Clint Eastwood

Clint Eastwood városi westernjei

Mindörökké Fakó Lovas

Benke Attila

Clint Eastwood emblematikus westernhőse, a bosszúálló, igazságosztó „Fakó Lovas”, időről időre belovagol a modern városokba is.

Clint Eastwood a hetvenes évekre átvette John Wayne-től „A Westernhős” szerepét, s nevével egybeforrt a Vadnyugat, illetve a „Névtelen ember” vagy „Fakó Lovas” karaktere. Eastwood pár mellékszerep után az 1959 és 1962 között futó Rawhide tévés westernsorozat Rowdy Yates-eként mutatta meg arcát a közönségnek. „Mindig is azokat a hősöket szerettem, akiknek van valamilyen gyengesége, vagy akiket valamilyen probléma nyomaszt, ami más, mint a történet megoldásra váró fő konfliktusa.” – vallja Eastwood, aki nem túlzottan kedvelte Rowdy Yates tipikus, talpig becsületes cowboyfiguráját. Sokkal jobban illett hozzá Sergio Leone Dollár-trilógiájának – Egy maréknyi dollárért (1964), Pár dollárral többért (1965), A Jó, a Rossz és a Csúf (1966) – izzó sivatagból szakadt ruhában előbukkanó, koszos, poros, borostás, cinikus Fakó Lovasa, akit az amerikai forgalmazó, a United Artists keresztelt el Névtelen embernek a Leone-filmek 1967-es tengerentúli bemutatója alkalmából. (Amúgy a „Névtelennek” mindhárom filmben volt neve: az első részben Joe-nak, a másodikban Monco-nak, a harmadikban pedig Szöszinek hívták.)

A Dollár-filmek kirobbanó amerikai sikerét sokan próbálták meglovagolni Clint Eastwood bevonásával (mint a Kelly hősei (1970), mely tulajdonképpen A Jó, a Rossz és a Csúf második világháborús változata). A siker ellenére azonban saját állítása szerint Eastwood már kezdettől el akart szakadni olasz westernhősétől: „az első [western], amit az Egyesült Államokban készítettem az európaiak után az Akasszátok őket magasra! volt. Megkerestek akkoriban egy sokkal nagyobb szabású filmtervvel, a Mackenna aranyával. Csakhogy én az előbbit akartam megcsinálni, mert abban a halálbüntetés problémája volt a kulcskérdés. Új távlatok nyíltak előttem, nem akartam visszatérni a Névtelen Cowboy karakteréhez.” Eastwood előbb vadnyugati szerepeiben váltott (Akasszátok őket magasra!, 1968, Két öszvért Sára nővérnek, 1970, Joe Kidd, 1972), majd színész-rendezőként jegyzett alkotásaiban (Fennsíkok csavargója, 1973, A törvényenkívüli Josey Wales, 1976, Fakó lovas, 1985, Nincs bocsánat, 1992) filmről filmre korrigálta az önző, cinikus Névtelen embert. Nemcsak westernjeiben, de egyéb műfajfilmjeiben is egyre esendőbb, ugyanakkor egyre emberibb, vagy legalábbis emberségesebb karakterré változtatta Fakó Lovasát.

Colt helyett Magnum

A westernt és a westernhőst Eastwood legdirektebben rendőrfilmjeiben és zsaru-karaktereiben örökítette tovább. Olaszországból hazatérve az Akasszátok őket magasra! mellett a Piszkos Harry-sorozatot megelőlegező Coogan blöffjében (1968) szerepelt, melyben vidéki zsaruként westernhőseinek lazaságával és cinizmusával megy rendet tenni a nagyvárosba. Coogan vagy Piszkos Harry a Névtelen ember hatlövetűjét Magnumra vagy Smith & Wessora cserélte, s ló helyett autókon vagy motorokon járja az ámokfutó gengszterek által uralt modern, zsúfolt urbánus „vadnyugati” városokat.

