KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2020/november
JIRI MENZEL
• Bikácsy Gergely: Szeszélyes nyarak Jiří Menzel (1938-2020)
ÚJ RAJ
• Barkóczi Janka: A gonosz banalitása Új raj: Mohammad Rasoulof
• Vincze Teréz: Örökidőben Roy Andersson: Történetek a végtelenségről
LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG
• Szabó G. Ádám: Álomnovella Párkapcsolati víziók
• Bóna László: A mű egésze A Twin Peaks mitológia – 1. rész
KULTUSZMOZI
• Varga Zoltán: Belebújni Hitchcock bőrébe Psycho 60: Beszélgetés Végh „Vozó” Zoltánnal
• Nagy V. Gergő: Csak mulandó álom Kultmozi: McCabe és Mrs. Miller
• Pálos Máté: Csak mulandó álom Kultmozi: McCabe és Mrs. Miller
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Megyeri Dániel: Ó, apám, merre visz az utam? Chris Ware: Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth
AZ ANIMÁCIÓ MESTEREI
• Varga Zoltán: Egy amerikai rajzfilmes Prágában Gene Deitch (1924–2020)
ALTERNATÍV TÖRTÉNELEM
• Kránicz Bence: Az ártatlanság vége Összeesküvés Amerika ellen
• Huber Zoltán: Túl szép igaznak Ian Brennan – Ryan Murphy: Hollywood
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Csa-csa-csától az operáig Beszélgetés Jancsó Nyikával
• Gelencsér Gábor: Veszkelődés Beszélgetés Gothár Péterrel
• Soós Tamás Dénes: Erdő mellett Beszélgetés Felméri Cecíliával
• Kovács Kata: Körbe-körbe Spirál
• Kovács Bálint: Mesediktatúra Visszatérés Epipóba
FESZTIVÁL
• Fekete Tamás: Rövid találkozások Friss Hús
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Marlowe macskája Pápai Zsolt: Hollywoodi Reneszánsz
• Schubert Gusztáv: Marlowe macskája Pápai Zsolt: Hollywoodi Reneszánsz
• Zalán Márk: Ötödik típusú találkozás Steven Spielberg filmjei
FILM / REGÉNY
• Szabó G. Ádám: Középnyugati Psycho Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel
• Roboz Gábor: Napfény sehol Antonio Campos: Mindig az ördöggel
KRITIKA
• Pályi András: A rendszer karmai közt Sarlatán
• Baski Sándor: Elvetélt remények Lufi
• Benke Attila: Hungarofuturizmus Lichter Péter: Barokk Femina
MOZI
• Vajda Judit: Nyílt titkok
• Baski Sándor: Fortuna istennő
• Kovács Patrik: Napsugár
• Benke Attila: A becsületes tolvaj
• Kovács Kata: David Copperfield rendkívüli élete
• Huber Zoltán: Tulajok
STREAMLINE MOZI
• Teszár Dávid: Égető múlt
• Huber Zoltán: Elkeverve
• Pethő Réka: Enola Holmes
• Kovács Kata: Cukorfalatok
• Alföldi Nóra: A fiúk a bandából
• Tüske Zsuzsanna: Bűvölet
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A vadnyugat varázsa

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Látszat és valóság

Párkapcsolati víziók

Álomnovella

Szabó G. Ádám

Az ezredforduló éveiben négy izgalmas szenvedélyfilm is követte Hitchcock Szédülését: mindegyikben a bizonytalan identitás rombolja le a valóságot és a szerelmet.

 

Saskiának és Roxane-nak

 

Torben Grodal az elbeszélő szerkezetek két formáját különíti el a Moving Pictures harmadik fejezetében (A fikció műfajtipológiája, Metropolis, 1999. ősz). A hagyományosabb, cselekményes elbeszélésmód külső célokra irányul és a karakterekkel való azonosuláson nyugszik. A másik struktúra mentális-belső világokat tár fel és nem a szereplők tettei, hanem gondolataik és érzelmeik dominálnak benne. A spanyol Vörös mókus (La ardilla roja, 1993), a kanadai Exotica (1994), a japán Élet (Vital, 2004) és a dán Csak egy szerelmesfilm (Kærlighed på film, 2007) felépítését az utóbbi kifejezéstípus jellemzi. Megbízhatatlan elbeszélőkaraktereik perspektívája hiányos, így a rájuk váró nehéz helyzeteket képtelenek megfelelően észlelni, egyedül maradnak tünékeny impresszióikkal.

