Mozi vs. internet

Magyar garázsmozi

Szabadulóművészek

Kránicz Bence

A forgalmazás új útjait kereső, legutóbbi években készült magyar filmek a szabadságvágy történetei.

A filmszakma elmúlt öt évének szerkezeti átalakulásai legkevésbé a moziforgalmazásra voltak hatással. Bár időről időre hallhatunk elképzeléseket arról, hogyan lehetne vonzóbbá tenni a magyar filmeket a közönség számára – olcsóbb jegyáraktól a multiplexek műsorpolitikájának megváltoztatásáig –, ezek a jobb-rosszabb ötletek nem mentek át a gyakorlatba, így aztán aligha csodálkozhatunk azon, hogy a Filmalap által támogatott nagyjátékfilmek nézőszámai hasonlóan alakulnak a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése előtti évek eredményeihez. A nagy hollywoodi produkciók nézettségét a legsikeresebb hazai vígjáték sem tudja megközelíteni, valódi örömre leginkább a művészfilmes gettóból sikerrel kitörő, a jó szájhagyomány miatt a plázamozikban is több hétig műsoron tartott, kultstátusz felé haladó midcult filmek látogatottsági adatai adnak okot (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Liza, a rókatündér). Eközben számos magyar film kénytelen beérni egy-két műsorhéttel és százas nagyságrendű nézőszámmal, legyen szó filmalapos dotációban részesülő szerzői filmről (Parkoló, Délibáb) vagy magánpénzből készült műfaji próbálkozásról (Cycle, Drága Elza!).

A töretlenül aggasztó tendenciákat látva nem meglepő, hogy a fiatal magyar filmesek egy része már nem éri be a hagyományos moziforgalmazással, amellett vagy azt kiváltva alternatív csatornákon is terjesztik munkáikat. A kis költségvetésű filmek promóciója is értelemszerűen főként az alacsony belépési küszöbbel hívogató internetes reklámokra és médiajelenlétre támaszkodik, a közösségi oldalak felületei pedig az alkotók és a közönség közötti személyes kapcsolattartásra is lehetőséget adnak. Azonban az alternatív forgalmazás is egyre inkább az interneten zajlik: a videómegosztókon bemutatott, valóban eseményjellegű premiert megért dokumentumfilmek (Menjek/Maradjak, BÚÉK – Egy közös film Magyarországról), a reménybeli nézők érdeklődését rendkívül tudatosan felcsigázó és változatos ötletekkel életben tartó VAN stábja, vagy a legnagyobb magyar torrentoldalon letölthetővé tett Fekete leves egyaránt rengeteget profitáltak a netes lehetőségekből. Továbbmenve, az utóbbi időben két hazai film, a Menjek/Maradjak – London és a Balaton Method költségvetése sem állt volna össze a crowdfunding, vagyis a közönség tagjaitól érkező kis összegű felajánlások nélkül. Ezzel Magyarország is csatlakozott a nemzetközi trendekhez, mivel világszerte egyre általánosabbá válik, hogy a befektetők által kockázatosnak tekintett, független vagy rétegprojektek finanszírozása legalábbis részben crowdfunding révén valósul meg – a két legnagyobb oldalon, a Kickstarteren és az Indiegogón százával sorakoznak az éppen zajló filmes gyűjtőkampányok.

