KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/augusztus
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Orosz István: A népmeséktől a csillagos égig Jankovics Marcell (1941-2021)
• Varga Zoltán: Túl a labirintuson Cakó Ferenc animációi
• M. Tóth Éva: Unokák fesztiválja Kecskeméti Animációs Film Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Kormos Balázs: Rengeteg, és még annál is több Fliegauf Bence epizódfilmjei
• Bakos Gábor: Kíméletlen szolidaritás Családi tűzfészkek: Cassavetes, Tarr, Hajdu, Pálfi
ÚJ RAJ
• Csantavéri Júlia: Egy római Nápolyban Matteo Garrone
• Szabó Ádám: Farkasok az utcán Bogdan Mirică: Kutyák // Matteo Garrone: Dogman
IZRAELI PANORÁMA
• Nagy Tibor: Pajzsból lett pallos Izraeli háborús filmek
• Keresztesi József: Nagykorúság Rutu Modan: Exit Wounds
• Schubert Gusztáv: Mártírok útja Lior Raz – Avi Issacharov: Fauda
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Az értelmezés terei Claire Denis és a Tindersticks
STAND-UP
• Teszár Dávid: Szűk tér, ötletbőség Bo Burnham: Inside
FESZTIVÁL
• Boronyák Rita: Nem csak belső használatra Észt Filmhét
PILLANATKÉP
• Czirják Pál: Már nem fotó, még nem film Műcsarnok: Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói
OROSZ MOZI
• Szíjártó Imre: Az új Aranyborjú Gazdagok az orosz filmben
• Szíjártó Imre: Az új Aranyborjú Gazdagok az orosz filmben
KRITIKA
• Baski Sándor: Párkapcsolati tőke Így vagy tökéletes
• Margitházi Beja: Az élet írja Beszélgetés Bakony Alexával
• Margitházi Beja: Ami fontos, és ami nem Bakony Alexa: Tobi színei
• Zsubori Anna: Szörnyben az emberi Enrico Casarosa: Luca
MOZI
• Fekete Tamás: Hang nélkül 2.
• Varró Attila: Képhatalom Pippa Bianco: Megosztás
• Pazár Sarolta: A szerelem nem várhat
• Kovács Kata: Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák
• Roboz Gábor: Halálos kitérő: Az örökség
• Parádi Orsolya: Diana esküvője
• Benke Attila: A szerelem röviden
• Varró Attila: Halálos iramban 9.
• Kovács Patrik: Jeges pokol
• Huber Zoltán: Tolvajok társasága
• Lovas Anna: Fekete Özvegy
STREAMLINE MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Vedlések ideje
• Roboz Gábor: A szerelem aranyhala
• Baski Sándor: Nem vagyok, aki vagyok
• Jordi Leila: Nyolcadik éjjel
• Kránicz Bence: Apaság
• Vincze Teréz: Halgyermek
• Fekete Tamás: Bill és Ted – Arccal a zenébe
• Varró Attila: Végtelen nap
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A haza hősei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Beszélgetés Bakony Alexával

Az élet írja

Margitházi Beja


Mi vezetett, amikor dokumentumfilmes képzésre jelentkeztél az SZFE-re? Küldetéstudat, alkotói útkeresés vagy valami egészen más?
Nagyon szerettem a dokumentumfilmeket, Almási Tamás munkáit ismertem és tetszett, ahogy dolgozik, felnéztem rá. Abban az évben éppen ő indított osztályt, és úgy éreztem, meg kell próbálnom. Valamennyi fogalmam már volt a dokumentumfilm-készítésről, de amit az SZFE-n tanultunk, az messze felülmúlta az elképzeléseimet
. Kinyílt a világ, amikor megismertem a „creative non-fiction” fogalmát és olyan alkotásokkal találkoztam, amiktől leesett az állam. Hogy olyan lehet a film élménye, mint a játékfilmé, a technikai minőség is a legmagasabb, a narratíva elképesztően van felépítve, ugyanakkor egy teljesen valós, hiteles történetről beszélünk – elkápráztatott ezeknek a filmeknek az ereje.

