KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Út a királyi operába

Fekete Tamás

Yuli – spanyol, 2018. Rendezte: Icíar Bollaín. Írta: Carlos Accosta művéből Paul Laverty. Kép: Alex Catalán. Zene: Alberto Iglesias. Szereplők: Carlos Acosta (Carlos), Santiago Alfonso (Pedro), Edlison Manuel Olbera Nunez (kis Carlos), Laura De la Uz (Chery). Gyártó: Morena Films / Galápagos Media / Potboiler Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 111 perc.

 

Ritka alkalom, mikor egy élő, és még aktívnak mondható művészről készül életrajzi film; és noha az idén 46 éves Carlos Acosta 2015-ben visszavonult a színpadi szerepléstől, művészeti vezetőként továbbra is munkálkodik, így karrierje korántsem nevezhető befejezettnek. Icíar Bollaín rendezése mégsem elsősorban ezért nevezhető rendhagyó biopicnek. Acosta 1973-ban született Havannában, és tényleg a semmiből lett a modern tánc egyik legelismertebb és legnagyobb sztárja.  Nagyszülei még rabszolgaként robotoltak egy ültetvényen, apja egyszerű teherautó-sofőr volt. Yuli focista szeretett volna lenn, a táncból csakis annak modern, utcai formája érdekelte, ám apja – felismerve tehetségét – balettiskolába íratta. A nyomorból való felemelkedés útja mellett az életrajz a klasszikusnak nevezhető konfliktusokat állítja középpontba, a tehetség (nem teljesen saját akaratból történő) gondozása áll szemben a boldogság elképzelt kiélvezésével, ahogy – a 90-es évek közepén csúcsra érő kubai menekülthullám idején – a maradás és a távozás kérdése is visszaköszön, még a sikerek csúcsán is.
Az Acosta neve alatt 2007-ben megjelent, No Way Home című önéletrajzból táplálkozó film azonban nem csupán története miatt érdekes – a film a megidézett eseményeket illetően saját maga is jelzi, hogy nem követi híven a valóságot, elővezetve ezzel az igazság és a valódiság örök kettősségét. Acosta nem csupán ihletője, tárgya és elővezetője az élettörténetének, de egyúttal eszköze és mesélési módja is: a főszereplő életét éppen a saját önkifejezési formanyelvével vitte színre, és a középpontba állított művészeti ágat használja a narratíva módjaként, ahogyan Yuli szenvedéseit és sikereit magával a balettel és annak eszközrendszerével mondja el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14250