KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2021/augusztus
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Orosz István: A népmeséktől a csillagos égig Jankovics Marcell (1941-2021)
• Varga Zoltán: Túl a labirintuson Cakó Ferenc animációi
• M. Tóth Éva: Unokák fesztiválja Kecskeméti Animációs Film Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Kormos Balázs: Rengeteg, és még annál is több Fliegauf Bence epizódfilmjei
• Bakos Gábor: Kíméletlen szolidaritás Családi tűzfészkek: Cassavetes, Tarr, Hajdu, Pálfi
ÚJ RAJ
• Csantavéri Júlia: Egy római Nápolyban Matteo Garrone
• Szabó Ádám: Farkasok az utcán Bogdan Mirică: Kutyák // Matteo Garrone: Dogman
IZRAELI PANORÁMA
• Nagy Tibor: Pajzsból lett pallos Izraeli háborús filmek
• Keresztesi József: Nagykorúság Rutu Modan: Exit Wounds
• Schubert Gusztáv: Mártírok útja Lior Raz – Avi Issacharov: Fauda
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Az értelmezés terei Claire Denis és a Tindersticks
STAND-UP
• Teszár Dávid: Szűk tér, ötletbőség Bo Burnham: Inside
FESZTIVÁL
• Boronyák Rita: Nem csak belső használatra Észt Filmhét
PILLANATKÉP
• Czirják Pál: Már nem fotó, még nem film Műcsarnok: Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói
OROSZ MOZI
• Szíjártó Imre: Az új Aranyborjú Gazdagok az orosz filmben
• Szíjártó Imre: Az új Aranyborjú Gazdagok az orosz filmben
KRITIKA
• Baski Sándor: Párkapcsolati tőke Így vagy tökéletes
• Margitházi Beja: Az élet írja Beszélgetés Bakony Alexával
• Margitházi Beja: Ami fontos, és ami nem Bakony Alexa: Tobi színei
• Zsubori Anna: Szörnyben az emberi Enrico Casarosa: Luca
MOZI
• Fekete Tamás: Hang nélkül 2.
• Varró Attila: Képhatalom Pippa Bianco: Megosztás
• Pazár Sarolta: A szerelem nem várhat
• Kovács Kata: Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák
• Roboz Gábor: Halálos kitérő: Az örökség
• Parádi Orsolya: Diana esküvője
• Benke Attila: A szerelem röviden
• Varró Attila: Halálos iramban 9.
• Kovács Patrik: Jeges pokol
• Huber Zoltán: Tolvajok társasága
• Lovas Anna: Fekete Özvegy
STREAMLINE MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Vedlések ideje
• Roboz Gábor: A szerelem aranyhala
• Baski Sándor: Nem vagyok, aki vagyok
• Jordi Leila: Nyolcadik éjjel
• Kránicz Bence: Apaság
• Vincze Teréz: Halgyermek
• Fekete Tamás: Bill és Ted – Arccal a zenébe
• Varró Attila: Végtelen nap
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A haza hősei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar animáció

Jankovics Marcell (1941-2021)

A népmeséktől a csillagos égig

Orosz István

A kortárs magyar animáció sarkcsillaga kihúnyt. A mozikban, képernyőkön azonban még sokáig ragyognak remekművei: János vitéz, Fehérlófia, Ének a csodaszarvasról, Az ember tragédiája, Sisyphus, Küzdők, Magyar népmesék.

 

„Olyan könnyű élete lesz, mint a lepkének, amelyik virágról virágra száll.” Az idézet egy Van Tromp nevű asztrológustól való, akivel Jankovics Marcell szülei 1941-ben megcsináltatták a kisbaba horoszkópját. Az induló élet egyáltalán nem igazolta a jóslatot: kitelepítés, börtönbe zárt apa, meggátolt továbbtanulás. A deus ex machina három évtizeddel később érkezett. Mesebeli királyfiként teljes fegyverzetben toppant be a magyar filmvilágba. Nem a semmiből érkezett ugyan, hiszen jelentős rövidfilmek és népszerű sorozatok készültek a Pannónia Filmstúdióban, mégis volt valami elsöprő erő abban, ahogy Jankovics a János vitézzel, az első egész estés rajzfilmmel megjelent.

