|
|
|
Streamline MoziNem vagyok, aki vagyokBaski Sándor
Muidhond – holland, 2020. Rendezte:
Patrice Toye. Írta: Peter Seynaeve. Kép: Richard Van Oosterhout. Zene: John
Parish. Szereplők: Tijmen Govaerts (Jonathan), Line Pillet (Chatal), Greet
Verstraete (Anya), Julia Brown (Elke). Gyártók: Prime Time / KeyFilm.
Forgalmazó: HBO Go. Szinkronizált. 99
perc.
Egy régi vicc szerint a tanár és a
pedofil közt az a különbség, hogy utóbbi szereti a gyerekeket. A flamand
Patrice Toye egy hasonlóan provokatív, csak éppen komolyan vett premissza
nyomán végez lélektani mélyfúrást egy gyerekekhez vonzódó férfin. A börtönből
bizonyítékok hiányában elbocsájtott 23 éves Jonathan eleve nem úgy néz ki, mint
a bűnügyi filmekből ismert, visszataszító külsejű perverz figurák, és nem is
predátorként, hanem saját vágyainak fogságában őrlődő tragikus (anti)hősként
jelenik meg. Igyekszik távol tartani magát a szomszédjába beköltöző kilencéves
kislánytól, de az anyja által elhanyagolt Elke egyre inkább barátként és
pótapaként kezeli.
A rendező kényelmetlen helyzetbe hozza
a nézőt, mert a fiú gyötrődését, magányát az ő szubjektív szemszögéből mutatja
be, érzelmi azonosulást váltva ki ezzel, majd ugyanebből a személyes
perspektívából rögzíti azt is, hogy miként támad fel Jonathanben az érzéki
vágy. A történet előrehaladtával Elke családi háttérét is egyre jobban
megismerhetjük, aki így nem a személyiség nélküli sablonáldozat szerepét kapja,
hanem ugyanolyan hús-vér figurává válik, mint Jonathan. Ha nem ismernénk a
férfi sötét titkát, akár még szívmelengető is lehetne, ahogy a fojtogató kisvárosi
miliőben a két magányos lélek egymásba kapaszkodik. Így viszont még az
ártatlannak tűnő intim pillanatok is drámai feszültséggel telítődnek, mert nem
tudhatjuk, Jonathan mikor lépi át a határokat.
Patrice Toye rendezése nem mentes a
fesztiválfilmes sallangoktól, ilyen például a tolakodó halmetafora is, de ezzel
együtt is kivételes empátiával tudja érzékeltetni, hogy milyen lehet
szörnyetegtudattal létezni. Filmje vizuálisan is erős, a rideg környezet
tükrözi a főszereplő belső világát, az egyre szűkülő mélységélesség pedig be is
zárja őt oda – igazán élővé azonban Tijmen Govaertsja és Julia Brown
dermesztően hiteles alakítása teszi a produkciót.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