Clint Eastwood egyik korai rendezése, A vesszőfutás (The Gauntlet, 1977) – mely a harmadik Piszkos Harry-film, Az igazságosztó (The Enforcer, 1976) után készült – a Fakó Lovast, illetve a rendőr klasszikus karakterét egyaránt továbbgondolja. Bennek, Eastwood zsarujának az a feladata, hogy Las Vegasból Phoenixbe szállítson egy fontos tanút, Mally-t (Sondra Locke, Clint Eastwood akkori kedvese játssza, akivel a hetvenes-nyolcvanas években hat közös filmjük volt). A történet tulajdonképpen a Ben Wade és a farmert (1957) vagy a Két öszvért Sára nővérnek című filmet idézi, nemcsak cselekményében, de miliőjében is. A rendőrök és bűnözők által egyaránt üldözött, összemelegedő páros a játékidő jelentős hányadában prériszerű, kopár tájon menekül. Ben egy motoros bandától még járművet is szerez.

Clint Eastwood karaktere ugyanaz a szűkszavú, cinikus, gyorsan tüzelő figura, aki Joe vagy Monco volt. Viszont Sondra Locke karakán Mallyja a cselekményben előrehaladva egyre inkább kiszorítja Bent az akció centrumából. Az egyik kulcsjelenetben vonatra ugranak fel, ahol Benék a megkárosított motorosokba ütköznek. Eastwood figuráját kikötözik, a banda női tagjától megalázó módon kap jó pár pofont, s az eredetileg prostituált Mally kénytelen átvenni tőle az aktív, cselekvő hős szerepét, hogy megmeneküljenek: testét ajánlja fel a huligánoknak. Persze végül Ben (aki egyébként) kiszabadul, és elbánik a gazemberekkel, ám, még ha rövid időre is, de megcserélődtek a hagyományos filmes szerepek, Ben került a „damsel in distress” („bajba jutott nő”) helyzetébe. A végső, westernszerű, ritualizált párbajban ezt a szerepcserét Eastwood még tovább viszi, amikor Ben és Mally konfrontálódik az őket bemártó korrupt hatósági figurával, Blakelock felügyelővel. Rendőrök veszik körbe őket mintegy arénát kialakítva, ahol a hős és a gazember, a „civilizáció” és a „vadon” összecsaphatnak. Blakelock többször is megsebesíti Bent, így a párbajt Mally-nak kell befejeznie. Ebben a leszámolásban már nemcsak egy szintre kerül nő és férfi, hanem a szerepek ténylegesen felcserélődnek, és a Névtelen ember tulajdonképpen elveszti hősstátuszát, ő szorul segítségre.

Vagyis Clint Eastwood A vesszőfutással korrigálta a „Fakó Lovas” és Piszkos Harry mítoszát, s ez a transzformáció a Piszkos Harry-széria negyedik részében, Az igazság útjában (Sudden Impact, 1983) tovább folytatódott. Persze már Coogan vagy Piszkos Harry sem Eastwood vadnyugati héroszának kritikátlan adaptációja volt, minthogy a különutas zsaru az olasz westernfilmek amorális antihősével szemben az igazság cinikus őrévé vált. Az igazság útja viszont még ennél is tovább megy, a Piszkos Harry-sorozat második részének, A Magnum erejének (1973) mond ellent, és A vesszőfutáshoz hasonlóan egy nő (Jennifert is Sondra Locke játssza) segítségével árnyalja a Névtelen ember és Harry figuráját.

A történet tipikus westernsémára épül. Harry ezúttal egy maffiaügy miatt elhagyja San Franciscó-t, és egy kisvárosba „lovagol be” rendet tenni. A rendőrfőnökkel konfrontálódik, aki – mint a westernek seriffjei – figyelmezteti az egyre több holttestet maga mögött hagyó Callahant: „ez az én városom”. Azonban ezúttal nem Harry az egyedüli főhős, Jenniferé a másik főszerep, s az ő ténykedése a bosszúwesterneket és Michael Winner klasszikusát, az 1974-es Bosszúvágyat idézi. Jennifert és húgát tíz éve huligánbanda verte és erőszakolta meg brutális módon, melybe a nő testvére ugyanúgy beleőrült, ahogy a Bosszúvágyban Charles Bronson karakterének lánya. Jennifer viszont nagyon is eszénél maradt, és forr benne a düh, így a klasszikus olasz westernt, az 1967-es Lee van Cleef főszereplésével készült A bosszú lovasát idéző és a Kill Bill-t megelőlegező sokkoló, villanásszerű visszaemlékezésekkel tagolt revanssorozatban vesz jogos elégtételt sérelmeiért.