 

Perverz történetek

Hallucinációk, víziók, álmok uralják Médem, Egoyan, Tsukamoto és Bornedal összetett jelentésrétegű, posztmodern szerelmi történeteit. Centrális motívumuk a manipuláció és az identitásválság: a Vörös mókus, a Csak egy szerelmesfilm, illetve az Élet közös nevezői a diszfunkcionális párkapcsolatok, a baleset és az amnéziathriller-tematika, a japán dráma kivételével a férfialakok kiszolgáltatott nők személyiségének befolyásolásával próbálnak előnyös helyzetbe kerülni. Spirituális, egzisztencialista filozófiából merítő, az európai iskola mentális utazásaira rímelő filmeket látunk. A Vörös mókus olyan, mintha David Lynch remake-elné A vasmacska kölykeit. Jota, az egykori rocker képtelen túllendülni a barátnőjével való szakításán, így a motorbalesete miatt emlékezetét vesztő Sofiának új nevet és életet, pontosabban az ex-szerető személyazonosságát hazudja. A csalóka című Csak egy szerelmesfilmben – amiben a négyesből egyedül van noirokból ismerős narrátor, és ami a nemek cseréjével egy újabb romantikus vígjátékot, az Aludj csak, én álmodomat formálja újra – Jonas, a napjait unalmasnak érző, életközépi válságban szenvedő bűnügyi fotós a rá telepedő nyárspolgári kötöttségektől szabadulna. Ironikus módon egy roncstelepen jut döntő elhatározásra és ragadja el a libidója: egy autóbaleset után emlékezetkiesésben szenvedő gazdag örököslány, Julia Délkelet-Ázsiába szakadt barátja, Sebastian bőrébe bújik. Mindkét film erős kritikával illeti a toxikus maszkulinitást: noha a Vörös mókus férfi főszereplője öngyilkosságra készül, Sofia megtévesztésével átlép egy határt, a Bornedal tragikus románcának főfigurája kényelmes családi életet szorítja háttérbe egy végzetes hazugságért. (A szüzsét a feleségét elhagyó direktor élményei inspirálták: szerzői kommentárja részeként Jonas kislányát saját lánya, Fanny játssza.) Médem és Bornedal figyelme morálisan instabil férfiakra irányul, ugyanakkor hősnőiket is komplexen vizsgálják. Habár Sofía – akit Jota régi szerelme után Lisának nevez el – látszólag passzív áldozatfigura, mind inkább emancipált nő lesz, aki egyre jobban manipulál a háttérből, vagyis ő is kérdőre vonható tettekre ragadtatja magát, míg vele szemben Julia kétes jellemű férfiak lelki tortúrába és testi bántalmazásba csúszó játszmáira van utalva.

