Ázsiai zsánerek

Kōji Wakamatsu számkivetettjei

Vesztesek dühe

Szabó Ádám

Izolált környezetben vizsgálta egyén és társadalom félresiklását a ’60-as évek második felében a japán „pink filmek” keresztapja.

Lírai beállításokkal operáló (Kukkoló a pincében), majd kosztümös erotikus produkciókkal (Nedves fák) örvendeztet a Nikkatsu Roman Porno-ciklusa, vérbő revansmenetekkel (Lady Skorpió, Szex és düh) rukkol elő a Toei Pinky Violence-szériája. Teljesen más utat járt be azonban a függetlenségét végig őrző, Takashi Ito néven született Kōji Wakamatsu (1936-2012). Földművescsaládjából kiszakadva, egyetemi tanulmányait félbeszakítva építőmunkásként és cukrászként dolgozott, jakuzaként 6 hónapot töltött börtönben: autoritásellenessége, illetve felsőoktatás-komplexusa révén a szexualitás, identitás, politika összeboronálását zászlajukra tűző pinku eigákat használja fegyverként. Underground-ihletettségű szerző, nagy presztízsű egyetemekről jövő, rendezőasszisztensként kezdő pályatársaival (Imamura, Ōshima, Shinoda) ellentétben örökké saját gyártó cége, a Wakamatsu Pro élén tevékenykedő alsókutya maradt. Berlinben a ’60-as évek közepén óriási botrányt keltett a hivatalos Japán-imázst destruáló Titkok a fal mögött, tabudöntögető, szado-mazo-beütésű művei zömét ultraalacsony, nagyjából 5000 dolláros büdzséből, eredeti helyszíneken, gyakran amatőrökkel hozta tető alá.

Karakterorientált, társadalombíráló szoftpornóiban hamis illúziókba merülő, passzivitásban rekedt nímandok vonulnak fel. Perverzióba fordul a céljukat vesztett figurák magánya, ösztönszerű cselekvéseknek nyit utat a fásultságba ragadás, maszturbáció, voyeurizmus, illetve nők elleni atrocitások sorjáznak a vágóképeken. Wakamatsu zárt szituációs drámáiban – Titkok a fal mögött (1965), Az embrió titokban vadászik (1966), Meggyalázott angyalok (1967), Gyerünk, másodjára szűz! (1969) – a külvilág és a lecsúszott alakok belső nyugtalansága, zavarodott pszichéje között fennálló ijesztő feszültség kerül centrumba. ’65-ös produkciójában kiábrándult háziasszonyt, jövőkép nélküli fiatalt látni: a Titkok a fal mögött egyik mellékszereplője leírhatatlanul egyedül érzi magát, így szárított ruhaneműket hajigál alsó szomszédja teraszára, majd próbál bekéredzkedni hozzá, de a második visszautasítás után hátrahagyottsága az öngyilkosság végső kétségbeesésébe űzi. Szűk folyosók, tágra nyíló ajtók, valamint a szobákban zajló ütlegelések, kínzások képei peregnek – Hideo Itō operatőr innovatív formamegoldásaiban tort ül a nagybetűs Klausztrofóbia, a bezártság részben a lehetőségek totális hiányára, másfelől a lassan felszínre emelkedő tébolyra világít rá. A Titkok a fal mögött lakótömbjében elsétálnak vagy elbeszélnek egymás mellett a szereplők, szabad utat engedve a gejzírként lövellő kegyetlenségnek. Nővérkollégium ad otthont a Meggyalázott angyalokőrületszimfóniájának, a Wakamatsu Pro irodaépületében felvett Gyerünk, másodjára szűz! egy lakóház tetején játszódik: a zárt helyszíneknél tágasabb miliő sem nyújt menedéket.

