Kritika

Beszélgetés Bakony Alexával

Az élet írja

Margitházi Beja

Mi vezetett, amikor dokumentumfilmes képzésre jelentkeztél az SZFE-re? Küldetéstudat, alkotói útkeresés vagy valami egészen más?
Nagyon szerettem a dokumentumfilmeket, Almási Tamás munkáit ismertem és tetszett, ahogy dolgozik, felnéztem rá. Abban az évben éppen ő indított osztályt, és úgy éreztem, meg kell próbálnom. Valamennyi fogalmam már volt a dokumentumfilm-készítésről, de amit az SZFE-n tanultunk, az messze felülmúlta az elképzeléseimet. Kinyílt a világ, amikor megismertem a „creative non-fiction” fogalmát és olyan alkotásokkal találkoztam, amiktől leesett az állam. Hogy olyan lehet a film élménye, mint a játékfilmé, a technikai minőség is a legmagasabb, a narratíva elképesztően van felépítve, ugyanakkor egy teljesen valós, hiteles történetről beszélünk – elkápráztatott ezeknek a filmeknek az ereje.

Kifejezetten kerested vagy megtalált az LMBTQ-téma?
Egy barátom miatt kezdett érdekelni, akiről kiderült, hogy transznemű. Utána nem ment ki a fejemből a téma, és később rajta keresztül ismertem meg Tobit és a családját. Mivel közel laktak a nagyszüleim falujához, rögtön éreztem a kapcsolódást. Nem csalódtam, nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Kerestem, hogy hogyan lehet a történetüket filmben elmesélni, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy olyan erős a szülő–gyerek kapcsolat, hogy mindenképpen ebből az irányból kell indulnom. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ez egy extrém coming-of-age és egy elválás története – és emellett egyébként még egy LMBTQ-film is.

A Tobi színei szituációi, konfliktusai érzelmileg komolyan megdolgoztatják a nézőt, akkor is, ha semmilyen módon nem érintett. Egyszerre éreztem üdítően frissnek és drámaian súlyosnak.

Tudatos volt, hogy a film kizárólag szituációkra épül. Semmiképp nem szerettem volna interjút vagy narrációt, mert pont ezt az „elemi erőt” akartam belevinni, amit át kell élni, úgy, hogy mindenki egy kicsit ennek a családnak a része lesz a film erejéig. Az is vezetett, hogy ne egy unalomig ismételt LMBTQ-narratívát mutassunk meg, hanem új nézőpontot kínáljunk. Ehhez fontos volt Tobi önkeresése, az, ahogyan az egész lénye ezer kérdést vetett fel identitásról és szexualitásról. Mellette pedig ott voltak a szülők, akik próbáltak lépést tartani, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel, melyeket mindenki feltenne, amikor szembekerül ezzel a témával. Szerencsésnek gondolom, ahogyan Tobi és a szülők világa így összeér a filmben.

Hitchcock köztudottan azért szeretett játékfilmet forgatni, mert olyankor a rendező lehet az Isten, míg a dokumentumfilmek esetében szerinte be kell látni, hogy Isten a rendező. Mennyire érezted a kiszolgáltatottságot a többéves forgatás során?
Ezzel a mondattal egyáltalán nem értek egyet. Szerintem káros, ha a játékfilmes rendező Istenként tekint önmagára, még akkor is, ha a filmezés nem egy demokratikus műfaj. Látjuk, hogyan esnek ki sorra a csontvázak a szekrényből, és milyen ára van emberileg az ilyen attitűdnek. A dokumentumfilmnél inkább úgy mondanám, hogy az élet a forgatókönyvíró, akinek ezer meg ezer jobbnál jobb ötlete van, de sosem tudja befejezni a munkáját. Ekkor jövök én a képbe dokumentumfilm-rendezőként, hogy ezt a sok ötletet, elemet egy filmmé alakítsam. Természetesen voltak álmatlan éjszakáim a sok váratlan fordulat miatt, de egy idő után inkább lehetőségként tekintettem a történésekre, és próbáltam folyamatosan alkalmazkodni hozzájuk, frissnek és nyitottnak tartani magam az anyaggal szemben. Mert nincs jó vagy rossz történés, legfeljebb jó vagy rossz történetmesélés. Fontos megemlítenem, hogy ehhez a filmhez a stáb is rengeteget tett hozzá. Az élet fordulatai, a csapat és a szereplők aktuális lelkiállapota mind-mind összeadódnak valahogy, és végül ebből születik valamiféle „varázslat”.

Olyan pillanatban indul a film forgalmazása, mikor az LMBTQ-jogok egy új törvény kapcsán éppen viták kereszttüzébe kerültek. Mitől tartasz és minek örülnél a legjobban?

A fent említett „forgatókönyvíró” ismét remekelt.  Szeretném, ha a film önmagáért lenne érdekes és nem azért, mert egyik vagy másik oldal a zászlajára tűzi. Tudatosan azért készítettünk egy nagyon személyes, „szűken tartott”, intim családi filmet, mert az ő egész belső küzdelmük sokkal fontosabb annál, mint hogy az aktualitások éppen hol tartanak. Ez a film az örökkévalóságnak készült. Legjobban a nyugalomnak örülnék.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 50-51. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15010

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -