KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Videózunk, videózgatunk 3.

Nógrádi Gábor

 

Ha valaki vásárol egy drága fényképezőgépet, és nem ért hozzá, az a butaság csimborasszója, de magánügy. Ellenben, ha az állami költségvetésből, csaknem egymilliárd forintért megvásárolt video-állomány részben kihasználatlan, részben játékszer, vagy a vizuális analfabéták munkaeszköze, az már közügy. A videózás néhány jó példája, egy-két tehetséges szakember vagy az amatőrfilmezésből átszivárgott hozzáértő még nem teszi bocsánatos bűnné a többiek képzetlenségét. Ha egy mód van rá, akkor a közösséget érintő ügyekben a jó ne a véletlen műve legyen, hanem szükségszerű.

Beszélgetőpartnereim egyike azt mondta, hogy meg kell fizetni a tanulópénzt: a képmagnók árán egy videózáshoz értő gárda nő fel, és a később megvásárolt berendezések már jó kezekbe kerülnek. Logikus gondolat, de soknak találom e bölcsesség adóját. Farkas Bertalanra sem bíztak próbaképpen két-három űrhajót, mondván, hogy a negyedikkel majd csak felkászálódik. Kiképezték. S kétlem, hogy a földhöz vágná a képmagnókat százezrekért beszerző intézményeket néhány ezer forintos oktatási kiadás. Kérdés persze, hogy van-e ilyen képzési lehetőség Magyarországon.

 

 

Tanforrások

 

– Volt néhány céltanfolyam tavaly és tavalyelőtt 25–30 képmagnós számára – mondja Nádasi András, az Országos Oktatástechnikai Központ osztályvezetője –, de csak tíz napig tartott, és egy angol jegyzet tematikája alapján elemi ismereteket adott. Szükség lenne a továbbképzésre. Rajtunk nem múlik. Ha tíz fővel jelentkezik egy intézmény, mi megszervezzük az egyébként önköltséges tanfolyamot. Eddig azonban csak a BM és a HM igényelte ezt a szolgáltatást. Érthető. Ott a holmi, kell nekik a szakember. Egyébként a többi oktatástechnikai tanfolyamon is szó esik a videózásról.

Ötven-hatvan fő látogatta a tanfolyamokat. De legyen akár száz vagy kétszáz! Magyarországon szerény számítások szerint is legalább négy-ötezer ember foglalkozik közvetlenül a videózással.

A többiek talán autodidaktaként, szakkönyvekből tanulnak? – kérdezem Nádasi Andrástól.

– Sajnos, nincsenek szakkönyvek. Néhány jegyzet talán a technikáról. Most készül egy oktatástechnikai kézikönyv, abban lesznek a videózásról szóló fejezetek.

Miféle áthághatatlan akadályok gátolták meg tíz éven keresztül azt, hogy a képmagnók használatáról, alkalmazásáról megjelenjen egy-két könyv Magyarországon? (Az egyetlen, amit nyolc évvel ezelőtt kiadtak, csak technikai ismereteket nyújt.) Miért nem gyűjtötték össze tanulmánykötetbe a honi videós tapasztalatokat?

Ősszel kétnapos tanácskozást tartottak a videózásról Veszprémben. Idézek egy korreferátumból: „Tudomásunk szerint – költségigényessége ellenére is – az országban egyre több felsőoktatási intézmény és kutatóintézet rendelkezik képmagnóval. Sajnálatos módon azonban nem ismerünk olyan publikációt, amely ezek felhasználásáról, differenciált alkalmazásáról számolna be.” (ELTE, Pszichológiai Tanszék.)

S ha a magyar tapasztalatokról keveset tudunk is, bőséggel akadnak külföldiek, amelyeket a tanulmányutakra kalandozó szakemberek elhozhattak, s átadhattak volna.

– Sokan voltak tanulmányúton, igaz, voltam magam is – mondja Nádasi András. – Csakhogy az itteni struktúrában nehezebben érvényesülnek ezek a tapasztalatok. Vegyük például a mikrotanítást. A stanfordi modell, amint más országokban, nálunk is könnyedén bevezethető lenne a tanárképző főiskolákon. Ehhez azonban módosítani kellene a tantervet, ami bizonyos átrendeződést kíván, és ez nehézkesen megy.

Bizonyára igaz: a merev struktúrák is akadályozzák a tapasztalatok hasznosítását. De félek: az UNESCO vagy az állam költségén hónapokig külföldön tartózkodó szakemberek sem tettek meg mindent a hazai videózás szakmai megerősítéséért.