Önmagukat sem ismerik eléggé a Vörös mókus, az Exotica, az Élet és a Csak egy szerelmesfilm elidegenedett antihősei, így alfahímekből sodródó underdogokká válnak. Egyre nehezebb számukra a harmónia birtoklása és a partnerek megértését segítő párbeszéd, vagyis önpusztító karaktereket látunk, pontosan ezért indokolt a műveken végigvonuló erőteljes szubjektivitás. Legfeljebb az álmaikba, benyomásaikba kapaszkodhatnak a támpontok híján bolyongó alakok, akárcsak a freudiánus Álomnovella külön utakon járó Fridolin doktora és Albertine-je. A Vörös mókus a bécsi dekadencia után a Franco-rezsimet követő periódusba kalauzol és épp a kisregényt Tágra zárt szemekként adaptáló Stanley Kubrick egyik kedvence volt, míg a Csak egy szerelmesfilm szuggesztív halálfilmként a félreértések végjátékáról regél. Kék, fotókkal, hangszerekkel teleaggatott falak szorításában búslakodik Jota, míg Sofía/Lisa az őt üldöző barátja, Félix és új partnere közül kénytelen választani a rá törő rémálomban. Juliát a vietnami tartózkodás nyirkos, fülledt délibábjai tartják rabságban, illetve kényszerítik vergődésben, nyögésekben kivetülő mozdulatlanságra, vagyis Médem és Bornedal románcai töredezett vágóképekkel, hipnotikus, révületet okozó technikával, a személyiségcsere és a negatív emlékek révén pedig skizofrén állapotba hajszoló hangulattal reflektálnak a belvilág ingatagságára.

Háromszög-relációt ábrázol a Vörös mókus és a Csak egy szerelmesfilm, míg az Exotica és az Élet duójában az önkeresés, a boldogságvágy és a gyógyulás a központi témák. Gyászmunkáról szól Egoyan melodrámája: az adóellenőr Francis lánya, Lisa meggyilkolása óta ugyanattól a táncosnőtől, Christinától rendel asztali táncot. (Mia Kirshner alakítja, aki később a De Palma-féle Fekete Dália címszereplőjét, vagyis azt az elérhetetlen Nőt keltette életre, akiben a regény szerzője, James Ellroy saját, meggyilkolt anyja alteregóját látta.) Lassan, apró részletekből sejlik fel a karakterek múltja, a direktor nem véletlenül hasonlítja emocionális sztriptízhez a férfi visszapillantásait és a lány vetkőzését. Christina iskolásuniformisba bújik, így Francis testileg is életre próbálja kelteni Lisát: traumája feldolgozásához használja nabokovi fétisként a nőt, akit szintén fogva tartanak gyerekkori sérelmei. Velük szemben Eric, a táncosnő barátja rendkívül féltékeny, mérgező férfiasságától sújtott DJ, aki egy alkalommal intrikát bevetve szabadul meg Francistől – vagyis egy olyan férfitól, akinek eszében sincs meghódítani a szeretőjét, hanem csak begyakorolt szerepjátékok révén próbál enyhíteni szánalmas vegetálásán. Bonyolult kapcsolatrendszer épül Egoyannál: az Exoticában kibírhatatlan veszteségeket szenvedő, többszörösen hátrányos helyzetű karakterek tűnnek fel. A nightclub Eric által teherbe ejtett és anyja peep show-örökségét cipelő tulajdonosnője, Zoe részben ilyen, csakúgy, mint Thomas, az adóellenőr illegális üzelmeket folytató ügyfele, Francis unokahúga (akit a főszereplő vérfertőzőn Lisa babysitterének nevez ki, így Christina régi életét kénytelen utánozni) és rokkant, feleségét elszerető bátyja pedig szintén a revizor bánatának elszenvedői. A Vörös mókus és a Csak egy szerelmesfilm viszonyaihoz képest Egoyan kaleidoszkóp-dramaturgiával beszél tönkrement életekről, a hétköznapokba beszivárgó, illetve befolyásoló emlékekről.

Rémdrámának hinnénk az Életet, Tsukamoto azonban gyengéd szerelmi tragédiává formálja a testhorrort ígérő alapszituációt. A barátnője, Ryoko halálával végződő autóbaleset után Hiroshi, az amnéziás orvostanhallgató egy nap elhunyt szeretője tetemével szembesül a gyakorlati órán. Innentől a történet bizarr rituáléba torkollik: a memóriazavaros Hiroshi hiába boncolja fel halott barátnőjét, pszichéjében egyre távolabb vetődik tőle. Ijesztő ellentmondásra épít az Élet: Hiroshi próbál tovább létezni szerelme halála után is, ám számára ez lehetetlen, folyton visszarántja Ryoko sosem materializálható emléke. A patológiás gyász, valamint a betegsége miatt a fiú egyre kevésbé érzékeli a valóságot és végül átzuhan a tudathasadásos látomások birodalmába. A rendező Hiroshi és Ryoko baleset előtti, abnormális kapcsolatát is ábrázolja. A pár fojtogatásban leli örömét, vagyis a japán újhullám szexuális frusztrációi bujkálnak az érzékeny képsorok mögött: a főszereplő ugyancsak szadomazochista rítusra kényszeríti új szeretőjét/csoporttársát, Ikumit, de az Élet arra is rávilágít, hogy a főfigura akkor sem gyakorol kontrollt a mindennapjai felett, amikor saját és barátnője szüleivel keresi a közös hangot.

Sorspuzzle-ként is értelmezhetőek ezek a filmek, a főbb szereplők gyakran egyes mellékkarakterek érzelmeinek elárulásával, voyeurökként igyekeznek érvényesülni. A Vörös mókus Félixe egy homoszexuális orvosnál és benzinkutas partnerénél érdeklődik Sofíáról, a lány pedig épp a szóban forgó doktor húga. Jota és Sofía/Lisa sajátos viszonyára (melynek során roppant árulkodó tett a hősnő leskelődése egy bukósisak vagy egy wurlitzer üvegfelülete mögül) leszbikus pincérnők tekintenek gyanakvással. Francis Thomast készül felhasználni az Eric elleni revansához, mire a konferanszié bevallja, ismerte a főalak elhunyt lányát. Az acsarkodó férfiakat a Christina iránt érzett vágyuk és voyeur-szenvedélyük fűzi össze, Zoe különterme áttetsző ablakú, míg Eric egy emelvény mögül tartja szemmel a vendégeket. Az Élet destruktív szerelmek sora (megcsalás, öngyilkosság is helyet kapnak benne), a Csak egy szerelmesfilmben a Sebastiannak hitt Jonast a Tavasz I. tételére invitálják kastélyukba Julia arisztokrata rokonai, majd a főkaraktert a triáddal ujjat húzó Sebastiannal tévesztik össze a kínai gyémántcsempészek.

A szex, a tánc és az erőszak révén a testreprezentációs stratégia is fontos. Médem, Egoyan, Tsukamoto és Bornedal a Szédülés alapdilemmájára, elhunyt vagy eltűnt nők képzeletbeli feltámasztására kínálnak variációkat, vagyis Jota, Hiroshi és a többiek önigazolást gyártva, vágyképekkel olyanná idealizálják választottjaikat, amilyenek már sosem lehetnek. A Vörös mókusban mágikus realizmusba és buñueli szürreáliába futó víziók fokozzák Jota és Lisa szeretkezéseit, az Exotica sztriptízesztétikájára az Élet testi-lelki mélymerülése, valamint a Csak egy szerelmesfilm hűvös szürkében fotografált kórházi aktusa felelnek. A filmek tudatosan keverik a hangnemeket és a zsánereket: a Vörös mókusban a hazugságokon alapuló szex az erotikus románc alműfaji megfelelője, frivol snittjein akasztófahumor borzolja a kedélyeket, az Exoticában jól megfér egymás mellett a pszichoszexuális karaktertanulmány és a könnyfacsarás, a Csak egy szerelmesfilm szociodrámaként, fekete komédiaként és fatalista noirként cseng le. A négy melodráma elveti a konvencionális történetmesélést, kaotikus flashbackjeik, színorgiájuk, zaklatott vágástechnikájuk a figurák kusza érzelemvilágába transzportálnak, így cselekményorientált fabula helyett tudattalanunk káoszába érkezünk.