Nem volt még harminc éves, amikor 1971 elején Szabó Sipos Tamással és Szoboszlay Péterrel elkezdték a forgatókönyvet, és akkor is csak alig, amikor az év őszén belevágtak a forgatásba. Hármójuk közül ő volt a legfiatalabb, ráadásul ő az egyetlen, aki felsőfokú iskolákat sem járt, mégis ő lett a rendező. Micsoda bátorság, mondhatnánk, pedig mennyire illik a film hőséhez a rettenthetetlen Kukorica Jancsihoz. Nem készült filmesnek, talán inkább rajzolónak, noha gyerekkori emlékeit fölidézve, például az öcsödi iskolát, jellemzően filmes párhuzamok jutottak eszébe. Olyan volt, mint az Amarcord, írta Lékiratok című memoárjában. Igen, a kitelepítés helyszíne Öcsöd, ugyanaz a falu, ahol József Attila volt lelencgyerek, s a környezet sem sokat változott, legföljebb abban, hogy míg Attilát lepistázták, Marcellt lelacizták.

1973-ban, Petőfi születésének százötvenedik évfordulójára időzítve mutatták be a filmet, és Jankovics Marcell, ha nem üttetett is vitézzé, mint Jancsija, de a Balázs Béla-díjat rögtön, a Kossuth-díjat pedig hamarosan a mellére tűzték. Amikor a János vitéz elindult, a Nepp Józseffel és Dargay Attilával együtt készített Gusztáv sorozat epizódjaiban már bizonyította nemcsak rajzolói és mozdulattervezői tehetségét, hanem azt is, ami egy rendező esetében talán még fontosabb, hogy képes a stábok irányítására, hogy meg tudja győzni munkatársait a helyes irányról, azok pedig meg tudják szeretni őt. A Gusztáv epizódok mellett néhány útkereső rövidfilm is volt már mögötte (a Tendenciák, a Mélyvíz, Az élet vize, a Mással beszélnek, a Richly Zsolttal közösen jegyzett Air India), köztük az Erzsébet-híd fölavatása által inspirált 1969-es karikatúrafilm, a Hídavatás, amit akár az aktuális hatalom kigúnyolásaként is értelmezhettek volna a cenzorok, ha egyáltalán fölmerült volna bennük, hogy az animációs film, ez a többnyire gyerekközönségnek szánt, gügyögő műfaj társadalmi, sőt politikai jelenségeket is képes kifigurázni.

A János vitéz célja az volt – magyarázták az alkotók –, hogy Petőfi művéről a rárakódó álromantikát letörölve visszaállítsák azt annak eredeti népmesei világába. Azt ugyan, Jankovics későbbi, a népművészet elemeit tudatosan, sőt tudósi felkészültséggel használó műveit ismerve nem lehet mondani, hogy e cél kifogástalanul teljesült volna, de azt igen, hogy egy új, eladdig szokatlan képi világ jelent meg, ami a hetvenes évek elején itthon is divattá, szinte néprajzi alapvetéssé vált. Az 1968-as kultikus Beatles-animációval, a kanadai George Dunning által rendezett Sárga tengeralattjáróval robbant be a Jankovics által „szecessziós pop artnak” nevezett stílus, amelynek kiötlője a Submarine látványvilágáért felelős, csehszlovákiai születésű, fiatal német grafikus, Heinz Edelmann volt. A divatos stílus praktikus is volt, a figurák karaktere akkor sem „ment el” nagyon, ha sok egymástól független rajzoló animálta, és filozófiát is lehetett köré kerekíteni, legalábbis, ha a nagy láb, kis fej képlet mellé odaillesztjük Jankovics értelmezését: „felhőben a feje, de két lábbal áll a földön.” Az üzenet, a stílus, a filozófia kitalálása mellett a filmrendezés munka is, ami a János vitéz esetében sokak munkájának az összehangolását jelentette. Van egy híres fotó, a Pannónia Vöröshadsereg úti lépcsőjén, a Filmhíradó kamerája előtt állt össze a felvételhez a team, hatvanöt fiút meg lányt számolok meg a képen, valójában több mint kétszer ennyien dolgoztak a huszonkét hónapig készülő filmen (két későbbi híresség, a Macskafogót rendező Ternovszky Béla és A léggyel Ocar-díjat nyerő Rófusz Ferenc egyikük információja szerint épp teniszezni volt).

