DVDÉnek a búzamezőkrőlGelencsér Gábor
Magyar, 1947. Rendezte:
Szőts István. Szereplők: Szellay Alice, Görbe János. Forgalmazó: MANDA. 85
perc.
Egyszerre örömteli és
fájdalmas hír Szőts István második egészestés játékfilmjének DVD-kiadása.
Örömteli, mivel egy sokáig dobozba zárt filmtörténeti klasszikus válik
gyönyörűen restaurált kópián elérhetővé, s fájdalmas, mivel az Emberek a havason korábbi és az Ének a búzamezőkről mostani megjelenése,
beleértve a lemezeken található extrákat (a rendező rövidebb dolgozatai közül
előbbire a Kádár Kata, utóbbira a Kövek, várak, emberek került),
jószerivel a teljes életművet lefedi. A Kisfaludi Strobl Zsigmondról szóló
portrén, az ötvenes években készült néprajzi filmeken, valamint utolsó itthoni
rendezésén, az 1956 őszén forgatott Jókai-adaptáción, a Melyiket a kilenc közül? című kisjátékfilmen kívül Szőts
filmográfiája csupán az osztrák emigrációban készült, egyébként rendkívül
igényes képzőművészeti tárgyú „kultúrfilmjeit” tartalmazza. „Befejezetlen,
töredék, torzó” tehát az életmű, ahogy Szőts életrajzi feljegyzésében keserűen
jellemzi pályafutását, s ahogy a halála előtt tíz évvel, 1988-ban készült
többórás életútinterjúban vall erről (a Csoóri Sándorral folytatott
beszélgetésből mindkét kiadvány tartalmaz bő egy-egy órás válogatást).
Ám nemcsak Szőts
életműve töredékes, hanem annak következményeként hiányos a magyar filmtörténet
is. Az Emberek a havason az 1945
előtti korszak számára egyedüliként mutat fel új, a neorealizmust megelőlegező
művészi lehetőséget. A háború utáni újrakezdésben ez lehetne a követhető
hagyomány, amelyet maga a rendező folytat a „búzamezők énekével”, csakhogy azt
az épp hatalomra kerülő baloldali rezsim már nem akarja meghallani, s a filmet
betiltja.
A láthatatlan Ének a búzamezőkről mégis hat a
pályakezdő nemzedékre. A film újra nézésének egyik tanulsága Szőts stílusának
tovább élése az új hullámban, elsősorban a Sára Sándor által fényképezett,
illetve rendezett filmekben, valamint Jancsó korai munkáiban. A másik e stílus
egyéni kézjegye és ugyanakkor belső átalakulása. A rendező miközben megőrzi
karaktereit és mitikus történetformálását, tudatos döntéssel élesen eltérő
stiláris kihívás elé állítja önmagát. Az Emberek
a havason az erdélyi hegycsúcsok vertikális elrendezésű tereiben
komponálódik, míg az Ének a búzamezőkről
a magyar alföld széles panorámájú horizontális síkjában ölt képi formát. Mintha
egy festő előbb álló, majd fekvő alakú vászonra festené hasonló zsánerű képét –
csakhogy Szőts kerete mindkét filmben egyforma. Olyan stílusbravúr ez, amely
egyszerre bizonyítja a látásmód kiforrottságát és variációs gazdagságát.
Bemutat egy formátumos szerzőt, aki
ilyeténképpen is példa a következő generációk számára – még jóval a szerzői
film „feltalálása” előtt.
Extrák: Szőts István: Kövek, várak, emberek (1955, 29’); Szőts István-beszélgetés (1988, 46’)
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 57 átlag: 5.82 |
 |
|