Kifejezetten kerested vagy megtalált az LMBTQ-téma?
Egy barátom miatt kezdett érdekelni, akiről kiderült, hogy transznemű. Utána nem ment ki a fejemből a téma, és később rajta keresztül ismertem meg Tobit és a családját. Mivel közel laktak a nagyszüleim falujához, rögtön éreztem a kapcsolódást. Nem csalódtam, nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Kerestem, hogy hogyan lehet a történetüket filmben elmesélni, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy olyan erős a szülő–gyerek kapcsolat, hogy mindenképpen ebből az irányból kell indulnom. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ez egy extrém coming-of-age és egy elválás története – és emellett egyébként még egy LMBTQ-
film is.

A Tobi színei szituációi, konfliktusai érzelmileg komolyan megdolgoztatják a nézőt, akkor is, ha semmilyen módon nem érintett. Egyszerre éreztem üdítően frissnek és drámaian súlyosnak.

Tudatos volt, hogy a film kizárólag szituációkra épül. Semmiképp nem szerettem volna interjút vagy narrációt, mert pont ezt az „elemi erőt” akartam belevinni, amit át kell élni, úgy, hogy mindenki egy kicsit ennek a családnak a része lesz a film erejéig. Az is vezetett, hogy ne egy unalomig ismételt LMBTQ-narratívát mutassunk meg, hanem új nézőpontot kínáljunk. Ehhez fontos volt Tobi önkeresése, az, ahogyan az egész lénye ezer kérdést vetett fel identitásról és szexualitásról. Mellette pedig ott voltak a szülők, akik próbáltak lépést tartani, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel, melyeket mindenki feltenne, amikor szembekerül ezzel a témával. Szerencsésnek gondolom, ahogyan Tobi és a szülők világa így összeér a filmben.

Hitchcock köztudottan azért szeretett játékfilmet forgatni, mert olyankor a rendező lehet az Isten, míg a dokumentumfilmek esetében szerinte be kell látni, hogy Isten a rendező. Mennyire érezted a kiszolgáltatottságot a többéves forgatás során?
Ezzel a mondattal egyáltalán nem értek egyet. Szerintem káros, ha a játékfilmes rendező Istenként tekint önmagára, még akkor is, ha a filmezés nem egy demokratikus műfaj. Látjuk, hogyan esnek ki sorra a csontvázak a szekrényből, és milyen ára van emberileg az ilyen attitűdnek. A dokumentumfilmnél inkább úgy mondanám, hogy az élet a forgatókönyvíró, akinek ezer meg ezer jobbnál jobb ötlete van, de sosem tudja befejezni a munkáját. Ekkor jövök én a képbe dokumentumfilm-rendezőként, hogy ezt a sok ötletet, elemet egy filmmé alakítsam. Természetesen voltak álmatlan éjszakáim a sok váratlan fordulat miatt, de egy idő után inkább lehetőségként tekintettem a történésekre, és próbáltam folyamatosan alkalmazkodni hozzájuk, frissnek és nyitottnak tartani magam az anyaggal szemben. Mert nincs jó vagy rossz történés, legfeljebb jó vagy rossz történetmesélés. Fontos megemlítenem, hogy ehhez a filmhez a stáb is rengeteget tett hozzá. Az élet fordulatai, a csapat és a szereplők aktuális lelkiállapota mind-mind összeadódnak valahogy, és végül ebből születik valamiféle varázslat”.

Olyan pillanatban indul a film forgalmazása, mikor az LMBTQ-jogok egy új törvény kapcsán éppen viták kereszttüzébe kerültek. Mitől tartasz és minek örülnél a legjobban?

A fent említett „forgatókönyvíró” ismét remekelt.  Szeretném, ha a film önmagáért lenne érdekes és nem azért, mert egyik vagy másik oldal a zászlajára tűzi. Tudatosan azért készítettünk egy nagyon személyes, szűken tartott”, intim családi filmet, mert az ő egész belső küzdelmük sokkal fontosabb annál, mint hogy az aktualitások éppen hol tartanak. Ez a film az örökkévalóságnak készült. Legjobban a nyugalomnak örülnék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15010