Film / RegényJean-Patrick Manchette: GunmanMélyvörösVarró Attila
A modern francia bűnügyi regény ikonikus alakja hattyúdalában megvonja egész életpályája mérlegét.
A hazai könyvkiadásban nem ritka, hogy egy
legendás bűnregény-írót középszerű hollywoodi star-vehicle repíti be a magyar nyelvterületre: Jim Thompson (Szökésben) és Donald A. Westlake (Visszavágó) után idén a modern francia
bűnügyi irodalom legfényesebb állócsillagának első honi megjelenéséért adhatunk
hálát ezúttal Sean Penn Gunman-jének
(ha már Alain Delon-nak ugyanez a hőstett nem sikerült, pedig a 80-as évek
elején komplett trilógiát szentelt ugyanennek az írónak). A neo-polar műfaj fő képviselőjét,
teoretikusát (sőt névadóját) jelentő Jean-Patrick Manchette tíz regényből álló
70-es évekbeli életműve éppen Thompson és Stark tökéletes keresztmetszetében
helyezhető el: az utóbbihoz kötődő Parker-regények takarékos tőmondatokban,
szenvtelen kívülálló-nézőpontből megírt professzionalista beszámolóit sikeresen
ötvözi az előbbi noir-meséit átható abszurd tébollyal és zsigeri undorral.
Manchette posztmodern enciklopédista, tömör és vériszamos regényeiben nem
csupán kedvenc amerikai krimiszerzőit (akiket nem egyszer ő fordított
franciára) és népszerű bűnügyi filmeket (amelyek sorához íróként maga is
hozzájárult) idéz, használ, (át)értelmez, de a bűnügyi műfaj teljes tematikai
spektrumát, műfajkészletét lefuttatja személyes algoritmusán, különféle markáns
variációkat teremtve. Neo-polarjai azonban nem csak sajátos stíluskeveréküknek
és felkavaró brutalitásuknak köszönhetik jellegzetes világukat, a szerzői
algoritmusnak legalább olyan szerves része az az erősen baloldali
elkötelezettség, amit ‘68 májusának elmaradt világforradalma után Manchette
csalódott, elkeseredett társadalomkritikákban fogalmaz meg a műfaji kereteket
felhasználva. Így aztán cinikus, esetlen magánnyomozója, Eugene Tarpon az
imperialista ellenforradalom csendőreivel, szélsőjobboldali szörnyetegekkel
kerül szembe (Zsúfolt hullaház, Mennyi
csont!), kíméleteln femme fatale-ja
egy konzervatív kisváros korrupt vezetősége ellen folytat pusztán ideológiai
alapú bosszúhadjáratot (Fatale), profi
gengszterei az amerikai nagykövet elrablásával példát statuáló ultrabalos
terroristák (Nada), „menekülő
férfi/nő” thrillereinek rendszergyűlölő kisember-hőseit pénzsóvár francia
nagyiparosok üldöztetik ádáz bérgyilkosaikkal (Ó kastélyok, ó dinkák!, West
Coast Blues). Maguk területén mind forradalmárok, de Manchette távolról sem
hősként ábrázolja őket: inkább érzelmi/eszmei kényszerpályájukon száguldó
halálraítéltek, küzdelmük útja ártatlan áldozatokkal szegélyezett, győzelmük –
testileg/lelkileg – önpusztító.
Az utolsó befejezett regényét jelentő
1981-es Gunman (eredeti címe a mű gyönyörű
zárómondatából: A fekvő lövész pozíciója)
Graham Greene A Gun for Sale című
kisregényének kijátszott bérgyilkoshősét ötvözi az Üvegkulcs felsőbb körökbe vágyó gengszterével (Manchette több
regényét is az antikapitalista nézeteiért és behaviorista stílusáért csodált
Hammett műveire építi, a Zsúfolt hullaház
a Máltai sólyom, a Fatale a Véres aratás kifordítása). A kormány piszkos ügyeihez alkalmazott szabadúszó
elitgyilkos, Terrier tevékenységében immár nyomokban sem található elvi
indíttatás (baloldal-ellenes célpontjait titkosszolgálati megbízója válogatja
ki számára ravasz hátsó szándékkal), évtizednyi pályafutása mindössze
jövedelmező kitérő kisszerű, provinciális életéből, amelynek végén pénzben,
tapasztalatokban gazdagon visszatérhet kamaszkori úrilány szerelméhez, belépve oldalán
a kisvárosi elitbe. Korai visszavonulása azonban rászabadítja a Szervezett
Állami Érdekvédelem (értsd: CIA) haragját és tegnapi kenyéradójával kell megküzdenie
szabadságáért, összekuporgatott millióiért, valamint hajdani kedveséért. Manchette
korábbi bérgyilkosfiguráihoz hasonlóan (lásd az Ó kastélyok gyomorbeteg hitman-jét)
Terrier ámokfutása is a hűvös profizmuson eluralkodó vérgőz bukástörténete, a „blood
simple” mélyvörös örvényébe került férfi fokozatosan veszti el vagyonát,
érzelmi kapaszkodópontjait, kommunikációs lehetőségeit (előbb egy sokktól
megnémul, majd egy agyába került golyótól bégetni kezd), majd testi épségét egészen
az utolsó fordulatig – ami inkább a Szökésben,
mint a Visszavágó végkicsengése felé
húz. „Az igazi seggfejek is kinyírhatók”, vonja le a Fatale anarchista címszereplője a végső tanulságot, mielőtt hősnő
és szöveg a darabjaira esne, a Gunman
üzenete pár évvel később már kevésbé határozott és a főhős jövőjét is
keserűbben látja ebben a küzdelemben – mintha csak Manchette saját írói
tevékenységének szomorú összegzését adná utolsó regényében, bő másfél
évtizeddel halála előtt.
Trubadúr könyvek, Helikon Kiadó, 2015.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 94 átlag: 5.59 |
|
|