KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
   2016/augusztus
KIESLOWSKI ÖRÖKSÉGE
• Szíjártó Imre: Tízparancsolatok Kie¶lowski emlékezete
• Kie¶lowski Krzysztof: A valóság dramaturgiája Krzysztof Kie¶lowski
SZÖRNYEK ÉS HÉROSZOK
• Varga Zoltán: Rajzfilmrajongó álmodozó Joe Dante szörnyecskéi
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus – 2. rész.
GYILKOSOK KUPÉJA
• Kránicz Bence: A hölgy egy kissé bogaras Sébastien Japrisot-adaptációk
• Ádám Péter: Foglalkozása: közellenség A Mesrine-dosszié
• Pernecker Dávid: Az ördög ügyvédei Az O.J. Simpson-eset
• Varró Attila: A nézőpont kérdése Japán krimik
DROG ÉS MOZI
• Bilsiczky Balázs: Tűcsere Merre tart a magyar drogfilm?
• Pernecker Dávid: A falak ránk zárulnak Drog-filmek látványvilága
• Baski Sándor: Füst által homályosan A mozi és a fű
ERŐMŰVÉSZET
• Sepsi László: „A dzsungel az otthonom” Őserdei fantáziák: Tarzan és Maugli
• Kránicz Bence: Előkelő idegen Tarzan legendája
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Testről és lélekről Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Lénárt András: Mediterrán diktátorok árnyékában Vajda László nemzetközi karrierje
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Az erőd ereje Mediawave
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A magányos meteorit Roger Deutsch portréja
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Nyílt mezőn Labdarúgó EB 2016
• Csiger Ádám: Cseh noir Mammon
KRITIKA
• Varró Attila: Kelta glamúr Sing Street
MOZI
• Árva Márton: Szex receptre
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Francia bárka Frankofónia
MOZI
• Baski Sándor: Szex, mámor, rock n’roll
• Sepsi László: Micsoda spanyol éjszaka!
• Vajda Judit: A zátony
• Kovács Kata: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
• Parádi Orsolya: A messzi észak
• Roboz Gábor: Palackposta
• Zsubori Anna: Szellemirtók
• Kránicz Bence: Játszma
DVD
• Gelencsér Gábor: A ménesgazda
• Pápai Zsolt: A tolonc
MOZI
• Varró Attila: A kis kedvencek titkos élete
DVD
• Benke Attila: A hét mesterlövész
• Szoboszlay Pál: Éjféli látomás
• Kránicz Bence: A lökött tesó
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Erőművészet

Tarzan legendája

Előkelő idegen

Kránicz Bence

A Tarzan legendája alkotói patikamérlegen mérik ki, mennyi gyarmatosító gőgöt visel el a mai néző.

 

Nincsenek könnyű helyzetben azok a filmesek, akik 2016-ban Edgar Rice Burroughs műveit adaptálnák. Az amerikai születésű, de lélekben angol szerző két leghíresebb regénysorozata, a Tarzan és a Barsoom-regények közül talán éppen azért az utóbbiból készült hamarabb fősodorbeli eposz a kétezertizes évek Hollywoodjában, mert John Carter kalandjai műfaji szempontból és térben is eltávolítják a nézőtől a Burroughs-könyvek maradi, rasszista, szexista és idegengyűlölő világképét, amely már a 20. század elején is merőben konzervatívnak számított.