 

A mélység vonzásában

Lírai-asszociatív képalkotásuk erős szimbólumrendszert alapoz meg: a Vörös mókusban tengermélybe zuhanunk, Médem orfeuszi alászállása (amit a Csak egy szerelmesfilm nyíltan meg is idéz) mediterrán kirándulás. Visszatérő elem a szenvedélyt és halált egyszerre reprezentáló vörös szín beemelése. A cím vöröse Jota és Lisa vakációjának helyszínét is felidézi, miképp a saját arcából ollóval húst nyeső, autós ámokfutóként egy járókelő karját csonkító szerető, Félix sportkocsijához vagy a madridi állatkertben gondozóként ténykedő Sofía/Lisa overálljához is ez a szín társul, valamint Jota együttesének neve (Las Moscas = Legyek) és a férfi zenekaros pólója is jelképesek. Az Exotica kék neonfénnyel ragyog az éjszakában, a neurózisokkal terhelt jelent egy repetitív mezei beállítás múltbéli áttűnése szakítja félbe és ugyanez ad vizuális kulcsot a figurák kapcsolatához. Fekete-fehér autóbaleset-pillanatkép, illetve egy gyárkéménysnitt festik le Hiroshi mentális száműzöttségét a való világból, idilljét Ryoko tengerparti homokban lejtett tánca, akrobatikus balettmozdulatai húzzák alá, gyönyörét esőcseppek, növények, zöldellő lombok, virágszirmok, fák halmában zajló pucér ölelkezés nyomatékosítják. Az Elisa című Alberto Iglesias, Txetxo Bengoetxea-rocknóta felcsendülése (Vörös mókus – Jota a bandájában zenélő kedvesről nevezte el a számot, de a rádiós kívánságműsorban ismételt Let There Be Love című Nat King Cole-sláger is sokat elmond a doktor-benzinkutas nexusról), a Christina egyik vetkőzését kísérő Everybody Knows Leonard Cohentől és Mychael Danna indiai shehnai-futamai (Exotica) ugyancsak találóak. Chu Ishikawa avantgárd szerzeményei, a da Vinci inspirálta anatómiai rajzok halk grafitceruza-susogása (Élet) és Joachim Holbek keserédes melódiája (Csak egy szerelmesfilm) szintén egy érzékszerveket megbabonázó univerzumba repítenek, akárcsak az operatőrök, Gonzalo F. Berridi (Vörös mókus), Paul Sarossy (Exotica), a képfestőként is remeklő Tsukamoto és Dan Laustsen (Csak egy szerelmesfilm) teljesítménye.

„A titkolózás látószögünk elvesztésének kockázatával jár, mert az általunk teremtett rejtély egyre inkább lefoglalja a figyelmünket.” – nyilatkozta Erik Skjoldbjærg, a norvég Álmatlanság rendezője. A Vörös mókus, az Exotica, az Élet és a Csak egy szerelmesfilm szintén titkokon, rejtélyeken elmélkedő fabulái a rendezett helyek és az utópisztikusnak vélt új környezet feszültségét sem hagyják figyelmen kívül. Jota, Francis, Hiroshi és Jonas nem szocio-vagy pszichopaták, csupán rossz döntéseket hozó mindennapi figurák, akiket egy gyenge pillanat kényszerít valóságuk elhagyására és közegük átformálására. Médem napfényes Baszkföldjén egy lelki abúzust átélő házaspárra, incesztusba hajló szerepjátékot űző gyerekeikre, valamint egy szerelmi bánatban szenvedő idősebb asszonyra hat dezorientáló erővel Jota, Lisa és Félix tépelődése. Akárcsak az Exotica, az Élet és a Csak egy szerelmesfilm, a Vörös mókus is működésképtelen famíliát ábrázol, ezen kívül a rendező a La Movida Madrileña (lásd: Iván Zulueta, Pedro Almodóvar) drogba, AIDS-be fulladt ellenkulturális utóhatását és a szexuális szabadság illúzióját is felidézi. Bornedalnál Jonas nemcsak a családja széthullását éli meg, kollégái is sanda pillantásokkal méregetik: barátai egy emberi agyon böknek rá, hol fészkel a szerelem gócpontja. Thrillerként, krimiként nehéz kategorizálni e mozikat, film gris, vagyis az átlagemberek passióját dokumentáló „szürke noir” pontosabb megnevezés. Az őrült szerelem témája amour noirként tételezi a négyesfogatot, de megszállott fikciókként is elemezhetők, mivel a főszereplők képtelenek célirányosan cselekedni, pórázon tartott tetteik kényszeressé válnak. Király Jenő úgy érvel a Kék bársony kapcsán, ha egy detektívnek nem hivatása, akkor szenvedélye a nyomozás – a Csak egy szerelmesfilmben Jonas a rendőrség kötelékében dolgozik, ám önmaga áldozataként csúszik ki a kezéből az irányítás. Pozícióvesztésüket, esetleg annak visszaszerzését a filmek befejezése is tükrözi, Médemtől Bornedalig élet és halál stációi jelennek meg: a Vörös mókus szappanoperai túlzással és egy újjászületett Jota-Sofía-kapcsolattal vált happy endbe (összhangban az Álomnovella végül egymásra találó házaspárjával), az Exotica kínjai megbocsátással végződő férfimelodrámai zárlatban oldódnak fel. Az Élet szomorú fináléjában Hiroshit maga alá temeti a rá telepedő óriási fájdalom és Ryoko fals örömemlékének rabja marad („Az élőkkel nem foglalkozol, csak a halottakkal?” – veti a fiú szemére egy ponton Ikumi), a Csak egy szerelmesfilm esőt, vért, sötétséget összemosó keretes szerkezetében a saját halálát az Alkony sugárút modorában kommentáló, felesége sikolyát hallgató Jonast látjuk, akit épp akkor ér gyilkos lövés, amikor kibékül a nejével és egyenesbe jönne az élete.