Akkoriban, a János vitéz forgatása idején ismertem meg Jankovicsot, igaz, még nem személyesen. Láttam reggelenként, ahogy sétálva olvas. Ő a Hűvösvölgy felé, a stúdió irányába ment, én meg Zugliget iránt, az Iparművészeti Főiskola felé – egy darabon közös az út. Hosszúkat lépett és valami könyvbe mélyedt. Fújta a szél az avart, zúgott a forgalom, autók, motorok, buszok, olykor elcsörömpölt az ötvenhatos is. Később láttam büfében, elnöki pulpituson, sőt uszodában is olvasni. Önfeledten, szenvedélyesen, talányosan.

Milyen volt? „… karja erős, tekintete kívánatos, arca oroszlánéhoz hasonló, őbenne az erények bőséges teljességét testének uralkodásra termett alakja is hirdette.” Talán az általa rendezett animációs monda-sorozat „felkonfja” nyomán jutott eszébe Kő Pálnak, a jeles szobrásznak, hogy Jankovicsot kérje meg, állna modellt készülő Károly Róbert szobrához. Mekkora egy király! – aléltak el a kékharisnyák, nota bene: Jankovics a monda-rajzfilmben szerényebb mintát követett, inkább a kódexíró, rajzoló baráttal azonosult, az ő fizimiskájára másolta át saját vonásait. Persze az is illett hozzá, hisz nem csak filmrendező – grafikus, könyvillusztrátor és mesélő irodalmár is volt egy személyben.

Amikor a Pannónia Filmstúdióba kerülve személyesen is megismertem, akkor lett kész a Sisyphusszal. Vajon az épp véget ért mérhetetlen nagy munkától való megszabadulás jelképének szánta? A filmet lezáró többféle „csattanó” közül az, amelyik végül megmaradt – valójában nem is geg – a kőhalomról leugráló apró figura számomra egyértelműen ezt jelzi: be van fejezve a nagy mű, igen… A filmhez méltó munkatársat talált, Jankovics tusrajzait Szalay Edit bátran, könnyű kézzel rajzolta, animálta tovább. Sokan a legjobb munkájának tartják, de mindenképp a legszemélyesebbnek, a kőgörgető erőfeszítést saját hangjával, nyögéseivel, lihegésével kísérte. Megkapta a Zágrábi Animációsfilm-fesztivál első díját és jelölték Oscarra. Valószínűnek tartom, hogy amikor hat évvel később Rófusz Ferenc Oscar-díjat kapott, az ítészek fejében ott pörgött még a Sisyphus. Személyes film, s a művészi alkotásról szóló parabola az 1977-es Küzdők is, a Sisyphus párjaként szokták emlegetni. Az alkotóját visszafaragó szobor az önmagát felemésztő művészi létezés példázata, az életet az alkotás szolgálatába állító küldetéstudaté. Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazták.

1977-ben a Pannóniához tartozó kecskeméti stúdióval együttműködve forgatókönyvíróként, tervezőként, rendező-, illetve társrendezőként fogott bele a Magyar népmesék sorozatba, amely egyéb munkái mellett hol intenzívebben, hol csak mentorként, „szellemi atyaként”, de egész a 21. századig első évtizedéig foglalkoztatta. Az ötlet, hogy a magyar népművészet ábrázolásmódja és a népi gondolkodásmód hagyományaiból táplálkozó tévésorozat elkezdődjék, a kecskeméti stúdiót vezető Mikulás Ferencé volt, s erősen hatott rá a János vitéz népszerűsége. „A János vitéz után igényem támadt arra, hogy amibe hályogkovácsként belesétáltam, azt jobban megismerjem, mert rájöttem, hogy érvényes mondanivalóm van a mesékről. Ez lett az alaptőkém” – fogalmazott a Hollós László által készített Vadkacsa a víz fölött című portréfilmben. Az alaptőkére, vagyis a mesék szimbólumrendszerével, mitikus szerkezetével és asztrológiai vetületével kapcsolatos kutatásokra nemcsak a filmek épültek, de írott és illusztrált könyvek, elemző tévéfilmek, ismeretterjesztő előadások, sőt baráti beszélgetések is, Jankovics ugyanis szenvedélyes társasági emberként mindig szívesen és könnyed stílusban beszélt az őt érdeklő témákról.

