyetemista fiú és egy csinos fiatalasszony balul sikerült kalandjáról szól.

Láz: „Ideológiailag ez sem kifogástalan, javításokat ennél is kértünk.” Gertler Viktor rendezése Szabó Barna – a bauxit felfedezője – sajátosan alakuló karrierjének, felemelkedésének és bukásának a története, a magyar alumínium, egyben a két világháború közötti magyar kapitalizmus drámája. Az érdekes és szórakoztató film ma már nehezen érthetően a bemutatása után heves, s nyilvánvalóan felülről irányított sajtótámadások kereszttüzébe került, ennek ellenére – vagy talán ezért is – közönségsiker lett. A kritikákban sokféle igaztalan vád, komolytalan érv is megfogalmazódott. Rényi Péter szerint – Népszabadság, 1957. október 19. – szerint a Láz „alapjában nacionalista, ellenséges ideológiát terjeszt (pl. vitathatatlan, hogy a bauxit tőkés kiaknázásnak lehetőségeiről szóló példálózás a tavalyi soviniszta hullám jellegzetes üledéke.)” A film akaratlanul is egy, a hatalom számára érzékeny pontot érintett, azt, hogy az egyik legexportképesebb nyersanyagunkat a Szovjetunióba szállították ki.

Vulkán (végleges címe: Ház a sziklák alatt): „A forgatókönyv első változata társadalomhoz nem kötött, filozófiailag nem tiszta. Javítani kell rajta /…/”. Makk Károly és Tatay Sándor író filmjét csak 1958-ban forgatták le és 1959 elején mutatták be.

Szóba került egy másik Makk-opus is a Vöröslámpás ház (végleges címe: Egy erkölcsös éjszaka), amelyet a rendező állítólag már nem tartott aktuálisnak. Elkészítésére Makknak két évtizedet kellett várnia.

A filmtervek között szerepelt – a rendező és író személyének megnevezése nélkül – az Elárvult emberek: „Egy ausztriai magyar menekült táborban nagy reményekkel néznek jövőjük elé a disszidensek. A film 5-6 ember sorsán keresztül bemutatja, milyen aljas hazugságokra épült a Nyugat mindent ígérő propagandája. A remények a táborban egyre alább szállnak, míg végül teljesen elfogynak, s a film két fiatal hőse öngyilkos lesz.”

Retorziók

A filmgyári (és általában a filmszakmai) tisztogatásnak – más területekkel, szakmákkal összehasonlítva – viszonylag kevesen estek áldozatul.

A forradalomban két filmes harcolt fegyveresen. Csongovai Per Olaf (1930-2005) filmrendező a Tűzoltó utcai felkelőcsoport helyettes parancsnoka és a Nemzetőrség operatív tagja volt. A forradalom bukása után Franciaországba emigrált. Magyar József operatőr-rendezőről Nyers Gyula, a filmgyár MSZMP vezetőségi tagja 1957. augusztus 15-én azt írta Aczél Györgynek, hogy „részt vett a tüntetéseken, azok filmen való megörökítésében. Sokak véleménye szerint fegyveresen is harcolt. Ennek kivizsgálása folyamatban van.” Feltehetően a forradalom alatti tevékenységével zsarolták meg és szervezték be „Orosz” fedőnéven 1958. július 14-én. 1963-ig jelentett.

A forradalmi események rögzítésében sok játék, és dokumentum filmrendező, operatőr vett részt. Közülük a Budapest Filmstúdió (korábban Magyar Híradó-, és Dokumentumfilmgyár) néhány dolgozóját, Basilides Ábris filmrendezőt, a munkástanács korábbi vezetőjét, Győrffy József gyártásvezetőt, Lohr Ferenc hangmérnököt, Rodriguez Endre filmrendezőt 1956. november 30-án letartóztatták. Több mint egy hét után szabadon engedték őket és csak hivatali hatalom túllépésében találták őket vétkesnek.

