KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az első ember

A betöltendő űr

Huber Zoltán

A Holdra-szállás Neil Armstrong tárgyilagos életrajzán átszűrve is lenyűgöző teljesítmény.

 

DamienChazelle harmadik filmjével egyenesen a csillagokig jutott, így akár logikusnak is tűnhet, hogy ezúttal a Holdon landol. Az egykor jazzdobosnak készülő rendező önéletrajzi motívumokból és saját mániákból gyúrt forgatókönyvei után most először dolgozik kész anyagból. Bár Az első ember Neil Armstrong hivatalos életrajzából készült és a Holdra-szállás előtti évekre fókuszál, a negyedik film hézagmentesen illeszkedik az eddigi életműbe. Chazelle csak látszólag kanyarodik el zenész hőseitől, a gigászi feladatra vállalkozó űrhajósok valójában alig különböznek a Whiplash vagy a LaLaLand szereplőitől. A saját határaikat feszegető, a tökéletes küldetésre készülő figurákkal ugyanúgy a művész-lét örök dilemmáit boncolgatja, csak épp a csomagolás és a tét változott.

Az első ember merész filmes vállalkozás, több szempontból is. Igaz történetet izgalmasan újramesélni még úgy sem egyszerű, ha nem egy jól ismert eseményről beszélünk. JoshSinger forgatókönyvírónak szerencsére van jártassága az efféle adaptációkban, ő írta filmre többek között Assange történetét (A WikiLeaks-botrány) és a Boston Globe katolikus egyházzal kapcsolatos oknyomozását (Spotlight). Singer az emberiség legnagyobb utazását úgy tudja izgalmassá tenni, hogy a végkifejletet mindenki ismeri. Az egyszerű, ám annál nagyszerűbb trükkje annyi, hogy a felfedező ősi archetípusát Armstrong személyes drámájával vegyíti. A szakmai karrier és a magánélet fordulópontjai elválaszthatatlanok egymástól: a kislányát gyászoló apa csak a Holdat útba ejtve találhat vissza a földi életéhez.

Armstrong szubjektív nézőpontja nemcsak intim közelségbe hozza a Hold meghódítását, de a vele párhuzamosan kibomló karakterdráma szimbolikus jelentőségűvé emeli azt. A megnyíló értelmezési lehetőséggel együtt azonban óhatatlanul be is szűkül a fókusz, amit a film sem tud mindig megfelelően ellensúlyozni. A személyes perspektíva törvényszerűen háttérbe szorítja az orbitális csapatmunkát és a kulcsfontosságú mellékszereplőket, amit a kiváló színészgárda próbál korrigálni, többnyire sikerrel. Hiába kiváló azonban a ridegRyanGosling és a feleséget alakító ClaireFoy kettőse, a férjét maximálisan támogató, érte aggódó női karakter kissé elavultnak tűnhet.

Az űrhajózás mítoszához mindenféle dramaturgia és vizuális klisék tapadnak, amiket Az első ember tudatosan messzire elkerüli. Armstrong egy világtól elidegenedő, tökéletességet hajszoló karakterként jelenik meg, aki öntudatlanul is terápiás céllal kísérti az űrt. Chazelle szinte csak közelképeket használ és időről-időre hangsúlyosan felveszi a címszereplő nézőpontját. A kézikamerás, szemcsés felvételek a korabeli mozgóképes dokumentumok vizuális világát idézik, mintha egy eddig ismeretlen szupernyolcas házi videó peregne előttünk. A családi életképeknél mindez nem is lenne formabontó, ám Chazelle pontosan így mutatja az egyre messzebbre merészkedő űrrepüléseket is.

A klasszikus hollywoodi musical technicolor csillogása után Chazelle egy másik meghatározó amerikai vizuális esztétikumot porol le a digitális korszak közönsége számára. A magasba törő űrhajót itt nem távolról csodáljuk, hanem fizikailag érezzük magunk körül. Az űr tökéletes csendjébe berobbanó hangorkán, a recsegő fémfelületek tapintható anyagszerűsége és a fényfoltokká rázott képek fantasztikus élményt kínálnak. Az űrutazás földöntúli élményét Kubrickhoz hasonlóan Chazelle is az experimentális filmeket idéző megoldásokkal ragadja meg. Az erőteljes kontrasztokra építő alkotói módszer a fősodor steril fotórealizmusa helyett a szenzuális hitelességre törekszik és e célját maximálisan eléri. Ha nem a harmincas évei elejét taposná, a konteó-hívőkChazelle nevét is felvehetnék a kamu Holdra-szállás potenciális levezénylői közé.

Chazelle egy-egy frappáns bevágással próbálja érzékeltetni az iszonyú összegekbe kerülő űrkutatási projekt ellentmondásait, abban mégis az emberi nem nagyszerűségének bizonyítékát látja. Így lesz jellegzetes kortünet a filmet övező groteszk felháborodás is, az amerikai zászló kitűzését ugyanis nem mutatja a kamera. Armstrongék heroikus kalandját pontosan ezért időszerű elővenni, a mindenféle árkokon és falakon felülemelkedő nagy álmokból ugyanis krónikus hiány mutatkozik manapság.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13884