KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2020/november
JIRI MENZEL
• Bikácsy Gergely: Szeszélyes nyarak Jiří Menzel (1938-2020)
ÚJ RAJ
• Barkóczi Janka: A gonosz banalitása Új raj: Mohammad Rasoulof
• Vincze Teréz: Örökidőben Roy Andersson: Történetek a végtelenségről
LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG
• Szabó G. Ádám: Álomnovella Párkapcsolati víziók
• Bóna László: A mű egésze A Twin Peaks mitológia – 1. rész
KULTUSZMOZI
• Varga Zoltán: Belebújni Hitchcock bőrébe Psycho 60: Beszélgetés Végh „Vozó” Zoltánnal
• Nagy V. Gergő: Csak mulandó álom Kultmozi: McCabe és Mrs. Miller
• Pálos Máté: Csak mulandó álom Kultmozi: McCabe és Mrs. Miller
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Megyeri Dániel: Ó, apám, merre visz az utam? Chris Ware: Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth
AZ ANIMÁCIÓ MESTEREI
• Varga Zoltán: Egy amerikai rajzfilmes Prágában Gene Deitch (1924–2020)
ALTERNATÍV TÖRTÉNELEM
• Kránicz Bence: Az ártatlanság vége Összeesküvés Amerika ellen
• Huber Zoltán: Túl szép igaznak Ian Brennan – Ryan Murphy: Hollywood
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Csa-csa-csától az operáig Beszélgetés Jancsó Nyikával
• Gelencsér Gábor: Veszkelődés Beszélgetés Gothár Péterrel
• Soós Tamás Dénes: Erdő mellett Beszélgetés Felméri Cecíliával
• Kovács Kata: Körbe-körbe Spirál
• Kovács Bálint: Mesediktatúra Visszatérés Epipóba
FESZTIVÁL
• Fekete Tamás: Rövid találkozások Friss Hús
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Marlowe macskája Pápai Zsolt: Hollywoodi Reneszánsz
• Schubert Gusztáv: Marlowe macskája Pápai Zsolt: Hollywoodi Reneszánsz
• Zalán Márk: Ötödik típusú találkozás Steven Spielberg filmjei
FILM / REGÉNY
• Szabó G. Ádám: Középnyugati Psycho Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel
• Roboz Gábor: Napfény sehol Antonio Campos: Mindig az ördöggel
KRITIKA
• Pályi András: A rendszer karmai közt Sarlatán
• Baski Sándor: Elvetélt remények Lufi
• Benke Attila: Hungarofuturizmus Lichter Péter: Barokk Femina
MOZI
• Vajda Judit: Nyílt titkok
• Baski Sándor: Fortuna istennő
• Kovács Patrik: Napsugár
• Benke Attila: A becsületes tolvaj
• Kovács Kata: David Copperfield rendkívüli élete
• Huber Zoltán: Tulajok
STREAMLINE MOZI
• Teszár Dávid: Égető múlt
• Huber Zoltán: Elkeverve
• Pethő Réka: Enola Holmes
• Kovács Kata: Cukorfalatok
• Alföldi Nóra: A fiúk a bandából
• Tüske Zsuzsanna: Bűvölet
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A vadnyugat varázsa

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új raj

Új raj: Mohammad Rasoulof

A gonosz banalitása

Barkóczi Janka

Az idei Arany Medve-díjas Nincs gonosz rendezője az iráni filmes hagyomány nyíltan rendszerkritikus vonalát képviseli.

 

Mohammad Rasoulof, miként más iráni rendezők is, megjárta a börtönt. Egy szép napon, miután szabadult, a nyüzsgő nagyvárosi utcán véletlenül szembetalálkozott azzal az emberrel, aki a fogságban kihallgatta. Miután az első sokkból magához tért, követni kezdte a férfit. Kíváncsi volt rá, mit csinál, mivel tölti a napjait valaki, akinek hivatása, hogy fájdalmat okozzon másoknak. Végül azonban csalódnia kellett, mert minél tovább követte őt, a vallató figurája annál hétköznapibbnak, annál banálisabbnak tűnt számára. Rasoulof lassan rájött, hogy hiába adna elégtételt, ha rajta keresztül tanulmányozhatná, esetleg megérthetné a gonoszság természetét, a gonosz ebben a helyzetben valójában nem volt jelen.