A bűnbak egyedül Teuchert József, a Hunnia gyártásvezetője lett, aki – Bányász Imre, a Hunnia igazgatójának utasítására – a forradalom alatti forgatásokat koordinálta. 1958. április 17-én öt év börtönbüntetésre ítélték. A vádirat szerint az „ellenforradalom idejében egy olyan csoportot vezetett, amely az ellenforradalomnak ferde beállításban történő fotografálását tűzte ki célul /…/.” Szövetkezett „a népköztársaság legádázabb ellenségeivel abból a célból, hogy a nyugati imperialisták törekvéseit szolgáló hamis bizonyítékokat összegyűjtse és azokat a külföldi imperialistáknak kijutassa. /…/ külföldön a tendenciózusan beállított felvételekből a népköztársaságra nézve kedvezőtlen hangulatot teremthettek.”

1957. május 17-én az „Almási” fedőnevű – nem beazonosítható – ügynök 5 oldalas jelentésében többek között arról tudósított, hogy „a pártszervezet egy negyven nevet magába foglaló listát jutatott el Darvas József igazgatónak és a minisztériumnak. Ennek a negyven személynek kérik elbocsájtását azzal, hogy ellenforradalmi magatartásúak. /…/ azt mondják, sok vezető művész is van köztük s a munkástanács számos tagja.”

A gyári MSZMP szervezet június 13-i jelentése szerint végül „csak” 13 főt bocsátottak el, „köztük, mint legfőbb személyeket dr. Katonát, Sőrés Imrét, Teuchert Józsefet.” (Dr. Katona Jenő gyártásvezető, a forradalom alatt az igazgatóság tagja, Sőrés Imre díszlettervező). A 13-ak közé tartozott Lénárt István gyártásvezető és Bacsó Péter dramaturg is.

Kállai Gyula a PB május 14-i ülésén arról beszélt, hogy meg kell büntetni a rendszer ellen fellépett színészeket. Név szerint is említette Darvas Ivánt. Néhány hét múlva elkészült a lista: fél-egyévi szilenciummal sújtották többek között Bessenyei Ferencet, Darvas Ivánt, Mészáros Ágit, Sinkovits Imrét, Somogyvári Rudolfot, Soós Lajost. Külön lista készült a Magyar Rádióban is, ezen az előbbiek mellett ott találjuk Szakáts Miklóst is.

Deák György, a Budapest Filmstúdió igazgatója 1957. augusztus 9.-én – lehet, hogy felsőbb utasításra – listát állított össze azokról, akik „/…/ az ellenforradalom alatt eszmei és tevőleges irányítói voltak gyárunk ellenforradalmi eseményeinek. Hazug rágalmazó beszédeikkel uszítottak a Párt, a Szovjetunió és a népi hatalom ellen. Kommunistákat gyaláztak és tiltottak ki a gyár területéről. Sztrájkra uszítottak. Egész magatartásukkal méltatlanná váltak kitüntetéseik viselésére. /…/”

A listán szerepelt többek között Bodrossy Félix, Czabarka György, Hildebrand István, Homoki Nagy István neve. A Hunnia Filmgyár igazgató-helyettese, Gárdos György október 2-án terjeszti fel a maga jelöltjeit. Ott találjuk közöttük Badal Jánost, dr. Katona Jenőt, Teuchert Józsefet, Timár Istvánt és Hajnal György hangmestert, aki „munkáskáder létére gyalázta a pártot és a kormányt.”

Szerencsére a javaslatból nem lett semmi: az érintettek nyilván rájöttek, hogy öngólt lőnének annak beismerésével, hogy korábban a rendszer annyi „ellenségét” tüntették ki.

Források: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára: V-14131; V-144758/3; A-1204; Magyar Nemzeti Levéltár: MOL – 288. f. 5/42. ő. e. ; 208. f. 5/103. ő. e.; XIX. I. 4 aa, 48. ő. e.; XIX. I, 4. bbb, 48. ő. e.; M-KS 288.f. /3 ő. e.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 06-11. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12905

Cikk értékelése:

szavazat: 7 átlag: 6.29