A Mars hercegnőjében és folytatásaiban ugyanúgy a jóformán szuperhőssé emelt fehér férfi, a megmentésre váró nő, illetve a szolgalelkű vagy vérszomjas vademberek pólusai szervezik a történetet, mint a Tarzan-regényekben, ám a majomember dzsungelkalandjaiban ez a leosztás nem marslakókra, hanem igazi emberekre és közösségekre vonatkozik, így még nehezebben összeegyeztethető a mai befogadói elvárásokkal. Ráadásul a Tarzan-kötetekben nem csak a behódolni kész alattvalókként, rosszabb esetben gyilkos ösztönlényekként kezelt feketék ábrázolása zavaró, hanem a nemzeti sztereotípiák gátlástalan kijátszása is borzolja a kedélyeket. Burroughsnál alapjában véve minden német náci, az oroszok kommunisták, az amerikaiak – a szerző honfitársai! – pedig ostoba, elbizakodott idealisták, esetleg tanulatlan bunkók. Nehéz ezeket az árnyalatokat megkülönböztetni, de a 24 Tarzan-regény alapján Burroughs rasszizmusa nem ártó, gonosz gyűlöletből, hanem őszinte, szinte naiv felsőbbrendűség-tudatból táplálkozik. Elvégre az elbeszélő, akárcsak Tarzan, mindig kész megmutatni a helyes utat az afrikai törzseknek és elsüllyedt civilizációk képviselőinek éppúgy, mint a technika- és pénzfüggő modern világban elpuhult fehér embernek – a lenézett népek fiai között is akad egy-két tiszta lelkű, a főhős jóindulatára méltó epizodista.

Izgalmas megfigyelni, hogyan próbálják a forgatókönyvírók és David Yates rendező megszabadítani Tarzan figuráját ettől a kolonialista ballaszttól, amely nélkül, félő, maga a figura túlélése kerül veszélybe. A Tarzan legendája alkotói nemcsak természeti körülmények között élő, eleve barátságos, vagy békülésre kész feketéket léptetnek fel a dzsungelben, hanem a „civilizált színesbőrű” karakterét is bevetik. Nem véletlen, hogy Williams mindig lemarad a dzsungelben: ő az egyetlen, aki kilóg az eredeti könyvekhez meglepően hű maradó adaptációból. Főgonoszként bitang németek vagy oroszok helyett ördögi belgával találkozunk, ami telitalálatnak bizonyul. Nemcsak az efféle agyas gonosztevőket álmában is eljátszó Christoph Waltz miatt, hanem azért is, mert II. Lipót császárt kongói tömegmészárlásai és Afrika módszeres kizsákmányolása miatt Hitlerhez és Sztálinhoz fogható gazemberként tartja számon a történelmi emlékezet, tehát csatlósai büntetlenül ábrázolhatók a megtestesült gonosz helytartóiként.

Eközben az alkotók minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Tarzant egyszerre mutassák a burroughsi félistennek és a vásznon is komolyan vehető figurának. Az angliai expozícióban utalnak Tarzan fetisizálására és a körülötte működő mítoszgyárra, valamint ügyelnek rá, hogy az egyetlen jelenetben, amely szuperhőssé avatná a főhőst, Tarzan elveszítse párbaját az óriásmajommal. Yates patikamérlegen méri ki, mennyi gyarmatosító gőgöt visel el a mai néző, de a burroughsi fordulatos cselekményszövésre is gondot fordít: a személyes tétekkel átszőtt politikai konfliktust az író a hetedik kötetben (Tarzan, a vadember) dolgozta ki először részletesen, és a Tarzan legendája is ezt a receptet követi.

Ha lesz folytatás, talán a regények másik alapsémája, a dzsungel mélyén zárványként túlélő, letűnt civilizációkkal való találkozás története is a vászonra költözhet. Úgy talán még egyértelműbb lenne, hogy Tarzan előkelő idegen a saját korában, miként Burroughs is az volt tenyeres-talpas földijei között, akiket hátrahagyva az egyértelmű szabályok szerint működő, sosemvolt őserdőbe álmodta magát.

 

TARZAN LEGENDÁJA (Legend of Tarzan) – amerikai, 2016. Rendezte: David Yates. Írta: E.R. Burroughs történeteiből Adam Cozad és Craig Brewer. Kép: Henry Braham. Zene: Rupert Gregson-Williams. Szereplők: Alexander Skarsgard (Tarzan), Margot Robbie (Jane), Samuel L. Jackson (Williams), Christoph Waltz (Rom). Gyártó: Dark Horse Entertainment / Village Roadshow Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 39-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12837