Íme, az ember

Nyers, fekete-fehér, mindössze három (Meggyalázott angyalok), négy (Gyerünk, másodjára szűz!) nap vagy egy hét (Az embrió titokban vadászik) alatt forgott, 56-74 perces pszichodrámái jelentős részében csellengő, perspektívától fosztott ifjakat követ Wakamatsu. Szülői kényszer hatására, halk mikroagressziók diszharmóniájában, önállótlanul és jövőkép hiányában tanul egyetemi vizsgáira Makoto a Titkok a fal mögöttben, nemi erőszak traumáját elszenvedő 17 éves lány és ugyancsak szexuális behatoláson átesett kamaszfiú veszik észre pszichózis-rokonságukat a Gyerünk, másodjára szűz!-ben. Előbbiben a főalak zuhany alól rángatja ki, törölközővel fojtogatja, majd ütlegeli nővérét, Asakót, végül konyhakéssel mellbe döfi a szemközt lakó Nakai asszonyt. Poppo és Tsukio poszttraumatikus stressze gyermeteg kacarászásba és rohangálásba fulladó őrületbe torkollik, a Gyerünk, másodjára szűz! legsúlyosabb állítása szerint a kamaszgeneráció nem remélhet segítséget a kollektivista, végtelenül konzervatív japán társadalomtól. Poppo, a lány nem azt kéri Tsukiótól, szeretkezzen vele, hanem nógatja, hogy erőszakolja, sőt, ölje meg. Végképp eltűnt a határ racionalitás és irracionalitás, gyengédség és bestialitás, szex és erőszak, Érosz és Thanatosz között („Belefekszem a rajtam esett gyalázat vérébe.” – jelenti ki egy ponton a lány). Tsukio ugyancsak elfojtásai rabja – lemészárolja a rá támadókat, végül a Poppót megrontók életét is kioltja, de a benne pulzáló bosszúvágy véletlenül sem felszabadulást hoz számára, főleg nem individualista kiteljesedést, hanem patologikus haragja további mélyülését. A Gyerünk, másodjára szűz!-ben nincs kiút a fiatalok számára: a végállomás csakis a shinjū, vagyis a szeretők közös halálugrása lehet.

Üzletvezető rabolja el, majd veti alá fizikai-mentális tortúrának ártatlan nőalkalmazottját saját lakásán (Az embrió titokban vadászik), sorozatgyilkos lopakodik a Fehér Liliom Kollégium falai mögé (Meggyalázott angyalok) – Az embrió… betegelméjű emberrablója sértett férfiegóját igyekszik kompenzálni szélsőségesen erőszakos antihímként, miután nem engedte, hogy felesége gyermeket hozzon a világra. A cím tehát a nemi erőszakra, pofozásra-szabdalásra vetemedő pszichopata szexuális ragadozó-mentalitására és pszichés zavarára reflektál. A Meggyalázott angyalok felütésében a betolakodó rögtön a tengerre, vagyis a szimbolikus anyaméhre nyit tüzet. Wakamatsu szadizmusterápiáiból fájóan hiányzik a szülők nemzedéke. Páriái vissza kívánnak térni burkukba, a születés előtti, biztonságos ősállapotba. Cseppet sem véletlen, hogy Az embrió titokban vadászik Marukidója, illetve a Meggyalázott angyalok névtelen gyilkosa csecsemőkként húzódnak magzatpózba, vágyott gyermeki szabadságukra azonban csak a halál sötétségében lelhetnek. A Titkok a fal mögött és a Gyerünk, másodjára szűz! bizarr nevelődésregényekként a taiyozoku (fiatalkorú banda-mozik) és a ritualizált jakuza-zsáner cáfolatai. Az embrió titokban vadászik és a Meggyalázott angyalok tébolyultjai nők ölébe húzódnak – Wakamatsu nemcsak férfiak identitásválságát tanulmányozza, ugyanúgy lázba hozza a női lélek feltárása is. Gyermekdalt énekel, vagyis nyilvánvalóan torz realitásérzékkel számol le fogva tartójával Yuka (Az embrió titokban vadászik), anyai ösztönt mozgósít a lelkében, majd rendőröket hív nővértársai zaklatójára a final girlként talpon maradt ápolónövendék (Meggyalázott angyalok). A Gyerünk, másodjára szűz!-ben nők is részt vesznek Tsukio megerőszakolásában – az egyik agresszor a melleit dörzsöli a fiú arcába, a másik lepisili az arcát – a direktor összetett, pszichoszexuális kammerspielekbe zárja antihőseit. Bűnös és áldozat szerepköre e filmekben erkölcsileg viszonylagos. Wakamatsu zárt szituációs drámái az értelmetlen erőszak foglalatai. Makoto ismeretlenül végez Nagai asszonnyal, miután kezdetben csak teleszkóppal kémlelte (Titkok a fal mögött), a hímsoviniszta gyilkos képtelen okot találni cselekedeteire (Meggyalázott angyalok). A perspektíva hiánya lényegül szexuális frusztrációvá, abból mentális zavarok, végül pedig gyilkosság sarjadnak: a Titkok a fal mögött, Az embrió titokban vadászik, a Meggyalázott angyalok és a Gyerünk, másodjára szűz! e leszállóspirál egyszerre valószerű és hipnotikus röntgenábrái. Reménytelenségből ered a férfiparanoia – a Titkok a fal mögött és Az embrió titokban vadászik mondatai („Azt hiszi, semmire nem vagyok alkalmas?”, „Egy darab szar a húsod.”) az Eros Plus Massacre című tanulmánykötetet jegyző David Desser professzor tézisét húzzák alá. Növekvő egyedüllétük, így problémamegoldó képességük és érzelmi életük felszívódása, céltalan erőszakba fulladó, vélt lázadásuk szilánkosra zúzza az identitásukat. A négy Wakamatsu-szexfilm téveszmékre variózó, elidegenedést körüljáró mozgókép-tanulmánynak titulálható, brutalitásorgiájukat leírhatatlan elfojtások sokasága előzi meg, a Titkok a fal mögött a véletlenek sorsjátékára ügyelő hyperlink cinema, Az embrió titokban vadászik a rape and revenge movie, a Meggyalázott angyalok a slasher inverzbe fordítása.

Az anarchia vége

Freeze frame emeli ki az ütlegelt nők arcára írt passiót (Az embrió titokban vadászik, Meggyalázott angyalok), vízcsobogás hangja készíti elő a baljós eseményeket (Titkok a fal mögött), fegyverdörrenés nyitja a sztorit, majd zúgás élesedik sikollyá, szélviharba vegyül Kōji Takamura melódiája (Meggyalázott angyalok). Hullámrobaj, valamint Patty Waters Black Is the Color of My True Love’s Hairje festik alá a nemi erőszak pillanatait, később Mahalia Jackson Summertime-ja szól egy ruhákat teregető háziasszony betétjekor, hogy a „Sometimes I Feel Like a Motherless Child” árulkodó, generációs szakadékra is utaló refrénje épp Poppo hangos káromkodásként lecsengő vádaskodásakor zengjen (Gyerünk, másodjára szűz!). Wakamatsu zajkulisszája és slágerválasztása ugyancsak a bomló tudatra irányítják a figyelmet, képi megoldásai is a pszichózisba zuhanás metaforái. Szemben a lágy tónusú Emmanuelle-franchise-zal a Titkok a fal mögött, Az embrió titokban vadászik, a Meggyalázott angyalok és a Gyerünk, másodjára szűz! karcos, fekete-fehér, természetes fényben rögzített, olcsóságuk dacára is expresszionista beállításai elidegenítő effektusoknak hatnak – a többször amatőrökkel előadott, egyetlen felvételt használó jelenetekben a színészi játék mellőzi a naturalista hitelességet. Csápok között vergődik Marukido (Az embrió titokban vadászik), a kép kifehéredése nyomatékosítja Poppo elmezavarát (Gyerünk, másodjára szűz!), flashbackek világítanak rá diszfunkcionális párkapcsolatokra (Titkok a fal mögött, Az embrió titokban vadászik), meztelenül táncoló, az ámokfutót gúnyosan kinevető lányokat ábrázoló pszichedelikus montázstechnika utal halálos nőgyűlöletre, magzati létre vágyakozás és bestiális indulatok dualizmusával kecsegtet az ellenpontozó csecsemő/krokodil snitt (Meggyalázott angyalok). E formaalakzatok a Godard és Jean-Pierre Gorin fémjelezte Dziga Vertov-csoport, a lengyel forradalmi mozi vívmányai, az orosz formalizmus destabilizáló osztranyenie-technikája, valamint a Jūrō Kara (a Meggyalázott angyalok lövöldözőjét alakító színműíró) és Shūji Terayama által pallérozott avantgárd, poszt-Shingenki-színház előtt hajtanak fejet.