Kitörési pontok

A gyártás és a forgalmazás új útjai azonban nemcsak szakmai szempontból, hanem művészi értelemben is tanulságosak, az alternatív terjesztési metódusok ugyanis többnyire olyan filmek esetében működőképesek, amelyek történetében, formaalkotásában is megjelenik a szabadságvágy, az új kihívások, ismeretlen kalandok igézete. A hősök kilépnek a komfortzónájukból és járatlan utakra tévednek (VAN, Menjek/Maradjak, Fekete leves), vagy megpróbálnak helyet csinálni az életükben a spontaneitásnak, átadva magukat a pillanatnyi élvezeteknek (Free Entry, Feketerigó). A megszokott élethelyzetekből való kiszakadás vágya áttételesen jelenik meg a népszerű üdülőhelyeket új megvilágításba helyező Balaton Methodban, amiben az is egyértelművé válik, hogy a szabadság képzete nem csak tartalmi téren, hanem a forma szempontjából is meghatározó, és a hagyományos játékfilmes dramaturgia elutasításához vezet. A tablószerű dokumentumfilmek esetében, mint a Menjek/Maradjak vagy a BÚÉK, ez a kérdés nem vetődik fel, de a VAN, a Free Entry és a Feketerigó alkotói sem törődnek sokat a fordulatos cselekményvezetéssel, a nemzedéki közérzetfilmek megszokott sémái mentén inkább laza szerkezetű, epizodikus narratívákban fogalmaznak, az összetett jellemábrázolás mellett pedig generációs típusalkotásra is törekszenek. Ugyanez a Fekete levesre is igaz, a gengszterfilmes műfaji keretet szétfeszíti a kontrollt vesztett, mentálisan is instabil hősök céltalansága.

Talán Novák Erik filmjében érhető leginkább tetten a filmgyártás hagyományos, intézményes kereteinek elutasítása és a történet alakulása közötti kapcsolat. A minimális költségvetésből, baráti szívességek révén készült Fekete levesnek maguk az alkotók voltak a befektetői, akik csak abban az esetben keresnek pénzt a filmmel, ha az sikeres a mozipénztáraknál – tudván tudva, hogy erre nem sok esély mutatkozik. Moziban végül csak kétezren nézték meg a filmet, aminek nyilván nem tett jót, hogy az első, Titanic Filmfesztiválon bemutatott verziója igen rossz kritikákat kapott. Az nCore meghívásos torrentoldalán ezek után maga Novák tette elérhetővé a filmet, és rövid videóüzenetben tájékoztatja a felhasználókat, hogy a honlapon keresztül támogathatják is a készítőket. Az anyagiakról nem tudunk, viszont a cikk írásakor ötvenezren már letöltötték a Fekete levest, a híre pedig eljutott azokhoz is, akik egyébként nem követik a magyar filmmel kapcsolatos történéseket – a legutóbbi fejlemény, hogy a film az Indavideón letöltés nélkül is azonnal nézhetővé vált.

A nyilvánosság elérése a történetnek is fontos mozgatórugója, a botcsinálta rablócsapat tagjai megörülnek, mikor viszontlátják magukat a híradóban, az erőszakos végkifejlet után pedig a közvélemény is tudomást szerezhet a maffiavezér viselt dolgairól. A hősök a rendszeren belül lecsúszott, kudarcos vesztesek lehetnek csak, a pszichiátriáról megszökve, vagyis az intézményrendszert maguk mögött hagyva viszont övék a nagy zsákmány – igaz, a hirtelen jött szabadságot nem tudják kiélvezni, szembesülniük kell ámokfutásuk következményeivel. Az önreflektív párhuzamokat erősíti a saját nevükön szereplő színészek és az általuk játszott figurák közötti szoros kapcsolat, a valóságból vett élethelyzetek sora. Az alkotók előtt álló művészi és financiális kihívások a történet részévé válnak, ebben a tekintetben a Fekete leves valóban a kerülőutas érvényesülés, az alternatív gyártási és forgalmazási utak programfilmjeként működik.

Megtalált generáció

Az újszerű forgalmazási megoldások a történetmesélő nagyjátékfilmek esetében elsősorban a nemzedéki közérzetfilmek csoportjához kötődnek. Ebbe a hellyel-közzel műfajnak is nevezhető, a magyar filmes diskurzusban gyakran használt, de a nemzetközi színtéren is folyamatosan jelenlévő kategóriába olyan nevelődési történetek tartoznak, amelyek alapvető mozgatórugója a felnőtt identitás, az önálló egzisztencia kialakításának vágya vagy kényszere, vagyis egyfajta belső szabadság kiharcolása. Ez a kérdés nyomasztja a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan főhősét is, aki szerelmi csalódása és kapunyitási pánikja elől menekülve meg sem áll Portugáliáig. A szabadságvágy a külföldi utazásban konkretizálódik, sőt, néhány hétre-hónapra Áron ki is alakítja új életét Lisszabonban. Ahogy a Menjek/Maradjak sorozat sikere is bizonyítja, az emigráció témája a filmesek számára különösen fontossá vált az elmúlt években. A VAN hősének baráti társasága is rendre visszakanyarodik a problémához, és a film „beszélő fejes” portréjelenetei is mutatják, hogy nem csupán Áron magántermészetű gondjairól, hanem nemzedéki kérdésről van szó. A főhős filmvégi nagy futása, nyomában az őt követő stábtagokkal variáció ugyanerre a témára, ez a rohanás azonban már nem csak menekülésként, hanem energikus, felszabadult gesztusként is értelmezhető. Mintha a rendező, Reisz Gábor és csapata éppen filmjük elkészítésével tudták volna maguk mögött hagyni a bezártság, az egy helyben toporgás élményét.