 

 

Tárcák és tervek

 

– Attól haldoklik a képmagnózás ügye, hogy zömében a legkevésbé pénzes tárca, a művelődési kezében van – mondja B. Nagy Tibor tévérendező. – A vállalatok, a gyárak még nem ébredtek fel. Pedig a nyugati példák azt mutatják, hogy egy munkást tizedannyi idő alatt kiképezhetnek a képmagnó segítségével egy adott munkafolyamat elvégzésére, mint a hagyományos módszerrel. És ez komoly dollármilliókat jelent hosszú távon. Tehát a befektetés megtérül. Higgye el, amint ezt a gazdasági vezetők megértik, lesz berendezés, szakember, szakirodalom, tán még videós iskola is.

A Ganz-MÁVAG vezetői egy évvel ezelőtt vásároltak egy Sony márkájú videorendszert.

– Propaganda célokra kitűnően lehet majd használni – mondja Varga József stúdióvezető. – Képzelje csak el: egy 15 perces reklámfilm ára, ha megrendeljük, 1,2 millió forint. Két film áráért már meg tudunk vásárolni egy komplett videostúdiót, amellyel minden vásárra egyedi produkciókat gyárthatunk. Ezenkívül, ha a külföldi cégek képviselői látogatóba jönnek, képmagnón tudjuk bemutatni nekik a gyárat. Nagy terület. Ne járkáljanak. No, meg ők sem mutatnak meg nekünk mindent. Ezenkívül nagyszerűen lehet használni a videót az iparitanuló-képzésben és a műszaki oktatásban is. Valamint a belépő munkások számára tartott munkavédelmi oktatásban, meg a...

Bocsásson meg, ez mind igaz – mondom. – De milyen anyagokat készítettek eddig?

– Tulajdonképpen... most készül az első film. Tudja, még csak tanulgatja a videózást az, aki csinálja.

 

 

A próbálkozások kora

 

A gazdasági élet néhány posztján a tanulgatás közben csinálják is. Említettem már a decemberi cikkben a debreceniek filmjét a gyógyszergyártásról. A kecskemétiek is készítettek egy videós anyagot a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésére a megye iparának fejlődéséről. A film – remélhetőleg – elősegíti, hogy a nagyrészt laikus illetékesek jobban megértsék: milyen körülmények között miben kell dönteniük. Az összeállítást nem láttam. Minőségét nem értékelhetem. De a szándékot igen. S az tetszik.

A Pataky Művelődési Központ stúdiója pályaválasztási filmet készített a Kőbányai Sörgyár számára mindössze húszezer forintért. A Chinoin a szakmunkásképzésben használja fel a videós lehetőségeket. No, és akkor a vezetőképzésről még nem is szóltam, ahol a képmagnó az „objektív tükör” szerepét tölti be. Remélhetőleg a próbálkozások eredményei valóban meggyőzhetik az illetékes beruházókat a videózás bevezetésének és dotálásának értelméről. S ha ők a zsebükbe nyúlnak, akkor az oktatás és a közművelődés videokultúrája is gyorsabban felvirágzik.

 

 

Videós szentély

 

A Népművelési Intézet Audiovizuális Stúdiójában november első hétfőjén nyolcvan ember ült. Ötödik alkalommal találkoztak a videofórum résztvevői. Nyíregyháza, Zalaegerszeg, Sopron, Szolnok, Veszprém, Kecskemét képmagnósai szorongtak a vibráló monitorok előtt, mint oltárok gyertyáit bámuló hivők. De csoda ebben a szentélyben sem történt. Csupán három előadás hangzott el, elsősorban technikai újdonságokról, problémákról.

Érdemes volt ezért a délutánért majdnem háromszáz kilométert utazni? – kérdeztem az egyik „igazhitűt”, aki felhúzta a vállát, és elmosolyodott. No, igen! Ez az egyetlen hely, ahol az ő videós nyelvén imádkoznak.

Kátai Ferenc stúdióvezető kezéből a jelenlevők úgy kapkodták ki a színes Sony prospektusokat és a stencilezett ismertetőket, mintha mentőöv után kapnának alámerülés előtt. „Video és ZTV bibliográfia.” „Képmagnetofon rendszerek.” „Az editálás.” „Videoműsorok készítése.” Húsz-huszonöt oldalas füzetecskék a Népművelési Intézet kiadásában.