Wakamatsu ’67-es softcore-ja óta egyre gyakoribbak a fekete-fehérből színesbe csévélt jelenetek. Vörös, fehér, barna tónusú pillanatai sokkszerű momentumokat hívnak elő, ilyen a nővérszállón hullák gyűrűjében fekvő pszichopata embrióallegóriája (Meggyalázott angyalok) vagy az őt megerőszakolókat levágó, pucérra vetkőztetéssel és fejre húzott alsóneművel megalázó Tsukio múltba révedése (Gyerünk, másodjára szűz!). Kékben úszó lírai-asszociatív szekvenciái a figurák kéjvágyát illesztik gyújtópontba – a Meggyalázott angyalok zárlatában a szadista egy meztelen áldozat után fut a tengerparton, majd ismét az óceán közelségében tekintünk vissza Poppo becstelenítésére a Gyerünk, másodjára szűz!-ben. Rendezőnk később még radikálisabban veti be a Samuel Fuller jegyezte Sokkfolyosóból rémlő, ugyancsak tudathasadást hangsúlyozó stilisztikai vonást: az Angyalok eksztázisában a vakvágányra futó szélsőbaloldali mozgalom csődje a lázadók szerelmi kapcsolatának befellegzését jelenti. A shinjukui gyilkos a tokiói ellenkulturális központban történő gyilkossággal húzza karóba a liberalizmus és a maradiság ideáit, az Erőszakos szűz politikai és érzelmi síkon ragadja meg tettes és bántalmazott ellentmondásosságát a fekete-fehér/színes atmoszféra cserélődésével. A férfiak által kínzott nők jelenetei mindig alá-fölérendeltségi relációk: Marukido lekötözi, ágyhoz láncolja, ostorral csapkodja, majd borotvával vagdossa Yukát (Az embrió titokban vadászik), a betolakodó pisztollyal sakkban tartja, majd agyonlövi a nővérhallgatókat a Meggyalázott angyalokban. A test pusztítása nem más, mint egy végletesen pervertálódott hatalom bőrre, húsra, csontra vésett reprezentációja. A Titkok a fal mögött nőgyilkossága, Az embrió titokban vadászik kínzópornója, a Gyerünk, másodjára szűz! kibillentségében folyton meztelenül mutatkozó Poppója, sőt, az Asako fenekére zúduló víz, Yuka sebhelyes háta és Poppo lecibált bugyija véletlenül sem fetisizáló-pornográf stílű, sexploitation-attrakcióként tálalt látványosságok. Darabokra hasadt tudatok mélyére sikló, modernista igényű mentális utazás-részletek partnereik feletti uralomra törő vesztesekről – a pink filmek lecsupaszítottsága a torz szexualitás gyűjtőhalmaza.

Wakamatsu politikai állásfoglalása pinku eigáit is áthatja – a Titkok a fal mögött újságcímlapjain az amerikai polgárjogi mozgalmakról látunk fotókat, hallani a vietnami háborúról. Tüntetések zakatolása lök ki bennünket a komfortzónánkból a Meggyalázott angyalok utolsó képkockáján: a film bevallottan Richard Speck 1966. júliusi, Chicagót felkavaró nővér-öldökléseiből merít, ahogy a Gyerünk, másodjára szűz! is a love and peace-ideológia és a Szerelem Nyara romantikus mázát kaparja le. A Tate–LaBianca-gyilkosság utózöngéit örökíti meg, a befejező képsorokon Roman Polański és Sharon Tate közös fotója villan fel, a Magányos Farkas és Farkaskölyök-kultmangából is ötlenek fel panelek. Wakamatsunál az újság vagy a fénykép hírközlő médiumból, személyes mementóból önmaguk torzképeivé, a hétköznapokba szivárgó nihilizmus jelölőivé silányulnak. A direktor nagyon is aktuális szorongásokról tudósít. Beszél az Anpo 1960-as japán-amerikai biztonsági egyezményének tömegneurózist okozó aláírásáról, az 1968-69-es, mind véresebb baloldali lázadások kudarcáról (vö: Poppo hippiviseletbe bújó gyalázói). Szóba kerül a tüntetőket börtönnel fenyegető, multinacionális cégekbe kényszerítő jobboldali kormány, az 1970-ben és ’80-ban is újraratifikált szerződés, miközben az újhullámosok kritizálják saját – Wakamatsu-drámákban is örökített – apafiguráikat, vagyis a transzcendenciában hívő Ozu, Mizoguchi és a liberálhumanista Kurosawa-nemzedéket, amely nem emelte fel szavát a katonai beavatkozás ellen. Ezt mutatja be a Sztálin-portré alatt közösülő, egykor az amerikanizáció ellen felvonuló, de a ’60-as évekre illúzióvesztett Nagai-házaspár epizódja a Titkok a fal mögöttben a „Hiroshima szimbólumává” züllött, keloidheges, brókerként lélektelen materialistává lett férjjel. A Titkok a fal mögött, Az embrió titokban vadászik, a Meggyalázott angyalok és a Gyerünk, másodjára szűz! erőszakportréi – Joan Mellen, Noël Burch, Ian Buruma és Audie Bock elméleteivel összhangban – a radikális baloldali mozgalmak értelmetlenségével foglalkoznak: a szélsőséges lázadóattitűd semmit nem ér, csak újabb áldozatokat követel.

