Afroamerikai filmekHa a Beale utca mesélni tudnaHétköznapi rasszizmusBenke Attila
Az
Oscar-díjas Barry Jenkins új filmje szerelemről, fajgyűlöletről.
Az
utóbbi években látványosan sok színesbőrű filmrendező elemezte az afro-amerikaiakat
érintő történelmi és társadalmi problémákat (Steve McQueen: 12 év rabszolgaság, 2013, Ava DuVernay: Selma, 2014, Ryan Coogler: Creed, 2015, Nate Parker: Egy nemzet születése, 2016, Raoul Peck: Nem vagyok a rabszolgád, 2016, Spike
Lee: Csuklyások, 2018, Jordan Peele: Tűnj el!, 2017, Mi, 2019). Különösen nagy hatású volt Barry Jenkins a legjobb
filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazott Holdfénye
(2016), ami a feketék körében is általában szőnyeg alá sepert témával, a
homoszexualitással foglalkozott.
Barry
Jenkins új filmje az ötvenes-hatvanas évek polgárjogi mozgalmaiban aktív
szerepet vállaló író, James Baldwin azonos című 1974-es regényének adaptációja.
A történet szerint Tish egyszerű körülmények között, de boldogságban él a New
York-i Harlemben szobrászként tevékenykedő kedvesével, Fonnyval. Ám a férfi egy
Puerto Ricó-i lány megerőszakolásának vádjával ártatlanul börtönbe kerül. Ezért
a közös gyermeküket váró Tish és a lány édesanyja, Sharon megkezdik az
elkeseredett küzdelmet a férfi kiszabadításáért, ami az intézményesült
rasszizmussal szemben szélmalomharcnak bizonyul.
„Minden
fekete, aki Amerikában született, a Beale utcában született, valamelyik
amerikai nagyváros feketenegyedében látta meg a napvilágot.” – olvashatjuk a
film elején a James Baldwintól vett idézetet. A memphisi Beale utca ugyan
hivatalosan is a blues zene otthona, azonban Memphisen kívül egészen más
jelentéssel bír. Baldwin és Barry Jenkins műveiben a Beale Street a
szegregáció, a gettósítás jelképe. Ugyan a polgárjogi mozgalmak nyomására Amerikában
felszámolták a törvényesített szegregációt, ám a feketék diszkriminációja mai
napig jelen van a társadalomban. A Ha a
Beale utca mesélni tudna cselekményében a szerelmeseket ez a „hétköznapi
rasszizmus” mint nagyobb erő szakítja szét. Erős jelenet a filmben, amikor
Tisht egy fehérek lakta kerület egyik boltjában zaklatja egy férfi, Fonny
közbelép, kidobja, ám a környéken járó rendőr mégis a fekete férfit fenyegeti
letartóztatással. Ennél is erősebb jelenet, amelyben Fonny barátja, Daniel
csupán monológjában idézi meg börtönéveit, de szinte látható az afro-amerikaiak
kiszolgáltatottsága, a fegyőri brutalitás, amelynek az elítéltek bőrszínük miatt
válnak elszenvedőivé. A tetőpont Sharon és Victoria találkozása, amelynek során
kiderül, hogy kihasználva zaklatott lelki állapotát, a rendőrségen gyakorlatilag
hamis tanúzásra vették rá a Puerto Ricó-i lányt.
Habár
a feketék hátrányos megkülönböztetését hasonló kontextusban már sokan
tárgyalták Barry Jenkins előtt, a Ha a
Beale utca mesélni tudna szinte hipnotikus erejű jelenetei és James Laxton
operatőr szuggesztív hosszú beállításai miatt izgalmas és magával ragadó. Az
időrendfelbontás történetmesélési módszere eleinte hatásvadásznak tűnik, ám a
cselekmény végére megérthetjük, hogy miért volt szükség a nem lineáris szerkesztésre.
Mivel a főhősnő Tish egyben narrátor is, így gyakorlatilag az ő kétségbeesett,
kavargó gondolatai elevenednek meg az érzelmileg felfokozott helyzetnek
megfelelően. Barry Jenkins sajnos elnagyolja a fiatalok családjainak a
regényben nagyon fontos történetszálát, és a filmben a főszereplők is tiszta
lelkű áldozatokként bemutatott melodrámai típusfigurákká egyszerűsödnek. Pedig
Baldwin regényének nagy erénye, hogy a rasszizmus pusztító mételyét egy
szépséges szerelmi történet tükrében mutatja meg. És épp ezzel haladja meg a fajgyűlölet
sztereotip ábrázolását. Jenkinsnél viszont a hatalom fehér képviselői,
különösen a rendőrök mind negatív figurák, és a Puerto Ricó-i mellékszereplők is
inkább a hősök ellenlábasaiként tűnnek fel. Holott manapság a Trump-adminisztráció
a latin-amerikai bevándorlók ellen is uszítja a társadalmat. Hibái ellenére
azonban a Ha a Beale utca mesélni tudna
fontos, aktuális film, mert a feketékkel szembeni rendőri túlkapások és az
alternatív szélsőjobboldali mozgalmak fajgyűlöletet szító felvonulásai a
2019-ben is létező hétköznapi rasszizmusról tanúskodnak.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