A VAN kritikai és pénzügyi sikeréhez, gyorsan formálódó kultstátuszához erősen hozzájárultak a hagyományos moziforgalmazást támogató-kiegészítő marketingötletek. A zene a filmnek és a reklámkampánynak is külön rétegét képezi, az első előzetesben is a korláton lefelé csúszva éneklő Áront láttuk, mögötte a gitározó rendezővel. A betétdalokat játszó filmzenekar pedig a premier óta rendszeresen koncertezik, kitágítva a filmes szórakoztatás határait: a VAN immár nemcsak film, hanem komplex élményt vagy életérzést fémjelző márka is, így nem meglepő, hogy a célközönség tagjai a szokásosnál szorosabban kötődnek a produkcióhoz, emiatt mennek el miatta kétszer vagy többször is a moziba. Az alkotók mindent elkövetnek, hogy a nézők a sajátuknak érezzék a filmet, ezt példázzák a Facebookon közzétett rajongói klipek vagy a bemutató hetében mozgosított, a vetítést kisebb társaságok számára lehetővé tévő mozi-kisbusz ötlete is – mindez nyilván közrejátszik abban, hogy a VANt a cikk írásakor, öt hónappal a premier után is három helyen játsszák Budapesten.

A zenének még hangsúlyosabb szerep jut két másik, új generációs filmben. A Free Entry kamaszlányainak célja, hogy ingyen bejussanak a Sziget Fesztiválra, és végre jól érezzék magukat, megszabaduljanak gátlásaiktól. A Feketerigó hősének, Kolosnak is elege van a kötöttségekből, fásult párkapcsolatából, inkább rég nem látott, gyerekkori barátjával lógna többet, akivel közös zenekart is alapítanak. Vagyis a zene mindkét filmben cselekményszervező tényezővé válik, ráadásul a Free Entry videoklipszerű epizódjai mutatják, hogy a formára is komoly hatást gyakorol. Eközben a Feketerigó zenés jelenetei fontos dramaturgiai csomópontokat jelölnek, Kolos és Márk kapcsolatának elmélyülését közös gitározással, a főhős elmagányosodását balul sikerült zenekari fellépéssel emeli ki az író-rendező, Szombath Máté.

A történetbe ékelt koncertjelenetek és a kurrens alternatív zenekarokkal való együttműködés persze sosem volt idegen a nemzedéki közérzetfilmektől, elég csak a nyolcvanas évek új érzékenységének emblematikus darabjaira (Eszkimó asszony fázik, Kutya éji dala) vagy a rendszerváltás utáni esztendők útkereső munkáira gondolnunk (Rám csaj még nem volt ilyen hatással, Cukorkékség). Ám amíg az említett filmek hagyományos moziforgalmazásba is bekerültek, addig Kerékgyártó Yvonne Free Entry-je és a Feketerigó előtt jelenleg csak az alternatív terjesztés útjai állnak nyitva. Ez részben az alacsony költségvetéssel és a Filmalap gyártási szisztémáján kívüli pozícióval magyarázható, ugyanakkor jellegzetesen olyan filmekről van szó, amelyek rosszul érvényesülnének a moziban. Rövid játékidejük, ismeretlen színészeik, szűk célközönségük okán a látogatók java nem tudna mit kezdeni velük, miközben az alkotók számos fesztiválszereplés elől eleshetnek, ha a filmjük moziba kerül. A legjobb megoldásnak így a koncertekkel, bulival egybekötött, kisebb, de lelkes közönséget elérő vetítések tűnnek – a Free Entry premierje a Corvintetőn volt, és a Feketerigó rendezője is hasonló modellben gondolkodik. De összeköti a filmeket az is, hogy hitelesen, érzékletesen mesélnek sodródó figuráikról, különösen a Feketerigó felelősségtudatával és hitével küszködő hőse, illetve Viktor Balázs alakítása érdemelné meg, hogy a stábtagok tágabb ismeretségi körén túl is gyűjtsön nézőket.