Társadalmi és privát síkon is bukásra ítéltettek a világreformáló mozgalmak Wakamatsu olvasatában: a Medence víz nélkülben rovarirtószerrel nőket kábító és megerőszakoló pszichopata ússza meg a gaztetteit, a Bicikliskrónikákban egy anyagyilkos kamasz ül drótszamárra a kopár vidéken, „a japán Edgar Allan Poe”, Edogawa Ranpo betiltott novelláját feldolgozó Hernyó nacionalizmus és szexuális kizsákmányolás elleni vádirat. A legnyomasztóbb historikus tablók között helyet foglaló Egyesült Vörös Hadsereg a címbeli félkatonai szervezet társaikat halálra kínzó, majd az 1972-es Asama-Sansō-túszdrámával végződő lejtmenetét meséli el 190 percben. Áthallásos, személyes projekt társírójáról, a palesztin népi fronthoz csatlakozó, majd börtönbe kerülő Masao Adachiról, a marxista Japán Vörös Hadsereget alapító, idén májusban több mint 20 év után szabadon bocsátott Fusako Shigenoburól és a Lod-repülőtéri, a terroristák összeesküvés-elmélete szerint „az imperialista USA kisöccse” ellen intézett japán-palesztin vérengzésről.

*              

Wakamatsu követői az ún. Négy Ördög-csoportból (shitennō) kerültek ki. Hisayasu Sato, Takahisa Zeze, Kazuhiro Sano és Toshiki Sano experimentalizmusa deklaráltan „a pink Kurosawa” politikai törekvéseinek jegyében fogant – az interperszonális kapcsolatokat górcső alá vevő Hét Szerencsés Isten (shichifukujin, benne: Toshiya Ueno, Shinji Imaoka, Yoshitaka Kamata, Toshiro Enomoto, Yūji Tajiri, Mitsuru Meike és Rei Sakamoto) metódusa kevésbé sorolható a Wakamatsu képviselte erotika-politika-karakterdráma vonulathoz. Európában a Francia Újbrutalitás leghírhedtebbje, Gaspar Noé foglalja imába a nevét, de a Visszafordíthatatlan-direktor neje, Lucile Hadžihalilović, A bőrömbennel feszélyező Marina de Van és a Hélène Cattet, Bruno Forzani-házaspár (Bűverő, The Strange Colour of Your Body’s Tears) is elismerően nyilatkoznak róla.

Az idén októberben 10 éve, taxibalesetben elhunyt Kōji Wakamatsu ultraradikális formanyelvében az erőszak sosem jelent kiutat, unortodox asszociációi, ösztönszerűen viselkedő karakterei, lélektani horrorjai látszólag exploitationök, valójában érett, a nézőket új gondolatok megfogalmazására és provokatív-konfrontatív párbeszédre késztető mítoszromboló merengések test és elme széteséséről: e differencia pontos részletezéséért vált belőle rebellis klasszikus.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2022/10 36-40. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15520

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -