DVDEgy magányos tinédzserKránicz Bence
The Edge of Seventeen –
amerikai, 2016. Rendezte: Kelly Fremon Craig. Szereplők: Hailee Steinfeld,
Woody Harrelson, Hayden Szeto. Forgalmazó: Sony. 101 perc.
„Mi a gond velem?” –
tette fel magyar címében a kérdést nemrég egy másik független szellemű
nevelődési mozi. Az Egy magányos
tinédzser Nadine-je ugyanazt kérdezi magától, mint Ethan Hawke remek
filmjének főhőse. Okos, józan, reflektált lány, mégis folyamatosak a vitái mind
az anyjával, mind mintadiák bátyjával – sőt, mivel legjobb barátnője a történet
elején túl közel kerül a fiútestvérhez, Nadine úgy érzi, az utolsó
szövetségesét is elveszítette. Hollywoodban ugyanakkor a cinikus romantikus
vígjátékok után a Gimiboszihoz vagy a
Nevetséges Napóleonhoz hasonló
cinikus kamaszfilmek is meggyökeresedtek, így aztán – legalábbis eleinte –
Nadine sem fuldoklik az önsajnálatban. Lezser történelemtanára is tesz róla,
nehogy a lány túl komolyan vegye a problémáit: mikor az emlékezetes
nyitójelenetben Nadine drámaian az öngyilkossággal fenyegetőzik, Bruner tanár
úr bevallja, őt is foglalkoztatja a gondolat, hogy itt hagyja a földi
siralomvölgyet, ahol diákjai ebédszünetben sem hagyják őt békén.
Az Egy magányos tinédzser egyik erősségét a találó és jól egyénített
karakterek jelentik. Woody Harrelson Mr. Brunerje a Három óriásplakát Ebbing határában seriffjét előlegezi: tüskésnek
mutatkozó, de megbízható, derék ember. Az ötvenes, egyedülálló anya a
társkeresés nyűgeivel birkózik, fiát a „férfi a háznál” kéretlen szerepe
nyomasztja, a Nadine kegyeit leső osztálytárs pedig rendre túlizgulja és
túlbeszéli a helyzeteket, mikor egyedül marad a lánnyal – mindenkinek megvan a
maga baja. Mintha az író-rendező Kelly Fremon Craig sokkal többet tudna
figuráiról, mint amennyit megmutat belőlük, viszont a színészek egy-egy
mondattal sejtetni tudják a gazdag háttértörténeteket. Nadine-ként a Coen
testvérek A félszeműjében felfedezett
Hailee Steinfeld a felütésben magától értetődő egyszerűséggel nyeri el a
bizalmunkat, hogy aztán a folytatásban jócskán veszítsen belőle. Fremon Craig
magabiztos elsőfilmjének másik rokonszenves vonása ugyanis az, hogy alkotója
bátran meri ellenszenvessé formálni a főhőst: a történet utolsó harmadában már
nemcsak környezete, hanem nézőként mi sem értjük, mi baja ennek a lánynak. A
rendező vékony jégen táncol, mert ha Nadine minden együttérzésünket eljátssza,
úgy az sem fog érdekelni senkit, ha végre benő a feje lágya. Bonyolult
feladatát Fremon Craig nem is tudja hiba nélkül megoldani, a hősnő pálfordulása
a végjátékban nincs megfelelően előkészítve, nem szervesül az addig
tanítanivalóan épített – illetve következetesen leépített – tiniportréhoz.
Ha az undok hősnő
ballépéseit nem is tudja hihetően elsimítani, Kelly Fremon Craigre
nyilvánvalóan érdemes lesz figyelni később is. A tinilány naplóját jegyző Marielle Hellerhez hasonlóan ő is a
szokásos coming-of-age sémánál
komplexebb és ellentmondásosabb hősnőt mozgat, így pedig mindkét film képes új
energiákkal feltölteni a számtalanszor látott tinifilmes konfliktusokat.
Extrák: Kimaradt és rontott
jelenetek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