A fenti eset a gyakorlatban is igazolja Hannah Arendt tételét a gonosz banalitásáról, így Rasoulof saját tapasztalatából kiindulva, a Nincs gonoszban dolgozta fel a 20. századi morálfilozófia alapvetését. A film, amely a Nader és Simin – Egy elválás története és a Taxi után harmadik iráni mű, amely elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét a Berlini Filmfesztiválon, négyféleképpen beszél ugyanarról, négy történetet mond el olyan emberekről, akik valamiképpen hóhérok lettek, vagy éppen nem lettek azok. Az olykor tanmesei tisztaságú, más pillanatokban inkább kérdésfelvető epizódok a súlyos egzisztenciális témát formai játékossággal ellensúlyozzák. Ahány főhős, annyi stílus, az iráni új hullám hagyományos dokumentarista megközelítésétől a feszült akción át a finom spiritualitásig. Ashkan Ashkani operatőr érdeme, hogy állandóan megújulva, egységesen, mégis sokféleképp nyúl ugyanahhoz, így a vizuális ábrázolás remekül támogatja azt, hogy a film ne csak a gonosz banalitásáról, hanem a banalitás dimenzióiról is szóljon.  

Az első történet hőse a komor, alvásszavarral küzdő Heshmat, aki kötelességtudóan végzi teendőit családja körül. Délután értük megy a munkahelyre, iskolába, együtt bevásárolnak, pizzát vacsoráznak és megvitatják a napi gondokat. Mikor az epizód végén kiderül, hogy a férfi valójában mivel foglalkozik, visszamenőleg is érthetővé válik, hogy miért nem hajlandó személyesen átvenni a havi fizetését, miért küldi maga helyett a feleségét a bankba. Heshmat foglalkozása ugyanis hóhér, aki a reggeli kávé után megnyom egy gombot, amivel egy csapásra kioltja egy tucat elítélt életét.

Ezt követően Pouyát ismerjük meg, aki fiatal katonaként a börtönben teljesít szolgálatot. Kegyetlen éjszaka áll előtte, mert tudja, hogy másnap reggel, életében először, neki kell majd egy kivégzést végrehajtani. Ha megtagadja a parancsot még hosszabb szolgálat és még több szenvedés vár rá, ha megteszi, amire utasítják, soha nem tud majd a lelkiismeretével elszámolni. Végül a legnehezebb, de egyetlen megoldást választja, megpróbál erőszakkal kitörni az erődből, majd örökre eltűnni a hadsereg látóköréből.

A harmadik fejezet hőse nem ilyen bátor, viszont tettéért jutalmul kimenőt kapott. A pár napra elszabaduló katona, Java és jegyese, Nana története szomorú szerelmi história, amelyben a tiszta vidéki lánynak csalódnia kell rajongása tárgyában. Java bűne nem marad titokban, mert aki ellen elkövette, a közössége egyik tekintélyes vezetője volt. A fiatal férfi számot vet lelkiismeretével, vállalja a következményeket, így azonban már sem ő, sem Nana nem lehet boldog soha többé.

Az utolsó rész a legbonyolultabb és egyben a legegyszerűbb mind között. Bahram és felesége a repülőtéren várja unokahúgát, Daryát, aki Németországból látogat haza. A mobilfüggő, pimasz kamasz, aki kedvesen keveri a német és perzsa szavakat, nem sejti, hogy haldokló nagybátyja súlyos titkot szeretne neki elmondani. Bahram ugyanis egyszer régen úgy döntött, hogy nem teszi meg, amire utasítják, vagyis nem hajlandó embert ölni, ennek következményeit pedig nemcsak ő, de egész családja viseli.

