Film / RegényDonald Ray Pollock: Mindig az ördöggelKözépnyugati PsychoSzabó G. Ádám
A dél-ohiói gótikus regényben a gonosz nemcsak vallási természetű. Teherfuvarozóként és kétkezi munkásként húzott le 32 évet a Meade Papírgyárban Donald Ray Pollock – szülővárosa, Knockemstiff egy életre elegendő élményanyaggal látta el. Megoszlanak a vélemények arról, honnan kapta a nevét a dél-ohiói település. Egyesek kocsmai bunyót, mások az érleletlen whisky gúnynevét említik, de általában a férjét hűtlenségen kapó asszonynak sajátosan („Knock ’em stiff!” = „Verd szarrá!”) reagáló pap esetét fogadják el. 2008-as novellagyűjteménye után regénye, a Mindig az ördöggel is hasonló stiláris és tematikai fordulatokból építkezik. Pszichózisoktól sújtott, kilátástalanságba merült embereket követ az író: páriái kitörölhetetlen traumákat cipelnek, passzivitásuk csak tovább hizlalja lappangó démonaikat. Vallási fanatizmus, szexuális frusztráció, a háború elmeroncsoló utóhatása – Pollocknál a gonosz sötét impulzusaink örökérvényű metaforája, regénye a mentális betegségek érzékletes rajza. Generációról generációra öröklődnek a kínok, a Mindig az ördöggel kiemelt témái az apáról fiúra szálló erőszak és vallási téboly. A 18 éves Arvin Russellt és mostohahúgát, Lenorát e nyugtalanító örökség köti össze – előbbire mérhetetlen agressziót, a csendes-óceáni frontról hazahozott Lugert és az erdei fohászkodás bizarr szokását hagyományozza az apja (a gyermek épp e beteges ceremónia helyszínén esik át beavatási rítuson és érik férfivá), a lány szintén terhelt családból származik: anyjával a halottak feltámasztását vizionáló férje végzett. A Mindig az ördöggel szerzője legalább annyira ügyel egy boltosra vagy egy kertészre, mint a főszereplőkre, Pollock a legutolsó mellékalaknak is kellő mélységet ad. Anyakomplexus béklyóz két másik figurát – a pedofil lelkész, Teagardin, valamint a feleségével, Sandy-vel autóval portyázó, stopposokat gyilkoló, majd az áldozatokat lefotózó, halálművészként ténykedő Carl is a sötét múlt árnyékában őrlődik. A helyi kiskirálynak szívességeket tevő, választásra készülő Bodecker seriff, vagyis Sandy bátyja és a Russell-famíliát kizsákmányoló ügyvéd is helyet kapnak a Ross megyét, Nyugat-Virginiát, Floridát érintő sátántangóban: Pollock a hatalommal való visszaélést és a beletörődést a lélekrontó nincstelenségbe egyaránt keményen bírálja. A Mindig az ördöggel töredezett elbeszélésmóddal operál. Vignettákból álló kaleidoszkóp-struktúrája a karakterek nézőpontjai között oszcillálva ábrázolja az eseményeket, így a szétesett, ösztönszerű kisemberek világképét is testközelbe hozza. Zömmel beteg figurái nem urai a tetteiknek, a regény szereplői gyakran puszta véletlenségből keresztezik egymás útját, vagyis nincs olyan szervezőelv sem a sztoriban, sem a karakterek életében, amelynek révén tisztában lehetnének azzal, mit és miért cselekszenek. Nem célirányosan haladnak, össze-vissza bolyonganak, oda a nagy narratívákba fektetett bizalom: a Mindig az ördöggel a győztes, de rettenetes lelki sérüléseket okozó II. világégéstől jut el a vietnami offenzíva kudarcáig, tehát a privát sík mellett történelmi nyomatékot is kap e 20 évnyi, kollektív poszt-traumatikus stresszt árasztó történet. A súlyos gyötrelmeken csupán Arvin sorsa enyhít, Pollock felnövéstörténetként szövi a fiú történetszálát: megtanulja irányítani a dühét, van munkája, így reménye egy szebb jövőre. „Proligótikaként” címkézett regényében Donald Ray Pollock mintha több előképre is visszatekintene. Carl és Sandy céltalan mészárlásba fulladó utazása a Hidegvérrelt idézi, Roy (Lenora apja) és tolószékes unokatestvére, Theodore a Godot-ra várva Vladimirjének és Estragonjának hasonmásai, Lee Bodecker mintha Jim Thompson noirjaiból (A bennem élő gyilkos, Lélekszám: 1280) lépne elő. A Mindig az ördöggel leginkább a Raymond Carver-féle (Befognád, ha szépen kérlek?, Rövidre vágva) piszkos realizmus epizodikusságához és minimalizmusához, valamint a Winter’s Bone-t jegyző Daniel Woodrell középnyugati gótikájához köthető. Cinikus humora, káromkodásai a szereplők nyomorúságát emelik ki és a déli irodalom nagyjainak (William Faulkner, Flannery O’Connor) prózája is nyomot hagyott rajta – Pollock legutóbbi írása, a The Heavenly Table az életmű méltó folytatása. Libri Kiadó, 2013.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