A mesékkel kapcsolatos kutatómunka eredménye az 1981-re elkészült második egész estés Jankovics-film, a Fehérlófia. A film a hun, avar és magyar eredetmondákban is felbukkanó Fanyűvőként is emlegetett hatalmas erejű fiú beavatástörténete. Az archaikus meséből kibomló cselekmény a gonosz sárkányfigurák révén a modern kori civilizáció bestiális világáig ível, zárójelenetében már az ökokatasztrófát vetítve előre. A lassan hömpölygő, álomszerű víziókkal, lüktető, folyamatos átváltozásokkal, szimmetrikus és ornamentális kompozíciókkal építkező film ugyan szándéka szerint a magyar identitás erősítését szolgálta, mégis inkább külföldön lett sikeres. Nézőszáma itthon messze elmaradt a János vitéztől (nota bene, mesterségesen is leszorították a forgalmazást, hiszen a Jankovics-féle ciklikusságra épülő filozófia ellene ment a marxista fejlődéstannak), Los Angelesben viszont beválasztották minden idők 50 legjobb rajzfilmje közé. A siker némi elégtételt jelentett az Amerikában „eldugott” János vitéz után (a Hanna-Barbera állítólag azért vette meg a forgalmazás jogát, és azért nem mutatta be, hogy egy versenytárstól megszabaduljon), s máig ez Jankovics Marcell nemzetközileg legmagasabban jegyzett alkotása.

A rendkívül gazdag és többnyire sikeresnek is mondható pálya legfájóbb hiátusa a Biblia. A Fehérlófia utáni időkben amerikai megrendelésre készült volna, illetve el is készültek a sorozat forgatókönyvei, látványtervei, leforgatott egy 4 perces, angol nyelvű trailert, és Teremtés címmel egy 10 perces magyar hangú epizódot, aztán, ahogy keserűen fogalmazott, a producernek elfogyott a pénze. Az üzletember a rendszerváltás táján váratlanul felszívódott. Izgalmas transzformációk, M.C. Escher műveihez hasonló metamorfózisok, sodró, lüktető jelképiség, édeni dekorativitás. Főmű lehetett volna, s bizonyára Jankovicsot is tovább izgatta a megszakadt munka, mert még tavaly is, amikor egy újság riportere arról faggatta, mit vinne magával, ha a járvány miatt karanténba kényszerülne, a Bibliát nevezte meg, hogy a film tervezése során megfejtetlenül maradt részekkel tovább foglalkozhasson.

Miközben a Bibliára koncentrált, ahhoz kapcsolódva, de aligha pótcselekvésként kezdett töprengeni Az ember tragédiáján. Az első forgatókönyvet 1983-ban írta, a gyártás 1988-ban kezdődött, de a gazdasági recesszióval és a filmfinanszírozás átalakulásával járó gondok miatt szakaszosan haladt. Noha az egyes részeket önállóan is bemutatták, a teljes film csak 2011-re készült el. Majdnem harminc év, melynek során jókora változások zajlanak a filmes világban, de Jankovics életében is. Vezető értelmiségi, sőt közéleti szereplő lesz: a Pannóniafilm igazgatója, az NKA elnöke, a Duna Televízió egyik alapítója, tag, majd tiszteletbeli elnök a Magyar Művészeti Akadémián, az Iparművészeti Egyetem DLA fokozatú magántanára. Vajon eszébe jutott-e Van Tromp mester hasonlata a virágról virágra szálló lepkékről? A teljességhez tartozik, hogy Lékiratok című önéletrajzát írva sikerült megfejtenie az asztrológus álnevét: „félig magyarul értendő: Van Tromp = csalás van”, s hogy jobban értsem, egyszer nekem is elmagyarázta, miközben az optikai illúziók kapcsán szóba került a trompe-l'œil, vagyis a szemfényvesztés fogalma. Hogy a rendszerváltás eufóriája nem lehetett maradéktalan, arra az 1992-es Prometheus figyelmeztet. A Sisyphusszal és a Küzdőkkel trilógiát alkotó mitologikus sorsdráma hőse kezében a hegycsúcson lobogó fáklyaként megkapott tűz apró parázzsá hamvad, mire leér vele, s ahogy fogy a fény, úgy sorvad maga is el.