 A négy történet szereplői nem ismerik egymást, soha nem találkoztak, de mindannyian olyan társadalomban élnek, ahol a halálbüntetés legális, és ahol az ítéletek végrehajtásáról valakinek gondoskodnia kell. Rasoulofot azonban a jogi vonatkozásoknál jobban érdeklik a lelkiismereti kérdések, hiszen minden történetben azt vizsgálja, hogy a hős hogyan áll saját lelkiismeretével. Van, aki megpróbálja elnyomni a rossz érzéseket, van, aki összeomlik azok súlya alatt, és van, aki inkább a nehezebb utat választja, de nem vesz ekkora terhet magára. A különbség köztük, hogy melyik ponton kezdik el megkérdőjelezni a saját tetteiket, hiszen szigorúan ez az a pillanat, ahol megfordul a sorsuk.

 

Törvényen kívül

A szociológus végzettségű Rasoulof soha nem félt attól, hogy munkáiban élesebb, olykor konkrét politikai gesztusokra reflektáló kérdéseket vessen fel. 1972 novemberében született, csak fél évvel fiatalabb a Nader és Simint és Az ügyfél című filmeket jegyző Asghar Farhadinál, de Farhadival ellentétben, ő az iráni hagyomány nyíltan rendszerkritikus vonalát képviseli. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a nemzetbiztonság veszélyeztetése miatt és a rezsim ellenes propagandában való részvételért 2010-ben őt és Jafar Panahit 6 éves börtönbüntetésre ítélték, valamit határoztak arról, hogy 20 évig egyikük sem hagyhatja el az országot. A döntést hatalmas nemzetközi tiltakozás követte, a börtönévek számát így enyhítették, azonban a két filmes azóta is csak nehéz körülmények között dolgozhat. 

Rasoulof már 2002-ben bemutatott első egész estés filmjében, a dokumentum és fikció között mozgó Hajnalban (Gagooman / The Twilight) is a börtönviszonyokkal és a korlátok közé szorított magánélet kérdésével foglalkozik. A valós helyzetből kiinduló történet hőse egy börtönben ülő deviáns tolvaj, aki akkor kaphat enyhítést, ha jó polgárként végre megállapodik és családot alapít. Ez nyilván nem egyszerű a rács mögül, ezért szintén bebörtönzött édesanyja segít neki, aki meg is találja a megfelelő arát a drogügylet miatt elítélt Fatemeh személyében. Hasonlóan drámai és abszurd a saját élményeken alapuló 2011-es film, a Cannes „Un Certain Regard” szekciójában is díjazott Viszlát (Be omid e didar / Au revoir, 2011), amelynek főszereplőjét, Nourát politikai okokból eltiltják ügyvédi tevékenységétől, ezért úgy dönt, hogy végleg elhagyja Iránt, amihez megpróbál vízumot szerezni. Rasoulof legnyíltabb politikai kiállása mégis a 2013-as A kéziratok nem égnek el (Dast-neveshtehaa nemisoosand), amely A Mester és Margarita legendás mondatát az iráni értelmiségiek ellen 1988 és 1998 között indított tisztogatási akcióval köti össze. A rendezőt itt is a gyilkosságsorozat elkövetőinek személyisége izgatja, akik állami megbízásból kínozzák meg a rendszer ellen leginkább szövegeikben küzdő áldozataikat. Az explicit módon fogalmazó izgalmas thriller több ponton is kötődik a Nincs gonosz témafelvetéséhez, befejezése, amelyben a gyilkos lazán elsétálva beolvad a város zsúfolt forgatagába, egyenesen rímel a legutóbbi filmre.

