|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKérek egy elefántotKemény György
Witold Giersz gyerekeknek szóló színes rajzfilmje ígéretesen indul: a kisnövésű fiúcska, Pignot, megelégelvén szülei állandó és eredménytelen növesztő vitamintabletta traktáját, a gyógyszereket hirtelen ötlettel kicsi, fehér porcelánelefántja ormányába süllyeszti. Erre az elefánt – a család, majd a város nem kis ámulatára – rohamosan nőni kezd, míg a polcot, szobát, házat kinőve végleges, igazi-elefánt méretét elérve a kert lesz állandó lakosztálya. Itt egyszercsak mozogni, sőt beszélni is kezd; és ezzel el is mondtunk mindent, ami érdekes, meglepő a filmben. Ettől kezdve a „kalandok sorozata” az elefántméretű elefánttal (!) fantáziátlan, előre kiszámítható, hétköznapi események fáradt egymásutánja, mintha a rajzolt emberek és a rajzolt négylábú bőrébe sokadik műszakjukat lelazsáló színészek bújtak volna.
A történet, a „snittelés” némiképp Dufy festészetéből merít; az elefánt bumfordian kedves, csak éppen az a plusz hiányzik mindenből, amitől érdemes lenne odafigyelni, amitől a mostani gyerek még akár felnőtt korában is élményként emlékezhetne a látottakra. Kisebb stílustörésektől eltekintve egy alapvető grafikai-dramaturgiai tévedés is tettenérhető: ebben a stilizált, csupán néhány kifejező körvonalra szorítkozó rajzi világban teljesen észrevehetetlen egy igazi és egy porcelán elefánt közötti különbség, így az ötödik perctől feledésbe is merül, értelmét is veszti derék hősünknek az indításkor még hangsúlyozott porcelán mivolta.
„Volt jobb” – mondhatnánk, ha ez egyértelműen igaz volna, ha a világ rajzfilmesei jobbnál-jobb, fantáziát megmozgató, színes, vidám (vagy akár szomorú) történetekkel kényeztetnének el gyereket, felnőttet. Miután sajnos nem így van, a gyerekfilm-éhség, rajzfilm-éhség nyilván sok kis nézőt fog még ehhez a közepes lengyel munkához is a moziba ültetni. Én azért hadd várjam továbbra is eme elefánt helyett inkább Miki egér, vagy a Sárga tengeralattjáró méltó utódait.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1127 átlag: 5.43 |
|
|
|
|