A meg-megakadó Tragédia készítése közben, 2002-ben fejezte be Ének a csodaszarvasról című harmadik egész estés filmjét, ahogy fogalmazta, a magyar ősmítosz asztrálmitológiai interpretációját. Könyvei, értekezései és tanulmányai révén ekkorra már tudós művelődéstörténészként is jegyezték, s egyre nagyobb lett a rajongók tábora, de sarkos fogalmazásai miatt kezdtek megjelenni a szkeptikusok is. A történelem a mesék, a mondák és a mítoszok mentén jobban fölfejthető, mint a hiányos történeti dokumentumok alapján, állította, azt meg, hogy csillagképek is rendelhetők melléjük, régóta kutatta. 1985-ben jelent meg első, a témához kapcsolódó esszéje (Csodaszarvasmonda a csillagos égen), de a Lékiratokból tudható, korántsem akkor kezdte érdekelni a téma. „Arról van szó benne, hogy népünk eredetmondája is bizony ott sziporkázik csillagos előadásban az éjszakai égen” – fogalmazott.

Az Ének a csodaszarvasról már jórészt computerrel készült, és a technikai változások hatása a le-leálló, majd újra lendületet kapó Tragédián is követhetők. Amikor elkezdte, jószerivel azt sem tudtuk, mire való a computer, a film utolsó részeire pedig nélkülözhetetlen segédeszközzé vált. Szerencsére csak segédeszközzé, ami a látványvilágot nem befolyásolta túlságosan. A film eklektikus világát a történet logikája indokolta. A különböző történelmi korokban játszódó színek az adott időszak jellemző stílusában készültek, és Jankovics olyan kollégáira osztotta a látványtervezői feladatot, akik konyítottak valamelyest az adott stílushoz (én például a prágai és a párizsi szín régi metszet-imitációit rajzolhattam).

A technika változásai nem csak a filmkészítésre hatottak, de a filmnézési szokások is átalakultak. Az ember tragédiája, ez a történelmi, vallási, filozófiai utalásokkal, természettudományos és művészettörténeti asszociációkkal terhelt, eszmékkel, ideákkal, szimbólumokkal operáló filmkolosszus talán az első olyan komoly vállalkozása a magyar filmes szcénának, amely tudatosan apellál a megváltozó filmnézési szokásokra, arra, hogy nemcsak, sőt elsősorban nem moziban nézzük a filmeket, hanem képernyőn, ahol mód van a film megállítására, többszöri visszanézésére és személyre szabott értelmezésére. Hogy Jankovics úgy véli, joga van a műfaji korszerűsítésére, az a Tragédiából egyenesen következik. Madách metafizikus darabja sem színpadi mű, noha ezerszer be lett mutatva, valójában könyvdráma, ami olvasva, az olvasást megakasztva, újrakezdve, előre hátra lapozva él csak igazán. Miért van, hogy azokhoz a bizonyos a hűvösvölgyi könyvsétákhoz, amiről a dolgozat elején írtam, épp a Tragédiát képzelem Marcell kezébe?

Noha Az ember tragédiája a maga enciklopédikus összefoglaló jellegével az életmű lezárására is méltó lett volna, egy jelentős – sajnos posztumusszá vált darab – még bemutatóra vár. A Toldi. Arany János művét illusztrálta már, és az Arany-év kapcsán kiírt pályázat nyerteseként kapott lehetőséget, hogy tévé-sorozatot forgasson belőle. A sorozat kész, a beavatottak látták is, év végén tervezik bemutatni. Az epizódokból összefűzött anyag koncepciója is megvan. Jankovics Marcell ötödik nagyjátékfilmje lesz. Jankovics Toldi Miklósa „aranyhajú”, kell-e magyarázni, hiszen naphérosz. Arany János is sokat tudott erről – írja blogján a rendező, sorra véve a hónapok száma szerint 12 énekre tagolt mű asztrálmitológiai szempontjait, csillagtörvényeit. Sok évvel ezelőtt, az Ahol a madár se jár című tanulmánykötete bevezetőjében írta: „Valaki – mérvadó személyiség! – egyszer azt mondta rólam, hogy állandóan úton vagyok a népmesék és a csillagos ég között.” Most épp távolodni látszik az égi pólus iránt, ám a minden filmjét éltető körkörösség, az animációkban lüktető örök visszatérés szerint ezt tekintsük időlegesnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 04-08. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15007