– A videofórum több intézmény közös gyermeke – mondja Kátai Ferenc. – Nagy szükség volt rá. A videostúdiók gyakran spontán fejlesztéssel, azonos bázissal, de egymástól elzárva jöttek létre. Néha még egy ágazaton belül sem tudtak a másikról. Szükség volt egy lehetőségre, ahol megismerkedhetnek egymással, tapasztalataikat kicserélhetik, és előadásokat hallgathatnak. Nyáron rendeztünk egy tanfolyamot, amelyen a gyakorlati munka mellett előadást tartott Horváth Ádám tévérendező és Ráday Mihály operatőr is...

– Láttam a tanfolyami hallgatók gyakorlati munkáit – mondja Ráday Mihály. – Voltak, akik filmesen gondolkodtak, de óriási technikai hibákat követtek el. De olyanok is akadtak, akiknek az abszolút siker az volt, ha egy okos ember beszédét mozdulatlan kamerával rögzítették. Jó elektronikus anyagot az tud készíteni, aki jó filmet is tud csinálni. Ehhez nem kell művésznek lenni. A jó mesterségbeli tudás is elegendő. Ennek a megszerzéséhez azonban szükség lenne egy-két éves képzésre. Amíg ez nem valósul meg, addig az arra alkalmas filmeket és videoanyagokat kell sokszorosítani és szétküldeni...

Ahogyan azt a szombathelyi tanárképző főiskola stúdiója vagy a Nemzetközi Számítástechnikai Oktató és Tájékoztató Központ, röviden SZÁMOK csinálja.

 

 

A jövő könyvtára

 

A SZÁMOK első emeletén található és videokönyvtárnak nevezik. Az egymás mellé helyezett képmagnetofonok és a monitorok segítségével a tanfolyamok hallgatói díjtalanul pergethetik le maguknak a különböző számítástechnikai filmeket. Szinte elképzelhetetlen sikere lenne egy hasonló, nyilvános videokönyvtárnak, ahol népszerű tévéprogramokat, filmeket nézhetnének meg az érdeklődők. Igaz, ebben az esetben a szerzői jogi problémák... De ne evezzünk most veszélyes és zavaros vizekre!

– Videokönyvtárunkba tulajdonképpen bárki bejöhet, s óránként harminc forintért megnézheti anyagainkat – mondja Brückner Huba, a SZÁMOK videostúdiójának vezetője.

Csak számítástechnikai filmeket készítenek?

– Nem. Csináltunk már propagandafilmet az üvegipar számára, reklámfilmet a Skálának, és felszerelésünk alkalmas bármilyen más kérés teljesítésére.

Mennyiért?

– Percenként tizenötezer forintba kerül egy videós anyag. S miután önfenntartónak kell lennünk, a legjobb minőséget kell biztosítanunk.

Felteszünk néhány kazettát, az anyagok általában színvonalasak.

Kölcsönöznek is filmeket?

– Filmeket is, gépeket is. A legtöbb megrendelőnknek nincs képmagnója, tehát ha le akarja játszani az anyagot, berendezést is kérnie kell. Ezenkívül percenként 5–700 forintért át is másoljuk az anyagokat a megrendelő kazettájára.

Milyen képzettségű szakemberek dolgoznak a stúdióban?

– A három rendezőnek mérnöki és részben pedagógiai képzettsége van.

Ezek szerint Önök is autodidaktaként tanulták meg a videozást.

– Nem jártunk a Filmművészeti Főiskolára, ha erre gondol.

Igen, éppen arra gondoltam, hogy tudomásom szerint a szocialista országok legjobban felszerelt videostúdiójának munkatársai sem képzett rendezők, s operatőrök.

 

 

Képmagnósok, figyelem!

 

– A januárban elkezdett sorozatot magazin jellegű műsornak szánjuk – mondja B. Nagy Tibor tévérendező. – Reméljük, nemcsak a videósok fogják nézni, és ezt a programkészítésről szóló színes betétek, a riportok és a kuriózumok bemutatása is elősegítheti. Szükség van arra, hogy az ország videokultúrájának a színvonala emelkedjék. Fújjuk el a misztikus ködöt! Ne kóklerkedhessenek néhányan a horribilis összegekért beszerzett videoberendezésekkel! Elő kell készítenünk azt az időt, amikor a képmagnó hétköznapi eszköz lesz, mint például manapság az egykor ritka csodaként tisztelt magnetofon, televízió vagy zsebszámológép. S ez az időszak néhány éven belül bekövetkezik.

Igen. Ez valószínű. Ezért íródott ez a cikksorozat is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7607