*

A Vörös mókus, az Exotica, az Élet és a Csak egy szerelmesfilm a „szerzői elmélet” alapján is vizsgálhatók: rendezőik újra és újra szembenéznek az őket gyötrő kérdésekkel. Médem szexualitás és asszociatív képrombolás iránti affinitása tetten érhető A szex és Lucíában, az autóbalesetben elhunyt húgának, valamint depressziójának emléket állító Ana bekattanvában, illetve az Egy éjszaka Rómában című queer filmben, míg az egymásba gabalyodó véletlenek Az Északi sarkkör szerelmeseit előlegezik meg. Atom Egoyan kulcsfogalmai a videókép (Családi mozi, Naptár), az erotikus thriller-narratíva (Chloe), a traumafeldolgozás (Eljövendő szép napok) és sebeket feltépő emlékezet (Felicia utazása, Emlékezz!). A hol nyíltan szexuális (Júniusi kígyó), máskor testroncsolással sokkoló (Tokiói ököl) vagy lelkileg megterhelő (Ölés) háromszögviszonyok ábrázolása tsukamotói specialitás. Bornedal főtémája a mindent átható halál az Éjféli játszmában, a Dina vagyok-ban és a Szabadíts meg minket a gonosztól!-ban.

Természetesen korántsem az ezredforduló leleménye a pusztulást és a szerelmet összeházasító, percepciónkat megvezető szenvedélyfilm. Fritz Lang, a nūberu bāgu kultikus alkotásai, a Jerzy Skolimowski dirigálta Mélyvíz, annak minimalista párdarabja, a Négy éjszaka Annával, az osztályellentétet, nyomozást ábrázoló, nekrofíliára utaló, a cinéma du look-irányzathoz tartozó Holdfény a csatorna felett, az aranytojás-hasonlattal élő Nyomtalanul, a plátói szerelmet veszélyes megszállottságba fordító Monsieur Hire jegyessége és a Médem, Egoyan, Tsukamoto, Bornedal-vallomások között párhuzam vonható. A Vörös mókus, az Exotica, az Élet és a Csak egy szerelmesfilm – a Michael Haneke, Lars von Trier, Gaspar Noé, Nicolas Winding Refn és Bruno Dumont-féle „szadomodernistákkal” némi rokonságot ápolva – a bennünk lüktető intimitást és nyers ösztöneinket hozzák felszínre.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/11 14-18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14691