Felkavarni az állóvizet

A Feketerigóban és a Free Entry-ben a történet fontos részeként, a VAN-ban pedig a főhős lelkiállapotát leíró betétdalok révén jelenik meg a zene, a Balaton Method viszont továbbmegy: Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr filmje a változatos balatoni helyszíneken előadott és felvett produkciókból áll össze. Kerettörténet vagy visszatérő szereplők sincsenek, a hasonló kulisszák mellett az erős formatudatosság köti össze az epizódokat – a hasonló koncepció miatt elsősorban Tímár Péter Moziklipje (1987) említhető a hazai előképek között. Az alkotók megőrizték videoklip-sorozatuk, a Kodály Method jellegzetes technikáját, és a koncertjeleneteket egyetlen beállításban rögzítették. Filmes szempontból a belső montázs aprólékos megtervezése, a helyszíni lehetőségek kihasználása (komptól vízibiciklin át a siófoki Ezüstpart szálloda erkélysoráig) és a bonyolult koreográfia levezénylése jelentette a kihívást. A zenészek és a mellettük felbukkanó civil szereplők mozgatása adja a film sajátos humorát: a vízből kiemelkedő kórustagok, a hajnali bulizást rossz szemmel néző rendőrök vagy a zenekarokat érdeklődve figyelő strandolók elevenebbé teszik a produkciókat. Erre szükség is van, a tizenhét epizód ugyanis túl soknak bizonyul, különösen azok számára, akik nem ismerik a fellépőket – egyértelmű, hogy a Balaton Method sem a hagyományos moziforgalmazásban tud a legjobban érvényesülni.

Szimler és Rév kísérletet tesznek rá, hogy az alternatív popzene néhány ismertebb formációján túl a fővárosi underground általuk kedvelt vagy fontosnak tartott képviselőit megismertessék a nézővel. A film annak lenyomata, hogyan alakítják saját képükre, töltik meg élettel és sajátítják ki ennek a színtérnek a tagjai az unásig ismert balatoni kulisszákat, a performanszjelleg legalább olyan fontossá válik, mint a dalok előadása. A bevágott, évtizedekkel korábbi amatőrfilmekből, riportanyagokból származó részletek is mutatják, hogy a Balaton és környéke egyébiránt éppen úgy néz ki, mint a rendszerváltás előtt, a szerzőknek tehát az is a célja, hogy új fénytörésben láttassák a nyaralóhelyeket, más funkciót adjanak a mindig ugyanúgy használt tereknek.

Ez a vállalás is jelzi, hogy a Balaton Method közelebb áll a videóművészeti projektekhez és kísérleti munkákhoz, mint a moziban szinte kizárólagosan vetített nagyjátékfilmekhez. Ez is afelé mutat, hogy Szimler és Rév filmje az alternatív forgalmazási utakon válhat igazán népszerűvé, közönségét a felvonultatott zenekarok koncertjeivel egybekötött vetítéseken, vagy az egyes produkciók megtekintését külön-külön lehetővé tévő videómegosztókon találhatja meg. Ettől még érthető, hogy az alkotók fontosnak tartják a mozis bemutatót, a forgalmazási rendszer hazai adottságainak ismeretében, és különösen a Balaton Methodhoz hasonló, rendhagyó mozgóképek esetében azonban a hagyományos terjesztési megoldások mellett új ötletekre is szükség van, a kreativitás a forgalmazás terén sem spórolható meg. Kész szerencse, hogy a pályájuk elején álló filmesek a szakma sorozatos válságai miatt ezt a tanulságot biztosan nem fogják soha elfelejteni.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 10-13. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12202

Cikk értékelése:

szavazat: 220 átlag: 5.67