Fesztivál

Hongkong

Régi csodák, mai árnyak

Vincze Teréz

Az ázsiai filmes kínálat továbbra is gazdag és változatos.

A hongkongi Ázsia egyik legrégebbi, és biztosan a legrégebben folyamatosan működő filmfesztiválja. A fesztivál felbecsülhetetlen érdemeket szerzett azáltal, hogy úttörőként vált az ázsiai, és vele együtt a hongkongi filmművészet jelentős seregszemléjévé egy olyan korban, amikor nemzetközi viszonylatban a régió filmművészete még alig-alig volt ismert.

Idén a fesztivál 15 napja alatt több mint 230 filmet vetítettek 12 helyszínen. A helyszínek közül a világ bevásárló fővárosában természetesen nem maradhattak ki a bevásárlóközpontok multiplexei sem, de ebben az évben különlegesen izgalmas új helyszín is akadt. Először adott otthont fesztiválvetítéseknek az egykori rendőrségi negyed, ahol bírósági és börtönépületek hatalmas méretű és lenyűgöző minőségben felújított épületkomplexumában létesítettek modern mozitermet. A mozi felé tartva a felhőkarcolók között hirtelen a tradicionális angol gyarmati építészet remekei közt találjuk magunkat, s közben az épületlabirintusban benézhetünk például az utunkat szegélyező egykori börtöncellákba is. A lelkiismeretes fesztiváljárónak általában nincs sok ideje várost nézni vetítésről vetítésre loholva, ezúttal azonban az e különleges helyszín felé vezető – a hongkongi filmek ikonikus helyszínéül szolgáló mozgólépcsőrendszert („mid-level escalator”) is magában foglaló – séta kárpótolt a kihagyott városnéző túrákért.

A fesztivál idei programja is bizonyította, a fesztivál hírneve megérdemelt, a gazdag és változatos ázsiai filmes kínálat a legkülönfélébb ízlésű filmrajongók számára tartogatott lenyűgöző csemegéket. A vérbeli hongkongi akció kedvelőit rögtön a nyitó film, a Die Hard 2 rendezője, Renny Harlin legújabb, hongkongi-kínai koprodukcióban készült darabja, a Bodies at Rest várta, mely a hongkongi akciófilm 1990-es évekbeli hőskorát idézte meg.

A helyi filmgyártás patinásabb csetepatéi iránt rajongók az akciófilm legendás mestere (rendező, koreográfus, kaszkadőr, színész), Sammo Hung 10 filmjével utazhattak vissza egészen az 1980-as évekig, amikor a harcművészeti film új korszakának egyik megalapozójává vált azzal, ahogy a műfajt új – komédia, horror, romantikus, háborús – elemekkel vegyítette. Nevéhez 200 Ázsiában készült film köthető, többek között King Hu, Tsui Hark, Stephen Chow, és Wong Kar-wai mellett is dolgozott. A fesztivál alatt egy master class keretében személyesen is megosztotta tapasztalatait a közönséggel.

Szintén az 1980-as évekbe vezetett a kínai ötödik generáció filmrendezőinek szentelt retrospektív összeállítás. A kínai kulturális forradalmat követően megjelenő rendezőgeneráció alkotói (köztük Chen Kaige és Zhang Yimou) az 1980-as években radikálisan új filmnyelvvel, a társadalomról való beszéd új, allegorikus formáival kísérletezve katapultálták a Kínai Népköztársaság filmművészetét a nemzetközi figyelem központjába. Fantasztikus élmény volt régi fényükben, digitálisan felújított változatban látni a nagyvásznon Chen Kaige 1984-es, első filmjét, a Sárga földet, vagy az annak idején Berlinből az Arany Medvét elhozó Vörös cirokmezőt (1988), Zhang Yimou debutáló filmjét.

A Vörös cirokmező főszerepét alakító Jiang Wen egyébként idén éppen az egyik versenykategória zsűrijében is közreműködött. A színészet mellett hongkongi akciófilmek rendezőjeként is nevet szerzett magának, és a Star Wars rajongók is ismerhetik – a Zsivány Egyesben Baze Malbust alakította.

Aki pedig még a nyolcvanas éveknél is régebbre szeretett volna visszautazni az ázsiai filmtörténetben, azt egy remek összeállítás várta a legendás kínai színésznő, Li Lihua (1924–2017) életművéből. Amellett, hogy négy évtizedes pályafutása során több, mint 120 filmben alakított főszerepet, arról is híres, hogy ő volt az első kínai színésznő, aki jelentős hollywoodi produkcióban női főszerepet alakított (China Doll – Frank Borzage, 1958). Az 1940-es és ‘60-as évek között készült négy felújított darab remek betekintést nyújtott a kínai nyelvű filmgyártás történetébe.

Az idei fesztivál speciális programjai között szerepelt egy izgalmas koreai összeállítás is. Idén ünnepeljük a koreai mozi születésének 100. évfordulóját, úgyhogy magára valamit is adó filmfesztivál nem hagyja ki ennek megünneplését. Hongkongban egy tíz filmből álló blokk várta az ünnepelni vágyókat, és mondhatom, a program méltó volt az alkalomhoz. A koreai filmtörténet ikonikus mestereitől (Shin Sang-ok, Kim Ki-young, Im Kwon-taek) csakúgy láthattunk filmeket, mint kortárs klasszikusoktól (Bong Joon-ho, Lee Chang-dong, Hong Sang-soo). Különösen nagy élmény volt a Koreai Filmarchívum 35mm-es kópiájáról látni Shin Sang-ok 1961-es klasszikusát a My Mother and Her Guest-et.

A fesztivál versenyprogramja mindazonáltal a friss, fiatal tehetségekre koncentrál, a Firebird Award-ért – a dokumentumfilmes és rövidfilmes verseny mellet – a játékfilmes kategóriában fiatal, első-második filmes alkotók küzdenek. Az idei fesztiváltól kezdve külön kategóriában versengtek a kínai nyelvű filmek és külön a nemzetközi, nem kínai nyelvű filmek.

A kínai nyelvű filmek versenye példaszerűen mutatott rá mindazokra a bonyolult viszonyokra, amiben a kínai filmgyártás jelenleg működik a Kínai Népköztársaság egyre sötétedő árnyékában. Hongkong ugyan egyelőre őrzi viszonylagos függetlenségét, de a kínai politikai nyomás egyre erősebb. A kényes és bonyolult helyzet sajátos lenyomata, ami a kínai nyelvű filmek versenyében történt. Nyolc film szerepelt a programban, egy szingapúri illetőségű, a többi a Kínai Népköztársaságban készült. A verseny színvonalas volt, izgalmas témákkal, tehetséges alkotókkal. Érdekes volt figyelni, hogy mely filmek elején látható a fanfárok hangjának kíséretében zöld háttér előtt megjelenő arany filmszalag-sárkány, ami a kínai cenzúrahivatal „pecsétje” – az ilyen szignállal rendelkező filmek már átmentek a cenzúrán. 2017-ben lépett érvénybe hivatalosan a kínai filmcenzúra törvény, melynek értelmében moziban és filmfesztiválon sem lehet bemutatni (kínai) filmet a cenzúra engedélye nélkül. Valószínűleg azonban külföldi filmfesztiválok számára létezhetnek kiskapuk, ugyanis korántsem mindegyik film elején jelent meg a sárkány – például nem volt cenzúrapecsét a két kínai filmen, melyekben hangsúlyos szerepet játszott a homoszexualitás ábrázolása. Az egyik a Give Me a Ride (Xu Zhenhao, 2019) című film volt, mely egy taxisofőr és egy rejtélyes, szülővárosába hosszú idő után visszatérő nő szerelmi viszonyáról szól. A férfi felnőtt fia homoszexuális, amit az apa képtelen elfogadni, a nő viszont empátiával és megértéssel fordul felé, és az apára is szeretne befolyást gyakorolni. A történet Chongqingban játszódik, a város és a vidéki táj képei különös atmoszférával töltik meg a filmet, és remekül árnyalják az összetett, nagy tehetséggel megrendezett drámát. Valószínűleg a verseny legjobb kínai filmje volt, és hogy a szekció zsűrije is valami hasonló következtetésre juthatott, arra utal, hogy két díjjal is jutalmazták a filmet (legjobb rendező, legjobb színész a homoszexuális fiút alakító színésznek). Azonban a szekció fődíját nem ez a film kapta, hanem A First Farewell (Lina Wang, 2018), egy fiatal kínai rendezőnő első filmje, mely valószínűleg a kínai kultúrdiplomácia érdeklődését is felkeltette. A film egyáltalán nem rossz, első filmnek pedig egyenesen nagyszerű. Az én olvasatomban, és persze más olvasatok is elképzelhetőek, egy nagyon súlyos probléma van: ez a film a legtökéletesebb (mert nehezen támadható) módon válik a filmfesztiválok rendszerén keresztül a kínai kulturális propaganda eszközévé. A film szívhez szóló, érzékenyen kidolgozott dokumentarista történetet mesél a Kínában élő muszlim kisebbségről, az ujgurokról. A bukolikus környezetben a mandarin nyelv elsajátításával küzdő kisgyerekek története azonban nem feledtetheti a rettenetes valóságot: az ujgurok az etnikai tisztogatás célpontjai Kínában, tömegesen átnevelő táborokba zárva a központilag szervezett illegális szervkereskedelemnek is fő áldozataivá váltak. A film eddigi fesztiválkarrierjét tekintve egyértelműnek tűnik, hogy a kínai kultúrpolitika egyfajta kirakatprojektként kezeli, minél több helyre próbálja külföldön eljuttatni. Egy ilyen kényes téma kapcsán, véleményem szerint, nem lehet csak arra figyelni, amit a film megmutat, mert talán még annál is fontosabb, hogy mi az aminek eltakarására szolgál, ami helyett áll a kulturális körforgásban.

Hongkongban azonban, egyelőre legalábbis, be lehet mutatni olyan kínai rendezők filmjeit is, akik számára Nagy Kínába hazatérni már nem ajánlatos. Akadt ilyen alkotó az idei programban is. Ying Liang 2012-ben rúgta össze a port a kínai hatóságokkal, amikor When Night Falls című, valós eseményeken alapuló filmjében a rendőrség tevékenységét nagyon kritikusan ábrázolta. Azóta lényegében száműzetésben él Hongkongban, és tavaly fejezte be a Kína elhagyása óta készült első filmjét. A Family Tour (2018) önéletrajzi elemeken alapuló történet, melyben egy száműzetésben élő kínai filmrendező(nő) csak Tajvanon tud találkozni édesanyjával, aki egy szigorúan ellenőrzött kínai turistacsoporttal érkezik oda. A szívfacsaró történet betekintést nyújt a mai Kína kegyetlen valóságába, ahol nincs helye senkinek, aki kritikusan gondolkodik és ennek nyilvánosan hangot ad.

Ezért is különösen aggasztóak a hírek, miszerint jelenleg a hongkongi törvényhozás előtt van egy olyan törvény tervezete, ami a jövőben lehetővé tenné bárki kiadatását a kínai hatóságoknak, aki Hongkong területén tartózkodik, akár csak átutazóban. Ha ezt elfogadják, az nemcsak a Hongkongban száműzetésben élő kínai alkotók számára lesz végzetes, de a filmfesztiválra is jelentős csapást mérhet – ha ezen alkotók filmjeit meg is tudják majd hívni esetleg a fesztiválra, maguk az alkotók többé nem lehetnek majd jelen. Kína sötét árnya Hongkongból nézve különösen kézzelfoghatónak és fenyegetőnek látszik.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 46-48. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14128

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -