Film / RegényRendíthetetlenTestben mondom elSimor Eszter
Angelina Jolie második rendezésében is háborúval szembesít.
Angelina Jolie hollywoodi
színésznő, emberjogi aktivista és újabban filmrendező, 2012-ben debütált a kamera
másik oldalán. A jugoszláv válságot bemutató A vér és méz földjén-t valószínűleg az ENSZ menekültügyi
főbiztosának különmegbízottjaként végzett humanitárius munka inspirálta. A debütfilm
az Othello-Desdemona példázattal próbálta érthetővé tenni a bosnyákok és
szerbek között zajló keresztény-muszlim konfliktust. Bár a boszniai háborút
szerelmi melodrámává egyszerűsítette le, az mindenképpen Jolie érdeme, hogy a
nehezen befogadható témát eljuttatta az amerikai közönséghez. Már az első
filmjénél egyértelmű volt, hogy Jolie humanitárius meggyőződésből rendez filmet.
Most ismét a háború kegyetlenségéről és az ember túlélőképességéről van
mondanivalója. Az emberi lélek összeomlását Louis Zamperini „igaz történet”-ében
is a test fizikai megpróbáltatásain keresztül ábrázolta.
A Rendíthetetlen elején egy izgalmas és
lendületesen megrendezett légi ütközet nyitójelenete után flashbackkel
visszarepülünk Louis gyerekkorába. Bátyja tanácsára – „egy életen át tartó
dicsőség megér egy perc fájdalmat” – haszontalan naplopóból kőkeményen edző
sportolóvá válik, olyannyira, hogy az 1936-os berlini olimpián is indulhatott.
Innentől lesz ez az életbölcsesség a film tételmondata és Louis minden
megpróbáltatáskor ebből merít erőt a túléléshez. A történet eseményei e mottó
egyfajta illusztrációjává válnak.
A
kezdeti sportfilmes szakaszban Zamperini folyamatosan edz és feszegeti a saját
határait. Félmeztelen teste folyton csillog az izzadságtól. Ahogy a teste épül,
úgy halad előre a sikerben és az önmegbecsülésében. Az olimpiai jelenetek
grandiózussága hátborzongatóan emlékeztet a Leni Riefenstahl filmekre. A
lassított felvételek és a Louis-t éljenző tömeget megjelenítő köröző
kameramozgás pedig olyannyira hősies képet vetítenek, hogy a nézőnek olyan érzése
támad mintha Zamperini meg is nyerte volna az olimpiát.
A
második részben Zamperini egy légi baleset következtében két társával a
tengeren reked ivóvíz és élelem nélkül. Jolie az idő múlását a testük
folyamatos elváltozásával érzékelteti: egyre soványabbak, a bőrük vörösre
cserződik a tűző naptól, a szájuk felrepedt a kiszáradástól. A dialóg hiánya
még jobban kiemeli ezeket az erős képeket.
A
fogolytáborban (Jolie első filmjére rímelve) a háború fizikai megpróbáltatásai
állnak a középpontban: az éhezés, a mentális és fizikai terror, a megaláztatás,
az emberi tűrőképesség legvégső határáig feszített kényszermunka. Jolie itt az
emberi kegyetlenséget ábrázolja a test fizikai sérülésein keresztül. Míg A vér és méz földjén a női szenvedésre
koncentrált és azt mutatta be, hogy a háborúban egyes katonák számára az
egyenruha felhatalmazást jelent a nők megerőszakolására, a Rendíthetetlen teljes mértékben a férfiak háborúja. A főszereplőt
alakító Jack O’Connell (csak úgy mint az előzőben a női főhős Zana Marjanović) az
emberi kegyetlenségnek kiszolgáltatott passzív tárgyként van jelen. A film
harmadik részében a főhős teste nem saját akaratának vagy a természeti erőknek,
hanem az ember általi erőszaknak válik áldozatává. Az egyik legerősebb jelenet,
amikor a japán hadifogolytáborban Louis-t és társát a megalázás egy újabb
eszközeként meztelenre vetkőztetik és a két véznára éheztetett testet
letérdeltetik a sárba. A rendező a testi szenvedés ábrázolásában egy extrém
Krisztusi párhuzamig megy el: egy szadista japán tiszt parancsára feje fölé
kell emelnie egy nehéz fém gerendát.
Érthetetlen
módon, amikor a karakterek vértől és koromtól koszosak, akkor is makulátlannak
hatnak. Talán rendezői szándék, hogy a táj közömbös szépsége éles kontrasztban
áll az emberi borzalmak szörnyűségével. Minden túl szép, túl steril, túl
megrendezett. Annak ellenére, hogy színészből lett rendező jól ért a
színészvezetéshez, O’Connell pedig (a szintén háborús tematikájú ’71-hez hasonlóan) lenyűgöző alakítást nyújt,
mégsem hatolunk be a főhős belső világába. 137 perc lepergése után Jolie –
mintha túlszaladt volna a játékidővel – feliratokban foglalja össze Zamperini
életének végét, sőt a film „tanulságát”, miszerint végül megtanult megbocsátani
az ellenségeinek.
A
főhős megpróbáltatásainak hiteles ábrázolása ellenére nem születik valódi
karakterdráma. A testi gyötrelmek láttán összerándul a gyomrunk, de mégsem jön
létre a katarzis. Nem tudjuk meg, mit érzett, milyen ember volt Louis
Zamperini, az azonosulás egyetlen eszköze a testi szenvedés.
RENDÍTHETELEN (Unbroken) – amerikai, 2014. Rendezte:
Angelina Jolie. Írta: Laura Hillenbrand dokumentumregényéből Ethan és Joel
Cohen. Kép: Roger Deakins. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Jack O’Connell
(Louis Zamperini), Domhnall Gleeson (Phil), Garrett Hedlund (Fitzgerald),
Takamasha Ishigara (Watanabe). Gyártó: 3 Arts /Jolie Pas/ Legendary Pictures.
Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált.
137 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 203 átlag: 5.5 |
 |
|
