KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

Anima

Alvajárók a villamoson

Lichter Péter

Paul Thomas Anderson egytekercses táncfilmje.

 

A kortárs film egyik legmarkánsabb jelensége a mozgóképes platformok és ebből adódóan a formák egymásrahatása. Szinte már közhelyszámba megy, hogy a tévésorozatok technikai-esztétikai szempontból „beérték” a filmeket, miközben a moziban bemutatott blockbusterek is a szériák dramaturgiai logikáját követik. De a tévére készült tartalmak sem feltétlenül csak hagyományos tévére készülnek, hiszen egy Netflixes sorozatot (vagy filmet) ugyanúgy nézhetünk laptopon, mint mozivásznon. Vagyis a platformok felcserélhetők lettek, hiszen lassan mindenütt, mobilon és nagyvásznon is, ugyanaz a képminőség. Ezt a jelenséget lehet a szokásos pesszimista üzemmód mellett lehet optimistán is szemlélni: a platformkonvergencia sok szemponból formanyelvi szabadságot és kísérletezést hozhat. Bár még várat magára a nagy netflixes avantgárd áttörés, de azért bátor előörsök már elkezdtek fel-felbukkanni. Ilyen például Paul Thomas Anderson műfajilag nehezen behatárolható, experimentális etűdje, az Anima.

Az egyébként cellulloidfetisiszta, legjobb munkáit (Vérző olaj, Mester) kimondottan nagyvászonra álmodó rendező tizenötperces etűdje zavarbaejtően megfoghatatlan darab, a teljes platform- és skatulyafüggetlenség mintapéldája. Egyrészt ha tetszik videóklip, hiszen a radiohead-es Thom Yorke főszereplésével és zenéjére készült. Másrészt mellőzi a kötelező klipes kliséket, és egy hosszú, tizenötperces táncfilmmé lényegíti át az anyagot, ami három zenei felvonásra (vagy tételre) épül. Az Animát egyszerre mutatták be IMAX-teremben, vagyis a lehető legmozisabb környezetben, és tették elérhetővé a Netflixen: ráadásul, hogy a fogalmi zavart tetézzék, a kisfilmet „egytekercses” darabként reklámozták, vagyis kimondottan a némafilmkorszak komikus szkeccseihez sorolták. De Andersonék nem álltak meg itt a filmtörténeti utalásokkal: művük, mindamellett, hogy erőteljesen megidézi a táncfilmek világát, tulajdonképpen egy klasszikus burleszk. Yorke búsképű figurájáról óhatatlanul eszünkbe juthat mindenidők legnagyobb komikusa, Buster Keaton is, akinek csodálatosan megkoreografált hasraesései a kortárs tánc határát súrolták. Yorke az Anima elején, az alvajáró metróközönségben észrevesz egy szép nőt, a vágy későbbi tárgyát, akit ezután végigüldöz a pszichedelikusan vibráló álomtérben, a maga csetlő-botló pókmozgásával. A mű és valós tereket izgalmasan keverő film közép-európai (konkrétan prágai) helyszínei, ezek a félreismerhetetlenül kísérteties sikátorok tovább erősítik kötődését a klasszikus avantgárdhoz, elsősorban az expresszionizmushoz. Sőt az alvajárók zaklatott táncmozgása és az álomtérből álomtérbe ugrálás Maya Deren filmkoreográfiáit is megidézi.

Az operatőr, Darius Khondji jellegzetesen meleg fényei és Anderson dinamikus kameramozgásai a rendező korai filmjeinek formanyelvét elevenítik meg, főleg a Kótyagos szerelem őrült futkározásait és az abszurdba hajló játékosságát – az Anima főcíme ráadásul egyértelműen Jeremy Blake szerelmesen vibráló, absztrakt szekvenciái előtt tiszteleg. Anderson és Yorke összességében egy hangulatos etűdöt szállított a Netflixnek, aminek a legnagyobb erőssége a minden másodpercét átható lazaság, a legjobb kísérleti filmekre jellemző nemtörődömség, ami a játékot valóban játékká teszi. Az, hogy a felkérésre készült rövidfilm tényleg visszahozza-e az egytekercses avantgárdot a Netflix-féle platformfüggetlen képunivezumba, az már más kérdés, de kezdeti lépésnek tökéletesen megteszi.

 

ANIMA – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Paul Thomas Anderson. Kép: Darius Khondji. Zene: Nigel Godrich és Thom Yorke. Szereplők: Thom Yorke, Dajana Roncione. Gyártó: Netflix. 15 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/09 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14234