Míg A vesszőfutásban a Fakó Lovas fokozatosan szorult ki az akció centrumából, addig Az igazság útjában már a történet eleje óta megoszlik a főhős szerepe Harry és Jennifer között. Persze a kemény zsaru továbbra is a hűvös, frappáns beszólásokkal és legendás pisztolyával (.44-es Magnum) szereli le a gazembereket, viszont a játékidőben előrehaladva egyre inkább megcáfolódik A Magnum erejének állítása, miszerint az önbíráskodókat, a renegátokat is meg kell fékezni. Az utolsó jelenetben meginog, megrendül Piszkos Harry, a „hivatásos”, és Jennifer szavainak hatására előtör belőle a törvény helyett az erkölcsi igazságot szem előtt tartó „törvényenkívüli”. Harry persze mitikus, westerneket idéző párbajban, a nemi erőszak helyszínéül szolgáló vidámparkban, rituális körülmények között, hatalmas pisztolyával lövi át az utolsó erőszaktevőt, Micket, és ezzel megmenti Jennifert. Aki azért a történet végére a gazember túszaként „damsel in distress”-szé válik. Azonban a nő Harry érkezéséig meglepően keményen helytáll, nem engedi magát megerőszakolni, és Eastwood karakterével, illetve az általa képviselt intézményes igazságszolgáltatással szemben magasabb rendű igazságot képvisel (ezért is hagyja futni őt a renegát zsaru a cselekmény végén). Ezúttal az önbíráskodó Jennifer nyer a „hivatásos”-sá lett, és ennélfogva megkötött kezű Névtelen emberrel szemben.

Műfajok csavargója

Habár Eastwood a western mellett a bűnügyi filmekhez vonzódott leginkább, a színész-rendező számos más műfajjal került kapcsolatba „kalandozásai” során, melyek közül jó néhány „vadnyugati portyái”-t idézi. A Bosszú az Eiger csúcsán (1975) kaland-thriller, a Tűzróka (1982) hidegháborús akciófilm, a Halálhágó (1986) humoros katonafilm, az Űrcowboyok (2000) pedig ironikus katasztrófafilm, melyekben a cinikus, kemény öklű és hűvös Névtelen ember valamilyen magasabb rendű küldetést teljesít, a jó ügy szolgálatába áll, még ha Joe-hoz vagy Moncóhoz hasonlóan pénzért kezd is dolgozni.

Az 1993-as Tökéletes világ értelmezhető A törvényenkívüli Josey Wales gengszterfilmes formába öntött párjaként is, melyben Eastwood tulajdonképpen a hivatásos Piszkos Harry-t és az öntörvényű Névtelen ember-karaktert állítja szembe egymással. Butch (Kevin Costner) megszökött a börtönből, és egész Texas államon átgázol, hogy kereket oldjon. Ehhez túszul ejti Philipet, egy nyolc éves naiv kisfiút, akivel egyre jobban összebarátkoznak, és végül – mint Bonnie és Clyde vagy Butch Cassidy és a Sundance Kölyök – banditapárosként menekülnek Red, a Texas Ranger (Clint Eastwood) elől.

A westernt miliőben és ikonjaiban is direkten megidézi a Tökéletes világ. A vadnyugati mítoszok nagy része Texas területén bontakozott ki, ezen a tipikus tájon, ahol számos, úgynevezett „vidéki gengszterfilm” (melyek ugyanúgy értelmezhetők westernként is), mint a Bonnie és Clyde (1967), Az utolsó emberig (1996) vagy John Hillcoat Fékezhetetlenje (2012) és a Tökéletes világ is játszódik. Továbbá Butch antihőse már nevében felidézi Butch Cassidy, a híres bandita figuráját, de több vonásban hasonlít Josey Wales-re, illetve általában Clint Eastwood revideált Névtelen ember-figuráira. Kevin Costner hűvös, visszafogott játéka, cinikus beszólásai mind a Fakó Lovast juttatják a néző eszébe. Ugyanakkor Philip révén ez az amorális gyilkos, miként Josey Wales vagy Will Munny (Nincs bocsánat), a történet végére elindul a megjavulás útján. Tettei egyre ambivalensebbekké válnak, és őt Wales-szel vagy Munny-val szemben a Tökéletes világ kulcsjelenetében valóban aljas, öncélú, szadista gyilkosként látjuk. Ekkor kap egy lövést az őt egyre inkább idealizálni kezdő Philiptől, akiben a rémtettek láttán összeomlik az a hőskép, amit kialakított magában Butch-ról. Eastwood műve ennyiben az Idegen a vadnyugaton (1953) antitézise: a főhős abban is halálos sebet kap a negatív hőstől, viszont Joey, az őt idealizáló kisfiú szemében ettől nem dől össze a cowboymítosz, sőt, a hegyekbe elvonuló fegyverforgató mintegy a héroszok csarnokába távozik, még istenibb figurává válik. Ezzel szemben Butch-t a kisfiú lövése kijózanítja, halálos sebe ébreszti rá, hogy tulajdonképpen apja helyett apjává vált Philipnek, és most csúnyán elszúrta, a fiút is elveszti, meg fog halni.

Az elidegenedett, amorális bűnözőben, miként Josey Wales-ben, felébred az empátia, sőt, az apai ösztön. Vagyis a Fakó Lovas figuráját itt még komplexebbé, még emberibbé teszi Eastwood, mint a Nincs bocsánatban. A törvény embere csupán a törvényben hasonlik meg (mint az utolsó, Butch-t kivégző, nem kívánt lövés láttán Red rendőrbíró), a bandita, a törvényenkívüli, Wales, Munny és Butch azonban saját értékrendjében kezd el kételkedni. Joe, az Egy maréknyi dollárért cinikus antihőse, mintegy mellékesen, megment egy családot, Piszkos Harry már a törvény absztrakt igazsága mellett áll ki, Butch pedig egész életét kezdi el haszontalannak látni, halálában válik neki fontossá a család.

Az Amerikai mesterlövészben Chris Kyle számára viszont a család már kezdettől fogva alapvető érték. Clint Eastwood legfrissebb, 2014-es munkája akár John Wayne Zöldsapkásokjának (1968) párja is lehetne, habár Eastwood háborúellenes, pacifista műnek tartja. Mindenesetre, miként Wayne háborúpárti kvázi westernjében, úgy az Amerikai mesterlövészben is számos westernmotívum érhető tetten. Első és legfontosabb, melyről a filmbeli katonák beszélnek, az „Új Határvidék” („New Frontier”) fogalma (a Vadnyugatot nevezik „Határvidék”-nek Frederick Jackson Turner történész nyomán). A kifejezést többek között John F. Kennedy elnök használta a vietnami háború kapcsán, s az Egyesült Államok második világháború óta folytatott külpolitikájának szimbólumává vált. Azaz a Vadnyugat meghódításának lezárulásával Amerika mint „világrendőrség” a civilizációt és a demokráciát interkontinentálisan hivatott terjeszteni a Világ „vadonjában”, azaz a diktatórikus berendezkedésű fejlődő országokban.

Az Amerikai mesterlövészben a 2001-es terrortámadás után lerohant Afganisztán válik „határvidék”-ké. Az amerikai hadsereg mintegy a westernek lovasságaként tűnik fel, akik ezúttal nem a „barbár indiánoktól”, hanem az arab szélsőségesektől szabadítják meg az „Új Vadnyugat”-ot. A mitikus, profi mesterlövész főhősnek (társai csak „Legendá”-nak nevezik) még hasonló fegyverforgató riválisa is akad Musztafa, az ellenséges orvlövész személyében, akivel – akár a westernfilmekben – végső, rituális párbajt vívnak.

Emellett természetesen Eastwood 2014-es háborús drámájának főhőse, a 2013-ban elhunyt Chris Kyle is tipikus cowboyfigura. Annak rendje és módja szerint Texasban nő fel, a „Vadnyugat fia”, és már édesapja révén kiváló fegyverforgatóvá válik. Mint a klasszikus Dodge City (1939) Errol Flynn-hőse, Chris is vonakodik, a 2001-es World Trade Center elleni támadásig részeges rodeósként kallódik, de a szeptember 11-i tévéközvetítés közben eldönti, hogy a haza szolgálatába áll, felveszi a „seriffcsillag”-ot.

Ugyanakkor Eastwoodot bevallása szerint nem a Legenda, hanem az Ember érdekelte. Chris Kyle a háború után poszttraumás stressz-szindrómában szenved, a rendező ezzel árnyalja a karaktert, aki amúgy céltudatos, férfias macsó, bizonyos vonásaiban (szűkszavúság, higgadtság, kevés gesztus) a Névtelen hősre emlékeztet. Azonban, miként A tizedes háremének (The Beguiled, 1971) Eastwood-hőse vagy Will Munny, úgy Chris is esendőbbé, emberibbé válik a történet végére (lelki) sérülése miatt, gyötri a háború öröksége (jóllehet, mint pszichológusának megvallja, nem a borzalmak, hanem elesett bajtársainak emléke nyomasztják lelkileg).

„Sosem tartottam magam cowboynak”

„Sosem tartottam magam cowboynak, mivel nem voltam az. De azt hiszem, mikor cowboyruhát öltöttem, éppen eléggé hitelesen festettem ahhoz, hogy az emberek elhiggyék, cowboy vagyok.” – állítja Eastwood, s ezt az állítását többek között Bronco Billy (1980) című erősen önreflexív szerzői komédiájában fejti ki legérzékletesebben (melynek párjai a kiégett countryzenészről szóló Lebujzenész [1982] és a Piszkos Harry-mítoszt parodizáló A zöldfülű [1991]). Eastwood filmje Robert Altman Buffalo Bill és az indiánokjának (1976) ellenpárja. Míg Altman a vadnyugati show-t bemutatva lerombolja a western mítoszát, addig a Bronco Billy szerint a Vadnyugatot már csak ebben a szórakoztatóipari formában lehet és kell is életben tartani. Eastwood számos westernmotívumot megidéz, és karaktere is többféle utalást hordoz magában. A főhős neve Gilbert „Bronco Billy” Andersontól, az egyik első westernsztártól származik, aki az 1910-es években William S. Harttal együtt rakta le a vadnyugati filmek alapjait (többek között a Nyugat és Kelet határán álló „jó rosszember”-t formálták meg). Clint Eastwood azonban csak nevében Bronco Billy: a főszereplő személyében a klasszikus westernhős és egy neurotikus, kissé beképzelt showman, Anderson romantikus hősei és Eastwood saját cinikus macsójának paródiája feszülnek egymásnak. Billy mesterlövész – de tehetségét már csak showműsorokban tudja kamatoztatni, gyerekek előtt produkálja magát. Altman Buffalo Billjéhez hasonlóan Bronco Billy is szerepet játszik, nyilvánvalóvá válik, hogy a tradicionális cowboyfigura a szórakoztatóipar maszkja, a valósághoz sokkal közelebb áll a cinikus és arrogáns Névtelen ember.

De a showműsor alkotói közt sincs egyetlen igazi cowboy sem, legtöbbjük kiégett alkoholista. Ahogy Antoinette, a Sondra Locke által megformált nő is csaló volt előző életében, és a show tulajdonképpen csak menekülési lehetőség számára, szükséges rosszként viseli el, hogy Bronco Billy lövöldöz rá a színpadon. Ám ebbe a nihilizmusba ismét a nő, vagyis Antoinette visz színt, ő töri be a Fakó Lovast, és kényszeríti személyiségváltozásra. Így a rideg, cinikus showmanből, Bronco Billy-ből a film végére érző lény lesz, aki leveti, és csak a showműsorra korlátozza macsó identitását. Ez pedig a jellegzetes westerntoposzt idéző vonatrablási jelenetben csúcsosodik ki, melyet Eastwood karaktere végső soron Antoinette (és persze cirkuszuk leégése, melyet a nőre fog a társulat) miatt kísérel meg. Itt válik leginkább szembetűnővé, hogy a Vadnyugat világa színpadra száműzött, letűnt kor. A kompániának rá kell ébrednie, a modern vonatok túl gyorsak ahhoz, hogy útjukba álljanak. A Bronco Billyben Clint Eastwood tudatosan használta fel a showbiznisz világát arra, hogy kommentálja a Vadnyugat mítoszát és saját korábbi westernszerepeit. A címszereplő macsónak fel kellett ismernie, hogy a westernhős és világa csupán fikció.

