KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Kránicz Bence


Két közép-európai bölcs

 

Túlzás lenne azt állítani, hogy Nicolas Mahler az osztrák Marabu, és fordítva, de a két képregényalkotóban sok a közös. Mindketten karikaturisták, jellegzetes stílusukat, viccesen elrajzolt és leegyszerűsített figuráikat pedig hosszabb képregényeikben is megőrzik. Rajzi világuk is hasonló – elég csak a szúnyogszerű, nevetséges alakokra utalni –, de legalább ennyire szembeszökő az a derűs szkepszis és iróniába forduló rezignáció, amellyel környezetüket megfigyelik. Nemrég pedig mindkettejüknek új kötete jelent meg, ugyanannál a kiadónál.

Mahlert ma a legnevesebb osztrák képregényesek között jegyzik, noha elsősorban a szerzői művek olvasói ismerik a nevét. Kiváló című, magyarra fordított gyűjteményében, a Goldgruberné és a művészetelméletben azokat a képnovelláit válogatta össze, amelyek kifejezetten munkája viszontagságairól, a képregényalkotói lét küzdelmes mindennapjairól és távlatos kérdéseiről szólnak. Hogy mennyire élesen tud felmerülni az, művészet-e a képregénykészítés, arról a főhős és adótisztviselője párbeszédei tanúskodnak: a Mahler-alteregónak bizonyítania kell a gyanakvó Goldgrubernénak, hogy jogosult a művészeknek járó adókedvezményre. A folytatásban Mahler kimerítően tárgyalja a képregénykészítők és az adótanácsadók, a képregénykészítők és a vámtisztviselők, valamint a képregénykészítők és az oktondi olvasók viszonyát is, külön kitérve azokra a megalázó pillanatokra, amikor a szomszéd rajzolóhoz sokkal több rajongó érkezik dedikáltatni az esedékes fesztiválon, mint hozzá. Pálcikafigurái arcáról eközben semmilyen érzelem nem olvasható le, már csak azért sem, mert nincs is arcuk. Így aztán Mahler figurái, elsőrendűen saját rajzolt kiadása, olyan leszedált kis lényeknek tűnnek, akik egykedvűen veszik tudomásul a körülöttük hullámzó külvilág eseményeit, ez pedig tagadhatatlanul csupa humoros helyzetet szül.

Pont ilyen kis figurák Marabu, azaz Szabó László Róbert leghíresebb képregényfigurái, a Dodók is, a szerző új füzetének hősei azonban sokkal több érzelmet mutatnak. Nem csoda, hiszen szappanopera-szereplők: a Csöpögő könnycsöppök legtöbb epizódja eredetileg a Kretén magazinban jelent meg abban az időben, amikor Magyarországon tetőfokára hágott a latin-amerikai telenovellák iránti lakossági szenvedély. Donna Puncinella, Don Armandó és Don Rodrigó romantikus vallomásokkal tűzdelt hétköznapjai így igazi csemegét jelentettek az alkotónak. A poén általában az, hogy a férfiak komplett idióták, a nő pedig számító és kapzsi. A Csöpögő könnycsöppök aligha tartozik Marabu emlékezetesebb sorozatai közé, és a mindössze 22 darab, egyoldalas képsorban mintha nem forrott volna ki igazán, mitől és hogyan lesz ellenállhatatlanul vicces a túl könnyen parodizálható szappanopera-forma. Ám a szerzőnek szép számmal vannak rajongói, nekik kihagyhatatlan a füzet.

 

Nicolas Mahler: Goldgruberné és a művészetelmélet. Fekete-fehér, puhafedeles, 88 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

Marabu: Csöpögő könnycsöppök. Fekete-fehér, puhafedeles, 24 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

 

Egy amerikai bölcs

Az utóbbi években itthon is egyre többen ismerték meg Stan Lee-t, a Marvel első számú agytrösztjét, aki számos, világszerte népszerű szuperhős (a Fantasztikus Négyes, Pókember vagy az X-Men) ötletgazdájaként a hatvanas években felrázta a kiadót, és voltaképpen olyan popkulturális forradalmat indított el, amelyhez hasonlót az évtized amerikai művészetében csak a pop-art és a Hollywoodi Reneszánsz robbantott ki. Az idén elhunyt Lee rengeteg elemzést, anekdotát és visszaemlékezést közölt saját pályafutásáról, ezek egyvelegét tartalmazza az eredetileg 2015-ben megjelent, most magyarul is olvasható képregényes memoár. A konvencionális, de jó tempóban elővezetett életútösszegzésből nemcsak Lee hatalmas munkáját, hanem alkotói karakterét is megismerjük.

Szomorú, hogy a hazai kiadás felelősei mindent megtettek, hogy elrontsák az olvasói élményt. Sem a fordító, sem a szerkesztő nincsenek tisztában a képregényes vagy általában véve a szórakoztatóipari zsargonnal, így lesz rajzolóból „művész”, képregénysorozatból „könyv”, vendégszerepből, vagyis cameóból pedig a szürreális „kámeaszerep” – több ízben. Stan Lee semmiképpen sem ezt érdemelte.

Stan Lee – Peter David – Colleen Doran: Stan Lee – Fantasztikus életem. Színes, keményfedeles, 192 oldal. Kiadó: Kossuth.

 

Kránicz Bence


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/09 64-65. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14239