Lengyel film

Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…

Húsba zárva

Gyenge Zsolt

Testetlen testiség: ez Malgorzata Szumowska immár európai rangú életművének állandóan visszatérő, fő kérdésfelvetése.

Cölibátusra ítélt papok testi vágyakkal való küszködésének ábrázolása régi téma a festészettől a színházon és irodalmon keresztül a filmig szinte minden művészeti ágban – így nem újszerűsége, hanem néhány igazán erőteljes filmes momentuma miatt érdemes Az Ő nevében című lengyel filmet megnézni. Mindentől messzi kis faluban hoz létre javítóintézetből érkező fiataloknak ifjúsági központot az a fiatal pap, aki sok szempontból az ideális egyházfit testesíti meg: a formalitásokat tekintve laza (a templomfal tövében álldogálva gyóntat), az elvekhez viszont szigorúan ragaszkodik. Célja, hogy olyan közeget teremtsen a viselkedési problémákkal küszködő fiatalok számára, ahol azok a minimális korlátozottság mellett tudnak szocializálódni. A gondok akkor kezdődnek, amikor pont a közvetlenségből és a közelségből fakadóan néhány fiúval olyan helyzetek alakulnak ki, amelyben kénytelen megszüntetni a távolságtartást, kénytelen levetkőzni a papi hivatással járó „méltóságot”, komolyságot sugárzó viselkedést.

Bármennyire sokszínűnek, feldolgozott témájában és alkalmazott formanyelvében változatosnak tűnik első pillantásra a lengyel Malgorzata Szumowska életműve, valójában minden munkájának középpontjában a test áll. Pontosabban a test, az anyagiság összefüggése olyan anyagtalan entitásokkal, mint a szellem, a lélek, az érzelmek vagy éppen a test feltámadása (netán az abba vetett hit). Nem véletlen, hogy legutóbbi, Berlinben idén februárban rendezői díjat nyert filmje egyszerűen (és a rendezőnő érdeklődését nyíltan leleplezve) a Test (Cialo, 2015) címet viseli, és az anorexiával valamint a test és a halál összefüggésével foglalkozik. De elég a magyar mozikban is (az eredetihez képest szenzációhajhász címmel) bemutatott Szex felsőfokonra (Elles, 2011) gondolni, amelyben az egyetemi tanulmányai finanszírozása érdekében prostituálódó lengyel lánnyal találkozó középosztálybeli Juliette Binoche azt próbálja (hasztalan) megérteni, hogy miként használhatja valaki a testét érzelem nélküli szexre – ráadásul idegenekkel.

A testiség kérdésére fordítható le a hozzánk kissé késve megérkező, 2013-as Az Ő nevében… is. A film fő kérdése a történet konkrét kérdésfelvetésein túl, hogy miképpen lehetséges a testiség minden nemű involválása nélkül elgondolni a szeretetet, emberek egymáshoz való közelségét, és hát végső soron a felebaráti szeretetre alapozott keresztény hitet. A különböző testi jellegű kísértéseknek és szenvedélyeknek kitett pap történetében csak további csavart jelent, hogy főhősünk ráadásul meleg, ami a katolikus egyház legújabb kori sajtódossziéjában egyáltalán nem mutat jól.

Nem szabad ugyanis szó nélkül elmenni a mellett, hogy a film 2013-ban elnyerte a Teddy Award-ot, a Berlinálé queer díját. Talán az a hihetetlen érzékenység a leginkább rendkívüli ebben a filmben, amivel a férfiak közötti csábítás és testi közeledés fokozatait megjeleníti, amely során szinte észrevétlenül lépnek át a szereplők a „férfias” kiállás, a játékosság és az incselkedés szinte érzékelhetetlen, ám mindig testi értelemben megnyilvánuló határvonalain. Valószínűleg az is sokat nyomott a fenti díj odaítélésében, hogy ráadásul mindezt egy női rendező volt képes ily kifinomultan ábrázolni, aki nem a melegséget tálalta problémaként, hanem azt a helyzetet, hogy a katolikus egyház évezredes logikája a testi vágyak elkerülése érdekében egyneműeket zár össze. A homoszexualitás ily módon kontextusba helyezett ábrázolása sokkal korszerűbb és kifinomultabb annál, mint amit itthon mondjuk a Viharsarokban (Császi Ádám, 2014) láthattunk.