Ha azt mondtuk, hogy a Bronco Billy Eastwood legdirektebb önreflexiója, akkor a 2008-as Gran Torino, a színész-rendező utolsónak szánt filmszereplése a második a sorban. Azonban a Bronco Billy-vel, a Lebujzenésszel és A zöldfülűvel szemben a Gran Torino komoly, összegző, elégikus mű, méltó lezárása a színész Eastwood pályájának (akár a Nincs bocsánat rendezői búcsúja a Vadnyugattól). Ebbe a „Toldi estéje”-történetbe Clint Eastwood tudatosan hozza vissza azt a Névtelen embert, akit még a Josey Wales megtérése előtti időkben alakított. Walt Kowalski kiégett, zárkózott, ellenséges veterán, aki csak magával törődik, ráadásul épp a film elején veszti el feleségét, így egyedül is marad (ebben is hasonlít Josey-ra és Will Munny-ra). Anakronisztikus, rasszista figura, gyűlöli a bevándorlókat, az egyre féktelenebb fiatal bűnözőket, és legszívesebben a koreai háborúból rámaradt fegyvereivel tenne rendet a városban, akár Will Munny a Nincs bocsánat végén.

A Gran Torino western kortárs közegben. A vadnyugati filmek tipikus cselekménytípusát, az úgynevezett „town-tamer” („várostisztogató”) westerneket idézi (Dodge City, Délidő, Fennsíkok csavargója). Eastwood karaktere itt is profi hős, tapasztalt fegyverforgató, aki eleddig nem törődött a világgal, saját magáért élt, akár az olasz westernek önző antihősei. Azonban benne is, mint Josey Wales-ben vagy Will Munny-ban, felébred az erkölcs, és önző, immorális magányos harcosból klasszikus, a gyengéket védelmező cowboyjá nemesül két koreai barátja, Sue és Tao hatására. Ahogy az említett westernhőseit (Wales és Munny), valamint Az igazság útjában, a Tökéletes világban vagy a Bronco Billy-ben, úgy a Gran Torinoban is a nő (Sue) és Tao (Sue öccse) térítik le saját útjáról és teszik emberibbé a Fakó Lovast.

Ezen kívül számos, Clint Eastwood korábbi westernjeire és rendőrfilmjeire tett utalást is elcsíphet a néző. Mint Piszkos Harry, úgy Walt Kowalski is szereti cinikus poénokkal inzultálni a gazembereket, mint amikor úgy tesz, mintha pisztolyt rántana elő a kabátjából, de csak az ujját szegezi a gazfickókra. A legszebb, legönreflexívebb gesztus egyértelműen a Gran Torino végső párbaja. Eastwood hőse, mint az olasz filmekben, teátrális küzdelemben áll ki a rosszfiúk ellen. A szemben álló felek farkasszemet néznek egymással, szóban és gesztusokkal is inzultálja egyik fél a másikat. Azt várnánk, hogy a halálos beteg Walt Kowalski minden mindegy alapon kiirtja a gengszterek keménymagját, mint ahogy azt a Fakó Lovas legtöbb filmjében tette, és erőszakos akcióban szabadítja fel a várost. Azonban meglepő fordulatként Walt ismét csak eljátssza, hogy fegyvert ránt – valójában csupán az öngyújtója után nyúl. Ám a bűnözők pechükre szitává lövik az idős veteránt, s mivel fegyvertelen embert öltek meg, így biztosan rács mögé kerülnek. Azaz a Névtelen hős itt úgy vált hérosszá, hogy csak imitálta a párbajt, valójából öngyilkos passzivitással menetelt a halálba. Viszont önfeláldozása révén törvényes módon, a civilizáció, és nem a vadon eszközeivel tette el láb alól a gazembereket.

Így Cilnt Eastwood a Gran Torinoban végleg felszámolta a Névtelen ember erőszakosságát és vadságát, egyúttal önmagát is. Igaz, azért Az utolsó csavarban (2012) még csak feltűnik szereplőként, de Walt Kowalski volt az utolsó „westernhős”, akit Eastwood megformált. Persze, mint legújabb filmjében, az Amerikai mesterlövészben láthattuk, a Névtelen ember nem tud elszakadni a western világától, a Fakó Lovas mindig visszatér a feledés fennsíkjáról a mozivásznak prérijére.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 13-18. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12203

Cikk értékelése:

szavazat: 200 átlag: 5.68