 

A tér mestere

A Nincs gonoszban, akárcsak a rendező többi munkájában, kiemelt jelentősége van a helyszíneknek. A történetek az első epizód szűkös és zsúfolt tereitől, a kocsibelsőtől, lakástól és étteremtől, a második rész valóságos börtönkörnyezetén és a harmadik fejezetben feltűnő erdő fenséges, zegzugos világán át a befejezés tágas, de kopár vidéke felé mozognak. Ahogy fokozatosan kinyílik a világ, úgy válik egyre biztosabbá, hogy az erkölcsi tekintetben is van választási lehetőség. Miként a mozgásnak is egyre több iránya lehetséges, kiderül, hogy van mód rá, hogy bizonyos helyzetekben nemet mondjunk, bár ennek következményei olykor súlyosak. A táj szimbolikus szerepe Rasoulof más műveiben még ennél is erősebben, direktebben jelenik meg, korai filmjeiben a világ ábrázolása egyenesen szürreálisba fordul.

A rendező második nagyjátékfilmje, A vassziget (Jazireh ahani, 2005) a Perzsa-öbölben játszódik, egy hatalmas, rozsdás tankhajón, ahol különös társaság verődik össze. A hajó népe a térségben élő arab ajkú népesség marginalizálódott elemeiből, hajléktalanokból, csavargókból, balszerencsés üldözöttekből áll. Miniállamukat Nemat kapitány vezeti, aki kemény eszközökkel, a saját elképzelései szerint próbál rendet tartani. Az óriási, süllyedő monstrum világa annyira különbözik minden mástól, hogy annak létezését kívülről nem, csakis belülről lehet felszámolni. A fizikai bomlás poézise jelenik meg a következő műben, a jelképekkel gazdagon átszőtt Fehér mezőkben (Keshtzar haye sepid / White Meadows, 2009) is, amelynek vágója maga Jafar Panahi volt. A film az Irán észak-nyugati részén található, egyre pusztuló Urmia-tó környékén játszódik, egy hófehér, gyilkos sóval beborított tájon, amelynél valószerűtlenebbet nehéz elképzelni. Hőse egy titokzatos, idős úr, Rahmat, aki rozoga csónakján utazik szigetről szigetre, és kis üvegcsébe gyűjti a lakosok könnyeit. Nincs nehéz dolga, mert amerre indul, mindenhol rengeteg fájdalmat talál, ami főként az emberek elkeseredett küzdelméből fakad, akik hiába próbálják otthonukat újra zölddé és élhetővé tenni.

Rasoulof filmjeit talán nem is a bennük felvetett kérdések teszik igazán izgalmassá, hanem az, ahogyan ezeket megfogalmazza. Életműve az iráni film két nagy vonulata, a realizmus és az allegorikus-szimbolikus ábrázolásmód között táncol, és a kettő között olyan izgalmas ösvényt talál, amelyen valóban sajátos hangon szólalhat meg. Mestere annak, hogyan fordítson történeteket, stílusokat, állításokat hirtelen a maguk ellenkezőjébe, ezzel pedig leköti, szórakoztatja és reflexióra készteti a nézőt. A Nincs gonosz legszebb és legerősebb jelenete például, amikor a kiskatona Pouya kitör a börtönből, és a megmentésére érkező barátnője autójába bevágódva elhajtanak. A jelenet alatt felcsendül az Iránban is szimbolikus jelentőségű partizán dal, a „Bella Ciao!”. A vad száguldás néhány másodperce a szabadság felemelő pillanata, amely immár nem a gonoszról, sokkal inkább a nehezen kivívott szabadság banalitásáról szól.

 

NINCS GONOSZ (Sheytan vojud nadarad / There Is No Evil) – iráni, 2020. Rendezte és írta: Mohammad Rasoulof. Kép: Ashkan Ashkani. Szereplők: Baran Rasoulof (Darya), Zhila Shahi (Zaman), Mahtab Servati (Nana), Kaveh Ahangar (Pouya), Ehsan Mirhosseini (Heshmat). Gyártó: Cosmopol Film / Filminiran. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 150 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/11 08-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14697