Tematikai értelemben Szumowska filmjeinek legnagyobb hiányossága, hogy bármihez nyúl, nem tud (vagy nem akar) túllépni a kérdések individuális kezelésének és feldolgozásának szintjén. Bármilyen komplex legyen a felvetett probléma, nagyjából a filmek egyharmadáig van lehetőségünk tágabb értelmezésekre, mert attól kezdve a narratíva egyre inkább egyéniesíti a hősöket és ezáltal a történéseket. Az Ő nevében… sztorija sokkal komplexebb dolgokról is szólhatna – elég ha az idén Berlinben bemutatott Pablo Larraín filmre, az El Club-ra gondolunk, amely a pedofíliával vádolt papok ügyének egyház általi kezelését úgy tudja egy konkrét eseménysoron keresztül bemutatni, hogy közben egy pillanatra sem veszítjük el a tágabb összefüggések figyelembe vételének lehetőségét.

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy Szumowska a meglehetősen konvencionális filmnyelvi megoldások ellenére elképesztő kinematografikus érzékkel, mozgóképi ábrázolási készségekkel rendelkező filmrendező. Az Ő nevében… remek dialógusai, a finom ellipszisekkel dolgozó narratíva, a karakterek pontos, csak részben sematizált ábrázolása valamint a történet alakulását remekül elősegítő térszerkesztéssel operáló kamerakezelés együtt adnak ki egy árnyalt, de a dolgokat nem túlbonyolító filmet. Szumowska hajszálpontosan érzi a hatáskeltés összes elemét, és ez elsősorban kiváló ritmusérzékének köszönhető: pontosan tudja, hol kell elkapni a „tekintetet”, mikor kell megszólaltatni a zenét, vagy mely pillanatban kell felpörgetni vagy éppen lelassítani az események folyását. A film vége felé a zúzós rockzenére vágott húsvéti körmenet jelenete az auditív és a vizuális világ ily erőteljes kontrasztjának köszönhetően akár önálló etűdként is megálló, igazi kinematografikus pillanat – ha másért nem, ezért mindenképpen érdemes megnézni a filmet.

A ‘73-ban született Szumowska nem csak a lengyel, hanem az egész közép-európai filmgyártás számára fontos, követendő példa. Ő az, aki filmjeiben úgy volt képes saját országának társadalmát meghatározó kérdésekre reflektálni, hogy azok – talán pont a fent kárhoztatott individualizálás révén – teljes értékű alkotóként helyezték őt el az európai (művész)film térképén. Ő az, aki megvalósította azt, amire oly sok magyar filmes törekszik: képes volt igényes, de mégis érthető, saját nyelvi és társadalmi határain túl is feldolgozható, bizonyos értelemben hagyományos, de témafelvetéseiben korszerű munkákat vászonra vinni.

Szumowska tehetsége megkérdőjelezhetetlen, ám formai és tematikai megközelítéseiben egyformán megnyilvánuló jólneveltsége megakadályozza, hogy igazán nagy formátumú alkotó legyen belőle. A problémákkal való nyersebb szembesülés, és ezeknek zsigeribb megjelenítése talán emlékezetesebbé tenné ezeket a filmeket. Lehet, hogy több tabudöntögetésre, több olyan jelenetre lenne szükség, mint az, amelyikben az elkeseredésében bepiáló pap a valószínűleg minden lengyel plébánián megtalálható János Pál portréval táncol.

Az Ő nevében… (W imie…) – lengyel, 2014. Rendezte és írta: Malgorzata Szumowska. Kép: Michal Englert. Zene: Pavel Mykietyn, Adam Walicky. Szereplők: Andrzej Chyra (Adam atya), Mateusz Kosciukiewicz (Lukasz), Lukasz Simlat (Michal), Maja Ostaszewska (Ewa). Gyártó: MD4/Canal+ Polska. Forgalmazó: Clorofilm Bt. Feliratos. 102 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 32-34. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12209

Cikk értékelése:

szavazat: 114 átlag: 6.01